☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Archive for the ‘Podcast’ Category

2021 megindult erőből

Posted by Gargaj on January - 12 - 2021

“Boldogújj!”, ahogy Hofi mondta anno: új év, új remények, egy meglehetősen… “zilált” év után – sokat nem is kellett várni arra, hogy erőteljesen kezdődjön az év demoscene szempontból, hiszen azonnal történt is pár érdekesebb dolog:

Visszatért a ZINE Radio Show

Amikor 2008-ban először próbálkozott a demoscene egy podcast-tal, akkor még relatív újdonságnak számított a formátum, mint olyan; ma már (főleg így otthonra kényszerülve) viszont gyakorlatilag az egyik legnépszerűbb kommunikációs forma – ennek ellenére valamiért mégsem sikerült egyetlen beszélgetős podcast-ot sem létrehozni az évek során. Ez bosszantott fel annyira, hogy az ünnepek előtt Gloommal párban megrugdostuk Okkie-t és Axelt és közöltük, hogy márpedig ez folytatódni fog, és ma meg is jelent az első “új” rész; hallgatni lehet alant, vagy mindenkinek a kedvenc podcast-platformján (iTunes, Spotify, stb.) keresztül:

A Pouët 20 évének statisztikái

Mivel tavaly volt a Pouët 20. születésnapja, ennek alkalmából összedobtam pár érdekesebb grafikont Twitterre az adatbázis alapján; nekem több érdekesség is feltűnt a különböző adatok összehasonlítása után, pl. nagyon látványos az Amiga 500 újonnan jött népszerűsége az 1200-hoz képest, vagy hogy 2020-ban több C64 rilíz volt mint Windows-os, vagy hogy mennyire megugrott a Javascript-es rilízek száma a Three.js megjelenése után.

Javaslom megtekintésre, szerintem tanulságos.

Revision Online vs. onScene

Az év első drámája sem váratott sokat magára, hiszen mint kiderült, az online-ra szoruló Revisionnel szemben “ellenparty” szerveződik, élőben, onScene néven. Én ehhez nem is nagyon fűznék semmit, max. annyit, hogy sok szerencsét – aki szerint áprilisra rendeződni fog annyira a helyzet, hogy 100+ fős rendezvényt fognak engedni Németországban (nemhogy nemzetközi vendégekkel), az eddig valószínűleg nem nézte a híreket.

Invitation mindenesetre van:

Ez történt az Árkon – huszadszor

Posted by poison on August - 28 - 2018


Emitt egy kis visszatekintés következik az idei Árokra, már ahogy én emlékszem rá. Ha valami még sem így történt, vagy kihagytam volna valami fontosat, akkor bátran egészítsétek ki!
Tovább…

MDT9K s03e08 feat. TomCat / Abaddon

Posted by Gargaj on July - 11 - 2018

PS / TPOLM már egy ideje üzemeltet egy Twitch-en megtekinthető relatív rendszeres műsort, Mystery Demoscene Theater 9000 címmel; ez korábban az aktuális partyanyagok áttekintéséről szólt, de ma már inkább általános scene-duma szokott a terítéken lenni, néha valamilyen téma körül mozogva. A mai kiadásban is így lesz, a téma a kis hazánkban a Function party által nem kicsit népszerűvé tett “tiny intro” (256 byte vagy kisebb) kategória, az “adás” vendégei pedig Sensenstahl, Hellmood és persze TomCat / Abaddon lesznek.

A műsor ma 8 órakor kezdődik Twitchen, és mindenképp kellemes korai ráhangolódásnak ígérkezik a Function 256b compora.

APDÉT: Aki lemaradt róla, az utólag megtekintheti Zsütübön is:

Demontázs #12

Posted by Gargaj on September - 19 - 2016

Kiváló lengyel barátaink egyik nemrég megkezdett projektje a Demontaż, ami nem más mint egy scene-related videóinterjú sorozat; hasonlóan a szintén mostanában kezdődött Mystery Demoscene Theater 9000-hez az egész annyiról szól, hogy a műsorvezető sorra vesz néhány a közelmúltban történt eseményt, meghív néhány hozzá kapcsolódó embert, és kb. egy óra-másfél hosszáig megy a beszélgetés amíg az érintett demók futnak a háttérben – mindez a rengeteg streaming és VoIP-szolgáltatás mellett ma már tulajdonképp TV-műsorként, mind élőben, mind felvételről megtehető. (Kis hazánkban ugye a HarDread Podcast próbálkozott anno partykon készíteni hasonló riportokat, bár ott is már sajnos ~5 éve volt az utolsó ilyen.)

Ugyan a Demontaż eddigi epizódjai főleg lengyelül folytak, az utolsó részben nem más mint a Function volt az egyik fő téma (a Riverwash mellett persze), a Function organizing (és persze a magyar scene) részéről természetesen Maugli képviseltette magát.

Ez a mostani beszélgetés érdekes kontrasztokat hoz a magyar, a lengyel, és egyéb nyugati / északi party-k felfogása és lebonyolítása között, szóba kerül az, hogy itt a keleti kispartykon is mennyire durva a compo-minőség a méretarányokhoz képest, szóba kerülnek ötletek a lengyel/magyar party-k népszerűsítéséről, de persze nagyon sok tanulságos kritika is érkezik rendesen, például hogy az átlag magyar scener változatlanul vagy nem beszél angolul, vagy nem hajlandó rá; valamint hogy compók előtt és után mekkora pangás van a magyar partykon.

Sok hasznos perspektíva hallható a közel két óra alatt, és remélhetőleg a többi rész a jövőben szintén az angol nyelvet fogja preferálni a lengyel helyett.

podcast179[1]Rég írtunk a Bitjam Podcastról, már csak azért is, mert ritkábban készül belőle új epizód mint pár éve. Mindenesetre most megjelent egy újabb mix a Vincenzo kedvenc demoscene muzsikáiból.

MP3 és a hozzátartozó CUE file.

Fogyaszd egészséggel!

BitJam #162 – Vincenzo különszám

Posted by slyspy on December - 7 - 2012

Már nem is tudom, mikor volt itt utoljára BitJam ajánló, szóval épp itt az ideje. Ráadásul Vincenzo zenéiből készült a legutóbbi epizód. Hallgassátok!

BitJam Podcast #151 – Turrican Special

Posted by vincenzo on May - 15 - 2012

Chris Hülsbeck. Ugye rémlik valami? Ő írta a Turrican játékok zenéit, és a Kickstarter-en most adományokat gyűjt új projektjéhez. Ez pedig nem más mint egy CD, a klasszikus Turrican zenék remixeivel. A pénz már megvan, és ennek örömére elkészült a BitJam Podcast #151 is, melyhez személyesen Chris válogatott zenéket a készülő CD-ről, valamint kedvenc remixeiből.

BitJam Podcast #151
www.turricansoundtrack.com

30 éves a ZX Spectrum

Posted by Murphy on April - 23 - 2012

ZX SpectrumPontosan 30 éve, 1982 április 23-án jelent meg a ZX Spectrum. A gép a Commodore-ok által uralt Magyarországon sose volt igazán elterjedt, de Európa szinten szép sikereket ért el. Az orosz 8 bit demoscene ugye mind a mai napig a Spectrumok és tuningolt klónjaikról szól, de a Angliában és a szláv országokban egyaránt igen népszerű manapság is. Az index egy kiválló cikkben emlékezett meg a gép és a Sinclair történetéről, így mi az ünnep alkalmából kifejezetten a Spectrum demoscene néhány gyöngyszemére fókuszálunk.
Tovább…

BitJam Podcast – Youtube-on is

Posted by slyspy on February - 29 - 2012

Az egy dolog, hogy folyamatosan készülnek a BitJam Podcast összeállítások (legutóbb éppen a nevezetes francia zenész, Moby muzsikáival), de a régebbi epizódok szépen sorban kerülnek fel youtuba-ra, mégpedig erre a csatornára: http://www.youtube.com/playlist?list=PL3FF5279A5760F844&feature=plcp

 

 

BitJam podcast már YouTube-on is!

Posted by Murphy on December - 12 - 2011

Pohartól most kaptuk a hírt, hogy megindult a BitJam podcastok feltöltése YouTube-ra is.


No így már végképp semmi nem akadályoz meg, hogy munka közben is scene muzsikákkal szórakoztasd magad. Feltéve persze, hogy nincs az egész YouTube blokkolva. :)

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára