☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Ezzel még tartozom a nagyérdeműnek, hogy beszámolót fabrikáljak a 21. és számomra, mint főszervező, utolsó Functionről.

A party számokban:

309 látogató (ez kb. 23-mal marad el a tavalyi számtól, illetve nagyjából 50-el a 2015-ös csúcshoz képest, de mégis dobogó harmadik), 150kg lesütött grillhús, 60+ helyben sütött pizza, egy elfüstölt compo PC, balhé mentes 4. év a Csokiban, ahol már 9-kor be tudtam zárni (utólag is nagyon köszi, hogy idén ennyire együttműködő volt az egész brigád!), 122 kiváló release, 22 elégedett szervező, még több mosoly!

Természetesen mindez nem jöhetett volna létre az MD1 (Magyar Demoscene Egyesület) hathatós támogatása nélkül, ami pedig nélkületek nem tudna velünk együtt dolgozni, szóval adóbevalláskor tessék az adótok 1%-át megint ide felajánlani (vagy ha a zeneiskola, stb. elvitte, és marad szabad családi budget, akkor célszerint is lehet támogatni adómentesen az egyesületet!).

Sokadik alkalommal csináltunk nektek partyt, mégis mindegyik alkalom más. Szokás szerint jó volt a hangulat, és kiváló releaseekkel ajándékoztatok meg minket. Volt már több látogatónk, talán prodok terén is erősebb év, de nekem az idei nagyon a csúcs közelében van (és nem csak azért, mert elengedhetem ezt a dolgot :P ). Én idén a lebonyolítás gördülékenységét imádtam. Ez kívülről lehet, hogy kevésbé látszik, de ilyen jól, ilyen frappánsan és gyorsan még sosem építettünk, bontottunk, és sosem reagáltunk egy bakira sem ennyire hatékonyan. Köszönöm mégegyszer, hogy ilyen remek csapattal dolgozhattam 10 évig!

Sokakkal beszéltünk, rengeteg órán át, kismillió reakciót kapva. Köszönjük, hogy velünk mulattatok az elmúlt 10 évben! Nyilván halljuk mi is a pletykákat a jövővel kapcsolatban, de azt gondolom az illetékeseket kell kérdezni, és nem minket. (én ennek kapcsán csak azt nem értem, hogy amikor mi ajánlottuk fel a stafétát a tavalyi party legelején, akkor nem kellett, most meg valamiért jobban esik egyeseknek, hogy úgy mutassanak be minket, mint, akik akadályoznak bármi utánpótlást, átadás/átvételt… úgy tűnik vannak emberek, akiknek csak ellenzékből, meg konspirátorkodásból megy az energia gyűjtés meg csapat verbúválás! vagy szükségük van az “against all ods” érzésre… :-) ). Magunk részéről csak azt szeretném kiemelni utoljára: mi támogatunk mindenkit, aki bármilyen minőségi magyar demoscene partyt kíván szervezni. Névtől, cégértől függetlenül. Ha szerintem megbízható a csapat, még hardvert is szívesen adok kölcsön, illetve demót vagy intrót viszek. Ennyit tudok tenni a jövő kérdéskörben, akik pedig tényleg gondolkodnak a továbbvitelen: sok sikert! (csak Vincit ne feledjétek el bevonni, megkérdezni légyszi ;-) ). Legyen minden évetek legalább annyira sikeres, mint nekünk ez az állítólag “0 marketing, csak a kötelezőt akartátok lehozni!” alkalom!

Ha valaki több képet szeretne látni, látogasson el nyugodtan az afterparty oldalra.

Mi ennyit tudtunk hozzátenni a Function névhez.

Viszlát, good bye, peace, luv!

Fotó:Nagy László | fb.com/cpsvis | cpsvis.hu

Categories: Party | Tags

2 Responses so far.

  1. avatar ravezed says:

    Én sose tanultam programozni, így nem is voltam riliz beadás terén komolyan vehető tényező (néha fotót adtam be, meg én voltam a Necrophone – Elektrosokk klipben az áldozat), de ettől függetlenül mindig szívesen jártam Function partykra – már amikor nem esett éppen egybe a szürettel fateromnál – és -SP- haverommal együtt szolgáltattuk a vízipipát a népnek. Aztán már hoztam a feleségemet is, akit hozzám hasonlóan szintén lenyűgözött ez a művészeti ág. És persze lenyűgözött a rendezvény profizmusa is, ami abból tűnik ki leginkább, hogy nem volt panaszom soha, semmire.
    Vérzik is a szívem, hogy a dolgok jelen állása szerint (tudjátok lepényhal meg reményhal, én ilyen optimista csávó vagyok) nincs folytatás, főleg, hogy a most 1,5 éves lányomat is el akartam volna egyszer vinni Functionre. Szerencsére ugyan nem ez volt az egyetlen demoparty az országban, de ez volt a legnagyszabásúbb.
    Maugli, a grill becsípődésed meg nagyon szuper dolog, elvégre magyar demopartyra kell egy kis gasztroélmény is.
    Nem tudom, hogy miket írt a sok fotelhuszár a Facebookon, de ha kell, a LungCancer Entertainment democsapat Jay és Néma Bob hagyományait követve elintézi őket valahogy így: https://www.youtube.com/watch?v=uKxVFXI2-Ho

  2. avatar n3u2o says:

    Szerintem ez a valaha volt legjobb hangulatú és legbékésebb Function volt, nagyon sajnálom, hogy a végső és hogy ez a 10 év, mióta járok így elrepült. Idő híján nem sikerült a megálmodott minőségben demot beadni, de így is összevarázsoltunk valamit septiben az utolsó pillanatban Telcs úrral és először éreztem úgy, hogy rendesen készültem és bár sok dolog keresztbe jött, megtettük, ami tellett és nagyon jót buliztunk, beszélgettünk, tanultunk egymástól az egész processzus alatt. Maugli, mint mindig, most is egy életen át emlékezetes élményt sikerült leszervezned, ahol remekül éreztem magam és remek embereket ismerhettem meg és nagyon remélem, hogy fogunk más eventeken is még találkozni. Nekem mindig is ez a nagyszívű, befogadó, barátságos társaság volt a közös alkotás és lenyűgöző művek élvezete mellett a demoscene-ben a legkedvesebb dolog, amit átéltem, szóval egy olyan közösségi élmény, amihez semmi más nem fogható. Köszönöm nektek!!

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára