☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Vakondok 4 – Végigjátszás

Írta Gargaj - 2017-02-22, 00:01

Az általunk nyilván jól ismert második rész, és a viszonylag csendben megjelent harmadik után itt a Vakondok dokumentumfilm sorozat negyedik része is, amely ezúttal a korai magyar játékfejlesztés 80-as évekbeli kibontakozásával, és annak minden nehézségével foglalkozik.

https://vimeo.com/202763953

A film megjelenéséről egyelőre még nem sokat tudni, bár a website tanúsága szerint ez a rész már a mozikban is látható lesz. A filmnek természetesen van scene-vonatkozása is, hiszen a kiváló synthwave soundtrackért Vincenzo a felelős, a háttérgrafikák egy részéért pedig Unreal.

Láttad már a Vakondok 2 – Demoscene-t multiplexben?

Most láthatod!

A demoscene-ről szóló zseniális film ugyanis bekerült a Magyar Filmhét dokumentumfilmes versenyprogramjába.

Két vetítése is lesz a Filmhét folyamán a MOM Parkban:
2014-10-17 21:45 – Terem 5
2014-10-18 13:00 – Terem 4

Gyere, és nézzük hogy mutatnak a demók óriási vásznon mozi hangtechnikával!

Jegyet foglalni nem lehet, csak online és személyesen vásárolni:
http://www.filmhet.hu/movies/view/5

Vakondok 2 Atari STe-n

Írta Murphy - 2014-06-03, 10:44

A technikailag legizgalmasabb release a hétvégi Outline-ról talán a BlaBla videolejátszója Atari STe-re. A gép alapesetben csak 16 szín megjelenítésére képes, és azokat se igazán egyszerű címezni a mindössze 8 MHz-es CPU-val.  A videón a 16 szín limit nem látszik, de persze nem épp HD minőség. 320×158 pixel 12.5 fps tempóban.

Az egész persze nem ezért izgalmas. Sokkal inkább azért, mert a srácok a Vakondok 2 intrójával demonstrálták. A videó minőségén a YouTube sokat ront, ha meg tudod nézni eredeti vason is, itt találod az eredeti file-t.

Ha gyorstalpalót tartanál az Atari ST technikai felépítéséből, az alapokat itt megtalálod.

Update: Charlie felhívta a figyelmünket egy linkre az eredeti threadben, ahol részhetesen is olvashatsz a tecnikai megvalósításról. Emellett van több kifejezetten meggyőző video is. A legérdekesebb mind közül egy magyar nyelvű forma 1-es közvetítés.  :)

Vakondok 3 – Út a felszínre

Írta Murphy - 2013-11-20, 09:37

Vakondok 2-őt már sokszor láthattuk, legutóbb pont a múlt heti Indavideo versenyen, és most itt is a folytatás. Az első rész graiffitis, deszkás, parkour-os világa után jött a már jól ismert Vakondok 2 Demoscene. A harmadik rész az underground zenei szcénára fókuszál, a beatboxerektől az improvizatív jazz-funkon át az elektronikus zenéig. A trailer épp ma került ki ki netre, és már meg van hivatalos bemutató időpontja is.

Időpont: 2013. december 17. kedd, 19:00
Helyszín: A38 Hajó Budapest, Petőfi híd, budai hídfő

Vakondok 3 Facebook Event

Nézzük együtt!

http://indafilm.blog.hu/2013/11/16/a_dokuszemles_dijazottakat_nezd_meg_moziban_is_220Hurrá! Végetért az Indafilm Dokuszemle, ahol a Vakondok 2 – Demoscene sikeresen az első 5 között első helyen végzett! Ennek eredményeképpen november 17-én vasárnap, (tehát holnap!) 16:30-tól meg is nézheted a Docuart moziban. 21:00 18:00 órától pedig egy beszélgetés láthatsz az alkotókkal. A terem mindössze 50 férőhelyes, és a belépés ingyenes, úgyhogy ha jönni akarsz légy pontos!

Bővebb infót az indafilm blogján találsz.

Update: Bővebb info a helyezésekről.

Te jössz?

7 éves a Scene.hu!

Írta Murphy - 2013-11-15, 00:00

Belegondolni is durva, 7 évvel ezelőtt, 2006 november 15-én indult el a Scene.hu. Az első cikkünkben BoyC-val beszélgettünk, ami még mindig izgalmas olvasmány. Azóta változó intenzitással, de további 1288 poszt került ki az oldalra, és ti se lustálkodtatok, összehoztatok 17096 kommentet, nem számolva a Facebook és a fórum hozzászólásokkal. A Scene.hu mellett aktívan jelen vagyunk Facebookon, Twitteren, Google Plus-on, és van egy még alakulóban lévő Tumblr-es forwardunk is.

Egy szó mint száz, köszönjük, hogy itt vagytok velünk! Olvassatok továbbra is bennünket, kövessetek ahol jólesik, lájkoljatok, +1-ezzetek, legyetek aktívak a fórumban és a posztok alatt. No és küldjetek bátran cikkeket, mi több, csatlakozzatok kicsi csapatunkhoz!

Ünnepeljünk a híres finn csapat, az E107 Fan Club 6. szülinapunkra készített demójával!

A legfontosabb pedig, hogy gyertek Experience Demoshow-ra!

ui: Ma van a Vakondok 2 Indavideós dokumentumfilmes pályázat utolsó napja, úgyhogy ha még nem tetted szavazz rá jó sok csillaggal! http://film.indavideo.hu/video/f_vakondok_2

Az imént kaptuk a hírt, hogy az Indafilm Dokuszemléjén a demoscene történetéről szóló Vakondok 2 is az indulók közt van.

Szavazás nyílt, bárki szavazhat. Annyi csak a dolgod, hogy értékeld a filmet minél több csillaggal!

A verseny november 1-től 15-ig tart, úgyhogy már félidőben vagyunk. A többi filmre már elsejétől lehetett szavazni, a Vakondok 2 viszont csak tegnap óta szerepel a versenyben.

A hátrányunk óriási, de nem reménytelen. Épp ezért most a Te szavazatodra is hatalmas szükség van!

Szavazz, és  utána ne felejtsd el megkérni az ismerőseidet is, hogy szavazzanak ők is!

http://film.indavideo.hu/video/f_vakondok_2

 

Scene is by Moods Plateau

Írta Murphy - 2013-11-04, 09:33

Ha valamelyik ismerősödnek szeretnéd megmutatni, hogy mi is a demoscene de nincs 90 percetek egy Vakondok 2-re, akkor érdemes ezzel a szűk 5 perces animációval is próbát tenni. Mivel az utolsó jelenet némi magyarázatot igényel, lehetőleg együtt nézzétek. :)

vakondok_digipackSzóval mint látható, Vakondokék szeretnének demókkal súlyosbított DVD és BluRay kiadványt csinálni A FILM-ből. Az ötlet remek, nekem is jól mutatna egy ilyen szép díszdoboz a polcomon, viszont ehhez elő kell állítani a dolgot, ahhoz meg tőke kell. A Vakondok stábja pont ezért kéri a segítségeteket. Nevezetesen az Indigogón keresztül köszönettel fogadnak minden adományt, ami a kiadvány létrejöttét segíti. Vigyázat, csak alig több mint egy hónap van hátra. Szóval osszátok az igét, szóljatok havereknek, nyomjátok demoscene fórumokon meg mindenhol, ahol érdeklődő közönség lehet!
Aki meg lájkolja ezt, az nyerhet egy digipakot, persze csak ha összegyűlik a pénz.
A tovább után meg nézzétek meg a digipak kampányvideóját!
Tovább…

4Sceners.de – Best of 2012

Írta Murphy - 2013-01-04, 11:23

4sceners2012

Ahogy azt már évek óta megszokhattuk, a 4Sceners.de január első napjaiban jelentkezett is a szokásos demoscene évértékelőjével, és díjazottjaival. Idén is van kire büszkének lennünk, ugyanis a az Ümlaüt Design és a Crowngear közös produkciója a demók közt és a Best concept kategóriában is dobogós helyen végzett. De a legjobb tízben szerepel még az Extrait és a Brainstorm is egy-egy demóval. A Chorus, Resource & Singular közös demója a legjobb 8 bites demók között szerepel, és a Best newcomer kategóriában is volt magyar induló a Maelstrom személyében.

A különdíjat ezúttal nem egy demo kapta, hanem egy dokumentumfilm, a Vakondok 2. Mivel most egy ideig krónikus partyhiányban fogunk szenvedni, ez egy kiváló alkalom, hogy újra megnézd!
https://www.youtube.com/watch?v=Z-keHkcTZD4

Gratulálunk minden díjazottnak és azoknak is akik a tavalyi helyezésekről lemaradtak, készült még pár igen kellemes demo itthon és külföldön egyaránt!

Minden demóhoz található youtube link, így akár egy mobiltelefonon is érdemes elolvasni a cikket:
http://www.4players.de/4sceners.php/dispbericht/-/78982/0/index.html

Persze ha a német nyelvvel nem állsz olyan jól bízd a fordítást a Google Translate-re, így duplán jól fogsz szórakozni, :)

Tovább után a díjazott magyar demókat láthatod…

Tovább…

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára