☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

TRSAC 2017 – Út a pokolba

Posted by Vickey on December - 28 - 2017

A party előtt 1 héttel költöztem vissza Magyarországra. Budapest és Tatabánya közötti átmeneti időszakot követően (mindennap otthon aludtam, és a pesti lakást építettük) kimentem a reptérre édesapámmal. Valamiért úgy gondoltuk, hogy az M0-ás körgyűrűn jobb lesz menni, mint az M1-esen, ezért felmentünk rá. Ahogy felértünk, azonnal bedugult az út. Szó szerint. Épp valami felújítás volt. Néztem a telefont és megállapítottam, hogy ha itt haladunk, akkor sosem érünk oda. Épp ezért nem voltam nyugodt. Közben egész idő alatt Picardot tájékoztattam. 15 perces döcögés után megláttam az M1-es felé vezető kijáratot és mondtam édesapámnak, hogy menjen jobbra és gyorsan menjünk el innen.

Kb. 20 perccel később, de már megfelelő tempóban vártam és rendben megérkeztem a reptérre. Ott eszembe jutott, hogy mindent bepakoltam, csak a legfontosabbat elfelejtettem: a dán koronát, mert valahogy a költözésnél ez nem tűnt fel akkor. (vörös a fejem). Ezért oda mentem a valutaváltóhoz, de ott sem volt. Hát jó, kártyám van, nagy baj nem érhet.

Elrepültem Frankfurtba és nagy meglepetésemre Picard ott volt a reptéren a kapumnál. Mivel már nem kapott jegyet ugyanarra a gépre mint az enyém, meg nem Lufthansa-val ment hanem fapadossal, ezért 1x átszállt  Koppenhágába és úgy jött Billundba 3 órás késéssel. Közben volt annyi eszem, hogy megkérdezzem, nincs-e neki dán koronája. Szerencsémre volt. Gabi addig elkísért ameddig leágazás volt a reptéren, utána már nem mehet. Én meg őrülten futottam, mert már épp beszállásra készültek a másik gépnél. Jó kis terheléses kardió edzésem volt, rögtön is mondtam a jövőbeli edzőmnek, hogy hadd örüljön.

Az úton nem volt semmi különös, rendben megérkeztem dán LEGO hazájába. 20 perc autóúttal odébb van a LEGOLAND és a hozzá tartozó Lego Hotel, ahol _mindenki_ nemre, korra, tekintet nélkül gyerek lesz. De ezt az utat tavaly megjártuk és biztos is vagyok benne, hogy később, immáron családostul vissza fogunk oda térni. Ígyhát a legközelebbi hotelben foglaltunk szállást, hogy másnap délelőtt indulhassunk Aarhusba. (szinte már jól bejáratott útvonalunk van, minden simán megy.)

A hotelnél 10 percig nem tudtam bechekkolni. Valami gond volt a foglalással. Pedig a recepciós srác minden megpróbált de valami mégsem volt megfelelő. Nem találta Picard vezetéknevét. Mivel esküvő még nem volt, ezért az útlevelem sem adhatott támpontot. Végső  a srác megkérdezte a nevemet. Miután mondtam, hirtelen felderült, hisz ez volt a megfejtés. Na, miután elrendeződött mindent, kicsit pihentem, meg sorozatot néztem, majd pizzát rendeltem. Majd Gabi is megérkezett.

 

Másnap reggel nagyon érdekes volt, mert az étkező közvetlenüla reptér mellett volt. Kávé mellett nézhettük, hogy hogyan szállnak fel a repülőgépek. Összepakoltunk és indultunk vissza a buszmegállóhoz, ami a reptér kijáratánál van. E-book (még mindig Dűne széria) és zene miatt ez a másfél óra igencsak hamar eltelt.

 

Aarhusban mivel 2-től lehetett bejelentkezni az új hotelbe, és dél volt, ezért még egy kicsit várost néztünk. Meg vettünk sapkát (hihetetlen, hogy a hét elején még pólóban, max pulóverben rohangáltam Pesten.) 2 után elfoglaltuk a szokásos út menti hotelt, ami legközelebb van a partyplacchól. Végre, harmadjára csak megtanulták, hogy együtt vagyunk, és nem 2 egyszemélyes ágy kell nekünk.

20-30 perces séta után (persze, hogy esőben, hogy szokjuk az őszt) megkaptuk a karszalagot, és Dwarf már adta oda a hírhedt peppersnapps-ot, amit azzal a lendülettel utasítottam el kedvesen. Még egyszer nem fognak csőbe húzni, elég volt tavaly Revison-on az az Isten csapása. Később elmondta, hogy nem tudja miért, de idén sokkal borzasztóbb lett az idei termés. Ugyana a receptet használja minden évben, ugyanúgy tett mindent és ez évi termés az valahogy rettenetesebb volt. :)

Picard ismét adományozós kedvében volt, a főszervező Puryx ismét megmutatta az ezévi fejlesztéseket. Miután megérkeztek a németek, Mog elkezdett aggódni, hogy többet már nem leszek szervező a német partykon. Ez szóba sem került, mint lehetőség. Pl. Deadline-ra sokkal gyorsabban jutok el, igaz nem vonattal, hanem repülővel.

Az Opening Ceremony-ig elég szokásosan telt az idő, mint bármelyik partyn. Hónapokkal ezelőtt még kérdéses volt, hogy egyáltalán lesz TRSAC, mert majdnem az összes szervezőnek a következő generáció érkezése/nevelgetése miatt alig volt ideje erre az évre. De szerencsére összehozták.

A vetélkedő általában úgy szokott zajlani, hogy 2 embert 4 országból kiválasztanak (idén Dánia, Norvégia, Németország és Hollandia volt) aztán egymással játszanak. Idén az volt a koncepció, hogy kivetítették a Pokolból a Mennyországba vezető utat és az esett ki elsőnek, hogyha valaki elsőre elérte a Mennyországot. Jó válasz esetén lehetett választani: vagy egy lépéssel vissza lehetett menni a pokolba vagy valamelyik ellenfél 2 lépéssel ki lehetett rúgni onnan a Mennyország felé. Ja és minden kör végén Pepperschnapps-ot kellett inni.

Ha nagyon megszorult a csapat, ugyancsak Pepperschapps ellenében hátrébb sorolták az embereket, de ilyenkor mind a két embernek kellett inni. Emlékezetesebb eset volt, hogy Lugoober és Kusma úgy itták ezeket, mintha csak pálinka lett volna. Magyar szempontból még az volt említésre méltó, hogy az Universal Sequence-t összekeverték a Chaos Theory-val, senki sem emlékezett erre az intró-ra. A tavalyi 2. helyezett Rebels demo szintén okozott egy kis fejtörést…

A Quiz után még maradtunk egy kicsit beszélgetni a rég nem látott barátokkal, kivel mi történt amíg nem láttuk egymást. pl Susencrusen már Kölnből áthelyezte a főhadiszállását Osloba.

Lassan az útmenti hotel felé vettük az irányt. Másnap valahogy délutánig nem érbredtem fel. Mármint testileg igen, de fejben kellett 2-3 kávé amíg rendeződik a helyzet (igen, kávéfüggő vagyok, és nem szégyellem). Késő déutánig viszont tudtam rendezgetni a dolgaimat, és Ahogyan az lenni szokott szombat estére igencsak felpörögtek az események, elkezdődtek a compok. Értékelést majd átadom nektek, mert én csak élvezni szoktam a beadott entryket. :)

Vacsora után volt egy meg nem hírdetett compo, ami arról szólt, hogy volt egy felmosó rúd alatta egy filctoll és azt kellett lerajzolni, ami számunkra a legborzasztóbb, legfájdalmasabb dolog az életünkben. Egyre emlékszem, hogy pl. valaki egy LEGO darab rálépése utáni fájdalmat rajzolta le.

 

Majd jött az Animation és a party egyik kuriozuma az Acid-compo, amit ezúttal Lugoober kevert élőben. Én ezt egy az egyben felfogtam kardió edzésnek, szóval aznap letudtam a mozgást. És ismét előkerültek a póréhagymák, ami nélkül nincs tombolás. (“Praise the leek!”) Nem sokkal később a hírhedt Beer&Pepperschapps Break következett, ami ismét Kiloo támogatásával valósult meg. Ott inni kell, nincs mese. Nem úszhatod meg. :) Közben Lugoober ismét a DJ pult mögött volt. Idén is megfigyeltem, hogy ismét lejátszották az a dalt, amit én csak TRSAC Himnusznak hívok.

Szünetben azért sikerült beszélgetnem Dojoe-val, aki megállapította, hogy az új munkahelyen lényegében nem fogok dolgozni, mert azt csinálom ott, amit hobbi szinten nagyon szeretek. Tehát nem tekinthető munkának, csak hivatásnak/szórakozásnak. Lycan-éktől meg megtudtuk, hogy Franciaországban milyen városokat érdemes megnézni Párizson kívül. Elég jó tippeket kaptunk. Mog még mindig nem volt elég meggyőzve arról, hogy csak időhiány miatt nem mentem el Deadline-t szervezni, mert azt hitte, hogy még van valami. 10 percig próbált meggyőzni, de én a 2. perctől mondtam neki, hogy nyitott kaput dönget.

A maradék compók ismét kellemes perceket szereztek nekem, szerintem érdemes őket megnézni. Főleg a terem hangulata miatt. Prizegiving-ig nem történt semmi különös, és elég hamar el is mentünk a partyról, mert reggel 10kor már indult is vissza a buszunk. Én Budapestre mentem, Picard vissza Németországba.  De ami a lényeg, nagyon jól éreztem magamat, dánok még mindig őrültek, és szerencsére 23.-án ki tudtam pihenni a hétvégét.

Jövőre remélhetőleg ismét sikerült eljutnunk.  1x egy életben minden magyarnak érdemes elmennie, hogy lássa miért is erősek a dánok. Itt vannak a partyn készült képeim.

Remélem ott látjuk egymást! :)

 

TRSAC 2017 – Üdv a pokolból!

Posted by Vickey on October - 21 - 2017

Party van Dániában! Hogy mi történt a party alatt jövőhéten kaptok róla beszámolót. Addig is, élvezzétek a hétvégét! :)

TRSAC 2017 – Menj a Pokolba!

Posted by Vickey on August - 13 - 2017

Az északi testvériség legdélibb tagjánál, azaz a Dán Királyság második legnépesebb városban, Aarhusban, október 3. hetében megnyílnak a Pokol kapui és 1 hétvégén át fog tartani a garantált téboly, ahogyan enne a party invitációjában is betekintést nyerhetünk.

Főbb tudnivalók:

1.) Időpont/Helyszín

  • 2017. október 20.-22. (péntek-vasárnap)
  • Aarhus Firmasport ()

2.) Jegyek

  •  300 DKK / 40 Euro,  belépő
  •  400 DKK / 55 Euro,  kaja (szombat, vasárnap)
  • Mivel a jegyeket korlátozott számban tudják a szervezők értékesíteni (150 db van összesen), jobb, ha siettek, mielőtt elkapkodják

3.) Egyéb tudnivalók

  • Lesz hagyományos LIVE ACID COMPO, amit ha minden igaz ismét Hoffman fog keverni.
  • Beer&Schnapps break
  • A Pepperschnapps-tól meneküljetek!!!! Meg ne kóstóljátok!
  • A szokásos compók
  • Holtbiztos fejfájás vasárnapra, ha nem vigyáztok! (hozzatok valamit ellene)
  • Ott megtudhatja az ember, hogy milyen is a dán őrület.
  • Vegetáriánus kajáért kell szólni a szervezőknek.

4.) Social Media

KACSA! – TRSAC 2016 beszámoló

Posted by Maugli on October - 24 - 2016

17c795b1-fe2a-4f40-bd6f-ffac40d22f4e_lAlapvetően Dánia rettenetesen messze van. Összehasonlításképpen, levezetsz annyit, mintha mennél Revision-re, és még hátra van 5-6 óra út pluszban.

Aarhus pedig – annak ellenére, hogy a második legnagyobb dán város – nincs éppen a legjobb közlekedési adottságokkal megáldva. Van persze 1 átszállásos repülőút oda, de annyi pénzből háromszor meg lehet járni Evoke-ot például, ami egyrészt nem mindegy, másrészt nincs benne 8 órás átszállós várakozás.

Szóval első, második, sőt még harmadik körös megfontolásra sem triviális, hogy megéri-e elmenni egy pici, max. 150 fős viking demopartyra. Mi bő 1 hónapja mégis úgy döntöttünk, hogy elmegyünk, és úttörőként megnézzük nektek, hogy mennyire szerethető a TRSAC.

Pasy, Unreal, Dorcyy, Maugli négyes szerda délután elindulva, kb. 17 óra vezetés után megérkezett Aarhus-ba, ahol egy nagyon kellemes AirBnb házat sikerült birtokba vennünk party előtt 1 nappal. Némi párnába üvöltve horkolás, remote munka után körbe néztünk a környéken, étel, ital és egyéb más móka után. Hát Aarhus nem éppen olcsó, sőt! Ha mondjuk a norvég árszínvonalhoz hasonlítom, akkor azért nem veszélyes, de a némethez képest, meg picit borsos. Cserébe legalább az alkohol nem külön túlárazott, viszont rettenetesen nehéz bármi értelmes ehető dolgot venni: Egyrészt mert SEMMI nincs kiírva semmilyen egyéb nyelven, csak dánul (nem még az összetevők sem!), illetve úgy tűnt, hogy az átlag dán emberek nem éppen ínyencségükről híresek. A Coca Cola meg Kofola izű… HORROR! Se különösebben jó alapanyagok, só, borson kívül semmi más fűszer nincs a polcokon, a kész kajás kifőzde pedig megáll a mirelit pizza színvonalon. A sarki kisboltos nem beszélt angolul, csak valami arab-, török szerű nyelven (bár Teo váltig állítja, hogy ezzel csak engem “tisztelt” meg, és erről a szakáll tehet).

dsc_0303

Ezek dolgok hatására elsőre nem igazán volt szimpatikus a hely, főleg mivel előpartyhoz sem találtunk semmilyen társaságot, így pár szatyor alkohollal visszavonultunk a pici faházunkban, és neki álltunk mulatni, és releaset gyártani. Ez kb. úgy nézett ki, hogy Pasy kódolt, Unreal rajzolt és modellezett, Dorcyy rajzolt, én meg mint valami jó “kabala lamer”, amikor nem dolgoztam éppen valami “hyper sürgős” bigdata probléma elhárításán, akkor főztem a társaságnak (ekkor sajnos már lemondtam arról, hogy elkészülök a release-el, mert most a Riverwash-os entrynél komolyabb(nak szánt) dolog van a queue-ban). De rettenetesen jól éreztük magunkat, és megállapítottuk, hogy kb. már 4 ember az a kritikus tömeg, akik egy értelmes faházban, némi jókedvvel felszerelkezve tökéletese környezetet alkotnak mind a release gyártáshoz, mind a mulatáshoz.

Másnap némi bevásárlás, főzés, finomhangolás után irány a party. Megérkezett Teo, Santa, Lycan, xtrium, egy teljes részeg német horda, szóval alakult a hangulat, én meg végre átválthattam “party organizer” üzemmódba => beszélgetések, új emberek megismerése, agitálás FN-re, stb., szóval elszaladt pár óra a megnyitóval együtt. Számomra az első nap egyik csúcspontja a csapatok közötti kvíz/vetélkedő volt. Nagyon hasonlított a Riverwash-osra egyébként. Amiben jobb volt, az, hogy valahogy jobb hangulatot tudtak csinálni itt a szervezők és a résztvevők is (Dwarf jó showman volt, és Teo+kb+Lug00ber trió meg eléggé arcosharcos ahhoz, hogy a többi csapatot motiválja). Amiben gyengébb, az, hogy a kérdések, és a system olyan eléggé egysíkú és lapos volt a lengyel verzióhoz képest. De mindenképpen nagyon jó hangulatot teremtett. Volt tánc, muzsika, de nyilván nem német party hangulatban. Egyrészt ugye 150 főben volt maximalizálva a party, másrészt úgy tűnik ahhoz kell legalább 100 német összezárva. De a hangulat ettől függetlenül jó volt.

A szombati kompó nap/este olyan jól, olyan gördülékenyen lett lebonyolítva, hogy FN orgaként azt kell mondanom, hogy kalapot lehet emelni a szervezők előtt. Profi csapat, nem először csinálták, nem érződött semmi probléma kívülről. A svédasztalos kajás karszalag (+100 DKK) is egy nagyon jó gesztus volt (bár ugye az ízek… na fűszer nélkül nehéz :-) ), az ingyen sör is, de személy szerint az ingyen “pepper schnaps” inkább csapás volt a világra. Elég színvonalas entryk, jó hangulat, gyors díjátadó.

És magyar KACSA eső:

Gratulálok ezúton is nekik!

Nagyon jól éreztem magam, és remélem megyünk jövőre is (még akkor is, ha ma haldoklom melóban a kb. 3 óra alvás után).

A hangulatról pedig végszóként csak ennyit:

dsc_0298

Demószemle: TRSAC 2015 – demo compo

Posted by Gargaj on November - 8 - 2015

Változatlanul Dánia a helyszín, jöjjön most a királykategória, a demo compo.

6. sosio caerooke

Pouët / Download

Ami a hollandoknál a Rob Is Jarig, az a dánoknál a Cocio & Finsprit és variációi: gyogyi zene, amire egyszer készült egy demó, aminek a textúráit átvariálgatva minden évben beadják ugyanazt. Egyelőre még nem unják.

screenshot

6. Northern Dragons & bawlz – TMDC 18 Invitation

Pouët / Download

A szöveges módú demók sajnos az utóbbi években elég fura helyzetbe kerültek, egyrészt a mindenféle kódlapokból eredő különbségek miatt, és a Windows 7 óta még csak fullscreenbe se lehet őket kitenni. Pont emiatt becsülendő az annó a Trauma által alapított, és az elmúlt pár évben a kanadai Northern Dragons által életben tartott Text Mode Demo Compo, ami évről évre konzisztensen láthatóvá teszi a műfajt. Ez a mostani invitation is a modernebb stílus fele kacsintgat, videóbetétekkel, korszerű tipográfiával, amin sokat segít a jó minőségű konverter is. A zene minősége vitatható, a célnak mindenképp megfelel, bár egy percet simán le lehetett volna vágni belőle.

5. Poo-brain – The unofficial, unofficial GABBER compo

Pouët / Download

Ehhez azt hiszem kelleni fog némi magyarázat: A norvég Kindergarden partyk egyik legismertebb poén-kompója volt a “gabber“, ahol is mindenki kedvére kiélhette magát a torz négynegyedben, az egészet egy pillanatra sem véve komolyan (olyan szinten, hogy többen rendszeres letolásokat kaptunk, amikor modern hangzású HC-t adtunk be). Mivel idén (sajnos) személyes okokból elmaradt a KG, a TRSAC gondolkodás nélkül (és némi cinizmussal) behúzta magát a helyére és felajánlotta, hogy kimenti a kompót (ami végülis nem sikerült túl jól, mert elfelejtették bejelenteni). Erre utal ez a demó is, ami vidáman leszimulálja a kompó lefutását, olyan precizitással, hogy többek mind partyn, mind a streamen összezavarodtak és megették, hogy ez tényleg compo.

screenshot

4. Tapped & Sebbert – Dice

Pouët / Download

Ismét WebGL, a szokásos WebGL-es gyerekbetegségekkel, ezúttal egy Gathering-győztes tollából. Sajnos akármilyen jóindulattal kezeljük, szinte listaszerűen végigvehető rajta, hogy mitől lesz unalmas egy demó: túl hosszú a tartalommennyiséghez képest, a zenéje semmi különös, a vizuál tényleg a “kocka, gömb, greetings, szevasz” szintjén mozog, az egészen bődület kromatikus aberráció van és az egésznek teljesen váratlanul egyszer csak vége, bár kiindulva abból, hogy a demó mellett ottfelejtették a komplett Git-repot, valószínűsítem, hogy nem party előtt kényelmesen otthon lett befejezve.

screenshot

3. Poo-brain – pb07: piraatjes

Pouët / Download

767 MB. Nem viccelek, tényleg 767 MB. Ez új rekord lehet. (Összehasonlításképp a YouTube videó maga <100MB.) Maga a demó nyilván tudatosan és szándékosan irritáló, aminek egy része sajnos abból ered, hogy láthatóan van tehetség a srácoknál (vizuálban ugyanis nem lenne rossz), csak nem tudják vagy nem akarják kihasználni. Mindenesetre érdekes jelenség az övék, meglátjuk pár év mit tesz náluk fejlődésileg.

2. deluxe & premium – Aarhus

Pouët / Download

Itt jött a compoban a már megszokott minőségi váltás, ugyanis a szabadnapos Mercury egy igen csinos demót rakott le az asztalra. Stílusukhoz hűen most is a viszonylag egyszerű geometria kiváló fényezésével dolgoztak, egy ízléses és esztétikus, nem túl hosszú kis demót készítve, amit tovább erősít a Vector Lovers-re emlékeztető kitűnő zene is. Ideális példa arra, hogy milyen az egy demóban, amikor a kevesebb több.

1. Excess – Function Over Fame

Pouët / Download

Az Excess évek óta hozza a megszokott formulát: basszusdús modern EDM zene, valami látványos effekt, ugrál, rángat, glitchel. Ez az esetek nagy többségében működik is, itt viszont mintha kicsit kevés lett volna a kraft a motorban, mert sajnos ez a demó nem hoz elég újdonságot sem stílusban, sem technikailag ahhoz, hogy akkora sláger legyen mint a Regus vagy a Hurtquake. Nehéz megfogalmazni, mi vele a probléma, de talán a legjobb amit mondani tudok, az az, hogy tökéletesen kiszámítható minden pillanata: egy olyan momentum sincs benne, amit ne láttunk volna már egy másik Excess demóban, jobban megcsinálva. Maga a fényezés nyilván Kusma aprólékosságát tükrözi (pun not intended), de nincs annyira jól kihasználva, hogy igazán eldobjuk az agyunkat tőle. Igazi iparosdemó, sajnos, bár csak ugyanazt tudom mondani mint az ASD esetében – bevált recepten miért változtasson bárki is?

Demószemle: TRSAC 2015 – 64k compo

Posted by Gargaj on November - 5 - 2015

A TRSAC sorozat második részében a 64k intrókat fogjuk sorra venni – itt kiemelném, hogy mennyire kellemes végre újra azt látni, hogy újra van annyi 64k, amiből külön 64k compóra is telik.

3. Realms of whatever – Invade of Order – by Realms of SATAN

Pouët / Download

A mezőnyt várható módon az “összetákolt kaotikus partyhack” zárta, ezúttal WebGL-ben. Sokat nem is nagyon lehet hozzáfűzni; idén a vallásos gyülekezet volt a TRSAC arculata, ennek megfelelően az intróban is meta-kápolnák és Papa Emeritus szerepelnek, meg persze jelentős mennyiségű Pants off. Több szót nem is nagyon lehet róla mondani, bár sajnos legalább másfélszer olyan hosszú mint kéne.

screenshot

2. Loonies & loopit – Psyltcipher

Pouët / Download

Psycho ezúttal is 8k-ban próbált durrantani, egyértelműen (a címből is adódóan) a Still-féle Calcifer-t használva kiindulási alapnak. A polygonlevesen és a hangulatos zenén kívül viszonylag keveset tud felmutatni, viszont nem tart sokáig, és a koreográfia + operatőrmunka elviszi az egy darab effektet a hátán. Kiváló példa arra, hogy hogy lehet szórakoztató intrót csinálni egy effektből.

1. Inque – A+

Pouët / Download

Az Inque évek óta a 64k kategória egyik konzisztens szereplője, szinte azonnal felismerhető stílussal rendelkeznek, amit Glow kiváló dizájn-érzéke és Izard karcos szintihangzása alapoz meg. Idén nekünk is volt szerencsénk meccselni velük, de biztosan állíthatom, hogy ez az intrójuk az idei évben a legjobb, amit alkottak: igazi penge grafikai munka, ötletes váltásokkal, kellemes zenével. Nagyon ritka az a fajta intró (sőt, demó), ahol a 3D és a 2D layerek így keverednek, pedig a végeredmény magáért beszél: a modern “raymarchy” design és az “ezredeleji” Blasphemy/Purple stílusának keveredése egyértelműen egy egyedülálló darab.

Demószemle: TRSAC 2015 – 4k compo

Posted by Gargaj on November - 4 - 2015

Mindenféle technikai probléma miatt kicsit megkésve, de mindenképp kitörő lelkesedéssel csaphatunk bele a scene egyik legkeményebben promózott partyjának, a TRSAC-nak termésébe, azon belül is a 4k intrókkal kezdve.

6. BITS – Creeds

Pouët / Download

A BITS-ről külön cikksorozatot lehetne írni, annyira enigmatikus az ezerféle platformokra készült demóit egy időben eBay-en áruló, gyakorlatilag tagcloudokban és paranoid összeesküvés-elméletekben kommunikáló figura, akihez tegyük hozzá, hogy ugyan a fogunkat szívva, de valamilyen szinten el kell hogy ismerjük, hogy még ha gyermeklépésekben is, de nyomokban a fejlődés jeleit mutatta néha. Ez a mostani kis 256b intrója jópofa, bár nyilván pl. egy Functionön is max. erős középmezőny.

screenshot

5. DiSCiPLES OF SøREN PiND – OH NO

Pouët / Download

Na itt ért az első sokk, nem maga az intró miatt, hanem mert rájöttem, hogy valami bizarr okból kifolyólag van Python telepítve a gépemre – ez az intró ugyanis nem bináris, hanem 4k nyers Python forrás, ami a konzolba lapátolja ki a már jól ismert animgif némileg redukált verzióját. Egyszeri compofiller poénnak elmegy, még ha kicsit haxolni is kellett hozzá, hogy Windows-on is menjen.

screenshot

4. Onslaught – Tracking

Pouët / Download

Itt kezdődik a compo gyakorlatilag komolyan vehető része, méghozzá az ausztrál Onslaught jóvoltából, akik egy impresszív 1k-t tettek le az asztalra. Esztétikailag is rendkívül kellemes, de ami a legnagyobb benyomást tette, az az 1024 bytehoz képest szokatlanul részletes kifinomult zene. Van eleje, közepe, vége, és bár egy 4k compóban nyilván hátrányból indul, ettől függetlenül egy technikai bravúrról van szó.

3. Harleyman – I leave Tonight

Pouët / Download

Egy kvázi-újoncé a következő produktum: Harleyman egy ex-amigás visszatérő, aki első PC-s 4k-ját tette le az asztalra, az intrózenék nagy veteránjaként számontartott Punqtured segítségével. Itt persze el lehet gondolkodni, hogy jobb-e a 4. helyezett 1k-nál: sem vizuálisan, sem technikailag nem érzem jobbnak, de nyilván a méretkülönbségből adódóan sokkal több tartalom fért bele. Ez sajnos nem menti meg attól, hogy kicsit olyan érzése legyen tőle az embernek, mintha valaki leült volna és az elmúlt pár hónapban írt random effektjeit egymás után rakta volna, mindenféle konzisztencia nélkül – ezt értve a színekre is. Nagy előnye mindenképp a jó zene, és hogy nincs sokáig húzva.

screenshot

2. Poo-brain – Let it go!

Pouët / Download

A holland egyetemistákból verbuválódott Poo-Brain láthatóan kezd elmozdulni a Unity-től, ennek eredménye pedig ez az öltetes, tetszetős 4k, ami ugyan a “raymarchy” nyomvonalat követi, mégis húz rajta egy olyan csavart, amitől benne lesz egy kis extra: a színvilág és felszín-shader ezúttal egy havas tájat mutat be (bár nem az Elevated szintjén, de ezt nem rovom fel nekik), amihez kiválóan passzol a kicsit meseszerű zene. A rendezés kellemes, fokozatosan hoz be új elemeket amikor az előző elfáradt, így a 4k-s méret mellett is szórakoztató. Az egyetlen hibája talán a kicsit rövid látótávolság, ami miatt picit klausztrofób, de még ez se ront sokat az élményen.

screenshot

1. Tristar & Red Sector Inc. – Hardcore Vibes

Pouët / Download

Itt meg vagyok lőve picit: az előbb rá kellett keresnem hogy mi a “gimmick” szó jó magyar fordítása, és tényleg a “reklámfogás” az ami passzol. Ez az intró ugyanis egy teljesen átlagos raymarchy-4k, ami alá viszont a megboldogult gyermekkorunk nagy slágere, a Dune “Hardcore Vibes” c. slágere lett betaposva 4k-ba, több-kevesebb sikerrel. Ez nyilván az összes 30+-os scener számára azonnal megpengeti a nosztalgia-húrokat (amit igazol a helyezés is), de sajnos ha ezt a faktort kivesszük belőle, akkor nem sok minden marad a helyén. A vizuál meg se próbálja hozni a zenéhez illő 90-es évek feelingjét, ami persze lehet szándékos, de így viszont elég disszonáns a kép és hang közötti kapcsolat. Elgondolkodtató, hogy vajon belefért volna-e 4k-ba a Windows-os beszédszinti énekre bírása, talán a vizuál rovására is, mert a jelenlegi állapotában kicsit lélektelen az egész, bár azt aláírom, hogy party-n (pláne TRSAC-on) valószínűleg nagyot ütött.

Scene is by Moods Plateau

Posted by Murphy on November - 4 - 2013

Ha valamelyik ismerősödnek szeretnéd megmutatni, hogy mi is a demoscene de nincs 90 percetek egy Vakondok 2-re, akkor érdemes ezzel a szűk 5 perces animációval is próbát tenni. Mivel az utolsó jelenet némi magyarázatot igényel, lehetőleg együtt nézzétek. :)

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára