☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Ezek itt a nagyon:

Retro video- és kvarcjáték kiállítás lesz március 20-22-ig a Csokonai Művelődési Házban. (1153 Budapest, Eötvös u. 64-66.) Ahogy tavaly, idén is megtekinthetőek a 70-es, 80-as és 90-es évek közkedvelt és kevésbé ismert játékgépei, kvarcjátékai, és biztosan lesz olyan, ami ki is probálható. Pl. tavaly nálam ez a Videoton TV játék volt a favorit, ami költségtakarékossági okokból egyéb Videoton termékek alkatrészeiből lett összeszerelve. Egyébként a játék a klasszikus Pong egy verziója.

retro2010.jpg

award.pngMost már csak párat kell aludni, és nemsokára enyhül a demoscene-t sújtó uborkaszezon, addig is itt vannak a Scene.org Awards idei (tavalyi) jelöltjei. Idén egészen korrektnek tűnik a lista, ráadásul a zsűri egy új kategóriát is létrehozott (Best Technical Achievement), ahova leginkább a kisméretű, más kategoriába nem igazán sorolható alkotások kerültek.
Külön ajánlom a Breaktrough Performance kategóriát, ugyanis bár az idei demotermés nem volt túlságosan emlékezetes, azért az újoncok elég szépen kitettek magukért.  
Külön említendőek a magyar produkciók, nevezetesen a Conspiracy 64k intrója (Best 64k intro), a Resource C64-es demója (Best oldschool demo), Baráth Endre animációja (Best Animation, lásd még Kütyüshop compo) illetve az United Force & Digital Dynamite agyonhájpolt [kacsint] demója (Best demo, Best Soundtrack, Best Direction).

Csekkoljátok a listát, aztán lehet vitatkozni arról, hogy ez vagy az hogyan került ide, de főleg azt magyarázza el nekem valaki, hogy a Public Choice-ba hogyan kerülhetett egy Amstrad CPC-re készült demo.

scenehuawards.jpgA sok közepes mezőny után elérkeztünk a 4K intrókhoz. Vitán felül áll, hogy ez a tavalyi év kategóriája, személy szerint 3 címnek is odaadnám a kitüntető év 4K intrója címet. Pár éve a 64K intrókkal volt így, ma ha valakinek demonstrálni akarja az ember, hogy hol is tart a demoscene 2010-ben, elég elővenni 2-3 4k intrót, és le is van tudva a dolog.

A listába bekerült egy 1K intro, és egy Amigás 4K is, a szavazásnál ezt vegyétek figyelembe.

Tovább után a jelölteket találjátok, szigorúan ABC sorrendben. Szavazni értékelősen 1-10-ig lehet, azaz 10-et adj, ha nagyon tetszett az intro és több induló is kaphat ugyanannyi pontot.

A szavazást természetesen közjegyzők hada felügyeli, ennek ellenére a korábbi gyanús eredmények után, a szavazásnál az első pont a spam botok képességeinek felmérést szolgálja, csak.

Ha a korábbi Scene.hu Awards 2009 kategóriákra vagy kíváncsi, kattints IDE.

Tovább…

scenehuawards.jpgA “legelvontabb produkció” kategória után ismét a mazochistáknak kedveskedünk ezzel a kategóriával. A játék a következő: kiteszel magad mellé valami jófajta töményet, aztán nézni kezded sorban a produkciókat. Mikor ingerenciád támad leállítani a videót vagy beletekerni, akkor ezt nem teszed meg, hanem helyette kortyintasz egyet az italodból. Mikor végeztél, szavazol.

Tovább után a jelölteket találjátok, szigorúan ABC sorrendben. Szavazni értékelősen 1-10-ig lehet, azaz 10-et adj, ha nagyon tetszett idegesített a demo és több demo is kaphat ugyanannyi pontot.

A szavazást természetesen közjegyzők hada felügyeli, ennek ellenére legutóbb mégis gyanús eredmények születtek, így szavazásnál az első pont a spam botok képességeinek felmérést szolgálja, csak

Ha a korábbi Scene.hu Awards 2009 kategóriákra vagy kíváncsi, kattints IDE.

Tovább…

Budapest Micro III

Írta slyspy - 2010-03-09, 07:08

bpmicro3.jpgIdén (márc. 13-14.) harmadik alkalommal gyűlnek össze a Budapest Micro miatt mindenféle jeles és nevezetes 8-bites zenészek a Tűzraktérben, hogy az eddigi legnagyobb bulit adják a magyar retro-elektro történetében. Úgy tűnik a Budapest Micro szépen kinőtte magát egy igen komoly rendezvénnyé, hiszen nem elég, hogy a stílus neves külföldi előadói is fellépnek (pl. scenerek figyelmébe: GOTO80), de immár kétnapos a rendezvény és kapcsolódik hozzá egy tudományos ismeretterjesztő chiptune workshop, egy vetítés és még egy kiállítás is. Szóval aki csak egy kicsit is érintett a dologban (értsd látott már C64-et vagy Gameboyt), annak kötelező a részvétel.

Tehát ne felejtsd: Tűzraktér, Március 13-14., Budapest Micro

Már csak 1 hónap van hátra, a 2010-es, és egyben utolsó Breakpoint-ig. Bár valószínűleg demoscenen belül sok reklámra nincs szükségük, de itt a party invitációja két legsikeresebb demójuk remixével, és referenciával további féltucat demójukra és egyéb demoscene mémekre.

A Breakpoint oldala:
http://breakpoint.untergrund.net/

Ha te is kedvet kaptál a kiutazáshoz, itt keress társat at úthoz:
http://www.scene.hu/?topic=breakpoint-2010

scenehuawards.jpgAhogy várható volt, ez a kategória hozta a legváltozatosabb demokínálatot, már csak a hardverek sokszínűségéből adódóan is. A két meghatározó platform az Amiga és a Nintendo DS, de szavazhattok Excelben készült, Playstation Portable-ön, C64 DTV-n, vagy akár custom hardveren futó demóra is. Mivel leginkább ide passzoltak, bekerült a listába 2009 legjobb 256 és 128 byte intrója is. Nem is nagyon van értelme többet írni, korrekt lista, nézendő, szavazandó.

Tovább után a jelölteket találjátok, szigorúan ABC sorrendben. Szavazni értékelősen 1-10-ig lehet, azaz 10-et adj, ha nagyon tetszettek a demo és több demo is kaphat ugyanannyi pontot.

A szavazást természetesen közjegyzők hada felügyeli, így kérünk mindenkit, hogy csak szabályosan!

Ha a korábbi Scene.hu Awards 2009 kategóriákra vagy kíváncsi, kattints IDE.

Tovább…

Megújult az Artcity

Írta Grass - 2010-02-28, 19:12
artcity.jpg

Bár az utóbbi időkben “kicsit” gyengélkedett de CONS segítségével jelentősen megújult a talán egyik legjelentősebb adatbázissal rendelkező Artcity. Lehetőség van az adatbázis bővítésére új képek feltöltésével. Valamint elmondhatjuk véleményünket is egy-egy alkotásról. Arról is értkezehetünk hogy az adott kép, vagy annak egy része “honnan is van lopva”. Nagyon sok régi kedvenc megtalálható a galériában, de a szerkesztők is folyamatosan bővítik a kínálatot.

C64MP3

Írta slyspy - 2010-02-26, 09:11
A múltkori 4 csatornás digi lejátszó után ismét sikerült egy kicsit a C64 korlátjait kijjebb tolni, ugyanis Mahoney egy MP3 lejátszót írt. Alább látható a Datastorm 2010 partyn kiadott demo, amiben számomra nem annyira érthető technikai információk olvashatóak a megvalósítás mikéntjéről, de biztos lesz, aki érti és a hozzászólásoknál elmagyarázza. És itt egy kis érdekesség, miért Suzanne Vega Tom’s Diner c. számára esett a válaszás.

Lesz idén Scene.org Awards

Írta slyspy - 2010-02-24, 12:38

award.pngBár bizonyos hírek arról szóltak, hogy a Scene.org Awards stábja megöregedett, belefáradt, elfásult, kiégett, bepunnyadt, szétesett, összezuhant avagy egyszerűen csak megunta a díj odaítélése körüli hercehurcát, mégis úgy tűnik, az utolsó Breakpoint tiszteletére összeszedték magukat és idén is lesz Scene.org Awards, a szokásos, Breakpointon megtartott átadóval. Ennek örömére már el is indult a közönségszavazás a 2009-es év legjobb demójára. Persze a Scene.hu Awards sokkal jobb, de aki akar, itt szavazhat a Scene.org Awards közönségszavazásán.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára