☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Ezek itt a nagyon:

scenehuawards.jpgAz eddigi legkomolyabb kihívással néztem szembe mikor a legjobb effekteket tartalmazó demókat-intrókat szedtem össze. A nyilvánvaló szereplőkön kívül, nagyon sok izgalmas produkció merült fel, így fájó szívvel, és többszöri végignézésre sikerült csak kiválasztanom a jelölteket. A válogatásnál a kinézet mellett szempont volt az újszerűség, és a komplexitás is. A legjobb 11-ről épp lecsúszottak közül érdemes megemlíteni a Quite morphadron-ját és “infinite mandelbrot scroller”-jét, a nem szokványos kinézetű “Memento Mori”-t, vagy a “Stop Rokkasho“-t, vagy az “Etch a Sketch” a Candellatól.

Tovább után a jelölteket találjátok, szigorúan “ahogy sikerült beraknom” sorrendben. Szavazni értékelősen 1-10-ig lehet, azaz 10-et adj, ha nagyon tetszettek a demo effektjei és több demo is kaphat ugyanannyi pontot.

A szavazást természetesen közjegyzők hada felügyeli, így kérünk mindenkit, hogy csak szabályosan!

Ha a korábbi Scene.hu Awards 2009 kategóriákra vagy kíváncsi, kattints IDE.

Tovább…

md1.jpgVáratlanul idén is elérkeztünk az évről évre olyan nagyon várt adózási időszakhoz. Az MD1 (azaz a Magyar Demoscene Egyesület) pedig tavaly óta jogosul az 1%-os támogatások fogadására, így minden adózónak lehetősége nyílik, hogy támogassa adójának 1%-ával az egyesületet.

A tavalyi évben minden várakozást túlteljesítve
328.085 Ft folyt be az Adó 1%-okból.
Köszönjük minden felajánlónak!

Mivel az összeg csak az év végén érkezett meg, a felhasználás még várat magára. A konkrétumokról egy következő közgyűlés (tehát akár TE is) fog dönteni. Viszont már közelít az újabb bevallás ideje, reméljük, hogy idén is legalább ilyen szép összeg gyűlik majd össze, amit aztán valóban a demoscene szempontjából hasznos dolgokra tudunk fordítani.

És mint az közismert, az Egyesület elsődleges célja a demoscene népszerűsítése minden lehetséges formában, így például online compók díjazása, partykon az először indulók vagy ifjú scenerek lelkesítő különdíjazása, partyk szponzorációjára, média megjelenések technikai hátterének finanszírozására avagy adott esetben szórólapok, plakátok készítése. Ahogy eddig is.

Az elmúlt évek eredményeit az alábbi linken találod:
http://www.md1.hu/index.php?target=open&id=54

Előre is köszönjük minden támogatónak!

Az 1%-okat erre az adószámra lehet irányítani: 18122239-1-19

Az MD1 honlapja: http://www.md1.hu/

purple-ingido.gifÉéés…

Most szombaton kicsit rendhagyó demoshow-t rendezünk a Zappacaffe-ban (ex-tilosazá), ahol megpróbáljuk bemutatni a nemzetközi demoscene fejlődését 1991-től napjainkig. Minden évből 1-2 alkotást mutatunk be kronológiai sorrendben, hogy lehessen látni a változást. Ha csak minden évből 1 lenne, akkor már 20-nál járunk, ami már elégséges is, de persze lehet, h ennyire nem leszünk szigorúak. ;)
Ajánlom azoknak, akik régen voltak aktívan a scene-en, mert újra láthatják a leporolt tunneleffekteket kacsával, aztán ámulhatnak a directx csodáján; s emellett az egérrel a kezében felnőtt generációnak is, akik nem sokat tudnak a 90-es évek underground demoscene-ről, amikor még az internet sem létezett (illetve lassú volt, és csak a kiválasztottak játékszere volt), és egy demo-nak illett egy lemezen (1.44Mb) elférnie, különben nem sokan másolták át maguknak.

Tovább…

BitJam #99 éééééés #100 !!!!44

Írta slyspy - 2010-02-16, 15:56

Igen, csodálatos pillanat, a Bitjam a 100. podcastjához érkezett. Ez legalább 100 mixet (duplakiadások minek számítanak?) és ugyanennyi nagyon szépen megrajzolt logót jelent. Példaértékű és kitartó munka volt, reméljük nincs vége. A Scene.hu szerkesztőség pedig epedve várja Pohar villáminterjúját Vincenzóval, hogy közreadhassuk és megtudjuk végre, mekkora munka is podcastot működtetni. 

scenehuawards.jpgKedvenc kategóriám következik, és nem csak a személyes érintettség miatt, hanem mert valamiért szeretem a teljesen öncélú és értelmetlen produkciókat. Szóval igazi mélyművészeti kategóriáról van szó, kizárólag azoknak ajánlott az alábbi tizenegy demo, akik nagyon érzik az élet valódi mélységeit. Azt nem tudom, hogy itt most arra kéne szavazni, amelyik a legelvontabb, vagy arra, amelyik a legjobb, de biztos mindenki ügyesen eldönti a kérdést és szavaz belátása szerint. Kellemes szórakozást a demókhoz!

Tovább után a jelölteket találjátok, szigorúan “ahogy sikerült beraknom” sorrendben. Szavazni értékelősen 1-10-ig lehet, azaz 10-et adj, ha nagyon tetszett a demo zenéje, és több demo is kaphat ugyanannyi pontot.

A szavazást természetesen közjegyzők hada felügyeli, így kérünk mindenkit, hogy csak szabályosan!

Ha a korábbi Scene.hu Awards 2009 kategóriákra vagy kíváncsi, kattints IDE.

Tovább…

Farbrausch.de – Az új oldal

Írta Murphy - 2010-02-12, 21:31

farbrauschsite2.jpgMég tavalyi hír, de eddig nem írtunk róla, hogy a Farbrausch alaposan felújította a weboldalát. A srácok nem agyaltak sokat a designon, ugyanis egy az egyben lemásolták a Pouet-et küllemre és működésre is. Itt is váltakoznak a logók, itt is vannak kommentek, és természetesen a glöp toplista se hiányzik. Egy dolgon változtattak, legjobb produktumaikból képeket linkeltek a címoldalra. Hasonló vizuális ingerkeltés nagyon ráférne a Pouet-re is.

Az oldal mint korábban:
http://farbrausch.de/

Köszönet Teo-nak az emlékeztetésért. :)

c64pixels.com.jpgA C64 Scene továbbra se bír magával. A CSDB brutális méretű, és grafikai szempontból a legaktívabb scene oldal, de néhány elhivatott pixelharcos úgy érezte, hogy az itt kialakult grafikai kultúra megérdemel egy dedikált site-ot is. Be kell látnom, hogy igazuk volt. Ugyan még kevés anyag található a C64Pixels-en, de ami van az igazán minőségi, még a retro szempontból kevésbé érintetteknek is érdemes pár pillantást vetni az oldalra.

http://c64pixels.com/

Köszönjük a linket Oswald-nak!

scenehuawards.jpgAmennyire középszerű volt a 2009-es év demofelhozatala, annyira nehéz volt arról dönteni, hogy melyik demóknak van valamilyen szempontból kiemelkedő zenéje. Ez annak köszönhető, hogy viszonylag sok érdekes zene született az idén, és ami még nagyobb öröm, hogy igen sokféle stílusban. Úgy tűnik határozottan emelkedik a demozenék színvonala.
Remélhetőleg nem maradt ki olyan zene, aminek itt lett volna a helye. Ezúttal csak stream formátumú zenék kerültek be a listába, de így is tizenkét zene közül lehet választani. Azért megjegyzendő, hogy a 4k intrók és 8bites demók zenei felhozatala sem volt rossz az idén.

Tovább után a jelölteket találjátok, szigorúan “ahogy sikerült beraknom” sorrendben. Szavazni értékelősen 1-10-ig lehet, azaz 10-et adj, ha nagyon tetszett a demo zenéje, és több demo is kaphat ugyanannyi pontot.

A szavazást természetesen közjegyzők hada felügyeli, így kérünk mindenkit, hogy csak szabályosan!

Ha a korábbi Scene.hu Awards 2009 kategóriákra vagy kíváncsi, kattints IDE.

Tovább…

breakpoint2010.jpgNéhány napja élesítették a Breakpoint 2010 oldalát. A helyszín és az időpont a szokásos, így idén is több száz scener veszi célba németországot a húsvéti időszakra, hogy részt vegyen a világ első számú 100%-os demoscene rendezvényén. Már csak azért is, mert ahogy a cím is utal rá, ez a Breakpoint lesz az utolsó. Nem úgy mint tavaly, most valóban. A szervezők belefáradtak a 8 éves folyamatos munkába, ezentúl inkább csak mint látogató szeretnék élvezni a partykat.

Egy biztos, aki még nem volt, annak ez az utolsó lehetősége, ha még nem nyertél Breakpointot idén tudsz utoljára próbálkozni. Könnyű dolgod biztos nem lesz, mert minden bizonnyal sokan hajtanak majd erre.

A 2009 legjobb grafikájú demoscene produkciói közt található PC-s, C64-es, Amigás, sőt animáció is. Nem feltétlen könscenehuawards.jpgnyű összehasonlítani ezeket, de próbáljátok a lehetőségeket figyelembe véve értékelni az indulókat, így szines a demoscene. A lista tanulsága, hogy jelenleg legerősebb nemzet grafikailag egyértelműen a lengyelek, akik 4 demóval is szerepelnek az összeállításban. A listáról lemaradtak közül egy produkciót említenék még meg, az Iris 4k grafikáját, a Pattert, amit ugyan nehéz lenne ide besorolni, de zseniális mivolta miatt mindenféleképp meg szerettem volna említeni.

Tovább után a jelölteket találjátok, szigorúan ABC sorrendben. Szavazni értékelősen 1-10-ig lehet, azaz 10-et adj, ha nagyon tetszett a demo, és több demo is kaphat ugyanannyi pontot.

A szavazást természetesen közjegyzők hada felügyeli, így kérünk mindenkit, hogy csak szabályosan!

Ha a korábbi Scene.hu Awards 2009 kategóriákra vagy kíváncsi, kattints IDE.

Tovább…

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára