☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Archive for the ‘Kacsa’ Category

Kedves magyar demoscenerek!

Láttam a sok kérdőjelet illetve pánikot a különböző fórumokon, így gondoltam, hogy a 2023-mas Revision fáradalmai után tiszta vizet öntök a pohárba, és megtisztellek titeket azzal, hogy megosztom veletek a publikumra vonatkozó részleteket.

Tovább…

KACSA! – TRSAC 2016 beszámoló

Posted by Maugli on October - 24 - 2016

17c795b1-fe2a-4f40-bd6f-ffac40d22f4e_lAlapvetően Dánia rettenetesen messze van. Összehasonlításképpen, levezetsz annyit, mintha mennél Revision-re, és még hátra van 5-6 óra út pluszban.

Aarhus pedig – annak ellenére, hogy a második legnagyobb dán város – nincs éppen a legjobb közlekedési adottságokkal megáldva. Van persze 1 átszállásos repülőút oda, de annyi pénzből háromszor meg lehet járni Evoke-ot például, ami egyrészt nem mindegy, másrészt nincs benne 8 órás átszállós várakozás.

Szóval első, második, sőt még harmadik körös megfontolásra sem triviális, hogy megéri-e elmenni egy pici, max. 150 fős viking demopartyra. Mi bő 1 hónapja mégis úgy döntöttünk, hogy elmegyünk, és úttörőként megnézzük nektek, hogy mennyire szerethető a TRSAC.

Pasy, Unreal, Dorcyy, Maugli négyes szerda délután elindulva, kb. 17 óra vezetés után megérkezett Aarhus-ba, ahol egy nagyon kellemes AirBnb házat sikerült birtokba vennünk party előtt 1 nappal. Némi párnába üvöltve horkolás, remote munka után körbe néztünk a környéken, étel, ital és egyéb más móka után. Hát Aarhus nem éppen olcsó, sőt! Ha mondjuk a norvég árszínvonalhoz hasonlítom, akkor azért nem veszélyes, de a némethez képest, meg picit borsos. Cserébe legalább az alkohol nem külön túlárazott, viszont rettenetesen nehéz bármi értelmes ehető dolgot venni: Egyrészt mert SEMMI nincs kiírva semmilyen egyéb nyelven, csak dánul (nem még az összetevők sem!), illetve úgy tűnt, hogy az átlag dán emberek nem éppen ínyencségükről híresek. A Coca Cola meg Kofola izű… HORROR! Se különösebben jó alapanyagok, só, borson kívül semmi más fűszer nincs a polcokon, a kész kajás kifőzde pedig megáll a mirelit pizza színvonalon. A sarki kisboltos nem beszélt angolul, csak valami arab-, török szerű nyelven (bár Teo váltig állítja, hogy ezzel csak engem “tisztelt” meg, és erről a szakáll tehet).

dsc_0303

Ezek dolgok hatására elsőre nem igazán volt szimpatikus a hely, főleg mivel előpartyhoz sem találtunk semmilyen társaságot, így pár szatyor alkohollal visszavonultunk a pici faházunkban, és neki álltunk mulatni, és releaset gyártani. Ez kb. úgy nézett ki, hogy Pasy kódolt, Unreal rajzolt és modellezett, Dorcyy rajzolt, én meg mint valami jó “kabala lamer”, amikor nem dolgoztam éppen valami “hyper sürgős” bigdata probléma elhárításán, akkor főztem a társaságnak (ekkor sajnos már lemondtam arról, hogy elkészülök a release-el, mert most a Riverwash-os entrynél komolyabb(nak szánt) dolog van a queue-ban). De rettenetesen jól éreztük magunkat, és megállapítottuk, hogy kb. már 4 ember az a kritikus tömeg, akik egy értelmes faházban, némi jókedvvel felszerelkezve tökéletese környezetet alkotnak mind a release gyártáshoz, mind a mulatáshoz.

Másnap némi bevásárlás, főzés, finomhangolás után irány a party. Megérkezett Teo, Santa, Lycan, xtrium, egy teljes részeg német horda, szóval alakult a hangulat, én meg végre átválthattam “party organizer” üzemmódba => beszélgetések, új emberek megismerése, agitálás FN-re, stb., szóval elszaladt pár óra a megnyitóval együtt. Számomra az első nap egyik csúcspontja a csapatok közötti kvíz/vetélkedő volt. Nagyon hasonlított a Riverwash-osra egyébként. Amiben jobb volt, az, hogy valahogy jobb hangulatot tudtak csinálni itt a szervezők és a résztvevők is (Dwarf jó showman volt, és Teo+kb+Lug00ber trió meg eléggé arcosharcos ahhoz, hogy a többi csapatot motiválja). Amiben gyengébb, az, hogy a kérdések, és a system olyan eléggé egysíkú és lapos volt a lengyel verzióhoz képest. De mindenképpen nagyon jó hangulatot teremtett. Volt tánc, muzsika, de nyilván nem német party hangulatban. Egyrészt ugye 150 főben volt maximalizálva a party, másrészt úgy tűnik ahhoz kell legalább 100 német összezárva. De a hangulat ettől függetlenül jó volt.

A szombati kompó nap/este olyan jól, olyan gördülékenyen lett lebonyolítva, hogy FN orgaként azt kell mondanom, hogy kalapot lehet emelni a szervezők előtt. Profi csapat, nem először csinálták, nem érződött semmi probléma kívülről. A svédasztalos kajás karszalag (+100 DKK) is egy nagyon jó gesztus volt (bár ugye az ízek… na fűszer nélkül nehéz :-) ), az ingyen sör is, de személy szerint az ingyen “pepper schnaps” inkább csapás volt a világra. Elég színvonalas entryk, jó hangulat, gyors díjátadó.

És magyar KACSA eső:

Gratulálok ezúton is nekik!

Nagyon jól éreztem magam, és remélem megyünk jövőre is (még akkor is, ha ma haldoklom melóban a kb. 3 óra alvás után).

A hangulatról pedig végszóként csak ennyit:

dsc_0298

Ha már Gargaj cimbora volt olyan kedves, hogy írt egy frappáns beszámolót a 4k illetve 64k intrókról, akkor gondoltam, hogy veszem a bátorságot, és megosztom veletek, hogy félig meddig belülről hogyan láttam én az idei demókat.

7. Satori – GODTV

Pouët / Download

Nekem az egyik személyes kedvencem az egész kompóban. Bevallom ezelőtt még sohasem láttam egy Satori prodot sem, de nagyon felkeltette az érdeklődésemet az egész csapat, főleg Zdennek a munkássága. (ami amúgy azért mókás, mert előtte pár órával ismerkedtem meg vele Gargaj és Citrus jóvoltából). Zajos, tördelt, kiszámíthatatlan, szinte a “dadaista demoscene”, mégis egy nagyon egységes művészi képet alkot az egész együtt. Ezt már csak akkor tudná tetézni, ha egy holland partyn élvezhettük volna… Én egyedül a zenén csavartam volna még egyet őrülten nagz, vagy világfájdalmas Vinci irányba, de nálam gond nélkül felfért volna a dobogóra!

6. dilemma – deep somewhereover 2015

Pouët / Download

Amikor a dilemma hoz egy prodot a kompóra, az mindig külön öröm! Az viszont az én barbárságomat és műveletlenségemet mutatja, hogy nem tudtam, hogy ez egy kvázi remake. Talán akkor még jobban értékeltem volna. De ennek ellenére nagyon kellemes old school effekteket kapunk az arcunkba, érdekesen megválasztott, de mégis egységet mutató színekkel, és frankón megfűszerezett Vinci művek muzsikával. Nekem különös kedvencem volt a szövegfelhő, nagyon ötletesen sült el! Ha lehet bármit negatívumot felhozni, az talán az, hogy rendezésben a végére unalmassá válik picit. Talán jót tett volna neki egy olyan remake jellegű “újragondolás” amit Garg említett a re(s)tro release kapcsán, de ennek ellenére a végeredmény nagyban emelte az egész rendezvényt. Köszönet nap, Rascy, Vinci triónak érte!

https://www.youtube.com/watch?v=GX0cs7SAQYs

5. eXtrait – Lights.off

Pouët / Download

Hmmmm… Hátőőőőő. Szóval az egy dolog, hogy debugolni kellett kompó előtt, hogy mi a baja, és miért nem fut. De ennek a demónak a végét nem tudtam megbocsájtani! Nagyon kellemes zene van alatta, és van benne tömérdek jó effekt (ASD, Fairlight beütéssel, ami szerintem pozitívum). De a vége az olyan, mintha kirántottak volna minket “amatőriába”, ahol csak a csillógó, villogó, twistelő objectek halma maradt meg. Talán nem kellett volna 1 hét alatt összerakni, talán csak kéne egy designer a csapatba, de engem ez a prod az xTrait-től kifejezetten lelombozott!

4. Tesco Gazdaságos Demócsapat – Szavazzál a kacsára

Pouët / Download

Jimmyt csupán pár hónapja ismerem, de a demó tökéletesen tükrözte azt a képet amit eddig alkottam róla. Infantilis szoftver fejlesztő, aki átlagon felüli skill-eket birtokol, és nem által ezt a demoscene javára fordítani. Humoros, kacsás, pörgős. Viszont nekem a végére picit unalmassá válik a zene. Talán ezért nem lett dobogós. Talán kéne ide egy jó zenész ;-) BTW: ez az első demó, amiben személyes greetinget kaptam, szóva jelzem hihetetlen elfogult vagyok :D

3. Aberration Creations – Dragon Rising

Pouët / Download

Na ezzel a demóval kifejezetten van egy hatalmas nagy bajom. Méghozzá az, hogy megint csak party code-ot láthattunk az Aberation Creations-től, amikor partyról partyra látható, hogy sokkal több lenne a srácokba, de valahogy mégsem akarják kibontakoztatni magukat rendesen. Nem akarnak beletolni az arcunkba egy igazi blockbuster effektet, pedig igény az lenne rá. És bevallom, ahhoz már a kelleténél sokkal többször hallottuk tőlük, hogy “majd a következőre felkészülünk rendesen!”, hogy el is tudjam hinni az Exp’15-ös entry teljesen más lesz, de talán a vizsgaidőszak, tél, stb. meghozza majd 2016-ra a kidolgozottságot is tőlük. Összességében nem rossz demó, szép raymarch effektek, jó szinti (naná! SUPERFUNCTION győztes! :) ), de mégis, én személy szerint nem tettem volna őket a dobogó közelébe sem (még ha barátokról is van szó)! Szóval innen üzenem az AC-nek, hogy tessék elmozdulni picit a rákészülés+quality irányba, mert több van bennetek!

https://www.youtube.com/watch?v=Zp38yS-4oxQ

2. The Adjective – Elégtelen

Pouët / Download

Én erről a demórol már hónapokkal a party előtt a következő információt kaptam: “Mau! Ha a tavalyit nem értették, az ideit, még annyira sem fogják!”. És valóba talált! Egy igazi beteg, szaggatott, zavart és zajos demó, mégis zseniális audió+gfx párossal, és precíz rendezéssel. Mondjuk én nekem elsőre Tim Burton beütése volt a dolgonak, aztán fel lettem világosítva, hogy Toy Story behatás, de ez a lényegen nem vátoztat. Az adjective megint kitett magáért a “non crowd pleaser” fronton, és szállítottak egy nehezen emészthető, örökemlékű műalkotást. És külön örülök, hogy ennek a beadására a mi partynkat választották.

https://www.youtube.com/watch?v=fRGr6pejUJo

1. United Force & Digital Dynamite – Rainbow Clash: Way

Pouët / Download

Kompó győztes, ehhez nem is fér kétség. Mégis nem tudom hetekkel később se kimosni azt a pici keserédességet a számból, hogy ez egy “Wir sind Einstein2”. Ami persze önmagában nem lenne gond, SŐT! mindig megtiszteltetés az egész rendezvénynek, hogy ha Slyspy “tollat ragad”, és a Function-ön lep meg minket demóval. Az elsőséghez sem fér kétség. Mégis, valahogy hiányoltam a vadságot, újdonságot. Szóval picit ambivalens, de talán azért, mert tavaly pont egy őrült slyspy-t láthattunk megtestesülni, és idén én a “ló közepére” számítottam, és nem a másik oldalára. Ettől függetlenül az UF+DD ismét aratott, és az elsőségükhöz még csak kétség sem férhet! BTW: megnéznék már egy olyna UF+DD prodot, ahol BoyC nem csak “kódol”. Főleg, ha már másmilyen prodot nem hoz… Ugye érti a kollega?! ;-)

Emlékszel a Három Kívánság című műsorra? Az volt az a TV műsor, ahova kívánságokkal fordulhattak a gyerekek a mindenható Dévényi Tibi bácsihoz. Volt aki David Hasselhoffot akarta látni, Trabantot vezetni, volt aki Pataki Attilát, ahogy Batmanként énekel, de egy igazán realista gyerek csak soron kívül szeretett volna banánt venni.

Az egyik epizódban egy 10 éves kissrác fordult Dévényi Tibi bácsihoz, hogy segítsen neki valaki assemblyben Blittert programozni az Amigájában. :)

Bár a videóból nem derült ki egyértelműen, végül a Deluxe Paint kép megjelenítésének problémája megoldódott.

Sőt, a grafikai programozás iránti lelkesedése azóta se csillapodott.

A videóban szereplő Rábel Tamással ugyanis később a demoscene-en is találkozhattunk MB néven, mint az Extasy nevű Amigás csapat codere.

Azóta megjárta a Havok-ot, a Lionhead Studiót, és jelenleg pedig az egyik legnevesebb angol játékfejlesztő cég, a Creative Assembly vezető grafikai programozójaként láthatod a munkáit. Ezek közül a legújabb a monumentális seregeket mozgató Total War: Attila.

Caiwan Twitterén találtuk ezt a nagyszerű flame háború kirobbantására alkalmas képet, amiből te is megismerheted  a demoscene hierarchiáját. Várjuk minden kedves olvasónk a látottakhoz kapcsolódó véleményét.

Demoscene hierarchia

Egyébként a kép honnan származik?

terminator assembly code

Ki ne lenne kíváncsi, hogy milyen kódsorok futnak át a terminátor agyán, vagy milyen kóddal tudták megtörni az Elysium űrállomását? A Facebook forrása látható-e a Social Networkben, és vajon melyik videoklipben szerepel a Doom forráskódja? Mi nem kockáztuk ki a filmekből az ominózus jeleneteket, de szerencsére mások megtették.

A MovieCode Tumblr-en lelkes programozók levadásszák az ominózus képkockákat, mi több legtöbbször azt is megmondják, hogy az adott forrás honnan származik.

Az oldal még csak tegnap indult, de óriási tempóban szaporodnak rajta a filmes shotok.
Jó nézelődést: http://moviecode.tumblr.com/

Valódi C64 reklámot mutattunk már párat, elvégre a ’80-as évek reklámstílusa mindig nagyon szórakoztató, de ez most picit más. Mi lenne, ha a gép napjainkban jelenne meg, és az Apple marketingesei készítenék a kampányát?

Egyébként a video már több mint két éves, és a 2011-es Codemotion nevű Web és Mobil fejlesztői konferenciasorozat római állomásának promóciójához készült. A jövő évi események még nincsenek bejelentve, de azért érdemes lehet körülnézni az oldalukon: http://www.codemotionworld.com/

Grabowsky és Mikrobi repül a duna fölött

Posted by Murphy on December - 17 - 2013

Óriás lufi parádé címmel került fel netre pár napja egy video ahol a ’70-es és ’80-asévek mesehősei (Grabowsky, Mikrobi, Kockás fülű nyúl, Pom Pom) egy nagy hajófelvonulás passzív szereplői óriás lufballonok képében.

A vicces az egészben, hogy mindez csak CG, de olyan minőségű, hogy avatatlan szemeknek ez le se esik.

Egy ilyen video tökéletes referencia lehet, – no persze csak akkor, – ha az ember nem dolgozik évek óta a Digic-nél, ahogy a készítő Kecskeméti B. Zoltán. Érdemes a portfolióját is megnézni, vannak még szép munkák.

Innen is gratulálunk KBZ-nek, és kérünk még sok ilyet!

A BKK nem indul az Experience-en!

Posted by Murphy on November - 30 - 2013

Mivel az Experience-en csak realtime cuccokkal lehet indulni, így a BKK partyn kívül jelentkezett egy 10 perces videóval. A kontent nem rossz, látszik, hogy volt vele munka, de kicsit repetitív, némi színesítő effekt nagyon nem ártott volna. Ráadásul az ember hiába várja a végére durvulást, nem történik semmi meglepő. Ha már merítettek a Still klasszikus demjából picit fokozni kellett volna. Összességében nekem tetszett, de figyelembe véve, hogy mennyi ideje készült, többet vártam volna.

 

Unod a Photoshoppot? Pixelezz Tetrisszel!

Posted by Murphy on June - 13 - 2013

Ehhez a videóhoz kommentárt írni is kár, Tetrisszel pixelezni menő! Bár ez egy algoritmus műve, de a kitartóbbak utána csinálhatják. :)

Bővebb info az IDDQD-n.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára