☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Archive for the ‘Review’ Category

Nna, akkor írjunk demószemlét, ha már ebben a nyomorult helyzetben nem nagyon lehet mit csinálni: Az elkövetkezendő X időszakban igyekszünk sorra venni a pár hete lefolyt online Revision termeseit; részemről a 4k, 64k és demó kategóriákat pécéztem ki (szóvicc szándékos) magamnak, de kaptam különféle ígéreteket az oldskool kategóriákról is, úgyhogy tessék csak figyelni. (És igen, tudom hogy volt 8k is, de lássuk be, az a három compofiller gyakorlatilag bármilyen véletlenszerű sorrendben is megérkezhetett volna a resultsba és senkinek nem tűnt volna fel, arról nem is beszelve, hogy meg a 4k kategóriában se nagyon tudtak volna labdába rúgni.)

Tovább…

Mau szerint a Revision 2020 + Results

Posted by Maugli on April - 14 - 2020

Hello magyar scene,

Szóval túl vagyunk az első online verzióján a Revision demopartynak. Magam részéről remélem, hogy az utolsón is!
Be kell vallanom, én már kezdetben sem lelkesedtem az ötletért, hogy online vigyünk egy olyan rendezvényt, aminek alapvető gyökere, hogy személyesen találkozzunk (ahogy egy művelt, és a témában fokozottan szavahihető barátom mondta egyszer egy dokumentumfilmben “If people stop making parties, demoscene will die! Becuase you need real contact in real life with people you make demos with, and you meet with to talk, even if it’s just once-twice a year!” ), de megértettem, illetve elfogadtam, hogy embereknek erre “szüksége” van.

Azt gondolom, hogy alapvetően a formátum, ami ki lett találva nem volt rossz, de sokakkal ellentétben egyáltalán nem hiszem, hogy kihoztuk volna belőle azt, amit lehetett.
Tovább…

Ismét eljött az évnek az a szakasza, amikor, ha Gargaj vagy jómagam nem ír bármi demoscenehez kapcsolódó tartalmat, akkor a magyar közösség tökéletesen el van abban a posványban, hogy “máááá csak 186 nap, és mehetünk inni QB-ra!!!”. Emellett megint elfogott az az érzés, hogy beszéltem én már eleget Experience-en, neeeeem akarok még a compo-ról is én okoskodni, de mivel Garg egyrészt felkért (nyilvánvaló érintettsége miatt ő aztán főleg nem szeretne véleményt formálni publikusan írásban), Spenót meg nem vállalta helyettem (szóval tessék őket is utálni, ne csak engem, ha valaki elégedetlen :-) ), így most megint tőlem kell “meghallgatnotok” a mást tollával ékeskedő vitriolos kényelmi kritikát.

Először is általánosságban, én alapvetően elégedett voltam az idei Experience prod gyűjteményével, mondhatnánk mindenki hozta a kötelezőt! Szívem szerint szívesen láttam volna még egy UF (Bery? ;-) ), DD (Trx? ;-) ), Transistor Core (Feri? ;-) ) prodot, de hát ne legyünk telhetetlenek. Reméljük, hogy ezek a kreatív energiák majd befutnak QB2020 vagy Function2020 alkalmakra. Viszont annyit meg kell állapítanom itt az általános okfejtés résznél, hogy, így, hogy reszelni kell a hardware-el, sokkal kevesebb időm maradt minden másra (compo követése, kommentálás előkészítése, stb.), de ez egyel több indok arra, hogy vegyek magamnak még pár kényelmi eszközt (még D520, scaler, video keverő, kábelek, stb.) az oldskool hw packomhoz, és csak remélni merem, hogy a jó indoklás miatt főhadnagy kisasszony nem lő keresztül (Az igazi divatamigások ezt is jobban csinálják, de ugye én “csak” egy divatamigás segédhelyettes volnék! :-) ).

Na de csapjunk bele a lecsóba! Helyezések szerint fordított sorrendben!

6. Hardread – Greetings 2

Pouët / Download

“Szerintem a Pohi demója azééééért volt szaaaaar, mert engem nem greeetelt benneeee!”. Viccet félre téve, ez volt talán az egyetlen prod, aminek nem értettem a motivációját, azon kívül, hogy compofiller, és, nyilván, hogy legyen prod Expen (amiért nyilván a szervezőség mindig végtelenül hálás!), de bevallom nem az időhiányt éreztem a háttérben, sokkal inkább a “célozzuk meg az utolsó helyet valami viccessel!”. És bár utóbbi hiba nélkül sikerült, fanyalgó lelkem talán jobban örült volna egy echte lamer demonak. Vagy kettőnek! (TrX? ;-) ).

5. Abaddon – ZX X-MAS ’19

Pouët / Download

G.o.D. és ern0 duo Spectrum intrója. Vicces, de szerintem eddig (2019-es demoscene év) G.o.D. létezéséről nem is tudtam, sem az Abaddon-os munkásságáról, bár ha megnézzük a legutóbb publikált entryjeit, azért van némi mentségem. Minden esetre ez egy üde színfolt volt számomra, a felismerés, hogy ez a csapat nem csak a TomCat+ern0 duo, és mivel az Experience egy ilyen évet összefoglaló esemény, pont jól jött ki, hogy ez az introt ő kódolta.
Magáról a prodról azt gondolom, hogy tiny intro kategóriában ott van rendesen, oda lett pakolva, ahogy kell. Szívesen látnék hasonló, nem túlgondolt, mondjuk úgy, hogy könnyed tiny intrókat máskor is, akár oldschool, akár tiny kompókban, szóval HAJRÁ, csak így tovább!
Egy érdekesség ezen a fronton, hogy a közönség nagy megütközések közepette fogadta az indoklásomat, hogy miért emulátorból toltuk le az entryt. Itt akkor szeretném kifejteni részletesen, hogy mire is gondoltam. Egyrészt nyilván félig viccesnek tartottam, és poénnak szántam, hogy milyen gáz, hogy egyik Exp organak sincs Spektrumja, amiről lemehetne az entry, lévén “úgy sem elterjedt itthon”. Tisztában vagyok/vagyunk vele, hogy még mindig rengeteg padláson porosodnak ezek a gépek, és hogy egy időben a csillárról is ez lógott, és a szalonna is Spektrum világba volt csomagolva Tolnai népújság helyett! Másrészt azt viszont el kell ismernetek, hogy valami oknál fogva nem a Spektrum közösség maradt erős az országban, hanem a C64/Amiga vonal (lásd például a kiváló 20+ éves Árok party), így tényleg nem érzem túlzásnak, amikor azt mondtam, hogy a mai technikai követelményeknek megfelelő (HDMI-re kitenni, minden periféria adott legyen, tesztelt hardware és adathordozók, megbízhatóság, stb.) Spektrumost nem ismerünk. Ha valaki cáfolni szeretne, csak hajrá! Nem fogunk bánkódni egy pillanatig sem, ha a 2020-as partyk bármelyikén fel kell nőnünk ehhez a feladathoz, mert 10+ jó és minőségi Spektrum entry van. Ha segítséget kapunk esetleg hozzá, még jobb! (TrX? ;-) )

4. Tifeco – demojoe goes to mars

Pouët / Download

Mondhatnám, hogy szokásos Tifeco és Teo demojoe őrültség, a szokásosan “komolyabb” hangvételű Function 4k után, de valahogy már szinte azt kezdem érezni, hogy szinte (el)várom, hogy legyen demojoe, szóval lassan számomra kezd kötelező eleme lenni az Experience-eknek, mint a régi partyknak a Firg!, nyilván azzal a különbséggel, hogy technikailag ez fényévekkel egy lamer demó előtt, fölött van, és komoly technikai munka van benne (még ha elsőre ez nem is egyértelmű). Kéne több is ilyenből, főleg mert az idei is szórakoztató, és szellemes volt! Szóval kellene sok sok “lamer” 4k minden magyar partyra (ugye TrX? ;-) )

3. Tesco Gazdaságos Demócsapat – Futni

Pouët / Download

TGD release-ekről mindig nehezen írok, mivel a csapatban is aktív fanboynak (tag? ez majd Jimmi megítéli, eldönti :P, :-) ) tartom magam, így nyilván nem tudok elfogultság mentesen írni róla! A Futni mindent tud, amit egy Experience-re szánt TGD compofillernek (lásd pl. a Megademo aka. “megpirosodik a kacsa!”) tudnia kell. Tömör, velős, tökéletes! Aminek külön örültem az KCG szereplése! Egy dolog hiányzik csak belőle: én. De hát kevesebb partyt kéne szervezni, vagy ügyesebben delegálni a többi szervezőnek (ugye TrX? ;-) ), többet szüttyögni demók körül. Majd legközelebb!

2. Ümlaüt Design – in::flux

Pouët / Download

Ha nem ismerném Gargajt ennyire, akkor valójában én meglepődtem volna, hogy bármit is volt ideje, ereje csinálni Exp-re (aki nem érti esetleg miért mondom, nézze meg a Piledriver nevű Function 2019 győztes idei demóját), dehát tudjuk, hogy ő prod nélkül nem jön partyra, szóval vártam, hogy mi is esik ki most az ÜD gépezetéből. És bevallom nagyon izgalmas lett ez a kis szösszenet! Ha ez az ÜD új 64k engine vonala, meg prod irányvonal, akkor lassan mégérjük, hogy ÜD vs. CNS versengés lesz Revin! Ami az én lelkemnek különösen jót tenne pl. a 2020-as Revi 64k compo közben (hát neked TrX? ;-) ). Egyetlen bajom vele, hogy rövid. Na az sem “hiba”, hanem “EBBŐL KELL MÉG!”! Szóval reméljük lesz ennek folytatása.

1. Lunaticats – Chaos

Pouët / Download

Feryx, Brian művek “szokásos” Unity prodja, amin most bevallom kicsit fanyalogni fogok! Na nem azért, hogy miért ez lett az első (aki esetleg nem tudná 33%-os szavazattal vettem részt a zsűrizésben, és egyet értettünk minden elemben idén is!), hanem mert megint magamat kell ismételnem! “Ferenc! Ennél sokkal több van benned!”. Évek óta ez az érzésem Feryx összes alkotásával kapcsolatban, hogy ott van a tehetség, de valamiért elfogy az akarat, és aztán eljutunk, az “ehh jóóó lesz ez így is!” szintre. Partyszervezéssel, prodokkal, úgy en bloc. Jó koncept, jó effekt ötletek, elnagyolt kivitelezés. Amit csak remélni merek, hogy azért történt, mert már javában folyik a 2020-as QB szervezése, és az köti le az energiákat. Pl. hogy sikerüljön és merjen megfelelő segítséget kérni, lelkes, erőteljes, fiatalos csapatot építeni, akiknek lehet delegálni. Bár azt hiszem az utóbbi a legnehezebb mostanában… (Ugye TrX???? :P ).

screenshot

PS:
A post írása közben egyetlen Mau+TrX barátság bitnek nem lett bántodása!

Demószemle: Function 2019 – 64k compo

Posted by Gargaj on September - 26 - 2019

Haladjunk tehát sorban tovább. (Előre szólok, hogy demo compóról ofkoz nem fogok írni.)

3. Klaviatúrások – R3

Pouët / Download

A világ nap-mint-nap történő eseményeit tekintve nem meglepő, hogy idén a Function-ön is téma volt a prodokban a klímaváltozás, a globális felmelegedés, és hogy mit is tehetünk ellene – a Klaviatúrások az idők szavára hallgatva pl. egy 100% újrafeldolgozott intrót hoztak a partyra, így is védve a környezetet a kreativitás káros kibocsátásaitól. Sok mindent nem is lehet mondani róla, a compo többi entryjeinek fényében.

2. Amnesty – Queens Wars

Pouët / Download

Bevallom hősiesen, én részemről gondban voltam azzal, hogy a két 64k közül melyikre adjak nagyobb szavazatot, mert annyira szemben állt egymással a kettő, mind a kidolgozottságában, mind ambíciójában, hogy nagyon nehéz volt abszolút matematikailag összehasonlítani. Nekem, mint valakinek, aki nagyra tudja értékelni az ambiciózusabb, de talán kevésbé precíz prodokat, a Queens Wars nagyon betalált; ugyan minden audiovizuális szempontból kicsit csúnyácska, de mégis újdonságként hat, meglepően jól kidolgozott történettel, kiváló operatőrmunkával, és egy-két kifejezetten ravasz megoldással, és annak ellenére, hogy hat és fél perc, em érződik kelleténél hosszabbnak. A prod végső megítélése nyilván egyéntől függően azon fog múlni, hogy aki szavaz az félre tudja-e tenni azt, hogy esztétikailag nem a legkellemesebb élmény, és bele tudja élni magát abba a komplett sztoriba, ami nem mellesleg 64k vagy pedig tényleg egy prod végső fényezettsége a lényeg – mint mondtam, nekem ez mindig nehéz döntés, és emlékeim szerint nem is tudtam dönteni partyn.

1. Digital Dynamite – Lint:C

Pouët / Download

Ahogy ezt az előbb jeleztem, a győztes 64k a második helyezett tökéletes kifordítottja: koncept semmi, goa, glow, tükröződés, platóni geometria – semmi olyan amit ne láttunk volna ezerszer, viszont ami ott van, az az utolsó pixelig hibátlanul van implementálva: a fényezés teljesen valósan verődik vissza a különböző felületekről, minden él sima, még a messze túllőtt mélységélesség (ha ennyire nagyra van nyitva a rekesz, akkor most miniatűrt nézünk?) is kijön a hatáshoz, mihelyst a scener agya átkapcsol abba a módba hogy “mindegy mennyire illogikus, ha jól néz ki”. Nyilván az, aki ért hozzá, az nagyra tudja értékelni magát a render minőséget is bár ez valószínűleg a nagy többségnek nem fog átjönni, de a nagy többségnek pedig ott van a viszonylag könnyen emészthető “demoish” tartalom, ami végülis meg nyerte a compot – alapvetően jogosan, bár nem garantálom, hogy ez egy olyan prod lesz, amire évek múlva is fogunk emlékezni.

screenshot

Demószemle: Function 2019 – 4k compo

Posted by Gargaj on September - 23 - 2019

Ilyen is rég volt mar, mi? Akkor csapjunk is gyorsan a lecsóba.

4. Wish! – Minecrafted Oldschool

Pouët / Download

Egy compo kezdésére mindig öröm olyan entryt rakni ami kompetens, nem egetrengető, de szórakoztató – ennek ez a kis 1k tökéletesen meg is felel; ugyan hangja nincs, de a vizuál jópofa, és a tükröződő vízfelszín egy kellemes kis extra.

screenshot

3. Tifeco – Treasury

Pouët / Download

Mindig tisztelem azokat az entryket, amik mernek nagyot álmodni, még akkor is ha ez nem feltétlenül sikerül tökéletesre; a Treasury egyértelműen a Gyűrűk Ura univerzum megfilmesített verziójában látható Szmóg barlangját probálja idézni – sárkánnyal együtt – és ez valamilyen szinten sikerül is, ami nem kis szó: a zene hozza a hangulatot, a környezeti geometria megfelelő, és bevallom nem nekem kis meglepetés volt az, hogy maga a sárkány mennyire jól nézett ki egy 4k-hoz képest, amikor először felbukkant. Sajnos azonban nagyjából ott el is fogyott az intróból a szufla, ugyanis mihelyst már láttuk azt amit sejtetni kellett, onnantól már nem tud meglepetést okozni (harmadjára is ugyanúgy néz ki, negyedjére is ugyanúgy néz ki), más pedig nem igazán történik már benne; kicsit talán megérte volna tovább váratni a leleplezéssel a közönséget, de persze így is egy abszolút korrekt és mindenképp tiszteletreméltó intróról van szó.

2. jetlag – xpyw,

Pouët / Download

A Minecraftosodás úgy látszik elérte a kis hazánkba visszajáró orosz-ukrán koprodukciót is, ugyanis ez az intró is erőteljesen a kocka-fa-kocka-talaj-kocka-épület koncepcióra épül (talán még kicsit látványosabban is, benyúlva a Minecraft-os nyírfa-designt is), bár itt némileg jobban érződik a konceptuális vonal, az intró címe ugyanis nem a homlok billentyűzetre történő ritmikus ráhelyezésének az eredménye, hanem a “хрущ” szó ASCII-átirata, ami ha jól értem oroszul nagyjából a panelház megfelelője. Maga az intró nem tolja túl az ötletet, két jelenet ami fokozatosan hozza ki a legtöbbet önmagából, mindezt ezred-eleji kis IDM zenével megspékelve.

1. Syntagma – Selene

Pouët / Download

A Musk+Parsec kombináció már sokadszor mutatja meg, hogy jól bevált párosításról van szó; bár ez a mostani intró alapvetően sok újdonságot nem hoz – raymarch fraktál – a zene és a látvány kombinációja teljesen jól működik, és az elején lévő 2D-ből 3D-be történő váltás mindenképp figyelemreméltó, bár a magam részéről én sokkal kíváncsibb lettem volna arra, hogy a 2D-s részből mit lehet még kihozni, még akkor is ha elsőre nagyon emlékeztetett valamelyik év Evoke designjára. Mindettől függetlenül teljesen jogos győztes.

screenshot

Assembly 2019 – élmények

Posted by Vickey on August - 11 - 2019

Idén úgy gondoltam, hogy meg kellene mutatnom Picardnak Assemblyt, mert ugyan ’98-ban megnyerte a 4k intro compót, de a saját szemével még nem látta. Úgyhogy megkérdeztem, hogy szeretne-e menni Helsinkibe, és igent mondott. Úgyhogy elkezdtük a szervezést. (hotel lefoglalása, repülőjegy stb.)

Mivel itthon meleg volt, és Görögországból épp hogy befejeztük a nyaralást, eléggé rá voltam állva a hőségre. De most elő kellett vennem az őszies cuccaimat. Party előtt azt hiszem kicsit megcsúsztam a mosással és Picard szólt szerda este, hogy “akkor most holnap becheckolok estére” Én meg 2 órával azelőtt tettem ki száradni a kardigánjaimat. De ezért szeretem a nyarat, reggel 10-re már csont szárazak voltak, és el tudtam őket pakolni. Illetve ellenőrzőlistákat nyomtattam magamnak, hogy mit
kell bepakolni demopartykra, hogy minden meg legyen, és ne vigyem el a fél lakást.

Odafelé az út simán ment. És arra jöttem rá, hogy nem szabad nekem a taxiban telefont nézni, mert rosszul leszek tőle. Úgy gondolom, már legyőztem ezt a fajta “utazási betegséget”, mert többek között 10 órás repülőutat is kibírok minden gond nélkül. Mire odaértünk 10 óra környékére, éppen kezdett az ég szürkülni. Na ez az, amit sosem bírnék megszokni.

A reptértől a hotelig tartó út is probléma mentes volt, bár a regionális jegy ára az igencsak borsosnak  tűnt. Még Picardnak is, pedig ő nem szokott fennakadni ilyen dolgokon. Nem is tudtam, hogy az új placc a Hartwall Arénától közel 400 m-re, sőt a szállás is közvetlenül az Assemblynek helyet adó Messukeskus-ban volt.

Akivel elsőként összefutottunk Alkama volt,  a francia zenész, akinek mindig örülni szoktam. Egyszer még valamelyik Revison-ön holtidőben játszott (konkrétan csak én voltam és Havoc), akkor a DJ pult mögé engedett és hagyta, hogy szórakozzak egy kicsit. Meg kell hagyni, inkább maradok az Infopultnál, azt jobban ismerem, de minden elismerésem azoknak a barátaimnak, akik ezzel foglalkoznak. Egy kicsit bekukkantottunk Assemblyre is orientálódni.

Másnap reggel kimentünk egy kicsit kávézni, várost nézni, és főleg a kikötőt néztük meg. Lehidaltunk 2 kávé árától, ami majdnem 15 € volt (egy nagy és a kis kávé)…. Találtunk egy piacot is, ahol a kajás bódé közelében kicsit rosszul voltam, ugyanis finoman szólva a nem tőlem fognak kihalni a tengeri állatok. :)  Nem bírom a szagukat, amikor sütik őket. A másik amit megfigyeltem, hogy rengetek bogyós gyümölcsöt esznek (kék áfonya, szeder, eper(!), ribizli). Az pulóvereik meg tipikusan északi, rénszarvas mintával volt tele.

Assembly előtt lehetett oldskool jegyet igényelni, de ehhez be kellett bizonyítanod, hogy méltó vagy rá, tehát le kellett írni, hogy miket szoktál tevékenykedni a scene-en belül. Emellé vettünk asztal jegyet, így volt állandó helyünk, úgyhogy emiatt sem kellett nagyon izgulnunk és VIP jegyet is, ami az orga area mellett volt, tele babzsákokkal, asztalokkal, ingyen rágcsálni valókkal, teával, kávéval stb.

Onnan a kilátás sem volt gyenge, ugyanis rá lehetett látni a party Expo részére, ahol a tinédzserkorú, vagy még alatta lévő gyerekek (és nem csak 1-2 volt) a legújabb gamer cuccokat tudták megnézni a felállított  pavilonban. (fejhallgatókat, egereket, streamelő mikrofonokat, billentyűzeteket stb). De még javítóműhely is volt. Azt sejtettük, hogy nem a scenerekre van ráhangolva az Assembly, de hogy ennyire? Vagy régen voltam itt és már elfelejtettem, hogy miről is szól ez az egész.

De volt egy terület, ahol a magunkfajták is meg tudták találni a számításaikat, ez pedig a Scene Lounge, ami csak a demoscenéről szól. A sarokban fel volt állítva az Assembly Compo Studiója, ami meglepően kicsinek tűnt. Igaz, nem is kell nagyobb, mert csak jó kamerabeállítások kellenek és elegendőnek tűnik . Na ott találkoztam Truck-kal, aki “MIT KERESEL ITT?!? :O”-tel nyitott, és nagyon boldog volt, hogy minket láthat Finnországban, de sajnos csak ennyit tudtunk beszélni, mert már mennie kellett vissza a compo studióhoz. Ja és Frankyvel és Valerie-vel is találkoztunk.

A 3. hely, ahol lehetett menni a scenernek, az 5-10 perces sétát követően bent az erdőben volt, a Boozembly, ahol a neve mutatja, miről is szólt az egész. Na itt lehetett a szokásos “The real party is outside”, mert Assemblyn a biztonsági őrök folyamatosan kutatták át a táskákat alkohol után nézve. De ezen senki nem háborodott fel, bár Havoc vasárnap reggel elmesélte, hogy a party IRC csatornáján valaki megérdeklődte, hogy hogyan lehet bevinni partyra sört, de a holland barátunk szépen kezelte, hogy ez egy inkább fiatalokra fókuszált rendezvény, ahol nem egészséges az, ha szülők felügyelete nélkül hozzájuthatnak ilyen dolgokhoz.

Nagyjából a péntek és a szombat hasonlóan telt el, az asztal helyünk (ami elég közel volt a színpadhoz, így hát gond nélkül láttunk mindent) a VIP area és a Scene Lounge között. Bár 2x megnéztem az Expo részt is, mert kijött belőlem az, hogy szeretem a színes-szagos, csilli-villi dolgokat. O:)

A pénteken délután megnéztünk a Cosplay döntőt, ami számomra érdekes volt annak ellenére, hogy ez a világ kicsit távol áll tőlem. Este, amikor még mindig nem volt elég sötét (23:10 körül) elkezdődött az Oldschool democompó, és előtte az Assembly scene szervezői egy kisebb megemlékezést tartottak DDT-ről, a finn barátunkról, aki idén januárban hunyt el. Egy megkerülhetetlen, hangos és imádnivaló figura volt, és nekem sosem volt vele gond, mert mindig igyekezett felém a jobb arcát mutatni több-kevesebb sikerrel. :) Sajnos elég korán kellett elmennie közülünk, de amit lerakott az asztalra, azt szerintem akik ismerték, sosem fogják elfelejteni.

A másik dolog, ami váratlanul ért, de nagyon örültem neki 20 perces robotcsatás verseny után (ahol saját megépített harci robotokat eresztettek egymásnak hogy legyűrjék egymást) találkoztunk Alkamával, aki éppen a szombat hajnali 3:00-kor véget érő szettje után már nagyjából jó volt. Egy pillanatra elkalandozott a figyelmem, mert láttam egy olyan embert, aki hasonlított Dixanhoz, a 11 éve nem látott olasz zenész barátunkoz. És így kiestem a beszélgetésből. Gyorsan elhessegettem a gondolatot, ugyanis lehetetlennek tartottam, hogy Dixan egyszercsak felbukkan a semmiből.

Kb. 20 perc múlva felmentem Boozemblyre, és megláttam Dixant. És most már kénytelen voltam elhinni, mert ott állt előttem szemtől szembe. Úgyhogy konklúzió, hallgatni kell a megérzésekre, mert sokszor az a jó. :) Közben egy 30 perces lemezbemutatón vettünk részt, ahol kazettán(!) kapható Boozedrome II nevezetű gabber műfajú zenéket hallgathattunk meg. Felejthetetlen élmény volt. :D Truck megajándékozott egy kazettával. :) Ott mondták, hogy egy nagyon híres, komoly cég finn demoscener közbenjárásával kb. 4000 dobozos sörrel támogatták a Boozembly-t, de kikötötték, hogy sehol sem tüntethetik fel, hogy ők a támogatók.

Közben azért vissza-visszamentünk compókat nézni, mert érdekelt minket. De azt nem gondoltam volna, hogy egy Assembly-n rekord rövid 64k compóban lesz részem. Max. 10 perc volt az egész. Utána mindenképpen meg akartam nézni, miket mondanak a Compo Studioban, mert erről alig lehetett. De kivágták magukat azzal, hogy inkább a “Hogyan írjunk 64k entryt”-ről beszéltek és biztattak mindenkit, hogy oda lehet, mert örülnek akár a newbie-knek is. Mert náluk nehezen hozzák össze a tisztességes felhozatalt, ha nincsen ASD, Fairlight, Mercury és a CNS. Olyankor nagyon szenvedős, mint idén is tapasztalhattuk.

Idén szokatlanul korán volt a demo compo, mert okultak a tavalyi évben, amikor a Shader Compo miatt nagyon elhúzódott a kezdet. És azt is lehetett tudni, hogy a finn TV is leadja a compókat, és ezért tették este 8 órára az indulást. De ez is kb. 30-35 perces volt összesen.

Utána Picard nem sokat volt már partyn, de én még kimentem Boozemblyre (nem ittam egy csepp alkoholt sem az egész hétvége alatt) Hajnali 1-2 felé már én is a hotel felé vettem
az utamat, mert átfagytam.. Finnország nem az én országom ebből a szempontból. Vasárnap reggel a szokásos kissé mélabús hangulat uralkodott, mert eltelt a hétvége, de annyira nem voltunk lehangoltak, mert tudtuk, hogy 2 hét múlva nagyjából mindenki megy Kölnbe Evoke-ra. Mindenkitől elbúcsúztunk, és vonattal mentünk vissza a reptérre.

Ez már nem demoscene vonatkozás, de a repülőn velünk jöttek haza a Magyar 60 év feletti fiatal Kosárlabda csapat tagjai, mert volt egy világbajnokság, ahol elhozták az első helyet. Megvertük a németeket. És a nevük is tök cuki –> Turbócsigák! :D O:)

Összességében elég érdekes élményekben volt részünk, és az sem zavart, hogy nem mi voltunk a fő célközönsége a partynak. De jó látni, hogy azért scenerek is vannak. Egyszer-kétszer érdemes kilátogatni, mert a nagy csarnok tele géppel – nagyobb, mint Revisionon – azt látni kell.

Köszönöm szépen a figyelmet! :)

4Sceners Best of 2018

Posted by Gargaj on January - 16 - 2019

4players.de már hosszú évek óta megbízhatóan lehozza az általuk a legjobbnak ítélt demók es intrók listáját, es idén sem volt ez másként; nyilván a lista, mint minden évvégi zárólista, a szerző szubjektív válogatása, de mivel annyira kevés van ilyenből ma a scenen, szerintem itt is nyugodtan örülhetünk a magyar szerepléseknek.

  • Best PC Demo: 9.) Along for the ride / Ümlaüt Design
  • Best PC 64k Intro: 1.) When silence dims the stars above / Conspiracy
  • Best PC 4k Intro: 5.) Iowa / Genesis Project & Rebels
  • Best Invitation Demo: 5.) The Cure / Pannonia Allstars
  • Best Demo Visuals: 3.) When silence dims the stars above / Conspiracy
  • Best Oldskool Demo: 4.) Promised Land / Gods of the Universe
  • Best Scene-Game: 1.) Pet’s Rescue / Plus4-Allstars

The Art of Breaking the Ground

Posted by Gargaj on June - 5 - 2018

A minap került közzétételre egy vadonatúj lengyel dokumentumfilm a demosceneről, “Sztuka przekraczania / The Art of Breaking the Ground” címmel; nem “egészestés”, rövidke 51 perc, de természetesen megtekinthető YouTube-on:

Maga a tartalom amúgy nem mutat sok újat; demoscene dokuként nyilván a Vakondok 2 az etalon, és bár a Sztuka przekraczania a kötelező köröket (cracktro elmagyarázása, nosztalgia a swappelésről, timelapse pixelezés, projektor előtt ugrálás chiptrekkerre, kazettás lefütyülés elmagyarázása, lokálpatrióta virítás) szépen sorban meg is ugorja, különösebben nem erőlteti meg magát, zene ugyanis pl. csak a montázsok és persze a demók alatt van. A legárulkodóbb pillanat a film közepetáján érkezik meg, mikoris a klasszikus “és akkor jött a PC”-szomorkodás és egy leheletnyi Planet Potion után a doku témája pánikszerűen visszakanyarodik a “régen minden jobb volt” városrészbe és ott meg is marad a végéig; az egyetlen vonakodva bemutatott non-Amigás demó az Elude tavalyi WebGL-es cucca Revisionről, így sajnos kimarad az Addict vagy az Altair teljes munkássága – intrók közül egy szem 256b kerül bemutatásra, az is csak mert Atariról fut.

Sajnos nem lett egyetlen részére sem mondhatjuk azt, hogy hiánypótló, bár így a lengyeleknek is lett végre olyan dokujuk amihez nekik nem kell felirat; leginkább azt érezni rajta, hogy azoknak készült, akik már benne vannak, és nem azoknak, akik még nem, bár a weboldalt elnézve remélhetőleg ez is fut majd a helyi filmfesztiválokon egy-két kört.

A sztori rövid története az, hogy Beryvel nyugdíjas nyavalygásba kezdtünk a Facebookon arról, hogy jaj, bezzeg régen minden jobb volt, mert a compók rendes időben kezdődtek, lementek egyszerre, és nem voltak szétszórva egész nap, és a beszűkült tudatú öreg scenerek is be tudták fogadni az élményt egyhuzamban. Szegény Maugli meg igen zokon vette ezen keresetlen megjegyzéseinket, és kiengesztelődését meg ahhoz kötötte, hogy írok egy party reportot. Na mivel ilyen korban már csak két jó dolog marad az ember életben, az egyik ugye a szex, a másik meg a Function, és persze ez utóbbi gyakrabban van, tehát már csak a main orgával való jó viszony megtartása miatt is muszáj itt összegeznem a tapasztalataimat.

Tovább…

Rég volt már ilyen is, mi? (Más is írhat ám nyugodtan!) Mivel a qbpartyt mindenki tudja mi, csapjunk is a lecsóba, lássuk a rilízeket.

256b intro compo

5. b-state – pheesukx

Pouët / Download

Az első intró Oroszországból érkezett, Wormsbiysk jóvoltából – de mivel erre még ő is azt mondta, hogy 2 óra alatt készült, nem is érdemes sokat vesztegetni rá a szót; viszont legalább jók a színei 256b-hoz képest.

screenshot

4. CyberCat – hanoi

Pouët / Download

Zeal rendszeresen valami szokatlant hoz 256b-ban, idén egy Hanoi-torony megoldó készült el, a tavalyi Functionös rilízhez hasonlóan textmodeban – az ötlet jópofa, de nyilván nem a leglátványosabb.

3. sensenstahl – vision of the architect

Pouët / Download

Sensenstahl az az ember, aki bevallottan nem nagyon szeret effektet kódolni, és emiatt inkább a designra helyezi a hangsúly – ami 256 byteban nem piskóta húzás. Ezúttal is tetszetős a végeredmény, bár a fekete sraffozás kicsit talán túl sokat takar magából az effektből.

screenshot

2. Desire – A Mind Evolves

Pouët / Download

Hellmood ismét ricsajozó intrót csinált – a fraktálzoomer(?) mellett folyamatosan csörömpöl a MIDI, kicsit a 90-es évek new-age experimental zenéire emlékeztetve, bár hosszútávon sajnos nagyon repetitív. A mérethez képest viszont természetesen impresszív.

1. Abaddon – QBTORUS

Pouët / Download

TomCat ezúttal se vacakolt, eddigi egyik legjobb intróját hozta; a logo + effekt már eleve korrekt, de az utána következő morph az ami beviszi a kegyelemdöfést!

4k intro compo

4. Shift.State – Density

Pouët / Download

Wolfee újra szintet lépett az intróival, ezúttal is kellemes, változatos, még ha nem is gatyaszaggató keménységű intrót hozott, kiváló Vincenzo-zenével – az elején a kockák időzítése különösen kiváló, bár a végére kicsit elfogy a szufla. (Pun not intended.)

3. Hardread – the specification

Pouët / Download

Pohar ezúttal a szuper-absztrakt vonatra ült fel – meg se kisérlem leírni, hogy mi van az intróban – de a nagyszerű Virgill zenével párosítva egy szorakoztató kis végeredmény kapunk.

screenshot

2. dilemma – Overflip

Pouët / Download

A Dilemma ezúttal egy visszafogottabb és fókuszáltabb intróval jött; előző munkáikhoz képest több figyelem irányult a rendezésre, a vágásokra, a kamerabeállításokra. Ha lenne vele problémám, az talán az, hogy az amúgy kiváló zene kicsit talán lemarad a klimatikus pillanatról és nem követi, de ez talán már csak gusztus dolga.

1. Tifeco – crystalline lord

Pouët / Download

Egy pillanatra sem volt kétség, hogy ki volt idén a kategória legjobbja – mind ötlet, mind megvalósítás szintjén a Tifeco+Teo páros húzta a legnagyobbat, amikoris a Texas / Rise And Shine-stílusú világba beraktak egy hatalmas sétáló figurát, aki – jobb szó híján – folyamatosan vedlik. Bár sajnos a figura (Vedlik Ányos, hö hö) bemutatása után az intró kicsit ki is fut a szuszból és nem tud még egyet csavarni a dolgon, az első pillanat amikor sétálni kezd hihetetlenül el van kapva és végig tartja a közönség érdeklődését.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára