A szavazás alapján szeretnétek sok demo ajánlót, illetve szeretnétek sokat olvasni retro gépek scene-eiről. Akkor most két legyet ütünk egy csapásra! Ugyanis most Amiga 500-as demokat fogok ajánlani, némi storyzgatással. A 90-es évek első felének home computereinek csúcsa egyértelműen az Amiga volt, erre is készültek az akkori legjobb demok. Hogy milyen elképesztő fejlődésen mentek keresztül ezidőtájt a produkciók? Megkisérlem ezt minden év 1-1 közismert demoján át bemutatni. Külön szempont volt, hogy csak Amiga 500-as demokat válasszak ki, láthatóvá téve, hogy ugyanazon a 7 megahertz-es gépen, hogyan csiszolódott a grafika, a zene, a code és a design. Miközben válogattam a demokat többször magával ragadott, egy már régesrég elfelejtett érzés, elkezdtem dúdolni, fütyülni a produkciók zenéit. Ne szégyellősködjetek, ti is nyugodtan tegyetek így!
“Rangos nemzetközi versenyek számítógépen készült művészeti alkotásoknak, magyar sikerekkel. Vetítések, bulik és partik, de az itt megforduló arcok nem azok a partiarcok, akikből celeb lesz. Különös ismertetőjelük, hogy karnyújtásnyira tőlük minimum egy klaviatúra van, 18 körüliek és azt, hogy 64 bit, percenként legalább kétszer elmondják. Számítástechnikusok, játékfejlesztők, programozók, profik és amatőrök, akik összeálltak, hogy amikor nem dolgoznak, hanem művészkednek, akkor azt közhasznú egyesületben tegyék.








