☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Archive for the ‘kiemelt’ Category

Demószemle: Function 2015 – Oldschool compo

Posted by teo on September - 29 - 2015

Kilenc évnyi absztinencia után idén ismét volt oldschool kompó a Function-ön (2006-ban volt utoljára dedikált retroverseny), ami rögtön 4 indulóval növelte a releasek számát (remélhetőleg a compo jövőre is meg lesz tartva). A 16 bites generáció is szépen lassan beretrósodott a 8 bites gépek mellé (minden 20 évnél öregebb vason le lehetett adni a nevezéseket). Habár így természetesen nem teljesen egyenlőek a feltételek, azért a közönség azért általában helyén tudja kezelni a platformokat. Lássuk a már megszokott hátulról előre sorrendben az idei releaseket:

4. Planet Earth – Jason Scott Birthtro

Pouët / Download

Compo alatt azt hittem, hogy egy újabb vicces ABC intróval van dolgunk, de utólag kiderült, hogy egy Megadrive-os szösszenetet láthattunk a kivetítőn. Az intro maga amúgy semmi extra (mint a birthtro-k általában), egy jól sikerült Optic grakfika és némi 16-bites kód Sigflup-tól, ahhoz viszont már kellett egy kicsit kutakodni, hogy kiderüljön ki is az a Jason Scott: internettörténész, dokumentumfilm-rendező (retrocomputing és BBS témákban) ill. ha pontosak a Wikipedia információi, akkor az amerikai Blockparty létrejötténél is bábáskodott, innen a demoscene kötődés.

screenshot

3. The Chiperia Project – Chiperia Issue #3

Pouët / Download

A magyar Amiga scene mint olyan szinte teljesen halott, ezért zágrábi barátaink hozták a party egyetlen Amigás releasé-t, ami a Chiperia immáron harmadik iterációja, a név pedig egy chipzenékkel telepakolt musicdisket takar. (A srácok Clió-ja pedig pár üveg jóféle horvát pale ale-lel és porterrel volt megpakolva, Bonefish delivers :)). A modok minősége hullámzó, nekem Wiklund és Tempest alkotásai jönnek be a legjobban, ill. Hoffman zenéje is jól sikerült (mindannyiunk egyik kedvenc modgyárosa kicsit newschoolabb chiptune vonalat képvisel), a többit meg már el is felejtettem. Ha ebben a tempóban folytatják, akkor hamarosan nyakunkon a negyedik rész.

2. Desire – Planet 5200 (C64 Edition)

Pouët / Download

A Desire az idei Outline-on kiadott Atari 5200-as demóját ültette át C64-re (a projektben Oswald is segédkezett), és Cargonak hála negyedikre le is futott a projektoron a cucc, amin a már Atarirol ismert voxel-landscape-t láthatjuk a C64 lehetőségeihez igazítva. Az Atari 5200 változat folyamatosabbnak tünik, de nincs nehéz dolga, hiszen majdnem 2x olyan gyorsan ketyeg benne a MOS6502. Alapjában véve egy kellemes kis dentrót kaptunk az arcunkba, a második hely teljesen megérdemelt.

1. Replay (C64) – 20 Years Replay 70%

Pouët / CSDB / Download

Azt gondolhatná az ember, hogy a magyar C64 scene már Árok partyn ellőtte az összes puskaport, ennek tudatában nagy meglepetés volt a Replay csapat 20 éves fennállását méltató demo, ami jórészt 15 éves effekteket tartalmaz (egy kortalan gépnél természetesen ez nem probléma), és csak 70%-ban sikerült befejezni. Van pár szép és gyors effekt benne, föleg rotálás és interferencia témában (nekem különösen a designelemként felhasznált függöleges vonalakból állo “film-grain” illetve a morfoló credits-part testzett), a zene is passzol, egyedül grafikailag maradt némi hiányérzetem a demo megnézése után, gondolom onnan hiányzik kb. 20% a maradék 30%-ból. Természetesen várjuk a 100%-os verziót valamikor a közeljövőben.

Ha már Gargaj cimbora volt olyan kedves, hogy írt egy frappáns beszámolót a 4k illetve 64k intrókról, akkor gondoltam, hogy veszem a bátorságot, és megosztom veletek, hogy félig meddig belülről hogyan láttam én az idei demókat.

7. Satori – GODTV

Pouët / Download

Nekem az egyik személyes kedvencem az egész kompóban. Bevallom ezelőtt még sohasem láttam egy Satori prodot sem, de nagyon felkeltette az érdeklődésemet az egész csapat, főleg Zdennek a munkássága. (ami amúgy azért mókás, mert előtte pár órával ismerkedtem meg vele Gargaj és Citrus jóvoltából). Zajos, tördelt, kiszámíthatatlan, szinte a “dadaista demoscene”, mégis egy nagyon egységes művészi képet alkot az egész együtt. Ezt már csak akkor tudná tetézni, ha egy holland partyn élvezhettük volna… Én egyedül a zenén csavartam volna még egyet őrülten nagz, vagy világfájdalmas Vinci irányba, de nálam gond nélkül felfért volna a dobogóra!

6. dilemma – deep somewhereover 2015

Pouët / Download

Amikor a dilemma hoz egy prodot a kompóra, az mindig külön öröm! Az viszont az én barbárságomat és műveletlenségemet mutatja, hogy nem tudtam, hogy ez egy kvázi remake. Talán akkor még jobban értékeltem volna. De ennek ellenére nagyon kellemes old school effekteket kapunk az arcunkba, érdekesen megválasztott, de mégis egységet mutató színekkel, és frankón megfűszerezett Vinci művek muzsikával. Nekem különös kedvencem volt a szövegfelhő, nagyon ötletesen sült el! Ha lehet bármit negatívumot felhozni, az talán az, hogy rendezésben a végére unalmassá válik picit. Talán jót tett volna neki egy olyan remake jellegű “újragondolás” amit Garg említett a re(s)tro release kapcsán, de ennek ellenére a végeredmény nagyban emelte az egész rendezvényt. Köszönet nap, Rascy, Vinci triónak érte!

5. eXtrait – Lights.off

Pouët / Download

Hmmmm… Hátőőőőő. Szóval az egy dolog, hogy debugolni kellett kompó előtt, hogy mi a baja, és miért nem fut. De ennek a demónak a végét nem tudtam megbocsájtani! Nagyon kellemes zene van alatta, és van benne tömérdek jó effekt (ASD, Fairlight beütéssel, ami szerintem pozitívum). De a vége az olyan, mintha kirántottak volna minket “amatőriába”, ahol csak a csillógó, villogó, twistelő objectek halma maradt meg. Talán nem kellett volna 1 hét alatt összerakni, talán csak kéne egy designer a csapatba, de engem ez a prod az xTrait-től kifejezetten lelombozott!

4. Tesco Gazdaságos Demócsapat – Szavazzál a kacsára

Pouët / Download

Jimmyt csupán pár hónapja ismerem, de a demó tökéletesen tükrözte azt a képet amit eddig alkottam róla. Infantilis szoftver fejlesztő, aki átlagon felüli skill-eket birtokol, és nem által ezt a demoscene javára fordítani. Humoros, kacsás, pörgős. Viszont nekem a végére picit unalmassá válik a zene. Talán ezért nem lett dobogós. Talán kéne ide egy jó zenész ;-) BTW: ez az első demó, amiben személyes greetinget kaptam, szóva jelzem hihetetlen elfogult vagyok :D

3. Aberration Creations – Dragon Rising

Pouët / Download

Na ezzel a demóval kifejezetten van egy hatalmas nagy bajom. Méghozzá az, hogy megint csak party code-ot láthattunk az Aberation Creations-től, amikor partyról partyra látható, hogy sokkal több lenne a srácokba, de valahogy mégsem akarják kibontakoztatni magukat rendesen. Nem akarnak beletolni az arcunkba egy igazi blockbuster effektet, pedig igény az lenne rá. És bevallom, ahhoz már a kelleténél sokkal többször hallottuk tőlük, hogy “majd a következőre felkészülünk rendesen!”, hogy el is tudjam hinni az Exp’15-ös entry teljesen más lesz, de talán a vizsgaidőszak, tél, stb. meghozza majd 2016-ra a kidolgozottságot is tőlük. Összességében nem rossz demó, szép raymarch effektek, jó szinti (naná! SUPERFUNCTION győztes! :) ), de mégis, én személy szerint nem tettem volna őket a dobogó közelébe sem (még ha barátokról is van szó)! Szóval innen üzenem az AC-nek, hogy tessék elmozdulni picit a rákészülés+quality irányba, mert több van bennetek!

2. The Adjective – Elégtelen

Pouët / Download

Én erről a demórol már hónapokkal a party előtt a következő információt kaptam: “Mau! Ha a tavalyit nem értették, az ideit, még annyira sem fogják!”. És valóba talált! Egy igazi beteg, szaggatott, zavart és zajos demó, mégis zseniális audió+gfx párossal, és precíz rendezéssel. Mondjuk én nekem elsőre Tim Burton beütése volt a dolgonak, aztán fel lettem világosítva, hogy Toy Story behatás, de ez a lényegen nem vátoztat. Az adjective megint kitett magáért a “non crowd pleaser” fronton, és szállítottak egy nehezen emészthető, örökemlékű műalkotást. És külön örülök, hogy ennek a beadására a mi partynkat választották.

1. United Force & Digital Dynamite – Rainbow Clash: Way

Pouët / Download

Kompó győztes, ehhez nem is fér kétség. Mégis nem tudom hetekkel később se kimosni azt a pici keserédességet a számból, hogy ez egy “Wir sind Einstein2”. Ami persze önmagában nem lenne gond, SŐT! mindig megtiszteltetés az egész rendezvénynek, hogy ha Slyspy “tollat ragad”, és a Function-ön lep meg minket demóval. Az elsőséghez sem fér kétség. Mégis, valahogy hiányoltam a vadságot, újdonságot. Szóval picit ambivalens, de talán azért, mert tavaly pont egy őrült slyspy-t láthattunk megtestesülni, és idén én a “ló közepére” számítottam, és nem a másik oldalára. Ettől függetlenül az UF+DD ismét aratott, és az elsőségükhöz még csak kétség sem férhet! BTW: megnéznék már egy olyna UF+DD prodot, ahol BoyC nem csak “kódol”. Főleg, ha már másmilyen prodot nem hoz… Ugye érti a kollega?! ;-)

Function 2015 gyorsösszefoglaló

Posted by Gargaj on September - 17 - 2015

IMG_3346A vakációval az a baj, hogy szabadságot kell kivenni utána.

Mint azzal mindenki tisztában lehetett, múlt hétvégén került megrendezésre hazánk legnagyobb demópartyja, a Function, és szerintem mindenki egyetértésével nyugodtan állíthatom, hogy az idei is hozta a megszokott színvonalat, rengeteg kiváló előadással, rilízzel, és nagyjából másfél tonna palacsintával.

A szervezők már ki is raktak a party weboldalára egy afterparty szekciót, ahol megtalálhatóak a partyn készült fotók, letölthetőek a demók és a végeredmények; az a kevés jelenlévő, aki már hallott a Pouetről, szintén kommentálhat ott is, és nemsokára mi is jelentkezünk a szokásos demószemlékkel.

Addigis itt a győztes demó A.KÖVÉR A.K.A. SLYSPY jóvoltából:

Function 2015 – kicsit több mint egy hét!

Posted by Gargaj on August - 31 - 2015

[Update: három előadás lesz, nem kettő]

f15Mint ahogy jobbfent is látható, már csak 11 nap van még a 2015-ös Function-ig; az újoncok remélhetőleg lassan a célegyenesbe fordulnak a rilízeikkel, a rutinosabbak valószínűleg mostanában kezdik el, Bery pedig feltételezhetően már június óta keresi a kifogást, hogy idén miért nem.

Természetesen hosszú évek óta megszokott a versenyprogram, és immár a SIDrip Alliance koncert se hat újdonságként, de lássuk mi várható idén ami eddig nem:

Előadások

Idén is három ismeretterjesztő kis program fog lezajlani: az első az immár Functionön másodszor szereplő, Lettique / Addict néven jobban ismert lengyel Łukasz Migas előadása lesz a nemrég megjelent DirectX 12.0-ről, a második az Indexen is főoldalt kapó Zsolnai-Fehér Károly bemutatója lesz, Raytracing / GI címmel, a harmadik pedig a főtámogató Graphisoft meglehetősen vaskosnak hangzó Point Clouds in Architectural Environments c. előadása. Első hallásra mindhárom elég hardcore előadásnak ígérkezik, bár valószínűleg mindegyik előadó van annyira rutinos, hogy kevésbé vájtfülűeknek is szórakoztatóvá fogja tudni tenni.

Superfunction compo

CNVk2diWEAAR35LEz egy újdonság a Graphisoft jóvoltából, egy olyan compo ahol ténylegesen forráskóddal, vagy forrásrészlettel lehet indulni, és ezt fogja értékelni egy szakmai zsűri. Ez nyilván nem fog bemutatásra kerülni a projektoron (vagy a hangcuccon), viszont ezzel szemben már most bejelentésre került a kategória fődíja, egy iPad 3 Mini.

Oldschool compo

Ez tulajdonképp egy visszatérő kategória, hiszen 2006-ig volt “Retro Demo” compo Functionön is, aztán entry-k híján sajnos kikopott, idén viszont megújult formában újra itt van, remélhetőleg komoly felhozatallal. Itt persze nem illik mindenféle MEGALAPOZATLAN szóbeszédnek hangot adni, még ha AZ A HÍR IS JÁRJA, hogy van olyan scene.hu kontribútor, aki LEHET HOGY befejezi a demóját addigra TALÁN, mert ugye ilyen pletykáknak felülni igazán ciki. Persze nem annyira ciki, mint demó nélkül menni Functionre, de hát na.

A megszokott

Idén is lesznek díjak, idén is lesz póló, idén is fel lehet iratkozni (Facebookon is) és idén is valószínűleg az év egyik legjobb democompóját láthatjuk jövő hét végén, úgyhogy mindenki hozzon mindenkit, és addig is alul commentekben lehet jelezni, ha valaki valamivel készül!

Demószemle: Evoke 2015 demo compo

Posted by Maugli on August - 11 - 2015

Picit megkésve a 3g hiányának, illetve a kötelező lakodalomlátogatásnak hála, de itt jön az Evoke demo compo beszámolóm. Mivel már meséltem a partyról, nem tartok bevezetést. Az original vetítési sorrendre nem emlékszem pontosan, hogy hogyan is volt, de ez nem is baj, mert Gargaj és Teo is result orderben ment, így én is így teszek.

Csak az érdekesség kedvéért: Egy Core i7 lenovo Y50-en néztem a demókat egy NVIDIA GeForce GTX 860M-el szervelve, és a Stroboholics demó kivételével nálam nem szaggatott egyik sem (szóval azért erőmű nem kell hozzájuk!)

Íme, így láttam én az Evoke-os demókat 2015-ben:
Tovább…

Lelkendezzünk – Árok’15, FN’15, stb.

Posted by Maugli on August - 5 - 2015

Hölgyek, urak,

Eltelt az éve fele, így ráfordulunk a nyár végi illetve az őszi téli partykra. Ami azért is különösen jó hír, mert közeledik a kedvenc 8bit-es partynk, az Árok (Aug 14-16), illetve nemsokkal később jön mindenki kedvenc Funckciója (Szept 11-13). Részletekért: PRESS PLAY ON TAPE

Ami azért különlegesen jó hír, mert már csak 9-et kell aludni, hogy újra találkozhassunk Ajkarendeken Poison és Cargo bácsi által idén már 17. alkalommal megszervezett “szubszubkultúra” eseményen, azaz a C64 mekkában. Persze abból a szempontból lehet negatív, hogy már csak 9 napotok van befejezni a release-t (de csak hajrá, hajrá!).

Illetve T-37 until FUNCTION, ahol idén is igyekszünk mindent megadni azoknak, akik kedvelik a multiplatform partykat, és nem tudják, vagy nem akarják külföldi partyk élményeivel betölteni ezen étvágyukat. Jó pár újítás lesz az idei évben, pl.: SUPERFUNCTION compó. A részletekért lásd: POWERSCENE OVERDRIVE. Szóval aki szeretné megmutatni ország világnak, hogy mit is tud kihozni egy PC-ből, Amiga-ból vagy akár egy lézershow-ból (vivát ViTi! ezúton is köszönjük a tavalyi frenetikus Wildot!!!), az ne habozzon, hanem gyártsa nagy erővel a prodot! Ja és “No excuses accepted!”, ahogy mondja a művelt francia, ha jól beszél angolul… :-)

 

És ha sejtéseim nem csalnak (és miért csalnának, hiszen mostanában még a resultsot is előre tudom jelezni :) ), akkor lesz valamikor december elején Experience is (de ez még TBA természetesen! el nem venném a szervezők kenyerét! ).

 

De akinek esetleg ez mind kevés lenne, és tele van prod-dal, vagy csak buzog benne a tettvágy:

Riverwash 2015 – Krakkó – (Szept 4-6)

És, hogy a kedvcsinálót se hagyjuk ki a dologból:

 

Evoke 2015 – egyéb

Posted by Maugli on August - 3 - 2015

Picard jóvoltából két timelapse videót is kapunk. Az egyik a party építéséről, a másik magáról a partyról. Teo zenével fűszerezve. KÖSZI!

Evoke 2015 – Szombat, Vasárnap

Posted by Maugli on August - 2 - 2015

Szombaton számomra folytatódott az előző nap negatív hulláma. Nyilvánvalóan minden partyn te döntöd el, hogy jól vagy rosszul érzed magad (én természetesen próbáltam az előbbit), de azért volt egy két zavaró dolog számomra. Egyrészt az előző nap sem tökéletes net szombatra teljesen elhalt (főleg a wireless része), és ez azért elég sokat rontott a hangulaton (e.g. nem tudtunk se IRC-elni, de még egy két képet se feltölteni a beszámolókhoz). A másik dolog, hogy szombatra sem lett könyebb az ismerkedés/dumálás része, még a már meglévő német barátokkal sem!

Pasyék megjöttek a hotelból, dolgoztak a release-en, oda se sok mindent tudtam hozzátenni ( a lelki támogatást leszámítva ). A mi produnk már előző este kútba dőlt, a party kód, amit meg elkezdtünk bugos volt, mint rendesen, szóval, már éppen kezdtem volna “picsogóssá” válni, amikor megláttam Fei-t. (eddig csak a Vakondok 2-ből ismertem).

Gondoltam “Polak wegier dwa bratanki!”, és provokatív módon két pohár borral “megrohamoztam”. 2.5 óra elteltével a következő dolgok változtak:
Tovább…

Evoke 2015 – Első nap

Posted by Maugli on August - 2 - 2015

Na eljött az idő (meg a sávszélesség :-) ), hogy megtartsam rövid beszámolómat a 2015-ös Evoke első napjáról.

Citrus komával megérkeztünk repülővel Kölnben valamennyivel dél után, így sikeresen elég hamar megérkeztünk a party helyszínre:

IMG_2735
Tovább…

Evoke 2015 – 0. bejelentkezés

Posted by Maugli on August - 1 - 2015

Éppen azon vagyok, hogy megírjam az idei Evoke első napjáról a beszámolómat, amikor egyszer csak Picard leteszi elém ezt:

IMG_20150801_124533956

azzal, hogy “Ajándék!”.

Pillanatokon belül ezek a dolgok játszódtak le bennem:

  • Majdnem szívinfarktust kaptam, úgy meglepődtem, hogy milyen raj dolog is került a kezembe!
  • “Fúúúúú! Rettenetesen megtisztelő! Köszönöm szééépen!”
  • BREAKING! Ezt meg kell írnom…

És lőn. Update coming, ha összeraktam!

UPDATE: Huston! We’ve got a problem with the network… => Beszamolok kesnek majd valszeg.

UPDATE2:

IMG_20150801_142709308

Kesz.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára