☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Demószemle: Function 2015 – Oldschool compo

Posted by teo on 2015-09-29, 16:40

Kilenc évnyi absztinencia után idén ismét volt oldschool kompó a Function-ön (2006-ban volt utoljára dedikált retroverseny), ami rögtön 4 indulóval növelte a releasek számát (remélhetőleg a compo jövőre is meg lesz tartva). A 16 bites generáció is szépen lassan beretrósodott a 8 bites gépek mellé (minden 20 évnél öregebb vason le lehetett adni a nevezéseket). Habár így természetesen nem teljesen egyenlőek a feltételek, azért a közönség azért általában helyén tudja kezelni a platformokat. Lássuk a már megszokott hátulról előre sorrendben az idei releaseket:

4. Planet Earth – Jason Scott Birthtro

Pouët / Download

Compo alatt azt hittem, hogy egy újabb vicces ABC intróval van dolgunk, de utólag kiderült, hogy egy Megadrive-os szösszenetet láthattunk a kivetítőn. Az intro maga amúgy semmi extra (mint a birthtro-k általában), egy jól sikerült Optic grakfika és némi 16-bites kód Sigflup-tól, ahhoz viszont már kellett egy kicsit kutakodni, hogy kiderüljön ki is az a Jason Scott: internettörténész, dokumentumfilm-rendező (retrocomputing és BBS témákban) ill. ha pontosak a Wikipedia információi, akkor az amerikai Blockparty létrejötténél is bábáskodott, innen a demoscene kötődés.

screenshot

3. The Chiperia Project – Chiperia Issue #3

Pouët / Download

A magyar Amiga scene mint olyan szinte teljesen halott, ezért zágrábi barátaink hozták a party egyetlen Amigás releasé-t, ami a Chiperia immáron harmadik iterációja, a név pedig egy chipzenékkel telepakolt musicdisket takar. (A srácok Clió-ja pedig pár üveg jóféle horvát pale ale-lel és porterrel volt megpakolva, Bonefish delivers :)). A modok minősége hullámzó, nekem Wiklund és Tempest alkotásai jönnek be a legjobban, ill. Hoffman zenéje is jól sikerült (mindannyiunk egyik kedvenc modgyárosa kicsit newschoolabb chiptune vonalat képvisel), a többit meg már el is felejtettem. Ha ebben a tempóban folytatják, akkor hamarosan nyakunkon a negyedik rész.

2. Desire – Planet 5200 (C64 Edition)

Pouët / Download

A Desire az idei Outline-on kiadott Atari 5200-as demóját ültette át C64-re (a projektben Oswald is segédkezett), és Cargonak hála negyedikre le is futott a projektoron a cucc, amin a már Atarirol ismert voxel-landscape-t láthatjuk a C64 lehetőségeihez igazítva. Az Atari 5200 változat folyamatosabbnak tünik, de nincs nehéz dolga, hiszen majdnem 2x olyan gyorsan ketyeg benne a MOS6502. Alapjában véve egy kellemes kis dentrót kaptunk az arcunkba, a második hely teljesen megérdemelt.

1. Replay (C64) – 20 Years Replay 70%

Pouët / CSDB / Download

Azt gondolhatná az ember, hogy a magyar C64 scene már Árok partyn ellőtte az összes puskaport, ennek tudatában nagy meglepetés volt a Replay csapat 20 éves fennállását méltató demo, ami jórészt 15 éves effekteket tartalmaz (egy kortalan gépnél természetesen ez nem probléma), és csak 70%-ban sikerült befejezni. Van pár szép és gyors effekt benne, föleg rotálás és interferencia témában (nekem különösen a designelemként felhasznált függöleges vonalakból állo “film-grain” illetve a morfoló credits-part testzett), a zene is passzol, egyedül grafikailag maradt némi hiányérzetem a demo megnézése után, gondolom onnan hiányzik kb. 20% a maradék 30%-ból. Természetesen várjuk a 100%-os verziót valamikor a közeljövőben.

Categories: Demo ajánló, kiemelt, Party

9 Responses so far.

  1. avatar adsr says:

    “A magyar Amiga scene mint olyan szinte teljesen halott,”

    Konkrétan engem az AmiCon Anniversary napján döbbentett meg ez a tény. 1 Demo, 4 grafika érkezett be, sajnos megdöbbentő a pangás…

  2. avatar pasy says:

    “A magyar Amiga scene mint olyan szinte teljesen halot”
    most miért mondod ezt? olyen szépen tudják mondani hogy “pécé száksz”.

  3. avatar adsr says:

    “most miért mondod ezt? olyen szépen tudják mondani hogy “pécé száksz”.”

    De végre ott van a pécéseknek a Jimson Crihad, ami az Amigát fákkolja ;-).

  4. avatar Gargaj says:

    A peceseknek eddig ott volt a democompo…

  5. avatar pasy says:

    azt hittem lesz belőle valami rendes flémvór, de már az amigások se a régiek.

  6. avatar Gargaj says:

    Ugyan, a flame is pont olyan mint a party meg a demo, ha normalisat akarsz, akkor magadnak kell csinalni :D

  7. avatar dolf says:

    “most miért mondod ezt? olyen szépen tudják mondani hogy “pécé száksz”.”
    de azé remélem a jimson rohadon kívül a többieknek leesett hogy a lal csak poljén… azok az ovisok meg maj jól megkapják legközelebb! :-)

  8. avatar vincenzo says:

    nem mintha eddig nem lett volna nyilvánvaló a vonzalmam a 8bites valamint az egyéb retro gépek iránt, ezennel megjegyezném itt hogy lőttem magamnak egy a500-at és egy a1200-őt, ja és a c64-em is megérkezett angliába. reszkess pc scene, valamint a lal végre elkezdhetne kinőni a fújolásból és csinálhatna valamit. ami mondjuk a változatosság kedvéért nem egy 10 perces videó, amiben évek óta ugyanaz a mondanivaló. kicserélni két snittet és más zenét tenni alá nem ér.

    csináljon mindenki release-t experience-re :)

  9. avatar dolf says:

    xted vincenzo a lal még “elkezdhet” kinöni …bármiböl? :-) mást csinálhatnánk ha lenne idönk, d az nem is lal lenne. meg csináltunk is lásd lorraine prods. d a lal az csak ilyen. neked is jóreggelt! :-)

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára