Ebben az évben szeptemberig úgy hittem, nem tudok menni. Végülis úgy tűnt a party előtt 2 héttel, hogy mégis tudok menni, így azonnal el kezdtem szervezni, hogy tudjak megint infodeskelni. Mert nem bírom ki, valamit mindig kell alkotnom. :D
Mivel csak ilyen későn kapcsoltam, a legközelebbi hotel az teljesen fullon volt, de ahová kerültem végül, teljesen ismerős volt, mert tavaly töltöttem ott 1 napot, úgyhogy eléggé rutinos voltam. Ami újdonság volt, hogy ezúttal Budapestről indultam repülőn péntek reggel olyan 4 óra alatt és nem Karlsruhéból indultam vonattal 5 óra alatt. Azért ez kényelmesebb, és majdnem ugyanott vagyok. :)
Együtt mentünk ki Picarddal a reptérre, viszont neki vissza kellett menni Karlrsuhéra, mert péntek este a munkahelyén volt valami esemény. Így kettéváltunk. Sokat nem aludtunk viszont én annyira igen, hogy tudtam olvasni, ami nem igazán szokott menni kevés alvás után. Reptéren találkoztunk Mauglival, akit pont kiszúrtam a biztonsági ellenőrzésen.




Az idei Function előtt már jóval azt éreztem, hogy le kellene írnom mindazt, amit megtapasztaltam az elmúlt évek során a külföldi infodeskes létből; pl. Revision-on volt szerencsém látni azt a SZERVEZETTSÉGET, ami miatt a mindenkori fő- és az egyéb szervezők munkáját maximálisan elismerem. Demobiten Mauglinak felvettettem, hogy szeretnék ilyesmit csinálni az és mit szólna hozzá, hogy ezt összegyűjteném: egy összeszedett jegyzetet terveztem készíteni, hogy amikor úgy adódik, hogy nem tudok menni, akkor is legyen hova nyúlni, hogy mindig tudjuk, hogy mitől működik jól egy infodesk, mire kell figyelni és a buktatókat is összeszedve. Qbpartyn ezt megemlítettem Gerynek, és felajánlotta, hogy besegít, mert nem biztos, hogy tudom a hazai viszonyokat, és ő meg otthonosan mozog benne, Szóval ha kettőt együtt összerakjuk, akkor nagy baj nem lehet. Na ezek voltak az előkészületek részemről a partynak, bár hónapok voltak rá, mégis az utolsó napon nyomtattam készre.
A műtét sikerült, a 


PS / TPOLM már egy ideje üzemeltet egy Twitch-en megtekinthető relatív rendszeres műsort, Mystery Demoscene Theater 9000 címmel; ez korábban az aktuális partyanyagok áttekintéséről szólt, de ma már inkább általános scene-duma szokott a terítéken lenni, néha valamilyen téma körül mozogva. A mai kiadásban is így lesz, a téma a kis hazánkban a Function party által nem kicsit népszerűvé tett “tiny intro” (256 byte vagy kisebb) kategória, az “adás” vendégei pedig Sensenstahl, Hellmood és persze TomCat / Abaddon lesznek.