☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Számomra a Party szombat dél körül kezdődött. Tekintve, hogy pénteken este még az utolsó simításokat végeztem a demon. Végül is szombat 1 körül sikerült eljutnom a partyra, hála Pasy navigációjának, no meg Remage autójának ;) Mert hát, ugye a sütit, meg a szeszt nem lehet ám BKVn szállítani egy bizonyos mennyiség fölött :).
Szóval megérkeztünk, és a büfé hűtőjébe beraktam két üveget, a kerthelységben pedig kipakoltam a sütit, amit hoztam. Utóbbinak egész nagy sikere volt, vagy legalábbis nem maradt belőle sok. :) Természetesen felkerestem minden régi ismerőst, beszélgettem velük egy keveset egy-egy szelet süti felett. Nomeg mindenkit kifaggattam, hogy kivel jött, mit hozott a partyra.

Kicsit később kezdetét vette egyesületünk találkozója. Igaz, hogy a közgyűlésen nem vettem aktívan részt, inkább csak úgy megfigyelőként. Aztán nem sokkal a vége előtt leléptem. Szegény Endrének, akit én rángattam el erre az egészre, ugye azt mondtam, hogy nem sokára jövök, úgy két órával korábban. Szegény elég szomorúnak tűnt, nem volt szép tőlem, hogy ennyi időre magára hagytam úgy, hogy alig ismert valakit.

Természetesen közben zajlottak a compok. Tekintve, hogy a zene meg a retro kategóriák sosem érdekeltek igazán, elővettünk a büfében elhelyezett szesztartalmú italokat és közelebbi kontaktusba kerültünk velük a hátsó kertben. (Zió, Inno, Kelsey, Endre és Athina társaságában, illetve a többiekre nem emlékszem ;) Mindeközben mellettünk már fortyogott a paprikás krumpli.
Szerencsére mire befejeztük a ‘naaaagy’ iszogatást a kaja is elkészült, s le is ültünk TSW-ékkel elfogyasztani. Itt szeretnék respectelni a főszakács-úrnak, mert szerintem nagyon finom lett :).

Ezután beirányoztuk a compo termet, de a compok sorrendje már nem igazán rémlik. Azt tudom, hogy láttuk a grafikákat, amiben volt pár döbbenetesen jó alkotás. Most csak két 64K indult, de azok amik mindennek voltak nevezhetők, csak szokványosnak nem. Nomeg a legjobban várt kategóriát, a demokat (bár egyet ugye csak részben :( ).
Bevallom elég rosszul érintett a sajátom lemenetele. Tudom, hogy az én hibám, hogy bugos volt, de idegesítő, amikor az ember 3 hónapot dolgozik valamivel, és nem lesz tökéletes, vagy legalábbis nem olyan amilyennek ő látta, és elképzelte. De a dolog végül is jobban sült el, mint vártam. yszintén, ilyen körülmények között kész csoda, hogy sikerült a demommal megcsípni a második helyet.

A kompók után következett a virrasztás a pricegivingig, idegeskedés, és beszélgetés az osztrák, de angolul beszélõ hölggyel, Ginával. y, mint megtudtam, a diplomamunkájához vagy valami hasonlóhoz gyûjt anyagot az underground mûvészetekrõl.
Egy török sráccal, Decipherrel, akinek, meggyõzõdése, hogy a Török és a Magyar rokon nyelvek :).
Na meg persze hallgatni a rendezõk jajveszékelését a külföldi régió miatt, akiket kiraboltak és a rendõrségen vannak. Szegényeknek nem lehetett könnyû az este. Aztán az eredményhirdetésre végül is mindenki visszakeveredett, elõkerült, legalábbis közülük. Mindenki megkapta jól megérdemelt, vagy jól megnemérdemelt díját útravalónak. ;) Szépen lassan mindenki elindult hazafelé, és gondolom aludt legalább 12 órát egyhuzamban, én legalábbis biztos :).

Összességében szép felhozatal volt produkciók terén, és aminek õszintén örültem, a látogatók számát tekintve sem álltunk rosszul. Nekem ennyi volt az idei Function, ha minden jól megy, megyek jövõre is :)

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára