☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Korábban láthattatok egy Kinect homokozót. A sok szenzorának köszönhetően elég vad dolgokat tudnak művelni vele az emberek. Mégis úgy érzem, nem kell egy ilyen csoda cucc, hogy jól szórakozzunk, miközben a kiterjesztett valóság kibontakozóban lévő terepén járunk.

A legtöbb embernek akad otthon egy kamerája, amit nem használ, vagy maximum csak cam sexre. Annak a kamerának jobb hasznát is vehetnénk. Mindössze annyi a dolgunk, hogy valamilyen úton eljuttassuk az élő képet a számítógépre. Ott már különböző módszerekkel azt feldolgozva nagyon könnyen elkészíthetjük saját AR alkalmazásainkat.

Jó jó, de mitől lesz ez szórakoztató? Azt hiszem, ennek megválaszolására a jól bevált módszert kell alkalmaznunk. Japánok! Ismerősen hangzik a Hatsune Miku név? Ő a japánok 2007-ben piacra dobott virtuális szupersztárja. Ki ne szeretné, ha ott táncolna és énekelne az asztalán, vagy van, aki tovább is menne ennél?

Az előző videót készítő fiatalember nem mellesleg implementált egy “Miku simagató” verziót is, aminek demonstrálására több virtuális leányzót is megsimogat és időnként a szoknyájukat is felrántja… japánok…

Ok ez eddig szórakoztató, de hamar megunhatja az ember. Ilyenkor jön el az ideje a kreatív alkalmazásoknak. Nézzük például ezt az egyedi model viewert:

Ha van egy kis érzékünk az elektronikához, boostolhatjuk az érzést:

A következő cosplay partinkon használhatunk virtuális kiegészítőket:

Vagy különböző kreatív játékokat is készíthetünk mint harcos kártyajátékok (Magic the Gathering, Yu-Gi-Oh!, HKK), RTS tereptárgyakkal az asztalon, autóverseny a szobánkban, vagy az egyik kedvencem egy csillagok háborúja témájú űrhajós játék:

Ezen kívül még rengeteg kreatív felhasználási lehetőséget sikerült kitalálniuk az embereknek, de biztosan kíváncsiak vagytok, hogyan is lehet ezt szerény kis otthonunkban egyetlen kamerával és egy számítógéppel összehozni. ARToolKit. Ez egy multiplatform (“SGI IRIX, Linux, MacOS and Windows OS distributions”) library, ami minden szükséges eszközt a kezünkbe ad, hogy se perc alatt szórakoztató AR alkalmazásokat fejlesszünk.

A népszerűségét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy – természetesen főként japán kézből – elkészült pár kiterjesztett library a népszerűbb platformokhoz, mint a C#, Java, Processing, AS3, Flash, Silverlight és az Android. A projekt neve pedig NyARToolkit. Így már senki nem mondhatja, hogy ezek közül nem talál olyat, amit ismer.

Hogy a használatának egyszerűségéről is meggyőzzelek titeket, íme egy rövid videó, amiben az arc kevesebb mint 3 perc alatt eldarálja, hogy hogyan lehet begyűjteni és feltelepíteni az ActionScript-es fejlesztéshez szükséges teljes környezetet, majd 5 perc alatt megír egy “Hello world!” jellegű alkalmazást.

Azt hiszem mindenkit meggyőztem. Irány fejleszteni! Szeretném látni Functionön ahogy virtuális Mikuk táncolnak a gépek mellett! :) (…vagy a színpadon!)

ARToolKit: http://www.hitl.washington.edu/artoolkit/
NyARToolkit: http://nyatla.jp/nyartoolkit/wp/?page_id=198

 

4 Responses so far.

  1. avatar betasector says:

    Amíg nem integrálják szemüvegbe (Google féle szemüveg?), addig valahogy nem fekszik a dolog. Mégis csak a monitort bámuljuk közben, valahogy elveszti a varázsát.

  2. avatar pista says:

    érdekes :) erős késztetést érzek, hogy valami hasonlót csináljak. de a vizsgaidőszak végére úgyis elmúlik minden kreativitás, mint mindig

  3. avatar Spenot says:

    Olyan AR wild demo ötletem volt, hogy compo közben a közönséget kameráznám, és arra raknék valami hatásvadász cuccot, persze megfelelő zenei aláfestéssel. Szellemek árasztják el a place-t, vagy mittudomén, odáig nem jutottam el az ötletelésben. :) Persze nehezíti a dolgot, hogy lesötétítik a termet, de lehetne nájtvizsön. Valaki csinálja már meg helyettem :D

  4. avatar Gargaj says:

    Vagy ilyen koncert style amigalabda amit a kozonseg lokdoshet.

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára