☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

A Gods zenéjének feldolgozása, interaktív 3D világ a demo a végén, de ami mindezeknél sokkal fontosabb: van benne pin… portal.  A futtatható verzió  innen szedhető.

Disclaimer: Lehet, hogy vannak klasszikusabb meg menőbb Amiga-demók, de ebben a sorozatban azokat szedem elő, amik valamiért emlékezetesek maradtak számomra.

Mivel én az AMIGA történelmet csak kívülállóként ismerem, nekem teljesen újdonságként hatott, hogy az 1200-asokra átállási időszakban készült demók közt akadtak olyanok, amik a régi és az új chipseten is futottak, csak épp kicsit máshogy. Erre készült ez az összehasonlító video a Melon Dezign egyik klasszikusából, a “How to skin a cat”-ből.

Végül egy kérdés, a demo codere ugyanaz a Slammer aki C64-en a Camelot legénységét erősítette?

Gondolom ti is ritkán hallgattok Kossuth rádiót, pedig néha érdemes. Az “Aranyalap” című műsorban igen érdekes történeteket hallhattok rádióban sugárzott és felolvasott programokról, retro zenékről, magyar fejlesztésű játékokról és számítógépekről, cocom listáról vagy épp floppy lemezek postázásáról. Mindezt sok régi hangfelvétellel illusztrálva, megidézve a ’80-as évek szocialista imformatikai világát. A beszélgetésben természetesen egykori scenerek is részt vesznek Arthur/Pride és Gyu/Muffbusters személyében. Ha ismered a kort azért, ha nem akkor pedig azért érdemes meghallgatni.

A műsort embedelni sajnos nem lehet, de meg tudjátok hallgatni a rádió archivumából:
http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2012-04-30 (a 20:06-tól kezdődő aranyalap című műsort indítsátok)

Köszönet Cargo-nak a hírért!

25 éves a Fairlight – első rész

Posted by Murphy on April - 17 - 2012

Történelmi nap a mai, ugyanis pont 25 évvel ezelőtt 1987.04.17-én született meg az egyik legjelentősebb demo (és persze cracker) group, a Fairlight. A Fairlight C.M.I. szintetizátorról elnevezett csapat alapítói (Strider és Black Shadow), már ekkor is veteránoknak számítottak. A srácok ugyanis a W.C.C. (West Coast Crackers) nevű csapatból léptek ki, hogy megalapíthassák a sajátjukat. Jó ötlet volt, mert a W.C.C.-re már senki sem emlékszik, a Fairlight pedig ma is él és virul. Születésnapjuk alkalmából készültünk egy komolyabb méretű összeállítással a gigantikus Fairlight életműből.


Az egyik legismertebb C64-es cracktro, még 1987-ből. (ráadásul készült belőle Amiga konverzió is)
Tovább…

A Partyhétvége indul…

Posted by Murphy on April - 4 - 2012

Ma nyitja kapuit a Gathering, pénteken pedig a Revision, így bár lesz valami húsvét is, de a hétvége menthetetlenül a demopartyk jegyében fog telni.

Te ott leszel, vagy jó fotelscenerként a PartyStreamet fogod nézni?

Évek óta először tavaly nem az Elude nyerte az év legfontosabb Amiga compóját, most biztos vissza akarnak vágni…

Tovább…

www.retrocomputer.tux.hu

Posted by slyspy on March - 4 - 2012

Mivel mostanában 50 évesek a videojátékok, ezért éppen kiemelten aktuális mz/x és dr.dolf (alias Los Angeles Lamers) által működtetett oldal, ami mindenféle régi számítógépről meg konzolról és egyéb kapcsolódó kütyükről szól. Igen érdekes cuccokról vannak írások és képek és videók az oldalon kezdve a Commodore mindenféle elfajulásaitól (pl. Amiga CD32) egészen a mutáns lényekre emlékeztető Z80-as procikkal ellátott furaságokig. Mindenképpen érdemes megnézni az oldalt, amihez pl. ide kell klikkelni, de lehet akár a képre is.

Vakondok 2: Demoscene – Már YouTube-on is!

Posted by Murphy on January - 18 - 2012

Már YouTube-on is megnézhető a demoscene-ről szóló dokumentumfilm magyar változata.

9 Fingers – ahogyan készült

Posted by slyspy on January - 18 - 2008

4 fingersAzt hiszem, az oldschool scenereknek a cím mindent elmond, de azért az Amiga-scene-t kevésbé ismerőknek néhány infó a demóról: A 9 Fingers-t 1993-ban adta ki a Spaceballs (magyarul: Űrgolyhók). Gyakorlatilag a State of the art folytatása. Az egész demo egy képvektorizáló effektre épül, így a produkció leginkább videóra vett táncjelenetek vektorizált animációiból áll. Emiatt tudott elférni az egész demo két db. 880kb-os floppyn. De ami sokkal lényegesebb, hogy Teo közzétette a Mindcandy Amigás DVD-jének hidden partját, ami a 9 Fingers werkfilmje.

Vigyázat! Megrázó felvételek! Tovább…

amigaadd.jpgItt a Scene.hu-n is jó sokszor előkerült már az Amiga (itt meg itt meg itt meg keress rá), és volt régi reklám is, de most íme a közművelődés érdekében egy kisebb gyűjtemény a régi Amiga-reklámokból. Kellemes szórakzást!

Tovább…

Computer 95 – Amiga Messe

Posted by Unreal on March - 29 - 2007
unl_cover_amigamesse.jpg
Az Amiga scene történetéhez szorosan hozzátartoznak a kiállítások. Így volt ez esetünkben is mikor nekiindultunk, hogy Németországban hogyan is fest egy ilyen, és milyen Amigás élet is van odaát? Hiszen sokat hallottunk már arról, hogy a németeknél erősen virágzik az AMIGA!
Ezért úgy gondoltam visszarepítelek benneteket az időben,meghozzá az 1995 ös Computer – Amiga Messe kiállításra. Hiszen ez a cikk már régesrégen érlelődött bennem, még az Amigás lemezújságosdi Poweres korszakábanHelyszín: Németország, Köln.
Amikor még az Amiga jelen volt…

Tovább…

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára