☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Ezek itt a nagyon:

Courvoisier – VST compressor

Írta slyspy - 2010-07-08, 07:04

courvoisier.jpgWeldroid a zenélés mellett nem feledkezett meg a kódolásról sem. Legutóbb a Courvoisier nevezetű kompresszort ajánlotta figyelmembe. A kompresszor érdekessége (a nevén kívül), hogy teljesen egyedi kezelőfelületet kapott, azaz a paramétereket nem potméterekkel, hanem görbékkel állíthatjuk, így intuitíven lehet kísérletezni a hangzással és könnyedén tud az is érdekes hangzásokat létrehozni, aki kevésbé ismeri a kompresszorok működését.

A plugin letölthető Weldroid blogjáról, ahol többek között egy ambiofónikus hangzást létrehozó VST is található.

bjmashup.jpgImmár hagyománynak is tekinthetjük a Main Party és BitFellas szervezésében megrendezésre kerülő zenei versenyt. Idén viszont egy kicsit más a téma, most nem remixeket várunk, hanem “mashup”-okat.

Mi az a mashup?

Tulajdonképpen két vagy több zene kombinálása, egymásba “ömlesztése”, mixelése, csavarása.

A recept: végy két (vagy több) KIZÁRÓLAG DEMOSCENE-en kiadott zenét (lehet intro, demo, vagy music compo release is) és keverd össze őket úgy, hogy egy teljesen új zene legyen belőlük.

Bővebb info, részletes szabályok és példa zenék itt vagy itt.

Leadási határidő: 2010. szeptember 30.

Beküldte: Vincenzo

(Nem bírtam ki, a tovább után beraktam a kedvenc mashupomat. – slyspy) Tovább…

Bitjam emlékeztető (#105-111)

Írta slyspy - 2010-07-03, 14:42

Mivel a hétvégén szerverkarbantartási okokból szünetel a SceneSat, hallgassatok Bitjam podcastot. A tovább után lehet megcsodálni a többi bannert.

podcast111.jpg

Tovább…

Scene.hu Awards 2009 – Legjobb demo

Írta slyspy - 2010-07-02, 08:53

scenehuawards.jpgSzépen kényelmesen elérkeztünk az utolsó előtti kategoriához, azaz végre lehet szavazni a legjobb demóra.
A tavalyi évre többnyire úgy emlékszünk, hogy nem igazán készült kiemelkedő és igazán emlékezetes produkció, de így összegyűjtve mégis az látszik, hogy azért készültek jó demók is, talán csak nem akkor és ott kiadva, amikor számítottunk rá. Mint látható, a lista többnyire a már más kategóriákban is látott demókat tartalmazza (nyilván nem véletlenül), de népművelő jelleggel idekerült néhány kevésbé sztárolt alkotás is. Nézelődjetek, szavazzatok!

Tovább után a jelölteket találjátok, szavazni értékelősen 1-10-ig lehet, azaz 10-et adj, ha nagyon tetszett és több induló is kaphat ugyanannyi pontot.

A szavazást természetesen továbbra is közjegyzők hada felügyeli, ennek ellenére a korábbi gyanús eredmények után, a szavazásnál az első pont a spam botok képességeinek felmérést szolgálja.

Ha a korábbi Scene.hu Awards 2009 kategóriákra vagy kíváncsi, kattints IDE.

Tovább…

Prime Collection DVD

Írta slyspy - 2010-06-28, 13:26

piremecollection.jpgPasy készítette kb. 2 két éve mindenféle különösebb felhajtás nélkül a címben szereplő DVD-t, amire a magyar demoscene olyan DOS alatt futó demói és 64k intrói kerültek fel 1994-től kezdve, amik valamilyen partyn első helyezettek lettek. A SceneCON nyertesek birtokában lehet egy-két ilyen DVD, mivel a díjazás része volt, de nem tudom, máshogyan hozzá lehetett-e jutni. Nem olyan régen azonban Pasy felrakta a DVD-t a Scene.org-ra, így mindenki letöltheti, megnézheti.

Letöltéshez klikk ide!
A DVD borítójához meg ide.

attitude.jpgBizonyára sokan emlékeznek Weldroid (avagy Welder/Exhumers) előző albumára. Akiknek az tetszett, azok most sem fognak csalódni, mert ez az album ugyanazt az ambientből gyökerező, elektronikára épülő, effektekkel telepakolt, dark vonalat viszi tovább, viszont a hangzás ezúttal sokkal kiforrottabb és izgalmasabb. Nem meglepő módon egy Wolandroiddal közös szerezeményt is tartalmaz az album (Ninja címmel), ami számomra jelenleg az egyik csúcspont, de érdekes módon akárhányszor belehallgatok a számokba, mindig más tetszik meg.

Töltsétek és hallgassátok
, mert érdemes!

A Deep Throat C64-en

Írta Murphy - 2010-06-25, 09:12

deep_throat_c64.gifA Girls of ’64 böngészése közben fedeztem fel egy programot, ami különlegessége miatt egy külön postot érdemelt. A beszédes Durex nevű svéd csapat ugyanis teljes egészében lekonvertálta C64-re a valaha volt legsikeresebb pornófilmet, a Deep Throat-ot. A 61 perces film 68×48 2 színű módban fut, így az élmény nem teljesen moziszerű, sőt igen sokat bíz a néző fantáziájára. Cserében végig feliratozott, és folyamatosan szól a korszak porno trackjeit idéző SID muzsika. A film egy 7 megás tap file-ban található, ami mérete okán kazettára kiírásra kevéssé alkalmas, cserébe a program megkaphatja az emulátorra optimalizált cimkét.

A letöltés erre:
http://noname.c64.org/csdb/release/?id=51297

Gyerekek a pixelviharban

Írta slyspy - 2010-06-23, 05:39

Rettenetes emberkísérlet eredményét tárjuk a kedves nézők elé. Ártatlan mai gyermekeken próbáltuk ki a hetvenes, nyolcvanas és kora kilencvenes évek videójátékait. Elmondani is bűn: képesek élvezni, ahogy levágják egymás fejét.
Egyébként arra voltunk kíváncsiak, mit szólnak a mi gyermekkorunk videójátékaihoz.  Az eredmény meglepő. És most már azt is majdnem tudjuk, ki volt Hitler.


Beküldte: tomcat

Árok Party meglepetéskoncert!

Írta Murphy - 2010-06-22, 08:41

arok_scenehu_illustration.gifAz Árok Party oldalát tüzetesen áttanulmányozók olvashatták már, hogy valamiféle meglepetéssel készülnek idén a szervezők.

A titkolózásnak vége:

Ezennel hivatalos, hogy a találkozón debütál a SIDrip Alliance nevű formáció egy szabadtéri koncert keretében!
A találkozó történetének eddigi leghangosabb eseménye készülődik, színpaddal és koncert minőségű hangtechnikával.
Az ismerős dallamok kovácsolásáért a következő személyek lesznek felelősek:
Hermit (basszusgitár), Earnie (billentyű), Küki (ritmusgitár), SzléjerCsabi (dob), NecroPolo (gitár), Vincenzo (billentyű)

…és mivel a zenéből sosem elég, az idén is lesz remix compó a versenyszámok között! A szervezők várják a 8 bites éra meghatározó zenéinek feldolgozásait MP3 formában! Nevezhetsz akkor is, ha a találkozón nem tudsz személyesen jelen lenni.

A szabályokról tájékozódj a találkozó honlapján:
http://arok.intro.hu

Beküldte Poison

Az időjárás ugyan még nem bizonyította be, hogy nyár lenne, de kit érdekel, a demoscener időszámítást egyébként is az Assembly invitációjától számítjuk. Örülhetünk, a hévégi @party-n évszakot váltottunk! A produkció érdekessége, hogy a készítők magyarok, ugyanis slyspy és BoyC közös munkájáról van szó, csapatnevekre fordítva, a United Force és a Digital Dynamite kooprodukciójáról.
A világbékére ugyan még egy ideig várnunk kell, de a demoscene-en már közel járunk hozzá. Hisz egy-egy ilyen produkció igazi nemzetek fölötti összefogást feltételez. A Finn nemzet legnagyobb demoparty-jának invitációját magyarok csinálják, ami Egyesült Államokbeli partyn indul. Nice!

URL:
http://pouet.net/prod.php?which=55213

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára