☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

SST Band

Posted by hege88 on 2012-10-16, 11:02

Eddig úgy gondoltam,  hogy a számítógépes-zenék élőhangszeres előadása a 2000-es évek retrojával kelt életre,  de érik még meglepetések az embert. Itt egy videó jóval a Press Play On Tape,  és SIDRip Allience előtti időkből,  mikor még tündököltek a számítógépes/videojáték-ipar egén olyan nevek,  mint a SEGA. Itt kérem a hivatalos Sega Sound Team Band nyomja live – tessék megkapaszkodni! – 1989-ben az Outrun zenéjét, hatalmas csápoló tömegnek.

Tyúbon rákeresve az SST-re még további Segás játékzene felhozatalba botlunk, valószínű, hogy akkor még jól ment a SEGA-nak, hogy ilyesmire is fordítottak pénzt/időt/energiát.

Wikipedián utánanézve a dolognak, kiderül, hogy 1988-1993 között ténykedett a csapat, és már 1992-ben volt olyan rendezvény, hogy ” GAME MUSIC FESTIVAL ~Super Live ’92~

És le a kalappal, ahogy nyomják a fiúk, profi zenészekre vall, ahogy ebben a videóban felépítik a zenei témát. Pár éve valami torrenten találtam is gamemusic-ok között egy Outrunos  SST mp3 adagot, de eddig nem tudtam hova tenni kik ők.  Hát most már tudom. :)

Categories: Ajánló, Zene | Tags: , , , , , ,

8 Responses so far.

  1. avatar pohar says:

    AMIGAAAA

  2. avatar Murphy says:

    SEGAAAAAA

  3. avatar Caiwan says:

    ATARIIII~ oops.

  4. avatar Bery says:

    Jó, de ezek japánok! Japánoktól a furcsa dolgok normálisak :)

  5. avatar Murphy says:

    Spenot: akkor most ezt kérjük Kanjival is. :D

  6. avatar slyspy says:

    Budin ülős tetriiiiiiiis!

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára