☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Árok #13 grafikák

Posted by Grass on 2011-08-02, 07:23
}earthkicsi.png Sikeresen túléltük a 13-as Árok party-t. Aki ott volt nagyon jól érezte magát. Kellemes volt a felhozatal (release szempontjából elsősorban plus 4-en), különösen a grafikák terén. 11 db képet neveztek be a versenyre. Volt spektrumos, plus 4-es és C64-es rajz is. Eléggé szorosra sikeredett a mezőny eleje, bár úgy érzem, hogy Joe/Wrath másik „ligában” versenyez, összességében mi sem panaszkodhatunk.

Kicsit furcsa is lehet a rajza egy „külső” szemlélőnek. Konverziónak hiheti, de nem az. Ő mindent le tud pixelezni, azokkal különböző algoritmusokkal amiket a belső indítatásából ki akar rakni a szemünk elé. Én (+ Leon is), megkaptam a fázisokat „betekintésre”. Hát nem egyszerű az ember. Gyakorlatilag rétegenként újrarajzolja a képet, míg el nem éri a megfelelő szintű kidolgozottságot.

Leon barátunk (aki már fel tud ismerni engem) maradt a Newcomer témakörön belül. Jól sikerült interlace FLI képén egy kellemes adottságokkal rendelkező hölgyet elemezhetünk ki. Ha majd kijön a végleges játék remélem kap még egy-két ötletet az újabb rajzaihoz.

Saját rajzom az első plus 4-es grafika tőlem. Nem akartam „megváltani” a világot, de igyekeztem a lehető legtöbb színt belevinni, hogy látni lehessen, hogy ezen a gépen jóval több lehetőség van, annál mint amit esetleg sokan gondolhatnak. Külön köszönöm Chio/Monarchy támogatását. Nagyon jól esett az önzetlen segítsége. Speciális interlace-fli felbontású a kép, csak régi monitoron jelenik meg jól. (Én próbáltam az LCD-n, mákostészta lett belőle.)

AmN önarcképpel nevezett, de olyannal, hogy tuti elgurult (vagy megkerült?) a gyógyszere. Nagyon pszihedelkus és technikailag legalább olyan jó mint Joe. Személyes kedvencem ez a rajz. Nagyon aprólékosan van kidolgozva minden. Sajnálom, hogy idén sem jött össze a dobogós hely, de szerencsére részéről nincs harag az irányomban.

„Oroszországból szeretettel” fogadtuk Wizard alkotását. Tipikus spektrumos rajz, annak minden korlátjával együtt. Ettől függetlenül örülök, hogy ez a géptípus is képviselte magát egy 8 bites rendezvényen.

Izzy barátom sajnos nem fejezte be az alkotását (miután kérte ezért ki sem teszem ide), 30%-os állapotban van. Remélem, érez magában indítatást, hogy befejezze és ne hagyja csak úgy parlagon ha már nekiállt. Persze gondolhatjuk, hogy művészete erős kontrasztot képez a mainstream vonallal, ezért azt ellenpontozva direkt használ csak körvonalkat és szinte láthatatlan dithert. :) Azért az Ostapenkova poénnak jó volt!

A tavaly 13 éves Balázs nem hagyta abba és idén 2 képpel nevezett a versenyre. Minőségi fejlődést tapasztalhatunk. Maradt a multicolor felbontásánál, de technikája jóval kiforrottabb. Ha nem hagyja abba, sokra viheti még.

A mezőny végtraktusába plus 4-es alkotások kerültek. Sajnos Chronos is ide sorolódott, remélem legközelebb az élmezőnyben találkozunk!

A szokásos módon következzen: csdb, results és a kiválasztott képek.

Gfx
1. Earth by Joe/Wrath (110pts)
2. Beautiful Oz Prisoner by Leon/Singular Crew(103pts)
3. Butterfly by Grass (75pts)
4. Les Odabas by AMN/Resource (67pts)
5. Ch by Wizard (62pts)

6. Partypeople 30% by Izzy (21pts)
6. Family guy by Balazs (21pts)
7. Rubic cube by Balazs (13pts)

8. Ostapenkova by Izzy (12pts)
9. Le-roi by Monarchy (11pts)
10. Future funk by ACW(3pts)
11. Die Katastrophe by Monarchy(0pts)

01shaen.png
Earth by Joe/Wrath
leon-oz.gif
Beautiful Oz Prisoner by Leon/Singular Crew
butterfly.png
Butterfly by Grass
odabas.png
Les Odabas by AMN/Resource
ch.png
Ch by Wizard
fguy.png
Family guy by Balazs
rubik.png
Rubic cube by Balazs
plus42.gif
Le-roi by Monarchy
p4_01.png
Future funk by Chronos/ACW
katas.png
Die Katastrophe by Monarchy
Categories: Grafika | Tags

19 Responses so far.

  1. avatar Murphy says:

    Joe képe ismét állejtő! Egyébként igérem, hogy a htéen nem lesz több retro. :)

  2. avatar slyspy says:

    Ez nem is retro.

  3. avatar Unreal says:

    jo artok!

  4. avatar netro says:

    Király kép mindegyik. De egy titkot áruljon el valaki: Grass képe hogy lehet olyan “színes” ? :) Vagyis inkább: Hány színből van az a kép?:D

  5. avatar Unreal says:

    Plus4 kep, 121 szint tud az a masina.. nyilvan karakterenkent 3 valtozot +1 fix szin, ami az egesz kepen adott.- multicolor

    edited: plusz ez raadasul fli is ha jol olvasom a cikkben tehat more color 1 karakteren belul raadasul…
    [ módosítva Aug. 2. 17:19 ]

  6. avatar mzperx says:

    Mi az hogy a héten nem lesz több retro? Még! Még! Még! Még! Még! Ennyi nem elég…!

  7. avatar Oswald says:

    karakterenkent 2 valtozó és 2 fix az alap, aztán fliben lehet (2) soronként még váltogatni.

  8. avatar -SP- says:

    AmN, Leon, Joe… _O_
    Balázsnak is jár a rubikkockáért egy high five. A srácban tényleg ott a spiritusz :)

  9. avatar Ati says:

    Klassz képek! Grass képén az odúban valaki égve hagyta a lámpát. :)

  10. avatar Murphy says:

    Grass: nagyon jók a színek a képeden, ami nekem fura, hogy nincs igazán el-antialiasolva.

  11. avatar Travis says:

    Ja, meg hiányoljuk a dithert :-)

  12. avatar Edhellon says:

    Murphy: tudtam hogy valami zavart Grass kepevel kapcsolatban (azon tul hogy vadallatok a szinek, de az persze nem zavart :)) de most megmondtad a frankot. Az antialias tenyleg hianyzik.

    Travis: dither szerintem nem kell ennyi szin mellett ehhez a stilushoz (tudom h nem gondoltad komolyan, de azert csak szolok :))

  13. avatar Lacoste says:

    Sziasztok. Na most a Grass képe ilyen lenne:
    http://www.fercmuvek.hu/grass.jpg

    Szerintem jobb eredetiben! Nem kell elSMOOTH-olni :)
    [ módosítva Aug. 3. 17:13 ]

  14. avatar slyspy says:

    Azt olvastad, hogy Lacoste-ban nyomult a norvég tömeggyilkos?

  15. avatar Murphy says:

    Akkor megvan a sokat emlegetett magyar kapcsolat…

  16. avatar Grass says:

    Én kérek elnézést a dithering hiány miatt :)

  17. avatar Unreal says:

    Grass az Amigas kepeinel se hasznalt nagzon antialiast.. sot itt is evidens hogy nincs :)

  18. avatar Csio says:

    Igen, sikerült is megszerezni a poló fényképét. Tényleg elég szoros lehetett ez a magyar kapcsolat… Gyanús vagy te nekem, Lákó fijú!

  19. avatar Murphy says:

    Csio: Te is itt a Lacoste-nak adsz stílustanácsokat, ahelyett, hogy a demót fejeznéd be. :) Már nagyon várjuk!

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára