☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Breakpoint 2009 grafikai versenyek

Posted by Grass on 2009-04-14, 08:28
arok-riskejkicsi.gifAz idei Breakpoint számos dologban különbözött az eddigiektől. Biztos sokan mondják majd – én is úgy gondolom –, hogy egy kicsit keserű a szánk ízre. Maga a verseny szervezés szempontjából 3-as ra vizsgázott nálam. Kifejezetten jó volt, hogy a fázisok bemutatásával kezdték, bemutatták a kész képet, utána pedig bele is nagyítottak, hogy a műértő közönség még jobban értékelhesse kész műveket.

vagas.png
Viszont a kézirajz és a szabad stílus olyan mértékben keveredett egymással, hogy épeszű scener fel sem fogja, hogyan történhetett ez meg. Idén Helge nem indult. Így nem tudhatjuk meg, hogy “szörnyei” milyen állapotban leledznek pillanatnyilag. A C64-es rajzok sem voltak olyan kiemelkedőek mint szoktak. Nem indult sem Leon, sem Jailbird. Így a futottak még mezőnynek volt némi esélye a dobogóra kerülésre. PC-n erősnek mondanám a render-elt kategóriát, Morci & S7ing szép, hangulatos képet készített, viszont vitathatatlanul Trenox képe volt a legjobb, így, megérdemelten nyert. Sajnos a handmade verseny eredményhirdetése végképp elvette a kedvemet: Unreal csak a második lett, Farfar lényegesen gyengébb “pöcslógatós iszogatós” rajzával szemben. Sajnálom, de remélem hamar túllesünk ezen a kellemetlen élményen. Most mellékelem a hivatalos végeredményt, valamint azon képeket amiket azért illik megemlíteni a fenti esemény kapcsán.

C64 Graphics
01   568 Earlier that day – Ragnarok
02   524 Oldschoolstory – Carrion / Crest
03   411 XRAY – Veto
04   393 Last ship to whenever – DARKLIGHT’VEEZYA and ACEMAN of BINARY BROS.
05   380 Voltage – Raven/Nuance
06   371 sashii – nada
07   186 Stasi – Apfelmus^Seminar
08    97 Yinyan – Hroudtwolf

Freestyle Graphics
01   623 The Pilot – Trenox / JUNK
02   396 On the run – Oni
03   394 Everything is under control – prince / the Obsessed Maniacs
04   391 Space Madness – Forge
05   366 Transcience – Atomhead
06   365 The Gift – Morci & S7ing
07   179 Love thy volumeshading – HEiNRiCH
08   119 Stranger – Richard Burgess
09   101 nachtflug – DaNDeE
10    86 Have a cigar! – Neo/Retrograde
11    71 Mice getting some pussy – Mr.Fart / SBD
12    63 spyCam – RatzeP

Handmade Graphics
01   484 Spring time is Breakpoint time, ahoy! – Farfar / Loonies
02   419 Death of Wat Tyler – Unreal & Teo
03   392 Amiga room in 1989 – JACK-3D
04   311 The sleeping gods – Spotter^TRSI
05   239 Ugu hat seinen FuĂź vergessen – prince / the Obsessed Maniacs
06   222 Bond Villain – DFeKT
07   218 falling – X!LF
08   179 Obama – Noogman^Scoopex
09   155 MESSENGER OF LUST – DARKLIGHT of VEEZYA and ACEMAN of BINARY BROS.
10   149 the three musketeers – mxbyte
11   147 untitled – ps
12    65 Strike! – neglesaks
13    60 rabbit – tinkar

2008-himera.jpg
Earlier that day – Ragnarok

2008-himera.jpg
Oldschoolstory – Carrion/Crest

2008-himera.jpg
Last ship to whenever – DARKLIGHT’VEEZYA and ACEMAN of BINARY BROS.

2008-himera.jpg
The Pilot – Trenox / JUNK
bp09Oni-Ontherun.jpg
On the run – Oni

bp09Space_madness.jpg
Space Madness – Forge

bp09trsbp.jpg
Transcience – Atomhead

bp09morci^s7ing_-_the_gift.png
The Gift – Morci & S7ing

bp09springtime.png
Spring time is Breakpoint time, ahoy! – Farfar / Loonies

bp09unl_wattyler.png
Death of Wat Tyler – Unreal & Teo

bp09Amiga_room_in_1989.png
Amiga room in 1989 – JACK-3D

bp09bond_Villain_Final_2.png
Bond Villain – DFeKT

bp09Obama_Noogman_Scx_Atz.jpg
Obama – Noogman^Scoopex

bp09thethreemusketeers_final.jpg
the three musketeers – mxbyte
Categories: Vegyes | Tags

12 Responses so far.

  1. avatar Murphy says:

    Az mekkora bánaság volt a szervezők részéről, hogy az Amiga Room az a handmade grafikában le lett adva. :) No és a közönség részéről se kisebb, hogy megszavazták harmadiknak. :)

  2. c64-en szerintem carrion kepe olyan konvert mint egy haz!

    ragnarok gfx-e elmegy, lattam mar szebben kivitelezett ifli-t is,

    a leghajos kep nagyon nagyot uthetett volna ha kidolgozza a skac a szinatmeneteket es ha hasznal 1 kis dithert is… jo az 5let, a perspektiva is latvanyos, nah mind1.

    nada kepe nekem kifejezetten tetszett! igaz, h “pixel hanyas” az egesz, de vhogy van feelingje!

    amit sajnalok, h veto csak 3. lett! o erdemelte volna meg sztem c64 gfx-ben az elso helyet…

    sajnalom en is, h nem indult arnoldka, sem pedig amn mester… (magamrol nem is beszelve :_)

    mellesleg amn keszulo kepet volt szerencsem megnezni es mit ne mondjak, HA elkeszitette volna, lazan lesoprote volna a c64-es mezonyt!

  3. avatar Edhellon says:

    Unrealnak tenyleg gyoznie kellett volna. Pedig en szavaztam ra.

    Veto kepet viszont miert hagytad ki? Szerintem siman verte a mezonyt… foleg hogy az elso helyezett elegge, haaat, khm, scangyanus, a masodiknal meg mintha rossz lenne egy kicsit az aspect ratio ami szinten mindenfele szornyu gyanukra ad alapot… :) Es vegyuk eszre, hogy Veto kepe sima multicolor ellentetben az elso ket helyezett IFLI-kkel.
    [ módosítva Apr.14. 10:36 ]

  4. edi: irtam, h veto-nak kellett volna nyernie, vhol emlitettem is (lehet bp kommentben) hogy vetoe sima multi, ami nehezen hiheto… hat ez van akkor, amikor kivetiton jobban nez ki egy ifli, mint egy multi… mondjuk veto temaja elegge undorito szamomra, ha valami miatt is 10-est adtam neki csdb-n, az inkabb a technika, mert a tema nekem egy hanyas… :_( aztan lehet az en gyomrom nem birja az ilyne elborult 5leteket… nah mind1! :_)

    jah es unreal neked meg grat!

    ps.: tudom ezt nem ide, de pasy-ek 64k cuccat hol lehet megnezni? youtube? video file, avi akarmi? mert en fostalicskamon tuti nem fut el… :_( plz help majd vki! thx!

  5. avatar Murphy says:

    Leon, tanuld meg hasznalni a pouetet, ott van a link :)

    http://capped.tv/playeralt.php?vid=rebels-060659

  6. avatar Grass says:

    Veto… Technikailag jó kép, viszont az én izlésvilágomba nem igazán fér bele. Lehet megkövezni!

  7. avatar slyspy says:

    Nem értem mi a tartalmi probléma azzal a képpel. Amit itt irtatok az alapján valami horrorpornóra számítottam, aztán x-ray címmel két csontig látszó ember, az egyikben meg magzat. Az egyetlen probléma a képpel, hogy terhes nőt nem röntgenezünk. :)

  8. avatar teo says:

    farfar ott volt a partyn (egy busznyi dannal egyetemben), unreal meg nem. nyilvan nem ez az elso eset, hogy nem az nyer aki a legjobb.

    en sajnalom, hogy unreal nem keszult el a masik keppel (meg persze azt is, hogy uccso pillanatban borult a breakpoint turatok, de ugytunik ha nem vagy ott akkor mindig nyersz valamit :)).

  9. avatar Murphy says:

    Azért azt hozzá tenném, hogy a jóval aprólékosabban kidolgozottabb Unreal képe, de szerintem a téma nem túl izgalmas. Az embereket pedig az érzelmeik vezérlik, meg úgy általában az ötletet hajlamossak nagyobb arányban figyelmbe venni.

  10. avatar Unreal says:

    Igazad lehet a temat, tekintve, megfogadom. Ez inkabb illusztracio jellegu es nem tul mozgalmas, erzelmekekkel kapcsolatban, is egyetertek – nomeg sokat nyom a latba egy tomott danokkal teli busz :) udv

    [ módosítva Apr.15. 06:26 ]

  11. avatar teo says:

    nekem konkretan ilyen tortenelemkonyv flashem volt tole :D
    fejezd be a masikat, es gyere ki evoke-ra. oda nem kell egy busznyi magyar se :)

  12. avatar Bery says:

    Gratulálok Unrealnek (és Teonak ;)), iszonyat jó lett ez a kép ismét! Tetszik ez a festmény szerű technika.

    Morci & S7ing képét is beszavaztam volna másodiknak. Gratula nekik is!

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára