☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Scene történelem – Kié a jobb gép?

Posted by slyspy on 2007-01-26, 08:20

freestyle.jpgMint az tudott, a scene nem kis részben a versengésről szól (jobbára azért barátságosról), így nem meglepő, hogy a különböző platformok elkötelezettjei imádják hangsúlyozni a saját gépük előnyeit bármilyen más típusú géppel szemben. Ahogy visszaemlékszem a “régi szép időkre”, először még csak a C64 és a Plus4 fanatikusok között létezett a rivalizácó. Aztán megjelentek az Amigák, és a C64 demókat az Amigásokhoz kezdték mérni, ami persze nyilvánvaló túlzás. Eközben az Amigások magasról lesajnálták a “buta pécéseket”, akiknek a gépén semmi sem fut. Teszem hozzá eleinte nem teljesen alaptalanul volt így. Aztán a Commodore csődbe ment, az Amigát nem igazán fejlesztették tovább, a PC scene meg szépen beérett, és mára szinte a PC mint platform nagyrészt átvette az uralmat. Azért mai napig megvannak az összes géptípusnak az elkötelezett hívei. (Nyilván az utolsó mohikán kifejezésért ki is nyírnának.) Szóval álljon itt egy cikk változtatás nélkül a Freestyle #10-ből (by WrickOut), ami még az Amiga vs. PC ellentét legintenzívebb napjaira emlékeztet. Szerintem ilyen témájú cikk létezése már önmagában is vicces.

Hogy is van ez?

              (Pc-s utálja Amigást, Amigás utálja Pc-st ?)

Kicsit elgondolkodtam a fenti mondaton. Ha valakit érdekel elmondom,
hogy én hogyan tanultam meg elviselni mindkét platformot…     
Ugyanis első gépem egy Amiga 500 volt.

Hát az egész úgy kezdődött, hogy valamikor 1993.-ban kaptam egy
Amiga 500-ast, végülis abban az időben nem volt olyan szar gép.
Eleinte csak játszottam vele élveztem, hogy az én gépem nyomja
a zenéket meg mindent a haverom gépe meg tök csöndben villogtatta
a monitorát.
’93 óta elmúlt 2 év…
Eljött az hogy volt rá egy kis pénz a gép bővítésére…
Vettem a géphez egy HDD vezérlőt! Ez már nagy szám! (gondoltam)
Aztán vettem + 4 Mb ramot! Ez sem volt rossz dolog! (valóban nem)
Később vettem egy Winyót is a gépbe !!!  40 Mb Rulez !!!
Tuggyafasz miért de ezt a Winyót hazavágta a HDD vezérlő ! :(
Vettem egy másikat az meg kb 1 méter magasról esett ki a kezemből
De nem volt utánna semmi rendellenes hangja :) Csak 100% bad sector !!!!
E’ ma’ kuuuul  !!!

Egyben beleestem abba a betegségbe, hogy  utáltam a Pc-seket mint a
szart !!!  Hogy, miért mert sokan nagyra voltak a 8Mb RAMjukkal
meg a Fasza 8 – 16 bites NoName hangkártyájukkal meg persze a
hatmillió Megás Wincsezdmegszterükkel , Ja ki ne hagyjam a
9999 Mhz-s x86 ot meg a Puncium tipusú CPU-kat ..
Nevezhetjük szerintem irigység-utálat betegségnek is.

Hát igen ez volt a felfogásom úgy kb ’96-ig
Elkeztem érdeklődni más platformok iránt is.
Pc,  Apple,  C64   meg amiről tudtam, hogy létezik.
Abban az időben kezdtem el szórakozni a Basic meg az ASCii programozás
rejtelmeivel.. Elkezdtem Amigán különböző indító menüket meg boot menüket
csinálgatni meg ilyen hülyeségeket.  De hát olyan dolgokkal próbáltam
csináni amiket hiányoltam .
Közben Pc-n is szórakoztam evvel avval

’97 szeptemberben megvettem első Pc-met
Igaz hogy csak egy 586-os de sajna csak ezt engedte az összegyűjtögetett
pénz mennyiség.  :(
Akkor határozam el … Meg próbálkozok a www tervezés-szerkesztéssel
egyenlőre csak magán célra… Szerintem ez nem is olyan nehéz.

Persze továbbra is meg van az Amigám is és használom is.

Most ott tartok,hogy egyszerre 2 gép van üzemben..
Amíg a Pc-n csinálok valamit addig az Amiga nyomja a háttérzenét
Ha az Amigán csinálok valamit akkor Pc tölti le az e-maileket vagy
Szülői terror alapján anyám foglalja le a Pc összes erőforrását…
EZ van :(

Azért ha valakit érdekel leírok néhány szerintem jó ill. rossz
tulajdonságát az Amigának.

Os ————— Workbench   ( Multitask OS )              cool
                   – 1.2 – 1.3  itt az 1.3 majdnem tudja amit kell
                   – 2.0 – 2.5  ez már jobb valamivel
                   – 3.0 – 3.1  ez cooool tudja azt amit tudni kell
Beépített dolgok

Video ———— RGB *** Monitor csatl. lehetőség vagy kell TVmodulátor
                   Mono ** Csatlakozás tv-hez (feketefehér, hang nélkül)
                   RF (A1200) Csatlakozás szines Tv-hez  Hanggal együtt

Parallel port — (LPT)  Amiga & Pc compatible

Serial port —– (COM)  Amiga & Pc compatible

Audio ———– 2 RCA output  4 Chanell  8 bit  (miért nem 16 ?!)

Disk Drive port – 3 külső drive csatlakoztatási lehetőség

—-extra—-

PCMCIA port (A1200 , A600)                                   cool
Zorro 2 port  (A500 , A2000, A3000, A4000 , A1200T, A4000T)  nemrossz
Zorro 3 port  (A3000 , A4000, A1200T, A4000T)                cool
CPU slot (A1200, A1200T, A3000, A4000, A4000T)               cool

Szóval szerintem nem egy eldobandó gép az Amiga sem
Még a lassú CPU speed ellenére sem  (A500 – 7,09 Mhz) De azért a modok
qrva jól mennek rajta :)

Én csak azt nem értem (újabban) mire való ez a gyűlölködés a platformok
között .

az tény,hogy az
Amiga lassabb de Stabilabb az OS-e
a Pc- viszont gyorsabb de viszont szar az OS-e
Ha pl. A szopó Windowst nézzük  vagy szinte akármelyiket,
talán a Linux-unix az ami …

De ez végülis az én véleményem.
aztán mindenki döntse el, hogy mit szid mint a bokrot.

Categories: Retro | Tags

37 Responses so far.

  1. avatar Murphy says:

    Az lemaradt, hogy ezt ki írta :)

  2. avatar slyspy says:

    kösz, de még nincs élesítve a hír.

  3. avatar zoom says:

    Még jó hogy mostanában kiveszett a magyar scenéről ez a faszagyerek stílus. Vagy az amigások még mindig így beszélnek? :D

  4. avatar slyspy says:

    Még mindig nincs kinn a hir. :)

  5. avatar zoom says:

    Nembaj, azért még mi jól elvagyunk itt :D

  6. avatar Spenot says:

    Csomo idot elbasztam egy ertelmes(nek szant) komment megfogalmazasaval. Ketszer is. Mindket alkalommal gyozott a jozan esz, es kitoroltem ;)

    Szoljatok, ha megvan a 100. komment ;>

  7. avatar teo says:

    “amiga rulez pc suxx!” mint az kozismert :)
    amugy nagyon rossz ez a cikk, de tenyleg…

  8. avatar slyspy says:

    És nem is tudod mennyi van még raktáron. ;)

  9. avatar Charlie says:

    Sly, te provokalsz, provokalsz, de lepereg rolunk. ;) Azert azt tegyuk hozza, hogy en nagy (es teljesen elegedett) Win3.1 + PC juzer voltam (anno ’94-95), de a Microsoft es ugy altalaban a PC gyartok az evek soran jelentos erofesziteseket tettek azert, hogy eljussak a “mindegy mi, csak ne ez a szar” allapotig es alternativat keressek… Aztan ki miben talalja meg, ugye, ha egyaltalan.

  10. avatar slyspy says:

    Én nem provokálok senkit. pl. Viszonylag későn álltam át Amigáról PC-re. A PC alkalmasabb volt zenélésre. Meg nehogymá egy rakás műanyaghoz meg fémhez kötődjek érzelmileg. Gép gép.

    Ezt a cikket meg már jó régen kiválogattam, mert minden szempontból vicces. Az csak hab a tortán, hogy újra előkerült ez az Amiga vs. PC téma a demoshow kapcsán. ;)

  11. avatar Bery says:

    Charlie, te még komolyan veszed magad? Mert, ha igen, az egyetlen lehetsz ;-)

  12. avatar Charlie says:

    “The first step is to admit that you’re an asshole.”

    Ez reszemrol megvolt. Es reszedrol?

  13. avatar Charlie says:

    Bocsanat, emlekeim szerint kertem (a listan) DOS-os PC-s demokat is, eredeti hardverrol(!), meg masok is kertek mas platformrol cuccokat. Kimerult a reakcio kb. annyiban, hogy “mindenkit a Vindoz erdekel, es amugyis nyubit akarunk fogni, akik nem ertik a regi szarokat”. Mikor ezt nehezmenyeztem, akkor kb. annyi jott le latom, hogy a kocsog csarli “a zamigas” mar megint flamel, ok nelkul. Vilagos. Nincs tobb kerdesem.

  14. avatar slyspy says:

    Charlie, ejnye már, kicsit higgadj le, ne sarkits. Most Gargajék csinálják a demoshow-t, hadd legyen olyan, amilyet szeretnének, ő munkájuk, ő felelősségük. Rendben, megértette mindenki, te nem értesz egyet velük, neked nem tetszik a koncepciójuk, nem jössz el. Nem lehet mindenkinek a kedvére tenni.

    Máskülönben tényleg senki nem tart vissza, hogy népszerűsítsd az Amigát itt a scene.hu-n, vagy akár az (esetleg általad is szervezett) amigás rendezvényeket. Pl. simán lehetne reklámozni az Amiga klubot itt is, csak dobj egy hírt róla, vagy írj emailt nekem, kikerül.
    (Én speciel örülnék, ha lenne amigás cikk is, de én már régen megváltam az Amigámtól, nem követtem az eseményéket, ezért nem is tudok ilyet írni. Pl. jelenkori amigás demókról még nem is volt szó.)

    Csak kérlek szépen, ne legyen már ez a flame-es stílus, mert ugye flame-elni igazából soha sincs ok. Ha már ilyen filozófiai magaslatokba léptünk.

  15. avatar pontscho says:

    Mert, ha igen, az egyetlen lehetsz ;-)

    Gondolod? Az IT-nek csak egy resze a pece es a Windows.

    Szerk: Sly javitsatok meg a hozzaszolasokat bakker.
    [ edited Jan.31. 12:06 ]

  16. avatar Charlie says:

    “Charlie, ejnye már, kicsit higgadj le, ne sarkits.”

    En higgadt vagyok. Szeretettel varom az allitasaim cafolatat, de eddig csak annyit hallottam, hogy “teged senki nem vesz komolyan”, meg hogy “csak generalod itt a flamet”. Hat ez nagy erv, valoban.

    “Most Gargajék csinálják a demoshow-t, hadd legyen olyan, amilyet szeretnének, ő munkájuk, ő felelősségük.”

    Az a baj, hogy felelossegrol szo nincs, mert van egy “kor” ami mindennek tapsikol orommel, ami ebben az orszagban tortenik scene rendezveny cimszoval, mondvan, hogy legalabb ez van. Na ezert tartunk itt.

  17. avatar slyspy says:

    Éppen ezért én nagyon szorítok neked, hogy a tavaszi-nyár eleji party-d jól sikerüljön!

  18. avatar slyspy says:

    Mi a baj?

  19. avatar Charlie says:

    De ha nem jol sikerul, nyugodtan fikazd le. Sot, kerlek ra. Vagyis objektiv velemenyre. Komolyan. Abbol nem lehet tanulni, ha folyton korbenyaljuk a masik kicsiny lelket, hogy jaj csak be ne seruljon.

  20. avatar Bery says:

    Nézd, én anno Windows’98 alatt fejlesztettem DirectX/DirectDraw alapú multimédia engine. Fejlesztéskor az ember néha ír akkora bugot, hogy beleroppan a fejlesztőkörnyezet. Ennek ellenére a Win98-at elég ritkán kellett újraindítani. Amióta átálltam XP-re ilyen jóformán nem volt (de lehet, hogy egyszer igen, nem emlékszem tisztán, talán a nagy számok törvény mondatja csak velem :)). Ezen kívül használok grafikai programokat, zeneszerkesztőt, DVD szerkesztőt, netezek, remote desktopon dolgozok, webezek, zenét hallgatok, filmeket nézek (ezek közül többet párhuzamosan – és nincs problémám. Nem zárom ki, hogy van olyan OS, ami jobban kihasználja az erőforrásokat, de a fentiek tükrében amit te írtál arra nem tudok mást mondani, mint hogy teljessen komolytalan állítás. Nem vagyok Windows hívő, de mondjuk nekem az OS eszköz, nem hobbi, így nincs időm, erőm másik 3-4-et kipróbálni, megismerni hónapok alatt, hátha valamelyik 1 adott feladatra 5%-ékkal hatékonyabb (másik feladatra meg bootoljak egy harmadikat, aha). Hát ennyi. Zárszó: biztos van jobb, de a Windows biztosan nem szar.
    [ edited Jan.31. 21:59 ]

  21. avatar Charlie says:

    “Jo… Legyen ugy, ahogy akarja…”

  22. avatar Gargaj says:

    Szerintem ez abszolut relativ… Van akinek a Visual Studio abszolut nem fekszik es keptelen hasznalni, mig masoknak hibatlanul kezreall.

    Kulonbozo emberek kulonbozo modon fejlesztenek, kulonbozo gepekkel es gepekre. Na bumm. A vegeredmenyt tobbnyire ez nem befolyasolja.

  23. avatar pasy says:

    Közben Pc-n is szórakoztam “evvel avval”

    Emberek magyar nyelvtan !
    Itt nincs korrektor vagy valaki? Aki nem hagy ilyet publikálni, esetleg kijavítja??

    [ edited Jan.31. 21:49 ]

  24. avatar pontscho says:

    Pl. az elozo bejegyzesem sem a “Charlie | jan 30 : 19:37” ala boktem, hanem Bery “szocseplese” ala. Megsem ott jelent meg. Igazabol mindegy, de mar feltunt, hogy ezt nem eloszor tette.

  25. avatar pontscho says:

    Nézd, én anno Windows’98 alatt fejlesztettem DirectX/DirectDraw alapú multimédia engine. Fejlesztéskor az ember néha ír akkora bugot, hogy beleroppan a fejlesztőkörnyezet. Ennek ellenére a Win98-at elég ritkán kellett újraindítani.

    Szeretnem elkerni toled azt a w98 valtozatot. Anno amiatt a dilettantizmus miatt kezdtem el linuxot hasznalni. Ha anno valami ertelmes dolgot hoznak ki, ami pl. nem fagy le egy rossz visszateresi ertekkel rendelkezi dllinit utan, akkor ma valoszinuleg en is XP-t hasznalok OSX helyett. Amen.

    Szerk: vazz Sly, ezt is a “Bery | jan 31 : 17:53” alatti “Reply to this” linkre bejovo oldalra firkaltam be, es koze sincs hozza. Teljesen random helyre rakta be. :(

    [ edited Jan.31. 21:52 ]

  26. avatar Bery says:

    Te lehetsz az egyik, ha vállalod :) De ezt jelezte már Sly. Nyilván nem bírja ő sem egyedül, mivel neki is van még 1-2 dolog az életében a scene.hu-n kívül, ráadásul mivel csak egy béta verziójú ember, így ő sem tévedhetetlen. Nekem nincs időm, kedvem, erőm segíteni, így kussolok az ilyen irányú kritikákkal :)

  27. avatar pasy says:

    Közismerten borzalmas a helyesírásom, csak ezért nem vállalom. De ez még nálam is kivágta a biztosítékot.

  28. avatar slyspy says:

    nagyjából ott van. ;)

  29. avatar Bery says:

    Feltételezem, még meg van valahol a Win98 install CD :) Egyébként meg persze a piac is diktál. Nem tudom, hogy Linux alatt mennyire lehetett volna Windows alá fejleszteni. Nekem ez volt a kisebb kompromisszum, főleg, mivel nem éreztem annak. De az tény, hogy ami Win98 alatt hibátlanul futott, az Win2000 alatt már hasalt :) De azt én bug-tam el :)

  30. avatar Bery says:

    Firefox 2.0 alatt jól működik. Bár lehet, hogy nem ez az összefüggés, de ki tudja…

  31. avatar slyspy says:

    Hát pont az evvel meg az avval létező és helyesen írt szavak (még ha fordítva is hasonult a toldalék, de ugye minden szabály alól van kivétel). Viszont a szöveg tele van durva hibákkal, de úgy gondoltam, a stílus rovására menne, ha belejavítanék az eredeti cikkbe. Magyarán változtatás nélkül lett újraközölve. Majd most jól bele is írom a cikkbe.

  32. avatar teo says:

    en mint user teljesen meg vagyok elegedve az xp-vel. zenelni is fasza, raadasul amigara mar lofasz soundeditor sincs, ami versenykepes lenne. abbol a korbol meg kinottem, hogy erzelmileg kotodjek dolgokhoz. elromlik, kidobom, veszek ujat.

    amig lehetett amigaztam (azert charlie lasd be hogy amigaos/morphos mara mar inkabb kinszenvedes sem pedig eloremutato dolog :)), win2k volt az elso pc-s os amit hasznaltam, es total stabil szerintem + nem volt driver para. azt nem sajnalom persze, hogy kimaradt a text mode az eletembol :)

    raadasul az amigas demok is gyorsabban winuae alatt mint 060-on :)

  33. avatar Charlie says:

    Ha te mondod teo, biztos igy van. Azert (persze csak ha megengeded, igazan nem akarok zavarni), nekem meg mindig jolesik leulni a Pegasos meg az A2000 ele, mikor hazaerek…

  34. avatar vincenzo says:

    na, menjünk kövezni :)

  35. avatar Unreal says:

    Sajnos azok a jo kis Amigas idok mar sose jonnek vissza, teljesen mas volt akkor gep ele ulni es dolgozni mint most. Meg mas volt az egesz szamitastechnika is. Legtobbszor azert igazan nosztalgiam van mikor hallgatom a pl: Mr.Pixel altal osszeallitott scene gyujtemenyt (lasd korabbi cikk, koszi Pixel)
    Amugy en tobbnyire ugy lattam, hogy legtobbszor a Pc -s ek csesztettek az Amigasokat, emlekszem itt anno a Rage partyrol valo beszolasokat az Amigas demokra- ” Na ez biztos nincs 50fps” :)

  36. avatar slyspy says:

    Hát azért a csesztetés eléggé kétirányú volt. Ugye intel outside matricák, Crimson Jihad és még sorolhatnám. Egyébként meg az Amiga scene jó ideig sokkal előbbre tartott a produkciók színvonalát illetően, mint a PC scene, szóval elég volt a csenedes lenézés a pécések felé, csak hát aztán fordult a kocka.
    Hehe, már nem is emlékeztem, de a barátnőm hívat fel rá figyelmemet, hogy anno mit anyáztam össze-vissza, amikor a jó kis pihepuha Workbench-ről attértem a fapados dos-ra.
    De Amigán már kevés volt az a négy csatorna zenélgetéshez.

    Mondjuk ha ma még gyártanák az Amigát, biztos abban is már Intel csipek lennének (lásd Mac). :)

  37. avatar Gargaj says:

    “Let’s get stoned”?

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára