☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Nem ismétlem magam, ma már mindenki tudja, hogy múlt hétvégén volt Assembly, és az év egyik legnagyobb democompóját hozta. Miután tényleg 15 demóról van szó, és nem akarom, hogy haldokoljanak a gépeitek, inkább két részre bontva nézzük végig a compot, kezdve az alsóházzal, aztán pár nap múlva a győztesekkel, majd utána pedig Mau fogja ugyanezt tenni az Evoke-os demókkal.

Csapjunk tehát a lecsóba. (A teljesség kedvéért: a megtekintés egy NVIDIA GeForce GTX 580 segítségével történt; nem egy mai csirke a kártya, emiatt igyekeztem a demók sebességét nem kommentálni.)

15. HACKERS – Cyber-Virtual Life Form (156 pont)

Pouet / Download

Őszinte leszek, a Hackers az év eleji demójukkal azonnal felkeltette az érdeklődésemet, és azóta is konzisztensen hozták ezt a kellemes vaporwave-re alapozott stílust; rengeteg CRT/VHS filter, a zenére kis kazettaszalag-szimuláció, és máris tökeletesen össze is áll a 80-as évek végének a technológia iránt érzett ártatlan naivitását sugárzó reklámok érzete. Ez a mostani demójuk valószínűleg nem a legambíciózusabb munka amit valaha készítettek, de kellemes, nem túl hosszú, és a Fairlight-féle Ink Test visszafogott paródiáján nehéz nem mosolyogni.

https://www.youtube.com/watch?v=LU6gzOFq2rY

14. Paraguay – No Fear (163 pont)

Pouet / Download / Online

A Paraguay-os hölgyek a mezőny fekete lovai szoktak lenni, még viszonylag új csapatként sose tudni mire lehet tőlük számítani; csináltak már váratlanul mély demót is, de ugyanezen a party-n pl. 4k-ban is komolyat hoztak. Ez a demójuk sajnos nem lett olyan emlékezetes, mint a többi, kis kapkodás érződik rajta, és sajnos nem olyan kellemes látványilag, hogy az ember másodszor is meg akarja nézni.

13. Wide Load – Air to Ground (208 pont)

Pouet / Download

Az Air to Ground klasszikusan az a demó aminek nagy lelkesedéssel estem neki, mert jól nézett ki a screenshot, de aztán nagyon hamar kiderült, hogy sajnos többet ne is nagyon várjak; a nyitójelenet után nagyon hamar arconken a kóderszínvilág és a meglehetősen idejétmúlt effektek. A zene kellemes, viszont szintén nincs túlvariálva, bár legalább nem olyan hosszú, hogy unalmassá váljon. A Wide Load nem új csapat, így nehezebben bocsátható meg nekik az átlag alatti demó, de mindenképp mellettük szóljon, hogy a nyitójelenet tényleg tök jól néz ki.

12. KoomaDot – T.U.B.E.S (224 pont)

Pouet / Download

A KoomaDot az a csapat, akit az emberek nagyrésze úgy ismer meg, mint “akivel már megint összekevertük a Kooma-t”. Az idei demójuk sajnos nem hozza a névrokonjuk szintjét, a neve is félrevezető, mert ugyan tényleg csőbenszáguldásról szól a dolog, de a többesszám indokolatlan: a demó maga egy darab tunnel, ami eleinte nem néz ki vészesen, de a végére még mindig ugyanazt a tunnelt nézzük, csak folyamatosan egyre rondább színekkel, meg mindenféle kellemetlen postprocessinggel, miközben a szintén vitatható minőségű hardstyle/aggrotech zene próbálja szaggatni a dobhártyánkat, meglehetősen sikertelenül, aztán egyszercsak egy teljesen random helyen vége. Apróbb nüansz, hogy a demó a Clickteam Fusion nevű játékengine-nel készült – ez a téma később a compóban visszatérő motívum lesz.

11. Quadtrip – Divination (270 pont)

Pouet / Download / Online

A Quadtrip / Bilotrip / Trilobit már régóta a “modern platform, modern művészet” egyik éllovasa a scene-n, idén is a megszokott elvontságukkal jelentkeztek: kellemes downtempo zenére valami nagyon zajos nagyon színes effekt, ami előtt piktogramok forognak. Nagyjából ennyivel le is írható a dolog, kicsit hosszabb is a demó mint amennyi ötlete van, bár azt kell, hogy mondjam, több ponton felkaptam a fejem mert tényleg tök jól nézett ki a háttérben mocorgó izé.
[Megj.: Nekem csak Firefox-on futott.]

10. the Royal Elite Ninjas inc. – Encore (301 pont)

Pouet / Download / Online

Branch már pár hete dobálgatta a készülő demójukról a shotokat a megfelelő Pouet topicba, de ennek ellenére sajnos kicsit csalódás a végeredmény: látványos effektek, kiváló fényezés, viszont ebből viszonylag kevés látszik a szerencsétlenül megválasztott színek / beállítások miatt. A zene megpróbálja a hátán elvinni, viszont érezhetően egy másik demóhoz készült, és szintén elég váratlan helyen van vége. Kár érte, mert tényleg jó alapanyagot készítettek hozzá.

9. JUGI/JUGZ – MINISTRY SOUND (322 pont)

Pouet / Download

Jugit szerintem senkinek nem kell bemutatni, bár a mostani stílusa sokkal jobban emlékeztet a Halcyon akkori munkásságra, mint az ő Komplexes idejére. Klasszik monoton techno-demó, állítása szerint egy nap alatt összedobva (Unityben), és bár nyilván sokat ezek után nem is vár tőle az ember, szerintem egy techno-demó akkor működik igazán, ha hipnotikus és magávalragadó tud lenni, és ezt a feltételt tökéletesen teljesíti is, és pimasz módon pont a végére hagyja a legjobb, legrövidebb részt.

8. the not yet rusty collective – Watercolour space (532 pont)

Pouet / Download

Ez az a demó ahol nagyon ketté vagyok szakadva: 180MB tömörítve, és az én gépemen nem is fut, mert valami modern tech kell neki, annak ellenére, hogy maga a demó alapvetően egy 2D anim, néhány egyszerű effekttel megszórva. Ugyanakkor miután videóra rászorulva kénytelen voltam megnézni, annyira elkapott a tündéri aranyos Machinarium-szerű hangulata, hogy nem tudom nem szeretni. Amennyire utánaolvastam, a munka nagyrészét két újonc végezte, így mindenképp elismerésre méltó az amit véghezvittek, egyedül a kóderrel nem vagyok kibékülve, mert tényleg semmi olyan nincs a demóban, amihez nem lenne elég egy GeForce 4-5 kaliberű kártya (sőt), és rohadtul zavar, hogy nem tudok megnézni pixelhűen egy olyan demót ami amúgy nagyon tetszik.

Categories: Demo ajánló, Party, Review | Tags: , , ,

2 Responses so far.

  1. avatar Maugli says:

    Tetszetős eddig az alsó ház is. Egy dolog amit nem tudok megemészteni, az a “T.U.B.E.S”. Ilyet musk Revison main stage-en live coding toolal 10 perc alatt összedob, és ha közben van DFT, meg na adj isten lug00ber pakolja alá a dittyót, akkor nem csak, hogy sokkal jobban is nézne ki, de még jobban is szólna!
    Várom a felsőházas folytatást! (én meg közben ma szállítom az Evoke’15 reviewt)

  2. avatar Gargaj says:

    Lehet nekik is annyi volt. :)

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára