☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

A világegyetem legjobb modjai #1

Posted by slyspy on 2006-12-04, 10:40

protracker.gifNyilvánvaló, hogy a 4 csatornás modok felett rég eljárt az idő. Az is világos, hogy akkor nosztalgián kívül mi a fene értelme van ilyesmiről cikket írni, mert ugye semmi. Pedig de van, de van. Való igaz, hogy ezt a régen általánosnak mondható formátumot ma már csak speciális helyeken használják, pl. olyan helyzetekben, ahol kevés memória és lassabb processzor áll csak rendelkezésre egy-egy zene megírásához, lejátszásához. Ma ilyenek a zsebkonzolok (pl. a GameBoy Advance) meg az okos (muhaha) telefonok.

Vagy 64k introkban is előfordul a sok generált zene mellett néha-néha még mindig egy-egy trackerelt muzsika. De nem kell félni, mert három év múlva meg gondolom a cipőfűzővég-pöcköm is képes lesz már mp3-at lejátszani, és akkor tényleg eltűnik ez a formátum. Na de akkor tényleg, miért is?
Azért, mert ebben a sorozatban olyan mod formátumú zenéket szeretnék megmutatni, amik valamiért a mai napig érdekesek. (Meg persze a kedvenceim, mert ugye az elején hazudtam, és mégiscsak nosztalgia az egész.) Zenészeknek különösen ajánlom az elkövetkezendő zenék tüzetesebb vizsgálatatát, mert számos fogást el tudnak így lesni. A technikai korlátok kényszerű kerülgetése sokszor különleges zenei megoldásokhoz vezetett, amik a mai napig jól alkalmazhatóak. Majd legközelebb kicsit jobban belemegyek a trackeres zenélés mikéntjének részleteibe. Most viszont hallgassál inkább régi modokat! Az alábbi zenék címére jobb gombbal kattintva tudod letölteni a modokat. Lejátszani végső esetben Winamp is le tudja, de a trükkösebb megoldásokkal csak az XMplay bírkózik meg, szóval ez a tuti.

Chorus & Sid – Killing Floor

Ez legeredetileg egy Howlin’ Wolf szám a hatvanas évekből, amit Jimi Hendrix átalakított (a Led Zeppelin meg lenyúlt), és ezt a Hendrix-félét írta át modba a duo. A Chorus & Sid zenék jellemzője, hogy mindig van bennük gitár meg blues. Gondolom egyikük értett a Protrackerhez, a másikuk meg tudott gitározni. Egyébként ez a zene Razor 1911 We shave ass című amigás demojában hallható, és a modot érdemes megnézni valamilyen trackerben (pl. modplug), ugyanis lejátszás közben a pozícionáló parancsok vicces használata miatt hol előre, hol visszafele lépdel a tracker a sorok között. Amikor visszafele megy, akkor nyilván visszafele kellett megírni a zenét. Gratulálok a srácok türelméhez.

4-mat – In the kitchen

Szintifanki, 80-as évek újhullám fíling. Klasszikus amigás demo zenéje. Nincs mit hozzáfűzni, meg kell hallgatni.

Jogeir Liljedahl – Guitar Slinger

Jogeir már régen elnyerte tőlem nyálzenék örökös királya címet. Ez a modja lehet, hogy a nyálzenék közül is a legnyúlósabb. Népszerű is lett igen hamar. Persze ehhez az is hozzátartozik, hogy azelőtt senki nem használt ennyire tisztán csengő akusztikus hangzást, és ettől nagyon élő érzete van a zenének. Hallgassuk naplemente közben! Számítógépes csajozáshoz (“Deee jóóó zene!”) ideális. A zene érdekessége, hogy mérete nagyobb, mint 400kb (bazinagy sample-k), és el lehet képzelni, hogy azokban az időkben, amikor az Amigák zenére használható memoriája 500kb volt, mennyire ordenáré méretűnek számított. További érdekesség, hogy Jogeir talán az egyetlen scener a világon, aki a saját nevén működött. (Hacsak nem ilyen hülye nicket választott magának.)
Ez az oldala: http://www.liljedahl-music.com/music.htm

Heatbeat – Fullmoon

Az előbbi nyáltenger után kellemes kontraszt ez a Heatbeatre amúgy egyáltalán nem jellemző szám. A Fullmon talán az első Amiga 1200-ra (azaz AGA chipsetre) készült demo, a Virtual Dreams munkája volt. Ez a zene sokak szerint a Prodigyre hajaz, mégis előbb készült, mint a Prodigy hasonló számai. Heatbeat mostanában íródott, befordult számait szigorúan saját felelősségre itt lehet meghallgatni: http://www.cncd.fi/aeeben/

Blaizer – Micropopsnopp

Bírom ezt a zenét, kicsi (csak 17Kb!), technikásan megírt. Akit érdekel, nézze meg egy trackerben. Soronként van benne tempováltás, ez adja ezt a szvinges lüktetést. Blaizer alias Olof Gustafsson legismertebb zenéi a Pinball Dreams – Fantasies – Illusions sorozatban hallhatóak.

Spaceman – je l’ai deja vu!

Lassított felvételen fröccsenő testnedveket és síkosítótól csillógó genitális testnyílásokat vízionálok erre zenére. Magyarán tipikus pornófilmzene. Spacemannek (aki sokáig Nuke néven alkotott) sok hasonló zenéje van, jól csinálta ezt a soft-acid-jazz-(porno) dolgot. Én is sokat tanultam a zenéiből. Érdemes kipróbálnod, hogy a Jóban rosszban című sorozat Michelle Wild (a.k.a. Vad Katalin) által abszolvált jelenetei alatt (növérkeruha meg minden), lehalkított tévé mellett ezt a zenét hallgatod. Na ugye, hogy tök olyan, mintha pornót néznél?
Amúgy gamereknek hátha mond valamit a Martin Iveson név, viszont mostanában meg Atjazz nick alatt csinálja majdnem ugyanezt, mondjuk nem akkora királyság, de azért egy Soulseeket megér.

Moby – Livin’ in Sanity

Ez a Moby nem az a Moby (tudod, a porcelános). Ahogy elnézem a mostani dolgaival erősen rock/metál irányba mozdult, jelenleg El Mobo néven fut, és igen ízléses a honlapja is. Én egyébként annyira nem voltam meghatva a zenéitől, viszont a Sanity Arte c. demojában lévő zenék mindent visznek. Ahogy olvastam egy interjújában, Moby is azt nyilatkozta, hogy ezután nem sokkal abba is hagyta a trackelést, mert szerinte is ezek voltak a legjobb zenéi.

Groo – C42

Groo zenéit nagyon bírom, majdnem mindet. Elmebeteg dallamok, karcos hangzás, a basszusgitár vicces használata, hülye címek. Ez a zene is egy amigás demoban volt.

Audiomonster – Melonmania

Másik nagy favoritom. Teljesen elcseszett hangszerek, és ránézésre kaotikus tracker használat, és a végén mégis zene lesz belőle. Ez a darab kifejezetten belassult állapotokra ajánlott. Mondjuk a hangszerek helyeire beírt üzenet miszerint fuck techno és hallgassunk Vangelis-t meg John Williams-et kicsit problémás, de azért vegyük hozzá, hogy az, amit technonak hivtak 1993-ban az tényleg szar volt. (Igaz az is szar, amit most hívnak technonak.) De azért ha lehet, akkor nem a Csillagok háborúja zenéjét vagy az 1492-t fogom hallgatni.

Dreamer – Lazy cats in the sun

Kezdjünk valamit az alábbi infókkal: először scene zenész, aztán kvantumfizikus, most meg David Lynch-et meg Nike reklámot fotóz. Ez a honlapja: http://andrzejdragan.com
Különben a zenéi azért különlegesek, mert legtöbbször létező zenék átalakításával, vagy azok részeiből alkotott teljesen új hangulatú darabokat. Vicces és tanulságos.

Dizzy – Just for blue

Jó kis sznobulós, gitárpengetős darab. Mindig is a perverz élvezetek egyikének (és jó kihívásnak) tartottam az élő hatású hangzás kiszenvedését egy trackerben. Ez ebben a modban tökéletesen sikerült. Igazán kellemes.

Julius – 3D demo II.

A címből látszik, hogy ismét demozenéről van szó. Érdekessége, hogy ez is a Gods c. játék főcímzenéjének feldolgozása (mert ezt a zenét számosan feldolgozták ám), ami a Nation 12 zenekar Into the wonderful c. számának modba átírt verziója volt, de valami különös okból kifolyólag csak tavaly jelent meg a zenekar egyetlen albuma, ami ezt a tracket is tartalmazza.

Categories: Zene | Tags

10 Responses so far.

  1. avatar Gargaj says:

    4mat – in the kitchenhez tegyuk hozza plz hogy akkora artofnoise utanerzes hogy attol koldul :D

  2. avatar V_balazs says:

    Gargaj: art of noise pedig jo volt hiába utánéreznek :))
    Én mondjuk bestof modba dr awesome-ot és jestert mindenképp betennék

  3. avatar blala says:

    ez az Andrzej Dragan se a lengyel egyetemi osztondijabol vette a fenykepezogepet, asszem…

  4. avatar Lacoste says:

    Én mondjuk betenném a SLY SPY-t is :)

  5. avatar slyspy says:

    Gargaj: Azért írtam, hogy nyolcvanas újhullám (holott kilencvenakárhányas a zene)

    V_balazs: Jester lesz, de Awesome-ot majd meglátom, nem vagyok nagy rajongója, az biztos, hogy megkerülhetetlen, de így most nem jut eszembe olyan zene, ami tetszene tőle.

    Blala: Biztos kölcsönbe van. ;)

    Lacoste: Beleteszel te engem a Storyba úgyis. Különben meg kérjél tőlem autóóógramot Tomcat polllóboltjában. ;)

  6. avatar V_balazs says:

    slyspy: ha már mobyt emlitetted, régebben még a csajoknak is tetszett a knulla kuk :)

  7. avatar TrX says:

    “de miert nincs itt a nagz?” :)
    (azontul, hogy o .xm-eket gyartott… de szerintem az lenyegtelen. trackelt es kesz. 4 csatornat. neha tobbet)
    [ módosítva Dec. 5. 07:08 ]

  8. avatar slyspy says:

    Lesznek xm-ek is neha, meg s3m is meg Nagz is biztos. :)
    Viszont nem szerzokrol akarok irni, hanem a zenekrol, tehat lesz ismetlodes boven szerzok tekinteteben. Tobb jo zene van, mint jo szerzo.

  9. avatar Jazzy says:

    Az XMplay mellett említsük meg sztem a deliplayer- t is :) 250 zenei formátumot ismer az AMIGA, ATARI, PC világábol sok beállítási lehetőséggel. http://www.deliplayer.com/

    Trackerek frontján pedig szerintem az egyik legjobb a Milkytracker. http://www.milkytracker.net/ Elég sok anyag van fent, video tutoriálok, leirások stb. Aki a trackerek után érdeklődik annak jó kiindulópont.

    És végül még 1 hasznos oldal Amigásoknak (ripper & converter): http://amigamusic.tripod.com/rippers.html

  10. avatar comp says:

    Héhahó!

    Ne felejtsük megemlíteni Laxity és Drax munkáit is, nagyon királyosak! :-) itt található pár cuccuk: http://www.xs4all.nl/~mon/

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára