☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Egy kis háttérinformációt csepegtetek a partyról, ahogy én láttam.

Honnan indultam

Én már amolyan nyugdíjas scenernek számítok, hiszen mostanság volt a 10. évfordulója, hogy az elsõ általam kódolt intro a Mortal Compact színei alatt megnyerte a Cache’96 õszi kiadásának 64K intro compóját. De ez rég volt, idõközben fel is hagytam a demoscene-el, partyn se nagyon voltam 2000 óta.

Honnan indult a Function


Demoscene.tv

Aztán tavaly, itt Budapesten szervezõdött ismét egy meeting, Debrecen, Gyõr és még ki tudja mi után. Közel is volt, nem is az elsõ party Function név alatt – nos, elkapott a régi lendület. Mert alapvetõen partyra járni jó! Persze igazán akkor jó menni, ha a versenybe is be tud szállni az ember. Miért? Mert kell az a felfokozott izgalom, hogy vajon milyen fogadtatása lesz a produkciónak. Jó látni, amikor megjelenik a nagy kivetítõn, megszólal a néhány kW-on az alkotás. Ennélkül nekem egy party nem teljes. Szóval 2005-ben exhumáltam a Mortal Compactot, s egy személyben összedobtam egy demot. Tudni kell, hogy ez volt életem elsõ Accelerated (azaz 3D gyorsítókártyát használó) demoja. Nem voltam nagyon elmaradva, csak olyan 6-8 évvel. :) Na de volt szûk 2 hónapom, meg tavaszról egy engine kezdeményem. Az nyilvánvaló volt, hogy ennyi idõ alatt nem lehet versenyképes dolgot összehozni a nulláról, fõleg, hogy magát a DirectX tudást is most kell felszedni, de valamit azért csak. Mivel kissé belefáradtam az engine faragásba (munka mellett, ofcorz), így mire eljutottam addig, hogy akkor jöhet a demo, nem igazán lett koncepció. _gy aztán a kezdeti 2-3 part után leporoltam a régi emlékezetesebb Mortal Compact introk effektjeit és újracsomagoltam õket. Arra azért büszke voltam, hogy sosem volt a zenéhez vénám, de az ingyen letölthetõ Acid mintákból összehegesztett zenémet még a pouet-en is méltatták – persze csak a demo összeségéhez képest. :)

Hol találkoztunk össze

Szóval idén (2006) ismét Function. Már tavasz óta vártam, de szokás szerint most is csak az utolsó pillanatban kezdtem neki a demonak. Mivel még egy zenével nem akartam próbálkozni, meg SlySpy mondta, hogy legyen United Force demo, én meg mondtam, hogy jó, elvégre United Force tag vagyok egy ideje (amióta passzív vagyok :)), így ez lett. Persze keveset kommunikáltunk, így a zene koncepciója és az effektek összevisszasága nem került teljes harmóniába. Na, de lett ismét demo, így nagy kedvvel lehetett menni a partyra. :) Meg aztán legalább levontuk a konzekvenciát, hogy majd jövõre hogyan másként (hát persze :)).

A party


SlySpy, Lacoste, Bery

Idén sem bírtam ki, hogy ne nézzek ki már pénteken. Már csak a beígért demoshow vetítés miatt is. Nem nagyon követtem az utóbbi években sem a magyar, sem a nemzetközi demoscene-t -, így érdekelt, hol tart a világ. Persze ennek mindig megvan az a veszélye, hogy utána szégyelli az ember a saját kis szerény mûvét a nagyérdemû elé tárni. :) Ismerõs most sem volt sok, ahogy tavaly sem, sõt, a szokásos pénteki pangás volt. De így legalább örültünk, ha mégis valakibe belebotlotunk, akit ismerünk.:) Ja, hogy ki a mi? :) Lacoste/Capanna és SlySpy/United Force voltak a társaim az “idegen világban” :) Viszont jó érzés volt, hogy a francia demoscene.tv ott lóbálta a kameráit, ilyen módon az online világ elé tárva magunkat. Ezt is megéltük!

Szombaton már nagyobb volt az élet. Sõt, több az ismerõs. Még Mr.Z-t is sikerült lecsalni, aki talán ’98 óta nem volt scene közelben (õ a régi nagyhírû Astroidea egyik régi nagyhírû coder-e :)). Eldumáltunk, megcsodáltuk BoyC intro engine-ét, sõt még nemzetközi kapcsolatokat is ápoltunk, amirõl egy másik írásban értekeznék.

A compok elejébe csúnyán belenyult a Magyar Demoscene Egyesület közgyûlése, ami viszont szintén érdekelt, mivel egy kicsit ez is a magyar demoscene jövõjének lehetõsége.

f06.sade.jpg
Sade grafikája

A compok pedig kezdték idézni a régi jó hangulatot. Rátátottuk a szánkat Sade grafikáira (mibõl lett a cserebogár!), megtapsoltuk a 256 byte és 4K intrókat, leejtettük az állunkat Archee örületes fizikai modellt tartalmazó 64K introján, és néhol fogtuk a fejünket a demók alatt. :) De voltak újak, ami meglepõ, de jó hír. És voltak elfogadható produkciók, bár idén a demo mezõny nem volt kiemelkedõ. Bár a gyõztes Farawellt – a Rebels magyar szekciójától – utólag végül is jobban tudtam értékelni, amikor úgy tekintettem rá, mint egy önkifejezõ formára. Ráadásul “házi” vokálos zene szólt alatta, egy nem profi, de szép hangú lánytól. _gy aztán azt mondom, hogy ez is a demoscene sokféleségét hordozza magában.

Összeségében azt mondom, hogy egyre jobbak lesznek ezek a Function party-k! Az egyetlen rossz a következõben, hogy még sokat kell aludni, mire kilátogathatunk rá. :)

Bery / Mortal Compact, United Force

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára