☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Egy hónapja szorgos demoscenerként az akkor éppenhogy lezajlott @party terméseit nézegettem, mikoris a folyamat során feltűnt nekem két demó érdekes kontrasztja: ugyan a négy résztvevőből álló demó compóban csak második és harmadik helyet értek el (egy relatív átlagos, de csilli-villi 4k mögött), és kétség kívül nagyon sok minőségi szempontból az átlag alatt teljesítettek, de mégis volt bennük valami, ami miatt érdemes ejteni róluk egy pár szót: Egyrészt két nagyon fiatal csapat munkájáról van szó, ami némi inspirációt nyújthat a hazai kezdőknek, másrészt annak ellenére, hogy a két demó stílusában mennyire hasonlít, a hibáik majdhogynem kiegészítik egymást, ami egy szórakoztató kis esettanulmányra nyújt lehetőséget.

Tekintsük is tehát gyorsan meg először a két demót magát:

Wilder by Catalyst:

Relic by Manawar:

A hasonlóságok nyilván egyértelműek: sztoridemó, flatshading, stb stb., de szerintem sokkal érdekesebbek azok a különbségek, amiket a készítők a rendezési döntésekben hoztak, és hogy mennyire hiányoznak ezek a pozitívumok egymás demóiból – amit az egyik demó rosszul csinál, azt a másik jól, és fordítva.

Először is vegyük a tempót: Mind a két demó két perc körüli, de a Relic gyakorlatilag hibátlan lépésközzel lehozza azt a minimális sztorit, amit vállal (barlang, kincs, gonosz csapda), és ez pont azért sikerül neki, mert a képzeletbeli forgatókönyvben csak a sztori vége szerepel, minden más csak két perc hangulatfokozás; a Wilder ezzel szemben nem csak, hogy megpróbál egy komplex sztorit felépíteni két perc alatt, de emellett még próbál időt szánni főcímre, creditsre, greetingsre, és mindenfele sztorirészletre is – a leglátványosabban a probléma a zenén hallatszik, ahogy fénysebességgel kénytelen csapkodni a témák között, mert mire kifejtene egy motívumot, mar jön is a váltás a sztoriban – az a fajta bevezetés (“ki a főszereplő és mi történik vele. ami kizökkenti az életét a kerékvágásból”), ami általában egy Pixar film első egyharmada szokott lenni, a Wilderben 20mp alatt letudódik.

Zeneileg / hangilag persze messze a Wilder nyer: egyértelmű, hogy a zenét szerző Torvusbug klasszikusan képzett zenész, aki nem lógott el szolfézsről; hibátlanul van hangszerelve (kezdőhöz képest), hallani rajta Danny Elfman hatását, és a fent említett kapkodást is viszonylag jól kezeli. A Relic ezzel szemben zenével nem nagyon rendelkezik, és bár a klasszikus horror-kalandfilm hangok (morajlás, nyikorgó deszkák, stb.) az elváráshoz megfelelően működnek, mégis hiányzik valami, ami fokozna a feszültséget, amikor szükség lenne rá: az előjelnek szánt kis vágásoknál nincs semmi élesedő hang, ami jelezne a nézőnek, hogy a repkedő majomfejjel meg később baj lesz, és a slusszpoénnak szánt legvége sincs hanggal támogatva – az ezekhez társított idióta gorillalihegés eleinte inkább vicces, aztán mar nagyon vicces, ami kicsit alávág a felvezetés relatív komolyságának.

Nagyon fontos kiemelni a kamerakezelést: A Relic kis látószögű kamerával dolgozik végig, és mivel ezzel szűkíti azt, hogy mit lat a néző, a nagyon kevés geometriából is sokat tud csinálni, hiszen korlátozza a néző térlátását, így amikor a kamera megérkezik egy helyszínre, a néző nem tudja azonnal megtippelni a környezetből, hogy mi fog történni, hiszen nem latja. A kamera mozgása is lassú, tudatos, tükrözi a nézőt helyettesítő főszereplő óvatos, ijedt gondolkodásmódját, ahogy lassan felméri a környezetét. A Wilder ezzel szemben sajnos annyira drámai akar lenni a kamerakezelésével, hogy (főleg a demó közepén) a kamera kapkod, pörög, két másodpercenként vágás van, így a nézőnek kevés idő jut ténylegesen felfogni, hogy mi is történik, viszont ennek ellenére sose erezni azt, hogy a kamera “kíváncsi” lenne bármire is, vagy hogy tudatosan próbálna bemutatni valamit.

És ha mar a kamerákról van szó, akkor a végére két gyors technikai megjegyzés a kamerákkal kapcsolatban: a Wilder elkövet egy ősi demoscene kamerakezelési hibát is, amikor a kamera maga egyenes vonalon mozog, viszont mindig ugyanabba a pontba vagy “targetre” néz, így a vonal közepén hirtelen felgyorsul a mozgás – mert ugye lecsökken a pont és a kamera közötti távolság – és aztán visszalassul: Ez mar a 90-es évek óta rettenetesen néz ki, és ma mar elkerülendő. A Relic viszont minden animációt lineárisan interpolál, ami szintén rettenetes, és szintén kerülendő.

Mik tehát a tanulságok?

  1. A demó hossza nagyon nem mindegy. Bízz a zenészedben, mert a zenén fog a legjobban hallatszani, hogy mikor minek kell történnie.
  2. Mindig úgy kezeld a kamerát, mintha a kezedben lenne – ha valami abszolút irreális szögből akarsz lőni egy jelenetet, legyen rá tudatos, konkrét okod.
  3. Zenére vágni néha jó, néha nem jó. A hangulat és stílus eldönti, melyik a helyes.
  4. A kamera látószöge ugyanolyan eszköz, mint a helye vagy iránya.
  5. A lineáris interpoláció és a target camera általában csak elsőre tűnik jó ötletnek.

Remélhetőleg nemi ihlettel tudtam szolgálni így Function előtt két hónappal; kérdéseket ofkoz alul a kommentekben lehet feltenni.

Categories: Háttér | Tags

4 Responses so far.

  1. avatar Maugli says:

    Nem értek hozzá művészileg, de az első demó tetszett ( a hibái ellenére is ), a második esetében iszonyatosan lerágott csont érzésem volt, és nem csak a rengeteg újrahasznosított asset miatt, hanem az egésznek olyan hangulata volt, mint egy Warcraft I , Dungeon Keeper I átvezető animációnak hang nélkül ( ami amúgy akkor sem tetszett már, hát még ma! ). A színek meg aztán maga a döbbenet ( a lila, meg az a “láva” döbbenet ).

    Szóval én a másodikba nagyon hiányolom a designert munkásságot.

  2. avatar aha says:

    Végre egy elemzés és tanulság amire mindig is vágytam. Még több ilyet szeretnék olvasni. Főleg a kamera kezelés és szinezés érdekel.

  3. avatar Gargaj says:

    Szóval én a másodikba nagyon hiányolom a designert munkásságot.

    Teny; ahogy fent emlitettem mindket demo legjobb esetben is atlagos – viszont pont emiatt volt szamomra erdekes, hogy amit viszont jol csinal, azt miert csinalja jol, illetve mi az amit jobban csinalhatott volna.

    Amiket emlitesz, hogy stock assetek meg szinek, stb stb, az abszolut igaz, viszont azok sokkal inkabb keszsegen es tehetsegen mulnak; azt viszont, hogy hogy kell bekamerazni meg idoziteni egy demot, szerintem inkabb tapasztalat meg tanulas utjan tanulja meg az ember, azert is probaltam arra fokuszalni.

  4. avatar G.o.D. says:

    Köszi a cikket! :-) Az ilyen jellegű témák mindig is mozgatták a fantáziámat, hogy vajon mitől lesz jó egy demó rendezése (“another fine black screen…”). A Wilder messze jobban tetszik. Szerintem a Relic interpolált egyenletes kameramozgása nem tudja elég jól megteremteni a feszültséget, még akkor sem, ha nyomasztó horror, és nem ijesztgetős. …bár időnként egy kis jumpscare-rel be lehet paráztatni a népet, még akkor is ha rettentő olcsó trükk. :-) Lehetne a Relic-ben egy-két hirtelen mozdulat, pl. mikor felfedezi, hogy a maszk követi; nomeg oda zenei fokozás is dukál, ahogy írtad. A végén is lehetett volna valamit játszani a kamerával; hátrahőkölést szimulálni, vagy beszűkíteni jobban a látóteret.
    A Wilder meg tényleg kapkod. Nekem a végén inkább az UFO volt a “főhős”, mint a mókus.
    Ha van kapacitásod, ilyen cikkeket szívesen olvasok, jöhet még. :-)

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára