☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Árok 2013 grafikák

Posted by Grass on 2013-07-08, 12:45

carrion-ds_silent_kicsiIsmét nyár, ismét Árok Party. Szerencsére idén is jó hangulatban zajlott le az esemény. Sajnos most csak „fotelscenerként” vettem részt, nem jutottam el Ajkarendekre. De külön öröm volt, hogy live stream formájában azért nyomon lehetett követni a rendezvényt, így azért nem maradtam le sok mindenről. Ismét köszönet a szervezőknek, akik lehetővé tették, hogy a 8 bites közösség személyes formában is találkozhasson régi „arcokkal”. Minden éveben elgondolkozom, hogy még mit lehet kitalálni jövőre, kik azok, akik még nem tartottak előadást stb., de szerencsére mindig be van bizonyítva, van itt még bőven lehetőség a közönség szórakoztatására.

A rajzok tekintetében talán idén volt a legnemzetközibb a mezőny. A magyar indulók mellett lengyel, német, szlovák és spanyol versenyző is „elrajtolt” a gfx compón.  Géptípusok közül csak Commodore-okon készültek rajzok Plus4 és C64 „alfajokon”. Remélem jövőre is hasonlóan jó színvonalú lesz a rendezvény. A rajzoknál most is jelzem majd, melyik kép min készült. Mind a 11 benevezett képet megmutatom. Csdb itt, Plus4world pedig itt.

carrion-ds_silentCarrion-Carrion D’s Silent (plus4)

Kisebb fajta csodaként Carrion az Árok Party mellet megnyerte a velünk párhuzamosan futó Silesia Partyt is. Szerintem jó kis rajz, bár ugye a moziplakát alapján lett mintázva, de ez nem rontja a minőségét.

grass-gcvGrass – Car-Girl-Vyvern (plus4)

Köszönöm a szavazatokat. Részemről elégedett vagyok az eredménnyel. Szerettem volna egy 8 bites verziót csinálni a kedvenc scene témákból (lány-autó-sárkány), talán nem lett annyira sablonos, sokat dolgoztam rajta. A visszajelzések alapján sokaknak tetszik.

Reekol-I'll Catch You!Reekol – I’ll Catch You! (c64)

Nagyon jó kis poénos rajz hires felbontásban Reekoltól, aki idén reaktivizálta magát. A „lemezbugyi” versenyt megnyerte, itt pedig 3-ik lett. Biztosan nem bánja a kettős sikert.

leon-eleonoraLeon – EleonORA (c64)

Leon sem szakított a hagyományaival, ismét csak hires felbontású „nőt” gyártott. Nagyon tetszik az invaders karakterek háttérbe ültetése is. 4. emelet c. játéka is szépen alakul Murphy segítségével. Remélem hamarosan azt is ki tudjuk majd próbálni.

almighty_god-arok_girlAlmighty God – Arok Girl (c64)

Multi felbontású lányarc. Szerintem nem a legszerencsésebb paletta választással, de ez a művészi szabadság.

chronos-true_colorsCronos-True Colors (plus4)

Hires kép ezúttal Plus4-en, színek számában erőteljesebb felhozatallal. AUTÓ! Külön gratulálok a Adventures In Time 2 c. játék preview-jáhez. Minőségi platform játék készül, eszméletlen jó grafikával.

fanta-wind_it_upFanta – Wind It Up

A Faces egykori tagja a személyes látogatásának apropóján megörvendeztetett minket egy kis alkotással. Ő anno testvérével volt aktív gfx-páros Fantasy Design néven.

titus-in_a_green_worldTitus-In a Green World (c64)

Kicsit olyan van, de minek kép. A házakon viszont van ablak :)

necropolo-nomadNecropolo – Nomad

Necropolo szokásához híven szürkeárnyalatos homályos képet rajzolt, elnagyolt figurával. Metro hangulatban.

yerzmyey-lollipopYerzymey – Lollipop (plus4)

yerzmyey-spriteYerzymey – Sprite (plus4)

Nem tartoznak igazán a kedvenceim közé. Tipikusan 10 perces rajzok. Persze valakinek tetszhet a „rajzfilmes” kialakítás, de nagyon elnagyolt minden.

2 Responses so far.

  1. avatar Bery says:

    Durván jó grafikák készültek! Gratula!

  2. avatar dolf says:

    az fsi nevében értékelnék (nem kee komolyanvenni) elö-smiley: =) na:
    1. naonnyó. leopardo dekabrió vagyki?
    2. tudathasadást beetle nélkül is el tok képzelni..
    3. kevesebb lsd = kevesebb para =)
    4. elöxöra ruhát néztem börnek, de hamar rájöttem h. furcsán van lebarnulva… xép amúgy
    5. fotónak tünik..
    6. megin bogár? de ég vagy virágzik?
    7. ez graffity, ajánlom a kéxitö figyelmébe goldie munkásságát =)
    8. hát igen.. van amin az alkohol sem javít.. =)
    9. ez star wars vagy sikoly?
    10. gyerekek is neveztek?
    11. lásd 10.

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára