☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Revision 2013 – Wild demók

Posted by adsr on 2013-04-03, 12:20

Számomra, az Amiga és oldszkúl demók mellett az egyik legizgalmasabb terület a Revision party wild demói voltak. Itt ugyanis a wild alatt az “egzotikus” platformokat kell érteni, és valljuk meg őszintén, igen csak meglepő dolgok születtek e téren.

Az LFT által elkövetett Craft demó óta nem meglepőek a mikrokontrollerekre íródott anyagok, de a Playstation 2, és az Entex Adventure Vision nevű, 1982-ben megjelent játékgép nem átlagos platformok a demoscene terén.

Nézelődésünket az egyszerűség kedvéért helyezési sorrendben vezetem, lássuk az első helyezett, Playstation 2-re íródott, Abyss által elkövetett Cruisin 3 című demót. Amigásoknak az Abyss név ismerős lehet, és erről tanúbizonyságot szerezhetünk a demóban is.


Második helyezést ért el a Mega fantázianevű csapat, akik a már említett Entex Adventure Vision-re készült demóval pályáztak.

A gép 1982-ben jelent meg, a cég második generációs videojáték konzolja volt. Több handheld is a nevükhöz fűződik egyébként, melyekből jó pár megtekinthető majd az 5. Retro számítógép kiállításon is.

A masina Intel 8048 mikrokontrollert tartalmaz, mely 733 kHz-en zötyög, a hangért a National Semiconductor COP411L alkatrésze a felelős. Kemény  64 byte RAM áll rendelkezésre a 8048-on belül, illetve 1KB VRAM az alaplapon. A ROM szintén 1K a 8048-ban, 512 byte a COP411L-ben, illetve 4K-s cartridgen tárolhatóak a programok. Eredetileg 150×40 a felbontás monokróm módban, de a demóban a kóder saját biost és grafikus módot használt, ami 50×40 képpontot jelent, két lehetséges fényerő fokozattal pixelenként. A gépre egyébként négy játék jelent meg, tehát nem nevezhető túlzottan sikeres platformnak.

Szorosan kapcsolódik a demóhoz a “beharangozó” videó, melyben újabb érdekességre derül fény. Nem lövöm le a poént, nézzétek meg!

A verseny 3. helyezettje a SVatG  & TRSI csapatok Jupiter & Beyond című demója lett, mely egy STM32F4 mikrokontrollerre készült.  Külön chipek nélkül, maga a CPU végezte a VGA és az audió jelek előállítását is.

Negyedik helyezést ért el a Space Madness demó, elkövetői TRSI-ék voltak. A hw egy Ardunio Mega 2560 nevű cucc, ami egy ATmega2560 8 bites mikrokontrollerre épül. A hang és videó részek megvalósításához a Gameduino Shield nevű kiegészítőt alkalmazták.

Jelen pillanatban a többi helyezett munkája még nem elérhető poueten, így csak röviden bedobálom az élő felvételből “kivágott” részeket, helyezésüknek megfelelő sorrendben.

5. Party Cannon by Digital Sounds System

6. ASpongy by JAC!/WUDSN (Atari XL)

7. Boobies by Fook

8. Lost In Acid by Genesis*Project (Windows)

9. b0rk 0x48 by dherr

Categories: uncategorized | Tags

4 Responses so far.

  1. avatar blala says:

    az adventure vision geprol meg azt kell tudni, hogy a display 40 db ledbol meg egy elemrol hajtott motor altal forgatott tukorbol all; tovabba egyesek szerint ezek mellett meg kezikonzol akart lenni csak nem sikerult :)

  2. avatar adsr says:

    Igen, erre akartam utalni a beharangozó videóval.

  3. avatar blala says:

    ja a cikket nem olvastam el :DDD

  4. avatar teo says:

    blala: lol :D mondjuk en sem.

    cruisin-nek amugy anno volt 2db 40k-s elözmenye amigan.

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára