A Scene.hu szerkesztőségének berkein belül már-már kezdtünk elkámpicsorodni, hogy nem érkezik elegendő alkotás, hogy a compót megtartsuk, de az utolsó napokra hirtelen befutott 9 animáció. (Igazából csak 8, mert az egyik Firg, és ki is lett zárva.)
Tehát elérkezett a nagy nap, íme, a közönség elé tárjuk a compóra érkezett műveket, egyúttal köszönjük az indulónak a munkákat. Mostantól december 11. éjfélig lehet az animációkra szavazni, de csak a regisztrált tagoknak. (Itt tudsz regisztrálni.) Minden videót 1-5-ig lehet értékelni, ha egy videót nem értékelsz, automatikusan 3 pontot kap. A compót a legtöbb pontot kapott videó alkotója nyeri. Szavazni a menük alatt, a bal oldali sávban tudsz. Hivatalos eredményhírdetés december 12-én az Experience 2009-en lesz.
Szavazás ezennel lezárva, eredményhirdetés tehát az Experience 2009-en.
Emlékeztetőül, az első helyezett 15.000 Ft-ért, a második 10.000 Ft-ért, a harmadik helyezett pedig 5.000 Ft-ért választhat kütyüket a Kütyüshop.hu kínálatából. Például ezt, vagy ezt, netán ezt, de ha ez jobban tetszik, akkor ezt. Gyakorlatilag mindenből, amit ott találtok. Ezen kívül a Demoscene Egyesület felajánlott az első helyezettnek egy az amerikai hadsereg által tesztelt, ütésálló kivitelű, 250 Gb-os, USB-s külső vincsesztert – ezt itt.
A compo kiírását és szabályait pedig itt olvashatod.
És akkor az animációk, videók:
Toys
Készítették:
graphics and design – tifeco
tifeco (at) gmail (dot) com
sound – vincenzo
vincenzo (at) freshmindworkz (dot) hu
Megjegyzés:
special thanks – unreal
kemeri (at) conceptart (dot) hu
Kill the Stereo
Készítették:
Maria Lima Victor – animation, pixilation
Deunan Knute – music
Megjegyzés:
Film a stereo hangcuccok titkos életéről.
Elérhetőség:
mlv.victor (kukac) gmail (pont) com
Jó minőségben letöltöm
Cím:
Hétfő
Készítette:
Sipos Zsuzsanna (zsukka)
Megjegyzés:
Ez a rövid kis animáció egy buta városi galamb átlagos napját mutatja be.
Elérhetőség:
3cseresznye (kukac) gmail (pont) com
Jó minőségben letöltöm
Cím:
Oblique
Készítették:
Cybernetic Genetics
Visuals: Grass
Audio: Shamen
Megjegyzés:
Semmi speciális, csak egy kis CGA feeling, 3D-be öltve, némi izometrikus ábrázolással.
Cím:
Storm Children
Készítették:
Robert Palmai & Thomas Eccard
Megjegyzés:
Recorded: 2009.june
Cím:
Zoids – The Short Movie
Készítette:
Balázs ‘Raptor’ zoltán
Megjegyzés:
Egy készülő, Zoids címet viselő film előzetesét láthatjátok.
Elérhetőség:
3draptor.deviantart.com – zoids modellek
youtube.com/rapicsek – további zoids animációk
veloci.raptorka (kukac) gmail (pont) com
Cím:
Party Time
Készítette:
Mickey Prod 2009
Megjegyzés:
Több éve videózom. A bulis korszak emlékeiről készítettem a videót.
Elérhetőség:
shivanero (kukac) gmail (pont) com
http://www.mickey.extra.hu
Jó minőségben letöltöm
Cím:
The Death Grind / A Halálköszörű
Készítette
Baráth Endre
Megjegyzés:
Allegorical short film about some gears…
Elérhetőség:
endi (kukac) index (pont) hu
http://etyekfilm.hu
Jó minőségben letöltöm
Cím:
Vödrös Hash
Készítette
Firg
Megjegyzés:
animkompót
Jó minőségben letöltöm. Mert ez kell nekem jó minőségben mindenképpen.
Ezt az animációt kizártuk a versenyből, mivel valószínűleg állatok is megsérültek a galamb-jelenet készítése során. Ettől még értékelheted az alkotást, de a végeredménybe nem fog beszámítani.
A firg animacios filmje ferde vonal brush-al megfestett “firg” logoval indul, azonban ez nem all jol neki, elut a megszokott firg stilustol. Azt ezt koveto “main teto” tema rendkivul erdekesnek igerkezik, sajnos a keszitok nem dolgoztak ki alaposan a temat. Hamar belecsapunk a klasszikus firg motivumok koze, hiszen a firg is jol tudja, mit varnak el tole a nezok :) Menet kozben kiderul, hogy Charlie korabban nem ismerte ezt a firg produkciot; be kell vallanunk, ezzel mi sem voltunk maskeppen. Szerencsere ez mara megvaltozott! Az animacio kozepen talalhato az ellentmondasos megitelesu “galambjelenet”, mely a PETA haragjat is kivaltotta, es sajnalatos modon az alkotas diszkvalifikaciojahoz is vezetett. A hatralevo idoben ujra es ujra fejunkbe sulykoljak a mar megismert motivumokat, szukseg is van erre, hogy minden reszlet jol megmaradjon a fejunkben. Nehany tovabbi utalas is talalhato a film ezen szakaszaban, tobek kozott a gazdasagi vilagvalsagra, illetve a keszito es filmje kozotti intim viszonybol is kaphatunk egy kis izelitot. Zaraskent a klasszikus firg logo fogja keretbe az alkotast. Osszessegeben most kisse eklektikust muvet kaptunk a rendkivul prolifikus firg-tol; sajnos nem er kozelebe a firg palyafutasanak csucsat jelkepezo “kosut dijas paraszt”-korszak jobban sikerult alkotasainak. Azonban mindenkeppen toltsuk le jo minosegben, hiszen on megerdemli! Mai firg kritikankat olvastak, ne felejtsenek el jovo heten is erre latogatni!
taps taps
Charlie nem tudja, mi az a vödrös hash. Szégyen!
blala: olvasva a kritikádat, teljesen átértékelődött bennem a firg anim :)
szeretném megjegyezni, hogy a “zoids”-hoz nem én készítettem a zenét. furcsán is néztem, amikor ott láttam magam a creditsben.
I am sorry vagyok, javítva. Sajtóhiba volt. :)
Számomra nem kérdés, hogy melyik a legjobb anim, a bajom csak annyi vele, hogy már nem egy helyen láttam, ráadásul nem is tegnap. Örültem volna a készítőtől valami újnak. De majd legközelebb :)
A filmekre – amik egyértelműen nem animációsak -, szintén furcsán néztem egy anim compon. A többi viszont szuper! Gratulálok a készítőknek!
Bery: Minden animáció, ami mozog. De egyébként meg a kiírásban benne volt, hogy videókat is várunk. Csak hogyan neveznéd el a compót, hogy egyértelmű legyen. Ha videónak hívod, akkor az a baj, ha animációnak, akkor az. Ha mozgóképet mondasz, akkor meg az a baj. Ha wild, azt meg nem érti senki.
Ok, én kérek elnézést! A filmek is jók egyébként és így meg ide is valók :)
énmeg sajna nem tudom megnézni egyiket sem:(
mi nem működik?
nem akarta elindítani a lejátszást, de már jó köszi.
[ módosítva Dec. 7. 09:41 ]
Az a jó hogy elég sok nevezés érkezett. Gratula mindenkinek.
Megmondom őszintén, számomra egyik sem volt hajletépős-hátasdobós-álleesős – persze ez nem jelenti azt, hogy nem színvonalas produkciók vannak itten. Kíváncsi leszek a végeredményre, nekem jelenleg két jelöltem van…
most ez van, ezt kell szeretni:)
Egy ilyen “házi” versenyen én azért nem is vártam világverő animációkat. Ehhez képest egészen jó nevezések érkeztek.
Amelyiket indulót pedig korábban láttam, az nekem azért akkor nagyon tetszett és ez mára sem évült el :)
Megjegyzem, ha látszik, hogy az indulók komolyan veszik és egyre színvonalasabb nevezések érkeznek az ilyen online versenyekre, akkor a díjazás is lehet majd a későbbiekben még komolyabb.
még csak heten regisztráltak a szavazás kiírása óta…
pohar: jó sok rejtőzködő scener van. ;)
a Baráth Endre féle anim eléggé rendben van :) különben nem ő ténykedett OAK néven ’98 körül a magyar demosceneugaron?
[ módosítva Dec. 7. 14:31 ]
Vannak jó indulók, tetszik!
Amirol a Firget kizarjak, az egy szar compo. Monnyon le. Egyebkent mi a faszom az a vodros hash?
Charlie, az egy firg produkcio, hat hogy lehet ezt nem tudni :)
Vödrös hash az, amikor a hashtábla minden eleme egy konténer-referencia, ahol az ugyanolyan hash-ű kulcs-érték párokat tároljuk. A másik módszer a nyílt címzésű hash, amikor a hashtábla minden eleme pontosan egy kulcs-érték párt tárol, és hashütközés esetén egy szabad slotot (tipikusan a következőt) használod fel tárolásra, utána pedig a borgok lézervákuummal kiszívják az agyad.
mostmár tudja Charlie mi az a vödrös hash :)
Én ezt nem értem, nem jártam egyetemre. Azt mondjátok, a Hetedhét Basic könyv hányadik oldalon írja!
Charlie, neked nem kell tudnod, elég ha az Amiga tudja ;)
ez
Gargaj, nem akarok kötözködni, de ez még nem hash. De vödrös, az igaz.
Gargaj se tudja! HAHAHA! Importaljon, hatha akkor megtudja.
Miküzben gugliztam mi lehet az a vödrös hess, a következőt találtam:
http://loyalkng.com/wp-content/uploads/2009/02/a-bucket-of-baby-owls.jpg
(hülye engine, elcseszi a linket, azért nincs linkelve.)
[ módosítva Dec. 9. 14:55 ]
ez nem vödrös hess, ez vödrös húú.
ilyet vödörből illik?
K. Annából.
Tök jó, hogy ennyi nevezés érkezett! Most, hogy vége ennek a szar kötelező felelősségbiztosítás kampánynak olyan jól esett például hülye galambot nézni ! :)
nem tul up-to-date az oldal, hiszen Lyon – Debrecen 4:0! :)
[ módosítva Dec. 9. 21:27 ]
De Blala, csak részeredményről volt szó, végredményt nem közlünk ;)
Ez egy próbahozzászólás. Nincs benne vödör.
lehetne valami részeredményt mutatni itt a finishben ahogy az elején??? nagy izgalmak vannak itt ez miatt kéremszépen
Schrödinger macskája nem ért egyet.
Moderátorként nap mint nap érdekes szituációkkal találkozom.
http://www.darkdevice.net/e107_plugins/sgallery/pics/gww45xwz4i68/cat_bucket.jpg
Egyébként annyit elárulok, hogy rendkívül szoros a verseny, de majd az Experience-en minden ki fog derülni.
ehhez a képhez van néhány keresetlen szavam….
zsukka: lehet, nyugodtan, a FiRG _ilyen_. Megsertodni ra botorsag. Ez hosszu tradicioju jelenseg. :)
zsukka: nyomozásunk eredményes, az elkövető személyét beazonosítottuk, méltó büntetésben részesül, le lesz verve, mint poharat a vak.
Hiába az erőszak, itt a vizuális élmény a döntő.
Persze azért védd te is a városodat, egyél meg minden nap egy galabot! ;)
És miért pont az enyémnek lett letaposva a feje? Ez egy hadüzenet akar lenni? Ja és schmacskának üzenem ha már így belemelegedett: “bb”
[ módosítva Dec.10. 16:20 ]
gondolom mert a tobbi animacioban nem volt galamb
Valószínűleg azt jelenti hogy a tiéd tetszett neki a legjobban :)
mekkora véletlen már, hogy 9 animáció közül kettőben is van galamb
zsukka, a firg egy kis hijan 15 eves multtal rendelkezo un. “inside joke”. szoval folosleges ezen sokat aggodnod :)
hát én firgében nem nagyon láttam meg a galambot, azt a drágát….inkább hasonlít egy rigóra vagy mi
Igen, ahogy mondani szoktuk: “nem megsértődni, nem azért csináltuk”
Ha sértő volt, akkor bocsánat. Pusztán az elismerés kifejezése volt a cél.
Nem sértődtem meg. A galamb az fej nélkül is galamb.
Szeretném megjegyezni, hogy az első helyért folytatott verseny őrületesen szoros, szavazzatok!
És még a harmadik hely sorsa sem dőlt el.
Amíg Stoll Buci tenyerei nem közelednek egymáshoz, lehet szavazni! ;)
Melyik peksegben kaphato Stolh Buci?
Nekem a legjobb, az esélytelenek nyugalmával várom az eredményeket. :)
[ módosítva Dec.10. 19:11 ]
Nekem tok tetszett a CyGen wild, csak az volt vele a bajom hogy amennyire jol el volt talalva a design, annyira nem kovette a tipografia :/
Gargaj, legközelebb LaTeX-ben csináljuk :-)
A galambos témához pedig csak annyit fűznék hozzá, hogy John Woo is nagyon komálja őket.
Nekem az Oblique valamiért kellemes, bár rohadtul nem értem mi történik benne, viszont a tömörítés sajnos nagy hazavágja a videót.
Ha lenne egy olyan videó, amiben galambok repkednek és dobálnak le kockákat amiből kijön a demoscene szó, az lenne a kompó-győztes :)
Lacoste: legközelebb.
Vagy ha lenne olyan videó, amelyikben egy öreg néni egy vödörrel a kezében próbálja elzavarni a galambot, miközben azt mondja, hogy “hess! hess!”…
áá az gyenge, inkább olyat, amiben a galambkatonák vödörbirodalomban élnek és támadnak a betűkockák, erre a galambok riadót fújnak és azt mondja a galambkirály nekik, hogy hess igázzátok le a kockafejeket.
[ módosítva Dec.11. 07:58 ]
Szájkarate helyett inkább szavazzon, aki még nem!
.
[ módosítva Dec.11. 08:26 ]
Szerintem meg legyen a köetkező online compon kétszer ennyi induló, és akkor több variációból tudjuk összerakni, hogy mi lett volna az ideális.
De mondjuk egy Debris kockák helyett galambokkal… ;)
hogy megkönnyítsem a győztes dolgát, megmutatom a tökéletes ajándékot a Kütyüshop kínálatában :)
én egy háziszivárványra pályázom már ha beleférek az első 3ba
[ módosítva Dec.11. 09:17 ]
pohár: összedobjuk neked karácsonyra ;)
zsukka: mezei már nem is jó, mindjárt házi kell? ;)
Hogy fokozzam az izgalmakat, annyit elárulok, hogy 5 nevező van ádáz küzdelemben az első 3 helyért :)
A firgen kívül ki a másik 4?
A másik 4 is Firg. Szerintem egyértelmű.
Ne felejtsétek el:
eredményhírdetés ma (2009.12.12, szombat), 19:30-kor az Experience 2009 Demoshow-n
Gyertek el sokan! :)
off Mega LOL! Az új skype-al nem megy a chat… :-s /off
[ módosítva Dec.12. 10:03 ]
Online stream a saját szemeteken át, ha eljöttök a CSerepesházba ;) Még nem késő elindulni messzebről sem! :)
Nagyon tetszett a vetítés, jól éreztem magam! Köszönet a szervezőknek! Tavasszal lehetne folytatása!
ui: négy emberrel ismertettem meg a demoscene-t, remélem nyárig egy csapatot is összehozok :)
Jó volt a demoshow, köszönjük. Volt egy pillanat, amikor a “megtelt” táblát is ki lehetett volna rakni :)
Így van, szuper volt a show, legyen a jövő héten is! ;) De jövőre mindenképp!
Köszönet Modocnak, Ahanak, Pasynak és akik még segítettek a szervezésben, lebonyolításban!
A helyezetteknek meg gratulálunk!
Máskor azért aki nevez, azért jöjjön el nyugodtan a díjkiosztóra, hátha nyer :) Mint ahogy így is jártunk az első helyezettel, hogy sehol nem volt.
Szerintem jo volt a show, csak aztan megjott valami kocsog amigas, es folyton bekiabalt, es onnantol elvezhetetlen volt az egesz.
A hely jo, az audiovizual jo, pont ez kell, a bufe jo, 2 havonta eccer. Ertelemszeruen egy olyan parttal, hogy 2 havonta lathassam realtime is a legujabb legszebb waret, autentikus modon hardwaren, es nem youtubeon. :P
d-lee: egy ingyenes rendezvényénél nem várhatjuk el, hogy a rendezők kéthavonta a zsebükbe nyúljanak. más konstrukciót kell kitalálni.
Pohár: Elvárhatjuk, csak a d-lee rendezze ! :)
Egyébként 500 Ft-os belépővel majdnem megoldható az anyagi vonzata a show-nak. Kérdés, hogy akkor is lennénk-e ennyien. Remélem igen. De ezen persze a szervezőknek kell elgondolkodni.
Egyébként még van egy ismert szervező a körünkben, aki szeretne kb. 2 havi rendszerességgel egy hasonló show-t egy másik budapesti helyszínen. Gondolom, ha körvonalazódik majd a helyzet, akkor tudni fogunk róla :)
Itt Szigetszentmikloson is lenne egy asszem majd 300 fos moziterem, raadasul az orszag egyik legregebbi mozija, talan meg Horthyt is latta. De ez nektek mar messze van, nem jottok el, es 300 magyar scener sincs mar. :D
az egy dolog de ki szervezne meg? :p
amugy tok koszi a szervezoknek a rendezvenyt, nekem mindig jol esik egy-egy scener-rendezveny :)
Gargaj: Kelsey raadasul ismeri is a tulajt. De mivel UGYSEM jottok le, kar is ebben gondolkodni. :D
Igen pont ezért rendeztük meg az Experience2009-et, hogy legyen Budapesten demóvetítés. Szigetszentmiklós az vidék, a hazajutás autóhoz kötött, az meg ugye sokunknak nincs.
d-lee: reverse psychology fail :p
Ismertetnem azert a megoldast:
http://www.bkv.hu/hev/vrh.pdf
Vagohidtol 40 perc, onnan 3 gyalog, dehat teljesen egyertelmu, hogy ez messze, sot kiegeszito jegyet is kell venni, nem eri meg! ;)
D-lee, ha ingyen van a hely, akkor szervezd meg, a többit megoldjuk!
Azért 5-10 autó akad szerintem scener körben, az már 20-50 ember szállítására elég. Ha meg kevés, Leon rajzol hozzá ;)
Egyébként van a BKV-nak személygépkocsit szállító vagonja a HÉV vonalán? ;)
an-Other 2010? :D