☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

mahamudra.jpgÉrdekes történet ez. Sidha (the artist formerly known as Tyrant) még 1999-ben került be a csapatba, miután meglepő és meggyőző eredményt mutatott fel Ragest 1999-en bemutatott “Mo” című 3. helyezett wild demojával. Ekkor már folyamatban volt a “Mahamudra” készítése is, mely végül a The Party 2000-en kötött ki, az Aenimás srácok segedelmével, mivel ahogy azt abban az évben tettük már Assemblyn, ott sem tudta képviselni sajnos a csapatot személyes jelenlétével senki. A produkció végül 6. lett, és a dán szervezők szokásukhoz híven késtek az eredményekkel, valamint össze-vissza kavarták az induló nevezéseket, akkoriban még nem ment olyan flottul még egy akkora party szervezése sem, mint manapság. Az animáció így hamar feledésbe is merült, én is elkevertem valahová a CD-t amin megvolt az animáció, és mivel Sidha barátunk is elmélyedt inkább a buddhizmusban, évekig nem is beszéltünk. Gyakorlatilag a produkció “eltűnt”, így válhatott urban legenddé, miszerint soha nem is létezett. A “nyomozás” a produkció után erőteljesebben a csapat 10 éves születésnapja miatt merült fel, és először úgy tűnt, hogy Sidha mesternek sincs már meg a saját alkotása, de szerencsére a baráti körében még megvolt valakinek, így a bulin teljes volt az exceed repertoár.. Robi most pár napja felrakta a youtube-ra is, így végre mindenki megtekintheti. Hogy egykori egri hősünk életpályáját méltóképp bemutassuk, lezárásként elárulom, hogy az egykor volt C64-es grafikusunk ki előbb PC-s pixelgrafikussá, majd animátorrá vált jelenleg Budapest underground zenei scénáját is megmozgatja tanGate néven, a Dynamic Ego Killaz nevű formációjával.

Watchout:
http://www.dek.dj/
http://youtube.com/watch?v=78zDHYpamf0
http://www.scene.hu/?topic=exceed-mahamudra

Beküldte d-lee

Categories: Retro | Tags

10 Responses so far.

  1. avatar Oswald says:

    na ezt nem is tudtam hogy mi a tehetséges ex-grafikusunk megjárta a pc scenét is :) szép munka. manapság realtime is elfutna :)

  2. avatar Gargaj says:

    valami nem-belyegmozi verzio nincs belole? mittomen, scene.org elbirna…

  3. avatar Bery says:

    Az nem jó, előhozza a hiányosságokat ;)

  4. avatar d-lee says:

    Ezt a következő részből lehet megtudni. Avagy:
    – hova tűnt a 2 db DVD amin a teljes “életmű” található digitalizálva? (Az egyik 100%, hogy Warpignál, Londonban. A másik, vagy Stephen, vagy Shaman, igazából lepasszolom…)
    – kinél van meg a Warpig féle összevágott video javarészt a Spot making of-ról?
    – hova tűnik egy buddhista szentélyben-kajáldában-ashramban a Pasyék kölcsönvászna?

    Van rejtély a következő évekre is. :/

  5. avatar Murphy says:

    Az igazi kérdés az, hogy milyen organizere van az Exceed-nek? :P

  6. avatar Gargaj says:

    Kerdezi ezt valaki aki tag? :)

  7. avatar teo says:

    esetleg a levlistara kene irni, hatha akkor egyket erintett is olvassa…
    [ módosítva Apr.17. 15:26 ]

  8. avatar d-lee says:

    teo: LEvlistaval valami gond van imho.

  9. avatar nap says:

    azon kívűl mi gond van vele, hogy minden levél subjectje valami ilyesmi?: [ —–SPAM—– score: 14.7/6.0 ]
    :D

    [ módosítva Apr.18. 08:45 ]

  10. avatar Murphy says:

    Én gmailt használok, nem ismerem a spam fogalmát :) Azt korábban beszéltem robsonnal, de most megint felvetettem, hogy google groupsra kellene forwardolni a listát és akkor soha senki nem kapna egy spamet sem…

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára