☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

C64 zenekarok

Posted by slyspy on 2006-12-22, 19:00

sid.jpgMost szóltak rám a másik szobából, hogy ugyan mit hallgatok, mert marha idegesítő. Hát éppen a C64 Orchestra egyik feldolgozását hallgattam. Ez a kis közjáték megerősítette azt a sejtésemet, hogy a legtöbb C64 zene még feldolgozás formájában sem állja meg a helyét csak úgy önmagában. Mégis érdekes belegondolni, hogy ezeknek a 3 csatornás chip zenéknek mekkora rajongótábora van szerte széjjel a világon. A nosztalgia mindenkinek elveszi az eszét. Ugye. Mert fúdejó a Commando zenéje, pedig igazából nem is, csak éppen milyen jókat játszottam én is vele anno, meg az is igaz, hogy akkoriban nem is volt jobb. Hát akkor most lássuk milyen az, amikor zenészekre tör rá a nosztalgia.


Press Play On Tape

ppot.jpgMindjárt a legismertebbel kezdem. A dán Press Play On Tape zenekar leginkább rockba ülteti át a jól ismert C64-es játékok, és néhány amigás játék zenéit, de szerencsére nem ragadtak le a simán dobbal, basszussal, gitárral eljátszom az Outrunt felállásnál, így már mindenféle egyéb show-elemet is bevetnek a koncertjeiken, klipjeikben.
Eddig két albumot készítettek Loading Ready Run és RUN STOP RESTORE címmel. Bár még koncertjüket nem láttam, de a videók alapján igencsak érezni a zenekar fejlődését. Az albumokkal is így van. Az első kicsit kiforratlanabb, egyszerűbb rockzene, viszont a másodikon már eléggé vicces megoldások is hallhatóak. Pl. a Defender of the crown gregorián (hatású) vokális feldolgozása mindenképpen örök darab. Szóval már várom, hogy mit hoznak össze harmadszorra.
Nagyon frankó honlapjuk van, különösen a videó szekciót ajánlom. Pl. a Comic Bakery zenéje fiúzenekar stílusban mindenképp érdekes koncepció, viszont a Cannon fodder zenéje élőben, game controllereken előadva meg abszolút a legjobb húzás, amit csináltak. Felhívom a figyelmet arra, hogy a magyar kultúra ide is begyűrűzött, ugyanis a videó legvégén a közönségzajban hallani egy lelkes hölgy kiabálását, miszerint “Tapsoljáá bazmeg, én is tapsolok bazmeg!”. A honlapjukon még csomó érdekes dolog van, tehát mindenképpen érdemes megnézni. 

Visa Röster

visaroster.jpgEz egy igen furcsa zenekar. Egyrészt azért, mert úgy néznek ki, mintha a számítógépes szakkör tagjai (számszerint 2 fiú, nálunk is pont ennyi volt a létszám) azzal csábítottak volna el bölcsészlányokat, hogy C64-et dudorászni jó dolog, és valami csoda folytán négy lány el is hitte ezt. Másrészt azért érdekes zenekar, mert igazából egy a cappella csapatt, vagyis kizárólag orálisan adják elő a C64-et. Vicces próbálkozás. Föleg ha hozzávesszük az idétlen balfasz imidzset is, a béna a színpadi mozgással. 
Nem csak C64-et énekelnek, hanem a honlapjuk alapján folk zenét dzsesszesen is, szóval lehet, hogy innen kéne közelíteni a dologhoz, és mindjárt többminden érthető lenne. Videók, zenék és még szemét bűnöző illegális fajlcsereberélő junkie-knak lemezborítók is letölthetőek a holnapjukról.

C64 Orchestra

c64orchestra.jpgSzimfónikus zenekarra popzenét hangszerelni mindig is nagyon menő és elegáns, tehát sznob dolog volt. Mert ugye már majdnem komolyzene (haha) és mégis érteni, hogy mi történik. (Főleg azoknak jön ez be, akik a Macskákat művészetnek gondolják.) 
A szimfónikus zene ereje és hatása abban rejlik, hogy ha egy csapatnyi ember akusztikus hangszerekkel elkezd egyszerre játszani valamit – szinte bármit -, az már magában is nagyon maradandó élmény. Ezt semmilyen fevétel nem adja vissza. És ha még az is jó, amit játszanak, akkor meg egészen meg lehet hatódni.
A helyzet az, hogy pont ezért én ezt a zenekart látnám élőben a legszívesebben. A C64 Orchestra egy kamara szimfónikus zenekar, és a neten begyűjthető felvételek alapján meglepően jól működnek a 3 csatornás zenék szimfónikus hangszerelésben. A produkció erőssége ugyanis a hangszerelés. Egyszerűen szuperélvezetes így újrahallani a kedvenc C64 zenéimet. Egyébként Rob Hubbard és Jeroen Tel szerzeményeket játszanak. Állítólag jövőre jön egy teljes lemez. Addig is további infok itt, egy kis videó riport meg itt.

Romeo Knight

romeoknight.jpgRomeo Knight abban az értelemnen a fentiek után kicsit kilóg a sorból , hogy nem is zenekar, hanem magánzó, és csak mellesleg foglalkozik C64 zenék feldolgozásával. Régi motoros már a scene-ben, hiszen már a 90-es évek eleje óta ismert amigás modjairól. (Ezekről a zenékről még lesz szó a Világegyetem legjobb modjai sorozatban.) Később rockerré változott, mindeféle elborult zenekarokban muzsikált és muzsikál, közben meg időnként készít egy-egy C64 remixet. Azért került mégis ide, mert különösen profik a munkái. Például a Ballblazer vs. Beastie Boys bootlegen nagyon jót mulattam, de legjobb a Warhawk zenéjének nyomokban hörgős metálba átcsapó feldolgozása. A Bionic Commando is egy igen jól sikerült darab, talán a legjobb, amit eddig hallottam a feldolgozások közül. Ínyenceknek kötelező!

Categories: Zene | Tags

3 Responses so far.

  1. avatar poison says:

    Személyes kedvencem kimaradt: Machinae Supremacy
    [ edited Jan. 2. 08:55 ]

  2. avatar slyspy says:

    Na ja, de egy Giana Sisters feldolgozassal meg nem fognak idekerulni. :)

  3. avatar Jimmi says:

    Azért van még ott más is :) Sidology trilógia pl.

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára