☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Home Forums Egyéb Scene Témák Partyk & Egyéb találkozók A következő generáció Reply To: A következő generáció

#2517
avatarThe BitBrain
Member
d-lee wrote
http://index.hu/tech/szoftver/gdf190507/Ki volt ott?

Én ott voltam ötödmagammal. \o/\o/\o/\o/\o/Első nekitufásra nem volt rossz, bár volt néhány olyan előadás, amelyen majdnem elaludtam. (Bár ez annak is köszönhető, hogy a héten előtte átlag 4 órát tudtam aludni, péntekről szombatra is.)Az indexes cikkben persze szokás szerint sarkítanak, egyrészt nem lehetett kétfelé osztani a közönséget, volt több átmenet is. Az tény viszont, hogy voltak profi szakmabeliek is (pl. egy volt kollégám), meg voltak tizenéves surmók is, akik másra számítottak. De rajtuk kívül volt több amatőr játékfejlesztéssel foglalkozó csapat is, illetve voltak szimpla érdeklődők, no és újságírók. :)Tény az is, hogy Xavier furcsán beszélt angolul, de aki a francia akcentust viccesnek mondja, az valszeg nem hallott még franciát angolul beszélni. :) A fordítás állítólag jó volt, bár a szinkrontolmácsnak fingja nem volt, hogy mit fordít. :) (Én nem kértem tolmácsgépet, így is értettem a lényeget.)A három betűs szakszavak meg nem értem, miért meglepőek, elvégre számtechről volt szó, mégpedig elég keményen. Tudom sajnálni azt a “szakmai” újságírót, aki pl. nem érti, hogy mi az az API, vagy dííexnájn, vagy SDK, netalán enpíszí.Egyéb szempontból nem minősítem az Index cikkét, majd írok egyet én magam is, fotókkal illusztrálva. :)Egy másik támogató oldalán is van egy cikk, ha nem bánjátok ide belinkelem:http://www.terminal.hu/cikk.php?article_id=105012

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára