A Function 2008 már nagyon vészesen közeledik, úgyhogy érdemes turbó módba kapcsolni a nevezések készítésében. Erre figyelmeztet a United Force OohLaLa című demója is, mely az idei Function invitációja. A demo hétvégén indult az angol Sundown 2008 demopartyn, amit sikeresen meg is nyert. Gratulálok az eredményhez! Az egyes szám használata ezúttal indokolt, mivel a demót a másik Scene.hu szerkesztő, Slyspy készítette a Conspiracy házi sütésű demotooljával.
Egy érdekes előadásra akadtam video keresgélés közben. Az Assembly 2005-ön elhangzott seminar a demoscene történetéről szól, egészen a kezdetektől indulva. Az előadó Tomcat, aki erősen otthon van a témában, hisz korábban ő írta a Freaxet, a demoscene történelmét feldolgozó könyvet. A Magyar Demoscene történelméről már olvashattatok, a nemzetközi kezdetekről pedig egyértelműen ez a video az egyik legjobb információforrás. A Freax kapcsán még érdemes megemlíteni, hogy a második kötet ugyan még készül, de az elsőből néhány hete létezik második kiadás. Ha még hiányozna a polcról, itt a kiválló alkalom pótolni!
Az NVIDIA már jó ideje töltögeti fel a GPU Gems 2 fejezeteit az oldalára, olyannyira, hogy lassan az egész könyv felkerül. A kötelező shading, lighting, shadowing témákon kívül image processing, és általános célú számítások témakörében is akad bőven olvasnivaló.
Ha még nem tetted volna, ideje nekiesni:
http://http.developer.nvidia.com/GPUGems2/gpugems2_frontmatter.html
A Haskell nyelv iránt érdeklődők szűk halmazának lesz örömteli hír a mai, melyben kiderül, hogy elkészült a Real World Haskell című O’Reilly könyv béta változata, mely ingyen és bérmentve olvasható online. Papír formában novemberre várható, a döglött fa- és felesleges pénz -fétisben szenvedőknek.
Az elmúlt napokban az NVSCENE demo és 4k intro compóinak felvétele is felkerült a Demoscene.TV-re. Érdemes megnézni, ha még nem láttad az indulókat, vagy csak érdekel, hogy milyen hangulata van egy demópartynak a tengerentúlon. Fontos megjegyezni, hogy az indulók sorrendje a Breakpoint mintára a “Save The Best For Last” rendezőelv alapján alakult ki, így az igazán ütős produkciók a compók végére kerültek.
Felvétel a demo compóról:
Az Alternative Party szervezői büszkén jelentették be, hogy a rendhagyó demópartyn nem kisebb nevet sikerült fellépőnek megnyerni, mint a Front 242. A legendás zenekar az elektronikus industrial stílus igazi úttörője volt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint, hogy 90-es évek első felének sok demózenéjén érződött a munkásságuk hatása. Ezek közül legismertebbek a Silents (Hardwired) és a Rage (Robotnik) demói, de a legnagyobb tisztelgést a Virtual Dreams & Fairlight-tól kapták. Az Assembly 93 2. helyezett 242 című demo megtekintéséhez igen fontos információ, hogy alap 7 mhz-es Amiga ECS gépen fut, egy szimpla DD-s lemezről.
Véget ért az idei Árok Party is. Összességében nagyon szép alkotások születtek grafikai fronton, a nevezők száma is jóval nagyobb volt, mint arra számítottam. Jó nézni, hogy ez a “réteg” mit is tud magából kihozni. Legnagyobb öröm, hogy volt Spectrumos (nem is akármilyen) nevező is a szokásos C64-es, és Plus4-es mezőny mellett. Persze lehet azt mondani, hogy minek ez… De szerintem az a legfontosabb, hogy vannak olyanok, akik felvállalják ezen “gépősök” életben tartását azzal, hogy dolgoznak még rajtuk. Valamint azt is érdemes megfigyelni, hogy ahogy javul a technika, úgy a 8 bites vasakon is egyre minőségibb anyagok születnek. De nézzük kik jeleskedtek idén “nálunk”.
Itt a Level up SceneCON-on készült adásának második része, amiben folytatódnak a riportok, láthatunk visszaemlékezést a dicső múltról, tanakodást a demoscene jelenén és jövőjén, csajozási megoldásokat számítógéppel, valamint látható egy igazi guitar hero is.
Az előző rész itt látható, a mostani meg a tovább után.
Az NVSCENE jórészt már lezajlott, a versenyek véget értek, az eredményhirdetés van már csak hátra, no meg az, hogy mi is láthassuk az indulókat. Nem kell már sok, szivárognak a Pouetre az első demók-intrók, és a Demoscene.TV-re is felkerült már számos helyszíni riport és interjú. Amíg nincs több néznivaló addig szippantsatok egy kicsit a hangulatból.
NVISION on the fly




