☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Sharp MZ731 Oldszkúl demo

Posted by Murphy on 2012-03-26, 11:32

A retrocomnputer.tux.hu oldalon, a Sharp MZ 731 gépről készülő írásom közben keresgéltem videókat, és egy scene szempontból érdekes videóra bukkantam. Ez egy ízig-vérig scene demo a FIT nevű csapattól. Leesett az állam, nem is gondoltam volna, hogy erre a gépre is készült ilyen produkció.

Nosza, keresgélés a csapatról, kiderült, hogy 1991-óta nyomják az ipart, tehát nem ma kezdték a scenerkedést. Ráadásul igen csak széles spektrumot ölel fel a hardverek, és op.rendszerek skálája amire demot írtak: az ismertebb C64, Amiga gépektől kezdve, egészen a Dreamcast, Playstation konzolokra írt stuffokig.

Mivel Magyarországon nem túlságosan ismert a Sharp MZ731, ezért egy pár infót összekalapoztam róla.

A Sharp MZ 700-as sorozat a kiöregedett MZ 80 (MZ 80K, MZ 80A és MZ 80B) sorozat helyét vette át, és kompatibilis volt az MZ 80K és MZ 80A típussal. Az MZ 700-as sorozat négy gépből áll: az első három modell 1983-ban (Japánban 1982 novemberében) jelent meg, majd 1985-ben, a sorozat életének végén egy, ami gyakorlatilag az MZ 800 közvetlen elődje.

  • MZ 711 volt a “csupasz” modell (perifériák nélkül)
  • MZ 721, egy beépített magnetofont tartalmazott
  • MZ 731, beépített plotter és magnó

A negyedik típus volt az MZ 780. Ez valójában egy MZ 731 kiegészítve egy 80 oszlop megjelenítésére alkalmas bővítőkártyával, egy floppy meghajtó- és egy Centronics porttal. Ez a gép CP/M operációs rendszert futtatott.
Maga a gép a korszaknak megfelelő hardveres képességekkel bírt, tehát az általánosnak mondható Z80(klón) processzor, 64KB memória, magnó háttértár, stb. bőven elég volt abban az időben. Elég gyengécske viszont a gép zenei és grafikai képessége.
A hang legalább nem speakeren szól, de csak 1 csatornás, 3 oktávos prüntyögés. Grafikus felbontása 80×50 “képpont”, ami grafikus karakterekből áll. Nyolc színből áll a paletta, mellesleg ez a gép volt a Sharp első színes otthoni számítógépe. “Természetesen” nincsenek sprite-ok, így a játékélmény hagy kívánnivalót maga után.
A játékok elég gyatra minőségűek voltak, köszönhetően az alacsony grafikus felbontásnak. A karakter ROM 512 jelből állt, ezeket lehetett felhasználni a megjelenítéshez.
A gép nem tartalmazott beépített programozási nyelvet, ugyanis a ROM mérete csak 4+2 KB, így kazettáról kellett betölteni azt. Ezáltal viszont rengeteg programozási nyelvet fejlesztettek, Basicből ötnél is több készült, valamint Assembler, Pascal, Lisp, C, Fortran, Comal, Forth, stb.
A játékok jelentős része Basicben készült, ezért betöltésük előtt még egy Basic-et is be kellett tölteni, ami jelentősen megnövelte a várakozási időt. (Emlékeztek, mennyire utáltuk C64-en kivárni azt a 2-3 percet? Mi lett volna, ha ez terjed el, és nem a C64?) Elvileg lehetne csatlakoztatni hozzá joysticket is, de csak a Sharp saját, MZ-1×03 típusú eszközét, az általánosabban elterjedt 9 tűs (Atari) joystickokhoz valószínűleg nem készült illesztő (nem találtam róla infót).
Billentyűzete külsőre és mechanikájában nagyon hasonlít a C64-éhez, mint kiderült, nem véletlenül. A billentyűk elülső oldalán láthatóak a már említett grafikus karakterek, megjelenítésük hasonlóan a C64-hez, a Shift és CTRL billentyűk segítségével lehetséges. Mechanikája pedig Mitsumi gyártmány, kísérteties a hasonlóság a két gép billentyűi és elektronikája között…

  • Megjelenés dátuma: 1982
  • CPU: Z80A (Sharp LH0080a, IC2E)
  • CPU-Sebesség: 3,75 MHz
  • ROM: 4 KB (Monitor), 2 KB (karakter generátor)
  • RAM: 64 KB
  • Operációs rendszer: saját, opcionálisan CP/M
  • Video: M60719 (IC7A)
  • Karakterek * sor: 40 * 25 (8 szín)
  • Grafikus felbontás: 80 x 50
  • Színpaletta: 8
  • Audio: 8253 (ICAG)
  • Billentyűzet: QWERTY, 69 billentyű.
  • Meghajtó: –
  • I/O portok:
    • 1 x Bővítő busz, IEC (serial)
    • 2 x Nyomtató (belső és külső, egyszerre nem használható)
    • 2 x Magnó (belső és külső, egyszerre nem használható)
    • 1 x RGB
    • 1 x Video
    • 1 x HF (Antenna)
    • 2 x Joystick
  • Különlegességek: Beépített magnó és 4 színű plotter nyomtató. A BASIC-et kazettáról kellett betölteni.
  • A gép utóda az MZ 800.

A géphez készült „gyári” demo:
http://www.youtube.com/watch?v=CyNjnG-zaKU

Láttam már egy-két oldschool gépre készült produkciót, de ez súlyos… A videón a valós betöltési idő látható, érthető okokból ajánlom nektek, hogy 4:40-re gyorsan tekerjetek át.
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=weIlFeeZUEE

A következő video a már fejlettebb MZ 800-ra készült, és egy pár Spectrumról konvertált demot mutat be (és ugyan mi más lenne az egyik, mint a Sabrina demo? :-D):
http://www.youtube.com/watch?v=PNcG3H3Csc8

Akit esetleg bővebben érdekel, ezen a linken egy pár fotón belekukkanthatsz a gép belvilágába is.

Folyt köv! (Ja, most vettem észre, a cikk “szerzője” Murphy, valójában Mzperx az elkövető.)

Categories: Háttér, Retro | Tags: , ,

4 Responses so far.

  1. avatar Charlie says:

    Zsír a cikk, de érdeklődnék, hogy a Fit demoból miért nem azt a verziót linkeked be, amin:

    1., nincs loading, ha már úgyis azt ajánlod, hogy szkippeljük
    2., nincs raszter tearing a szaros emulátor miatt a videóban
    3., nem bugzik a szaros emulátor hangja
    4., nem csúszik el a hang
    … mivel valódi hardverről vették fel? :)

    vagyis ezt: http://www.youtube.com/watch?v=8slJvRzJ26Y

  2. avatar mzperx says:

    Köszi Charlie, ez konkrét kritika volt :-D.
    Ezt a videót találtam, eszembe sem jutott, hogy van valódi gépen készült felvétel! ;-)
    A betöltés, igaz hogy könnyen átugroható, de tanulságos abból a szempontból, hogy mennyi ideig tölt be egy ilyen stuffot a gép.

  3. avatar dr.dolf says:

    mikó köv a folyt? :-)

  4. […] A Sharp MZ 731 demó után most egy játékgéppel foglalkozunk, Sega Master Systemre (SMS) készült demókat fogok nektek bemutatni. (A hardver ismertető részt a retemu.blog.hu oldalról ollóztam.) […]

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára