☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Author Archive

Mau és Pasy utolsó funkcionális demotúrája

Posted by Maugli on September - 15 - 2023

Ezzel még tartozom a nagyérdeműnek, hogy beszámolót fabrikáljak a 21. és számomra, mint főszervező, utolsó Functionről.

A party számokban:

309 látogató (ez kb. 23-mal marad el a tavalyi számtól, illetve nagyjából 50-el a 2015-ös csúcshoz képest, de mégis dobogó harmadik), 150kg lesütött grillhús, 60+ helyben sütött pizza, egy elfüstölt compo PC, balhé mentes 4. év a Csokiban, ahol már 9-kor be tudtam zárni (utólag is nagyon köszi, hogy idén ennyire együttműködő volt az egész brigád!), 122 kiváló release, 22 elégedett szervező, még több mosoly!

Természetesen mindez nem jöhetett volna létre az MD1 (Magyar Demoscene Egyesület) hathatós támogatása nélkül, ami pedig nélkületek nem tudna velünk együtt dolgozni, szóval adóbevalláskor tessék az adótok 1%-át megint ide felajánlani (vagy ha a zeneiskola, stb. elvitte, és marad szabad családi budget, akkor célszerint is lehet támogatni adómentesen az egyesületet!).

Sokadik alkalommal csináltunk nektek partyt, mégis mindegyik alkalom más. Szokás szerint jó volt a hangulat, és kiváló releaseekkel ajándékoztatok meg minket. Volt már több látogatónk, talán prodok terén is erősebb év, de nekem az idei nagyon a csúcs közelében van (és nem csak azért, mert elengedhetem ezt a dolgot :P ). Én idén a lebonyolítás gördülékenységét imádtam. Ez kívülről lehet, hogy kevésbé látszik, de ilyen jól, ilyen frappánsan és gyorsan még sosem építettünk, bontottunk, és sosem reagáltunk egy bakira sem ennyire hatékonyan. Köszönöm mégegyszer, hogy ilyen remek csapattal dolgozhattam 10 évig!

Sokakkal beszéltünk, rengeteg órán át, kismillió reakciót kapva. Köszönjük, hogy velünk mulattatok az elmúlt 10 évben! Nyilván halljuk mi is a pletykákat a jövővel kapcsolatban, de azt gondolom az illetékeseket kell kérdezni, és nem minket. (én ennek kapcsán csak azt nem értem, hogy amikor mi ajánlottuk fel a stafétát a tavalyi party legelején, akkor nem kellett, most meg valamiért jobban esik egyeseknek, hogy úgy mutassanak be minket, mint, akik akadályoznak bármi utánpótlást, átadás/átvételt… úgy tűnik vannak emberek, akiknek csak ellenzékből, meg konspirátorkodásból megy az energia gyűjtés meg csapat verbúválás! vagy szükségük van az “against all ods” érzésre… :-) ). Magunk részéről csak azt szeretném kiemelni utoljára: mi támogatunk mindenkit, aki bármilyen minőségi magyar demoscene partyt kíván szervezni. Névtől, cégértől függetlenül. Ha szerintem megbízható a csapat, még hardvert is szívesen adok kölcsön, illetve demót vagy intrót viszek. Ennyit tudok tenni a jövő kérdéskörben, akik pedig tényleg gondolkodnak a továbbvitelen: sok sikert! (csak Vincit ne feledjétek el bevonni, megkérdezni légyszi ;-) ). Legyen minden évetek legalább annyira sikeres, mint nekünk ez az állítólag “0 marketing, csak a kötelezőt akartátok lehozni!” alkalom!

Ha valaki több képet szeretne látni, látogasson el nyugodtan az afterparty oldalra.

Mi ennyit tudtunk hozzátenni a Function névhez.

Viszlát, good bye, peace, luv!

Fotó:Nagy László | fb.com/cpsvis | cpsvis.hu

Viszlát, és köszi a biteket!

Posted by Maugli on September - 13 - 2023

Ez most a köszönetmondás ideje!

Köszönet azoknak az embereknek, akik nélkül nem lehettünk volna képesek az elmúlt 10 évben olyan Function demopartykkal megajándékozni titeket, amiknek sokszor az egész világ csodájára járt!

Tovább…

Kedves magyar demoscenerek!

Láttam a sok kérdőjelet illetve pánikot a különböző fórumokon, így gondoltam, hogy a 2023-mas Revision fáradalmai után tiszta vizet öntök a pohárba, és megtisztellek titeket azzal, hogy megosztom veletek a publikumra vonatkozó részleteket.

Tovább…

Function 2022 Invitation

Posted by Maugli on August - 7 - 2022

Bár biztosan fognak szálingózni a hírek a most hétvége történt Evoke magyar vonatkozásairól, de előtte engedjétek meg, hogy megragadjam a lehetőséget, és megosszam veletek az idei, szuper pozitív hangulatú Function invitationt az  UF&DD jóvoltából.

Tovább…

Function 2022 – Információk

Posted by Maugli on July - 7 - 2022

A tegnapi postom-ra érkező visszajelzések döbbentettek rá, hogy elkényelmesedtem az elmúlt 9 évben, és megfeledkeztem róla, hogy nem mindenki jár partyk-ra (és így nem lát beamslide-okat), pouet.net-re illetve nem olvassa a demoparty.net-et rendszeresen.

Feléjük mea culpa-zva némiképp gondoltam megosztom, hogy mit is lehet eddig tudni az idei Function-ről dióhéjban:

  • Dátum: 2022.09.09-11
  • Helyszín: Budapest, Csokonai Kultúrális Központ, XV. kerület, Eötvös utca 64-66
  • Programok: A péntek a tegnapiak fényében változik, szombat, ahogy eddig megszoktátok
  • Site: Alap szinten már él, folyamatosan frissíteni fogjuk party-ig (regisztáció, e-ticket, stb.)

Az idei lesz a huszadik, szóval gyertek el minél többen, hozd anyádat, sógorodat, keresztapádat, és ünnepelj velünk!

Hello magyar demoscene!

Ahogy a megfelelő pouet thread-en megüzentük a nemzetközi scene-nek, itt a scene.hu hasábjain hívunk “hadba” titeket is, hogy idén Function péntek estét töltsétek velük abban a szellemben, hogy megünnepelhessük azt, hogy immár 20. alkalommal megszakítás nélkül prezentáljuk nektek Magyarország sok éve a legnagyobb és leghoszabb ideje futó multiplatform demoparty-ját.

Ezen alkalomból, a szokásoktól eltérően, az egész péntek estét ennek az ünnepi alkalomnak szánjuk. A terv az, hogy színapdra fogjuk szólítani a legemlékezetesebb, legjelentősebb prod-ok alkotóit, hogy megtudhassunk tőlük titkos, eddig ismeretlen részleteket, műhely titkokat vagy csak simán történeteket, amik még jobban egyedivé teszik az amúgy is felejthetetlen műalkotásokat! Természetesen sokatokat meg fogunk keresni és kérni személyesen, de ha úgy érzed, hogy Te is szeretnél a színpadon velünk ünnepelni, akkor írj bátran a contact@function.hu mail címre, vagy keresd Pasyt illetve Mauglit!

Mi már nagyon várjuk az idei Function-t és különleges izgalommal a péntek estét!

Reméljük ti is hasonló képpen, és csatlakozni fogtok hozzánk minél többen!

Hello magyar scene!

Lassan fogyni kezd a hely a bal kezemről (még egy 3-4 alkalom kb.), így el kell kezdenem gondolkodni a jobb karom koncepióján. Sakman-nal volt egy érdekes beszélgetésem a szekszárdi OGEX-en úgy általban tetoválásokról, és ő mondta, hogy neki azért nem lesz, mert ő biztosan PacMan-t, Sonic-ot meg hasonló gamer dolgokat tetene magára.

Innen jött az ötlet, hogy hírdessek egy QBParty fun compo-t szeretett demoscene-m grafikusainak: “Tervezd meg Mau jobb karját!” címmel. A feladat, hogy olyan pályamunkákat adjatok be, amik megvalósíthatóak, mint tetoválás. Hogy mik ennek a fontos peremfeltételei:

  • Legyen a rajz dinamikus. Legyen benne valami akció/mozgás
  • Ne legyen túl aprólékos
  • Jó árnyékok vagy szép satírok legyenek benne
  • Kinyomtatva is jól nézzen ki (nincs fehér háttér, mint a monitoron, itt a bőrömre “festünk”).

Ízelítő jó design:

Ízelítő rossz design:

Ez a compo “zsűris” elbírálás alá fog esni ( meg fogom próbálni elhívni a tetováló mesteremet, és vele meg Ritával közösen fogjuk felállítani a rangsort ).  A nyertes egy szép üvegtrófeát vehet majd át tőlem, illetve mindenki aki komolya veszi a feladatot, az nyomot hagyhat rajtam egy életre (szóval ez itt nem a Ricsi+Feryx féle rózsaszín vibrátoros “humor” helye! XD ). Remote entry is elfogadott, ha esetleg valami miatt nem tudnál jönni QB-re (de GYERE! ;-) ) .

Röviden a lényeg, ha szeretnél valami igazán maradandót alkotni: grafitra, rajzpadra, egérre, billentyűzetre fel! ;-)

U.I.: Dzsungel könyvéből ne merítsetek motivációt, ha lehet! Azt a triviális témát már ellőttük a bal kezemre :P Persze, ha úgy érzed, hogy tudsz mutatni valami eszement jó farkast, medvét ne fogd vissza magad, maximum lesz belőle fent több, de ahhoz tényleg nagyon egyedinek és menőnek kell lennie! ;-)

 


English version


Hello international scene!

Soonish we’re gonna run out of free space on my left arm (circa 3-4 spots left) so I have to start thinking about the concept of my right arm. We had a discussion with Sakman in general about tattoos at OGEX in Szekszárd, and he said: “I will never have a tattoo, because I would get PacMan, Sonic and such gamer things!”.

This conversation brought me the idea of a QBParty fun gfx compo for my beloved demoscene graphicians, that I’d like to announce now, titeled “Design Mau’s right arm! The entries should be graphic designs or paintings, that are feasible as tattoos, with the following constraints::

  • The picture itself has to be dynamic, and contain some action or movement.
  • It should not contain too many tiny details
  • Should contain nice and good looking shadows or shadings
  • It also looks awesome in printed form (remember there’s no white background, we’re “painting” on my skin).

Good design example:

Bad design example:

The compo results will be decided by a jury, consisting of my tattoo master, whom I’ll try to invite, my wife Rita and myself. The winner will receive a nice glass trophy from me, and everyone who takes the task seriously can have a spot on my skin for a lifetime (so this is not the right time for the Ricsi+Feryx related pink dildo “jokes” XD ). In case you cannot attend QB, remote entries are welcome! (but you should come ;-) ).

Long story short: if you’d like to create something eternal, grab your graphite, mouse, drawpad, keyboard! ;-)

P.S.: Please don’t use The Jungle Book as a source of inspiration if possible, that trivial concept has already been used on my left arm :P Of course, if you feel like you can show us some incredibly good looking wolf or bear, don’t hold back, worst case I’ll have more than one design to put on me, but for that it really has to be unique and extremely cool. ;-)

Experience 2021 – UPDATE – FONTOS

Posted by Maugli on November - 19 - 2021

A jelenlegi hatályos szabályozások értelmében kötelező az orrot, száját takaró maszk viselése a rendezvény teljes területén, és a teljes időtartam alatt!

Kérjük mindannyiótok készséges együttműködését!

A rendelkezéseket mindenképpen be kell tartatnunk! Tavaly Function alatt sem volt gond, most is bízunk bennetek!

Köszönettel:

Experience szervező csapat

16 nap van az idei Function-ig, és egyre többen aggódtok, hogy vajon sikerül-e release-t fabrikálni. Sőt! Sokan keresnek motivációt másoktól, vagy éppen ellenkezőleg, próbálják motiválni egymást.

Érdekes dolgokat ébresztett bennem ez a jelenség, így gondoltam megosztom veletek, hogy mit is gondolok erről az egészről jelen pillanatban:

Mint demoparty szervező, egy elmúlt party-ra akkor a legbüszkébb az ember, ha valami kivételes dolgot sikerült elérni, megvalósítani. Egy ( vagy több! ) kivételes release, ha olyan csapatok release-eltek, akik nem igazán szoktak magyar partyra jönni, ha nagyon sokan voltunk, és kivételesen jó volt a hangulat, ha sikerül sok külföldi scenert idecsabítani, stb.

A fentiekből is jól látszik ( illetve azt hiszem, hogy mondhatom, nekünk ez szinte triviális ), hogy mennyire fontos az, hogy jó prod-ok érkezzenek. Így ha nem 2021-et írnánk, akkor megpróbálnék minden tépelődő scenert meggyőzni ( “némi” nyomásgyakorlást sem sajnálva ), hogy bizony ne mérészeljen release nélkül jönni.

De sajnos elég érdekes időket élünk… Sokakkal lassan 2 éve nem találkoztunk. Árok party idén csak online verzióban jött össze ( maximális hála a srácoknak, hogy összehozták ), és hiába volt tradicionális qbparty idén ( ide is vastaps a brigádnak ), sajnos nagyon kevesen jelentünk meg.

Éppen emiatt, nekem az idei Function kapcsán a legnagyobb örömöt az jelentené, az a fő célom,  hogy újra közelítsük meg a 250 látogatót ( és most tényleg nem a 2014-től kezdődő bőven 300+ fős csúcsokra gondolok ). Tehát, hogy legalább a magyar underground demoscene színe-java újra legyen egy hétvégére egy helyen, és érezzük jól magunkat! Hogy újra együtt legyünk, mint egy igazi család.

Nyilván senkit nem fogok lebeszélni arról, hogy prod-ot fabrikáljon, sőt, lelkem mélyén nagyon is remélem, hogy idén is lesz egy-két olyan meglepetés, amitől eldobjuk a hajunkat, de valójában a legfontosabb most:

Gyertek el Function-re! Gyertek el minél többen! Tartsuk életben a magyar demoscene lángját, és bulizzunk megint együtt nagyot!

Function 2021 hírek – T-53

Posted by Maugli on July - 18 - 2021

Gondoltam ne a magyar demoscene médiumok CNN-je maradjon bejelentés nélkül (bár bevallom tavasszal még reménykedtem benne, hogy él még a scene.hu szerkesztői összetartás, hogy ne nekem kelljen feltétlenül post-ot írnom arról, hogy éppen esemény van Function kapcsán [invite, site, stb.], mint például ugye attól is meg szoktuk kímélni egymást, hogy olyan compo-ról kelljen review-t írni, amiben volt release-ed, stb., de hát láthatólag változnak az idők…):

Volt Revision 2021-en egy igazi oldskool invite-unk ( first time C64 demo invite for Function BTW!!!), amiért végtelen hála a “szomorkodóknak” ;-) <3

És él a site is! Tessék reggelni, release-t gyártani, jönni, mulatni stb.

Valamint implicit a sorok között elhangzott egy csomó jó hír, amit szeretnék most picit itt explicit zanzásítani (és reméljük későbbi kormányzati intézkedések nem fognak felülírni ezek közül semmit, mert ugye mindig csak a hatályos egészségügyi szabályozások mellett lehet bármilyen rendezvényt tartani, de 2021.07.18. dátum szerint ezek a dolgok érvényesek) :

  • Csoki-ban leszünk ismét
  • Hivatalosan nem vagyunk zenés, táncos rendezvény
    • Nincs létszámkorlát
    • Nincs kötelező maszk viselés
    • Nem kell oltási igazolvány a rendezvény látogatásához
  • A szervezőség megfeszített munkájának és tamogatóinkak köszönhetően idén akciós 3000 HUF a belépő (“Felejtsd el a COVID depressziót, és hozd el anyád is!” ;-) )
  • Aki esetleg idén sem tud/mer/akar személyesen részt venni, továbbra is adott a Function e-ticket megoldás
  • Már látható az idei póló design
  • Örökélet,ingyenlőszer

Function <3 titeket

PS:

Azért táncolni lehet! picit… ;-)

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára