☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Árok Party #12 összefoglaló

Posted by Murphy on 2010-07-22, 12:17

arok12_dij.jpgAz idei Árok Party nagyon jól sikerült. Mindenképp a legemlékezetesebb party-jaim között fogom emlegetni, ez már biztos. Pár szóban mesélnék róla, de bátran egészítse ki bárki, aki jelen volt!

Beküldte Poisonvagas.png
Cargo-val csütörtökön estünk neki az előkészületeknek. Itt volt egy kisebb baleset. A pakolás kellemes sörözéssel társult és utána estünk neki a fóliázásnak (a tornaterem ablakait fekete agrofóliával ragasztjuk le évek óta, hogy bennt elég sötét legyen a vetítéshez és a gépeknek). A létra nem megfelelő pozícionálása miatt (ezt de szépen írtam :D ) sikerült 3 méter magasból, egy pókembert megszégyenítő tornagyakorlatot előadnom. Szerencsére kisebb horzsolással megúsztam. Éjszaka volt egy kis eső, de gyakorlatilag semmi jelentősége nem volt: az idei nyár eddigi legnagyobb melegét fogtuk ki. Pénteken reggel futottam a hangtechnikáért, ahol a zenebolt tulajdonosa csak laza fejrázással kommentálta, hogy én a pözsóval akarom a hangládákat szállítani, ugyanis egyik sem fért volna be. Újabb szerencsés véletlen, hogy hajlandó volt rögtön mikrobuszt szerezni nekünk és megoldotta a szállítást (később kiderült, hogy Cargo volt osztálytársa). Déltől aztán elkezdtek szállingózni a látogatók. Délután megérkezett a projektor is (köszönjük Warlock támogatását!). A nap folyamán megtörtént az, ami eddig sosem: lecsaptuk az egyik biztosítékot. Ennek valószínűleg az az oka, hogy ilyen erős hangosításunk még sosem volt. Megtartottuk a beígért vetítéseket, amelyek megérnének külön is egy-egy misét (Spectrum, Amstard CPC, C64), az aznapra kiírt remix versenyt viszont átraktuk szombatra. Ezen az estén sikerült még összeakasztani a bajszunkat az egyik pizzériával is, mert pofátlan módon személyenként akarták behajtani a szállítási díjat. Jövőre a nevüket sem fogom megemlíteni, az már biztos. Meglepetésemre a szomszédos kisbolt pont ellenkezőleg reagált: meghosszabbított nyitvatartás, szokatlanul kedves kiszolgálás (“ez az ásványvíz nem elég hideg, várj, hozok a fagyasztóból másikat”) és a találkozó végén még azt is megkérdezték, hogy mivel tartoznak nekünk?!  Szombaton jött meg a látogatók nagyobb része. Ezen a napon a fun componak nagy sikere volt. Volt felcserélt gombos billentyűzeten gépelés, játékkal (Lazy Jones) bénázás, lemezhajítás és végül bekötött szemmel és vizipuskával egymásra vadászat. Ez utóbbi annyira megtetszett nekünk, szervezőknek, hogy egy körre mi is beszálltunk! Délután 2 előadást hallhattak a résztvevők (több-kevesebb sikerrel sikerült ezt lezongorázni) aztán volt activity. A feladványok számára most nem lehetett panasz és volt jópár vicces szituáció is, azt hiszem. Mire ez véget ért, már elkezdtek hangolni a zenészek. Szépen sereglett is át a banda a színpad elé. A srácok minden várakozásunkat felülmúlták! Már az első pár számnál benne volt a bugi a lábunkban, aztán elszakadt a cérna és mindenki együtt ugrált. A Vakondok nevű formáció és még két barátunk közben szorgalmasan kamerázta az eseményeket, úgy hogy hamarosan megtekinthető lesz, hogy miért tépheti a haját, aki kihagyta az idei Árok-ot. Este 10-re elhallgatott a dob és a gitár, a hangtechnika visszavándorolt a tornaterembe és megkezdődtek a versenyek. A remix és a saját zene kategóriába 2-2 nevezés érkezett, a grafika compon viszont már 10 kellemes képet nézhettünk végig. Utána jött a találkozó legfontosabb eseménye, a demo compo. A plus4-esek nagyon kitettek magukért, de sajnos a készítők közül senki sem volt jelen :( Hajnal fél 3 környékén már eredményt is hírdettünk, aztán mi is pihenni tértünk végre. Mivel a honlapon azt írtuk, hogy díjazásra csak az számíthat, aki jelen is van, ezért a fődíjat nem osztottuk ki (inspirációként a jövő évi nevezésre azért megmutattuk a kb. 50e ft értékű, egyedi csiszolású ólómkristály kelyhet). Másnap délben volt zárás, néhányan az utolsó percig segítettek nekünk a rendrakásban…

Itt (is) szeretném megköszönni mindenkinek, aki eljött és/vagy segítette a találkozót! Remélem, hogy legalább olyan jól éreztétek magatokat, mint mi és jövőre is számíthatunk rátok!

Az eredmények:

Remix
1. Billig Oel – Drax vs. Vincenzo
2. Prolyx69 – Necropolo
3. ATF – Teo

Zene
1. Wanderer – da Blondie (C64)
2. Summerset – Necropolo (C64)

Gfx
1. Determinism – Shaen/Style (C64)
2. Flowers – Leon (C64)
3. Art of dragon – Unreal (C64)
4. Falia – Amn (C64)
5. This world is mine – Necropolo (C64)
6. Dinner – Grass (C64)
7. Gangsta chimp – r0m (Spectrum)
8. Tél – Balázs (C64)
8. Glass effect – Sebaloz (C64)
8. Este – Balázs (C64)

Demo
1. Oldschool 2 – Assassins (plus4)
2. Sabrina digi – Csio + Luca (plus4)
3. Stihl’s letter – API (C64)

A találkozó anyagait (hamarosan) megtalálhatod a hivatalos oldalon: http://arok.intro.hu

…és pár link:
Rambo fényképei: http://hpux.unsoft.hu/~rambo/%c1rok2010-K%e9pek~Rambi.rar
Charlie fényképei: http://charlie.amigaspirit.hu/party/arokparty2010/galeria.php
Chip fotói: http://www.facebook.com/photos.php?id=573119781#!/album.php?aid=253637&id=573119781
Levente fényképei a CPC demoshow előkészületeiről: http://www.facebook.com/album.php?aid=2066340&id=1458531880&l=ddaa4ca9a2

A tizenkettedik Árok margójára
 
A koncerten a SIDrip Alliance tagok megmelengették a szívemet azzal, hogy megköszönték a szervezést, és olyan értéknek nevezték az Árok partyt, ami egyre ritkább a világban.
 
A 12-ik alkalomnál járva elmondhatjuk, hogy egész európaszerte a legkorosabb, folyamatosan megrendezett 8 bit találkozónak számítunk. Talán ez is a hátránya az Ároknak. Túl kiszámítható. Mi ott leszünk jövőre is, és azután is. A tavalyi találkozó után voltak vélemények, hogy kiégtünk, illetve, hogy langyos lett a találkozó. Ezzel igazából sosem tudtam egyetérteni, mert évről évre igyekeztünk valami plusszal szolgálni, és a tavalyin sem volt ez másképp a welcome drinkekkel, és egy nívós democompo fődíjjal. Ilyen szép sorozat után, büszkén, de kicsit fáradtan állunk már mi is a szervezéshez. Évről-évre nehezebb új dolgot felmutatni, nő a bizonytalanság, egyre szorosabb a költségvetés. Idén hát a hangulatra igyekeztünk tenni egy jó nagy lapáttal. Élvezhető fun compót, jól megkomponált Activity vetélkedőt akartunk, aminek a koronája a koncert volt.
 
A legfontosabb azonban, hogy ha Ti még mellettünk álltok. Hadd kanyarodjak hát vissza a SIDrip Alliance köszönetéhez, ami nem nekünk jár, hanem a látogatóknak. Hatalmas Köszönet Nektek, akik évről évre ott vagytok, biztos támpontként nekünk, hogy van még miért Árok partyt szervezni.
 
Hiszen nem mi, hanem Ti tartjátok fenn az Árok partyt!
 
Cargo/Singular Crew

A végére pedig néhány kép:

a12_arok_dij.jpg

a12_boa_es_capac_kuzd.jpg

a12_cpc_projektorra_hackolva.jpg

a12_indulnak_a_compok.jpg

a12_keszulodes_az_activityre.jpg

a12_leon_orul.jpg
a12_loc_tancol.jpg

a12_pazso_vs_stackj.jpg

a12_place.jpg

a12_rocknrolla.jpg

Categories: Party | Tags

22 Responses so far.

  1. avatar Unreal says:

    DemoScene bojkott for Lame Pizzeria
    [ módosítva Jul.22. 13:04 ]

  2. avatar Parrot says:

    arckönyves fotógaléria? milyen jó, hogy csak arckönyvesek nézhetik meg…

  3. avatar Megabyte says:

    na igen, nekem sincs facebook-om, úgyhogy szerencsés lenne valami értelmes helyre is kirakni :D

  4. avatar Megabyte says:

    Ja, és számomra ez volt életem legjobb partyja, valahogy a hangulata jól odabaszott, mondjuk nem kevés érdeme van ebben a koncertnek is :)

  5. avatar -SP- says:

    ahhem, az Arckönyvön van public link, hogy külsősök is lássák az albumot, azt kellett volna bepostolni ;)

  6. avatar Oswald says:

    Leon úgy néz ki ezen a képen mint egy őrült tudós :D Liont nem láttam a képeken, volt ? Jövőre majd pótolom, remélem akkor is lesz koncert :)

  7. avatar Murphy says:

    Leon most nézem, hogy mekkora menő pólód van!
    Te tervezted, vagy valahonnan lehet ilyet rendelni?

  8. avatar poison says:

    Parrot: Sorry, ez ilyen. Majd átpakolom valahova…
    Osw: Volt Lion is, igen. Lessed meg a linkek között a képeket!
    Hamarosan lesz koncertfelvétel.

  9. murphy: ezt a polot kerlekszepen a 30. szuletesnapomra kaptam psn-tol! ;_)

  10. avatar Oswald says:

    faszbúkra nincs loginom

  11. osw: miert rinyalsz te folyton? ;_) hat csinalj es kesz…. (legkozelebb meg ne tord el a kezed es akkor tudsz jonni joool es nem kell fenykepeket bamulnod! jah es kodolni sem artana, lathatod mi is az elso dij! ;_) ezert mar erdemes leporolni a vasat…. nemde? :_)

  12. avatar Megabyte says:

    sőt, oswald kódolhatna a tőlem kapott 128-ason is :D
    ha már DIREKT eltörte a kezét hogy ne kelljen jönnie:)

  13. avatar Bery says:

    Olyan Schneider CPC-n dolgoztunk Tarkussal 1989-1991 között. Ezek ugye komoly Z-80-as procis gépek. Hálózatba voltak kötve olyan komoly, magyar fejlesztésű hálózatos operációs rendszereken, amiknek ilyen nevei voltak, mint MINET és MIREAL. Az egyiken egyszer előfordult, hogy két teljesen egyforma nevű fájlt tudtunk létrehozni :) Aztán töröld le a rosszat. Hogy? :)

  14. avatar Murphy says:

    A cikket kicist updateltem, Cargonak volt egy kiegészítése hozzá, ami nem lett beszerkesztve… eddig!

  15. avatar vincenzo says:

    max respect árok party szervezők!

    nos, a koncert hanganyaga nemsokára elérhető lesz (egy-két nap múlva).
    jó kis anyag ez, főleg ha számításba vesszük azt, hogy a zenekar egyszer tudott próbálni koncert előtt :)
    a helyszínen nagyon jól szólt, jó hangulata volt, igazi örömzenélés feeling.
    reméljük, hamarosan ismét lesz SRA koncert.
    (function szervezők? :D )

  16. avatar vincenzo says:

    tadaaaa.wav!
    http://singularcrew.hu/sra/
    vegyétek, vigyétek, hallgassátok!

  17. avatar slyspy says:

    Na hadd lám.

    Nahát így első koncertnek ez igen jó! Lehetnétek a magyar PPOT. :)

    És akkor a c64 hangokat mi csinálja a zenében?

    És lesz folytatás?
    [ módosítva Jul.25. 16:56 ]

  18. avatar werdy says:

    @slyspy: Macbook Pro vs Logic vs QuadraSID

  19. avatar Megabyte says:

    dánkesőn vincenzo!

  20. avatar vincenzo says:

    szívesen :)
    a legnagyobb érdem a zenekará egyébként, nekik is tessék majd megköszönni, meg hívjátok őket koncertezni is!

  21. avatar Megabyte says:

    nagyon jó kis album, rongyosra fogok szerintem hallgatni :D

  22. avatar werdy says:

    Közben fellövődött a hivatalos honlap is (még nem végleges tartalommal):

    http://www.sidripalliance.com

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára