☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Scene.org Awards 2009 – A Demók

Posted by Murphy on 2009-04-13, 10:00

onlyonewish.jpg Az idei best demo kategória jelöltjeiről nem mondható el, hogy túl sok partyról kerültek volna ki. Breakpoint, Intel Demo Competition és NVision. Ez a 3 rendezvény adta az elmúlt év demótermésének legjavát. Legalább is a Scene.org idei zsűrije szerint. Jelenleg ezek a demók jelentik a csúcsot, de remélhetőleg ez már csak néhány óráig lesz így, hisz ma nyitja kapuit a Breakpoint, amit természetesn idén is igyekszünk közvetíteni.

vagas.png
“Inflorescence” / MFX (Intel Demo Competition)

Az MFX ’95 óta mindig ott van a nagyobb partykon, és már tucatnyi klasszikus fűződik a nevükhöz, ennek ellenére komolyabb mezőnyben csak igen ritkán nyertek. Minden bizonnyal így lesz ez a Scene.org awards-on is. Az Inflorescence nem egy nagy közönséget megmozgató produkció, ők általában nem is törekednek erre. Hogy miről szól a demo elég nehezen megfogalmazható egy absztrakt látványvilág, techdemo sok-sok morpholódó Parallax Occlusion mappelt objektummal kifejezetten tempósan vágva. Ha nem tiszta, hogy miről beszélek legjobban teszed, ha megnézed a videót.

“Into the Pink” / Plastic (NVScene 2008, második helyezett)

A lengyel Plastic 3 év kihagyás után tavaly 2 demóval is jelentkezett. A Linger in Shadows a Sony támogatásával készült, így a jelöltek közt nem szerepelhetett, de a nem kevésbé látványos NVScene második helyezett Into the Pink itt van. A demóban a Plastic-ra jellemző stílusjegyek mindegyike visszaköszön. A korszerű technikai megvalósítás, első osztályú grafika, szimfonikus hangzás, jó rendezés, és teljesen öncélú időnként effekt-showba átcsapó történet. Látványos, de nem naponta nézendő. A Best graphics kategóriában minden bizonnyal esélyesebb mint itt.

“Masagin – NVision 08 Invitation” / Neuro & Farbrausch (Breakpoint 2008, első helyezett)

Szívem szerint itt a győztes, de legrosszabb esetben is a második helyezett. Volt tavaly egy NVIDIA által szervezett demoparty, amihez készült egy zseniális invitáció, mely a Farbrausch és Neuro csapatokban egyaránt tag Paniq magánszáma. Zene, grafika, rendezés és a code egyaránt az ő műve, bár Chaos besegített a 3D-s részeknél. Ugyan a Masagin főpróbájának is tekinthető Die Ewigkeit Schmerzt-ben már egyszer megmutatta, hogy milyen demót lehet egyszerű flash jellegű animációkból csinálni, itt erre rátett jó pár lapáttal. Külön kiemelendő, a látvány és a zene kimagasló szinkronja. Kihagyhatatlan!

“Metamorphosis” / Andromeda Software Development (Breakpoint 2008, második helyezett)

Az elmúlt év két új trendje a pixel shader 3.0 sztenderddé válása, illetve a 2D újra felfedezése volt. Az előbbire több tucatnyi példát lehetne hozni, az utóbbira elég megnézni a tavalyi Breakpoint dobogósait. Ahogy a Farbrausch, az ASD sem a technikára fektette a hangsúlyt, hanem a stílusra. Ez elég jól sikerült nekik, bár láthatólag befejezniük nem sikerült időre a demót.

“Only one wish” / Fairlight & The Black Lotus (Intel Demo Competition, második helyezett)

Az Intel Demo Competition előtt elég valószínűtlen elképzelésnek tűnt, hogy a Fairlight és The Black Lotus közös demót csináljon. De 2008-ban ez is megtörtént. No és ez pontosan mire volt elég? Az “Only one Wish” több demóra elegendő vizuális ötlet vonultat fel első osztályú code-dal, kellemes zenei aláfestéssel. Ugyanakkor elég összevissza módon, mindenféle összefogó koncepció nélkül. Persze lehet az egységességet hiányolni, de nevezhetjük a látottakat klasszikus stílusú demónak is.

“Stargazer” / ORB & Andromeda (NVision 2008, első helyezett)

A norvég Andromeda utoljára 1994-ben nyert demopartyt, így közel 14 év kellett ahhoz, hogy újra sikerüljön nekik. Azért védelmükben azt elmondhatom, hogy 13 évig nem is próbálkoztak. Az Andromeda a 90-es évek legelején kezdte, ez látszik a mostani munkájukon is, igazi code központú demo. Megmagyarázni nem tudom miért, de ugyan technikailag egyértelműen a leginnovatívabb produkció az elmúlt évből, mégis sugárzik belőle az oldskool hangulat. A Masagin mellett minden bizonnyal a legesélyesebb a győzelemre.

“The Seeker” / Still (Intel Demo Competition, első helyezett)

A Still egy meglehetősen egyedi demóval nevezett az Intel demóversenyére, mi több meg is nyerte azt. A hangulata kiváló, köszönhetően a zenének illetve a kép és hang szinkronjának, ugyanakkor számomra érthetetlen, hogy mit keres itt a listában. Az egész demo mindössze egy effekt, amint a frissen kihajtó rügy sok-sok rángatózás közepette igyekszik a fény felé. A still még megtehette, de ha történetesen a Fairlight csinálta volna, minden bizonnyal komoly “ribbonozásba” fulladt volna a demo pouet topicja. Szerintem voltak ennél jobbak, csak scrollozz egy kicsit lejjebb az ajánlataimhoz.

Íme néhény demo amit a fentieken kívül hiba lenne kihagyni 2008-ból:

Size Antimatters / Andromeda Software Development – pouetdemoscene.tv
Passing / Still – pouetdemoscene.tv
Falling Down / UK Scene Allstars – pouetdemoscene.tv
thebeauty / Einklang.net – pouetdemoscene.tv
Centre-Jour / PlayPsyCo – pouetdemoscene.tv
Regus Ademorna / Excess – pouetdemoscene.tv
Binary Alchemy / Norher Dragon – pouetdemoscene.tv

Categories: Ajánló | Tags

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára