☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Scene hungaricum – A lamer demo

Posted by slyspy on 2007-04-11, 11:56

lm_focim-logo.gifAz alábbi cikkben megpróbáljuk megérteni egy-két lamer demó keletkezésének okát, és azt, hogy 10 évvel ezelőtt miért voltak ezek annyira sikeresek, hogy többen szinte csak ezeket másolták le maguknak partyról partyra.

Update: Néhány lamerdemó most már jobb minőségben van fenn.
Utazzunk vissza abba a korba, amikor még délután, hazajövet az iskolából ledobtuk a táskát, és bekapcsolva gépünket 1-2 pittyegés után felpörgött a winchester, amikor a Gravis Ultrasound inicializálta magát kattant egyet a hangfal,  és megjelent a képernyőn a csodás DOS Navigátor. Azokba az időkbe, amikor örültünk, hogy karácsonyra végre sikerült megkapnunk a 2x-es, 4x-es CD meghajtót, és az számított a csapatban a leggazdagabbnak, akinek DX4-es processzora volt. Azokba az időkbe, amikor a GIF, vagy az LBM volt a legmenőbb képformátum, és nem az MPEG, hanem az FLI volt az animációk istene!

Ebben a fényes korban volt egy ember, Melan / Astroidea, aki megkísérelte, hogy olyan kategóriát indítson el, ami eddig szinte ismeretlen volt a magyar scene történetében. Megszületett hát a Lamer Demo kategória, mely leírása szerint olyan alkotások indulását várta, amik megmosolyogtatják a nézőközönséget. Az első ilyen kategóriát indító party, a Scenest, 1995-ben volt. Itt a ByTeam nyert a DesignSux című demóval.
Érdemes tudni, hogy az első ilyen megmozdulást a scenerek is nagy érdeklődéssel fogadták, hiszen nem nagyon látott még senki ehhez hasonlót külföldön sem. Születtek természetesen már vicces demók azelőtt is, de nem kategórikusan voltak nevezve.
Látva a ’95-ös kisebb-nagyobb sikereket, a magyarországon rendezett partyk szervezői is felvették a listára ezt a kategóriát. 1996-ra elszabadult a pokol. Nem csak annak örülhettünk, hogy rengeteg partyt rendeztek szerte hazánkban, hanem annak is, hogy volt nem egy olyan rendezvény, melyen több induló volt lamer kategóriában, mint demó kategóriában. Nem volt ez jó így, de a lamer demók terjedése megállíthatatlan volt. Voltak olyanok is, akik külön lamer szekciót hoztak létre a csapatukon belül, és voltak olyanak, akik külön csapatot alapítottak erre a célra egyéb fantázianeveket használva.
Az első próbálkozások természetesen gépi kódban történtek, de látva a kategória egyéb indulóit, a későbbi produkciók inkább elferdültek az animációk felé, mivel akkorra olyan programok is elérhetőek lettek, amikkel bárki, aki keveset értett is a géphez, de volt egy pici fantáziája, ötlete 1-2 óra alatt megvalósíthatta és publikálhatta poénjait. Ha tetszett a közönségnek, ez igencsak meghálálta magát.

lm_ir_piros.jpgA lamer demó kategóriájának egy éves születésnapját méltán ünnepelhettük a Scenest ’96-on, hiszen rengeteg alkotás indult, köztük két olyan csapat demója is, melynél a 900 főt elért közönség nagyon nehezen döntött. Az első helyet 554 ponttal a Renegades – X-Rated című demója, a második helyet pedig a Capanna – Who the fun is Bill Gates című alkotása nyerte 511 ponttal, azaz 43 pont különbséggel. Említésre méltó, hogy a Thomas & Morgan Production – Láma című alkotása 150 ponttal lett harmadik helyezett.

Ezzel a lamer demók üzenete és minősége óriási fordulatot vett, és a lamerek elindultak nagy hódító útjukra. Sokaknak, mint például Tomcat, egy idő után nem tetszett, hogy a party nem arról szól, amiről annak szólnia kellene, mivel a lamer compo-k nézettsége lett a legnagyobb.

Nehéz elhinni, de volt idő, amikor egy számítógép bekapcsolásakor nem a Windows logo jelelent meg a monitorokon, hanem a Norton Commander vagy a Dos Navigátor uralkodott. A scene alapja a DOS volt. Aki meglátta a WIN parancsot, rögtön belerúgott a gépbe, vágta az arcokat, szitkozódott. Nem csoda, ugyanis az, aki azokhoz a parancsokhoz volt szokva, hogy copy, rename, edit, az nagyon meglepődött, amikor a windows rendszer közölte vele magyarul, hogy „a varázsló nem találja a táskácskában a nézőkét”.
Nem értettük, és nem is akartuk megérteni, mi ez!
Bill Gates, a Microsoft és a Windows legyen az 3.1, 95 vagy akár 98-as verzió örök ellenséggé váltak.

Ezek a demók egy mai gépen nem futtathatóak már. A technika elszaladt felettük, és a gépek teljesítménye annyira megnőtt, hogy elvesztettük a visszafelé kompatibilitást. Leültünk hát Bery-vel, előkaptunk a szekrény mélyéről egy 400-as Celeront, beletettünk egy Gravist és megpróbáltuk visszahozni azokat az alkotásokat, melyek érdemesek lehetnek ennek a feelingnek az újra megélésére. Nagy segítség volt Melan, SlySpy és Foolman, akik a rendelkezésünkre bocsátották archívumukat, amiből aztán válogattunk pár demót. A probléma ott adódott, hogy ezek az alkotások vagy egy 486dx2-es vagy egy dx4-es gépen készültek, sajnos a 400-as Celeron is túl erősnek bizonyult. A hangok és animációk teljesen elcsúsztak, a demók runtime error miatt el sem indultak. A patch lefuttatása után sikerült néhány demót elindítani, de sajnos sok közülük vagy megfagyott, vagy nézhetetlen lett. A másik gondunk ott akadt, hogy ezeknek a demóknak a nagy része nem CD minőségű hangjáról volt híres, mi pedig nem figyeltünk elégggé az esetlegesen túlvezérelt hangra, így sokszor rontottunk a hangminőségen. Természetesen így is nézhetőek a demók, de néhány hangja nem a legmegfelelőbb minőségű. Sok demó az elcsúszás miatt utómunkára szorult, így csak 95%-ban hasonlít az eredetire, de azért megpróbáltam élvezhetővé tenni.

A legismertebb elkövetők ebben a kategóriában a FiRG, MORTAL COMPACT, RENEGADES, CAPANNA, TAFUNDEKLI DESIGN, IMMORTAL RAT, HOOLIGANS CREW, CONTROLLED DREAMS és az AGRESSIVE GIANTS voltak. Ezek közül nézzünk hát egy-két vicces alkotást kommentárral a teljesség igénye nélkül:

lm_renegades-_-x-rated.jpgX-RATED / RENEGADES

1996
SCENEST
1. helyezett (554 pont)

Ebben a kisfilmben a Terminátor c. nagyfilmet sikerült átültetni Bill Gates és a Windows megemlítésével. Amikor a gépek veszélyben vannak, kell egy ember, aki megteremti azt az operációs rendszert, amely megmenti a földet. Az első komolyabb alkotás ebben a kategóriában, mely rengeteg grafikai munkát vonultat fel, és igen szórakoztató. Tudni kell, hogy külföldön nem létezik lamer kategória, így Wild kategóriában a The Party 1996-on is indították, ahol a 22 indulóból a 7. helyezést érte el. További két nagyszerű lamer demójuk, amik hasonló stílusban készültek (Sex-files, Teleone) letöltehtő a Pouetről. Itt kivételesen winportok vannak, szóval windows alatt is nézhetőek.


lm_capanna-_-who-the-fun-is.jpg
WHO THE FUN IS BILL GATES 1 / CAPANNA
1996
SCENEST
2. helyezett (511 pont)

Az első komolyabb lamer alkotásunk. Nem egy összetett történet, hanem különálló partok. Ez a demó azért nem arathatott szélesebb körben sikert, mert nem az átlagközönségnek készült, hanem azoknak akik mélyebben részt vettek a demoscene életében. A poénok főleg a meglévő csapatokra, rendezvényekre és emberekre helyezték a hangsúlyt, ezért egy kívülálló személynek nem lehettek viccesek.
Akkor alakult ki bennünk az a nézet, hogy ha már ebben a kategóriában szeretnénk győzelmet aratni, akkor valalmi olyasmit kellene kitalálni, ami a scenét úgy szórakoztatja, hogy egy-két embert “lejárat”. Ezért aztán az lett a vége, hogy majdnem minden demóban hivatkozni kezdtünk az aktív scene emberkékre, csapatokra, demókra.


lm_hooligans-crew-_-tv.jpgTELEVISION / HOOLIGANS CREW

1996
SCENEST
Ismeretlen helyezés

Nagy vihart kavart a demó bemutatása is, hiszen végig olyan szavakat használnak benne, mely nem biztos, hogy megállná a helyét olyan bemutatókon, ahol a média is képviselteti magát. Nem is tudták, hogy leadják-e vagy előzsűrizzék, végül aztán lement a versenyen.
A demó készítői egy meglévő együttes alkotását felhasználva videóklppet készítettek a Vitamin zenekar számából. Azt tudni kell, hogy a party után a „nem fizetek semmi, ***d az ****dat” sor szlogenné vált. Ezt a demót NE mutasd meg se anyukádnak, se a feleségednek!?
A második részben a fiúk szebb grafikát használtak már, és így a demó igényesebben kivitelezett lett, sajnos szinban azt nem sikerült megjavítanunk, hogy megmutathassuk. Tudni kell a Hooligans Crew tagjairól, és itt főleg Robról és Romiról beszélek, hogy minden nyáron elküldték a szüleiket nyaralni, és megrendezték a saját kis party-jukat MÉREG PARTY néven. Ide azok az emberek lettek meghívva, akik közel álltak a csapathoz, és azért az elnevezés, mert ennivaló soha nem volt, csak innivaló. Itt aztán a scene tagjai (kb. 30 fő volt mindig) annyira lerészegedtek, hogy azt sem tudták hol vannak. Ilyenkor mindig elénekeltük ezt a demót. Bery ezen a party-n egyszer a kertből véresen jött be, mert nem tudta, hogy a kinti „medencében” nincs víz és fejest ugrott bele. A másik érdekessége az volt a rendezvénynek, hogy egyszer bejöttek az utcáról idegenek akiket nem is ismertünk, mert hallották a házibuli feelinget, behoztak valami csajszit, akibe teljesen részegen azonnal szerelmes lett Pirat/HC, és elvitte táncolni. Na ezt meglátva az újdonsült látogatók akkorát benyomtak Piratnak, hogy ki kellett hívni a mentőket. Ők meg elmentek, hogy jó volt a buli. Fogalmunk nem volt, hogy kik voltak. Nos ezek adták később a Hooligans Crew ötleteit a demókhoz és a rumos tea, amit fejlesztés közben kortyolgattak.


lm_capanna-_-who-the-fun2.jpg
WHO THE FUN IS BILL GATES 2 / CAPANNA
1996
CACHE – AUTUMN
1. helyezett (ismeretlen)

Megint egy vihart kavart alkotásunk, több okból is. Itt olyannal próbálkoztunk, ami sértett egy-két embert a party-n. Ahhoz, hogy soha nem látott jelenetet produkáljunk, be kellett vonni a közönséget is. Megkértük ugyanis őket, hogy álljanak fel a vetítés előtt, de hogy rá is vegyük őket valójában, leadtuk a demó előtt a magyar Himnuszt.
Brian/Axiomát és ATX/Shockot meg persze a Mortal Compact és United Force, Hooligans Crew emberkéit megkértük, hogy amikor ki lesz írva, hogy „álljatok fel” legyenek szívesek felállni. Így talán sokan követni fogják őket. Nos szétszóródtunk a party-n, hogy több helyről látszódjon, ha feláll valaki. Nagyon jól sikerült, mert a résztvevők fele állt a Himnusz alatt. A másik vitát az váltotta ki, hogy megjelent a demóban dj. Rita (aki most Sade néven nagyon szépen rajzol) és termete kiviccelvése miatt néhány ember jól meg akart verni. Pontosabban Rita mondta nekem, hogy a barátját úgy kellett visszatartani, hogy ne mocskoljon le egy pofont nekem. Aztán sokáig levelezgettünk papíron és természetesen megoldódott a helyzet, bocsánatot kértem. Mai fejjel nézve természetesen nem viccelődünk ilyennel, de hát akkor ez adta magát.


lm_capanna-_-finish-him.jpg
FINISH HIM / CAPANNA
1996
ANTIQ
1. helyezett (240 pont)

Balhéra balhét! Tomcat mindig is jó alanya volt a lamer demóknak, így volt ez ezesetben is, csak akkor a média hozta őt előtérbe. Elhíresült mondatából, hogy „mindegy mi van egy demóban, csak folyjon a vér” és magatartásával egy poénra kihegyezve készült ez az alkotás, felhasználva az akkoriban nagy sikerű DOOM c. játék képeit is.
A legnagyobb élmény az volt (jót is nevettünk rajta), hogy elkezdődött a demó és valaki a CaPaNNa feliratot lefényképezte a kivetítőn. Akkor Tiger azt mondta, hogy ezt nem hiszi el, ilyen nincs! Ki az a barom, aki fényképezi a demót. Annyira jó érzés volt, hogy el sem lehet mondani.
Amikor a vetítés már ott tartott, hogy Tomcatet lelövik, a Controlled Dreams csapat tagjai (James Baud főleg) hátrafordult a székén, és megfenyegettek minket, hogy ha találkozunk velük kint a kapuban, hát komolyan agyon fognak verni! Az „ugye mi jó barátok vagyunk” zene a végén természetesen megint a békülésre alapoz, de akkoriban nem voltunk mi olyan jó kapcsolatban Tomcatrel és a Controlled Dreams-szel.


lm_mortal-compact-_-second-.jpgSECOND FATALITY / MORTAL COMPACT
1996
RAGE
2. helyezett (128 pont)

A Mortal Compact csapat lamer demói arról voltak híresek, hogy ők nem FLI-t vagy AVI-t használtak, hanem mindent assembly-ben próbáltak megírni és az akkori effecteket használták fel poénnak. Nagyon igazságtalan volt ugyanakkor az, hogy ez a demó a 2. helyen végzett, mert akkor mi is indultunk (Capanna), és az a demónk az egy az egyben átvett Mennyi? 30! c. adásban indult paródia lejátszása volt. Ezért erre később hivatkozások is voltak a demóikban.
Annyira közel volt a Scenest és a Rage (ha jól emlékszem), hogy nem tudtunk hirtelen mit kitalálni. Az a lamer meg egyébként még ezeknek a színvonalát sem ütötte meg, ezért nem is tettem itt közzé.


lm_capanna-_-dependence-day.jpg
DEPENDENCE DAY 4 / CAPANNA
1997
KERNEL
1. helyezett (159 pont)

A majdnem 7 perces kisfilm a Függetlenség Napja c. „moziremeket” mutatja be más szemszögből. Tudva levő, hogy mivel volt egy úgynevezett 3DStúdió, ahol az alap object a kacsa volt, majdnem minden csapat felhasználta ezt valamelyik demójában. A Capanna ezért majdnem minden munkájában poénként visszatér a kacsa, itt nem is akármilyen formában. A felhasznált eredeti film videójának minősége nagyon rossz, akkoriban nem tudtunk jobbat. Az első animációt Gabriel / UF követte el, de szerintem nem a véglegeset tettük be valami hiba folytán. A poén ugye az, hogy lobog a zászló, de a másik animációban volt néhány tárgy is, amit átfújt a szél a képernyőn (újság, dobozok, és talán a Road Movie-ból valami ami, azt reklámozta).


lm_unicorn-_-lamergency.jpg
LAMERGENCY / UNICORN
1996
FLAG
1. helyezett (151 pont)

A Unicorn nem sorolható azok közé a csapatok közé, akik ebben a kategóriában többször letettek valamit az asztalra, viszont ezen lamer demójukkal mindenképpen maradandót adtak hozzá a műfajhoz. Valószínű a lamer demók legjobbja elismerést is megkaphatná, ha szavazni kellene róla. A népszerű Vészhelyzet sorozatot ültették át számítógépre, felhasználva az akkori játékok képeit. Ezt mindenképpen meg kell nézned, kötelező darab! Sajnos ez is több helyen elcsúszott, ezért rengeteget kellett rajta javítani.


lm_capanna-_-the-tale-of-ta.jpg
THE TALE OF TAVASZ / CAPANNA
1996
PIE SLICE
1. helyezett (255 pont)

A kacsa visszatér egy mese erejéig. A demóban a mesemondó ROB of Hooligans Crew, akinek hangját olyannak találtuk, hogy egy nagy hangfalon is mindenki megérti majd. A Hooligans Crew és a Capanna sokat dolgozott együtt, mindketten külön alkotással indultunk, viszont sokszor felmerült témaként, hogy általában nem a minőség számít, hanem a csapat neve. Sokan azt mondták, hogy elég csak kitenni a CaPaNNa logo-t és az emberek automatikusan szavaznak, ezért elhatároztuk, hogy a végén kiírjuk, ha nem tetszett a demó szavazz a HC-re, ők pedig ugyanezt fordítva. A HC lamerje az In Memorian a harmadik lett, míg mi megnyertük a versenyt.
Romi az eredmény kihirdetése után azt mondta, hogy az volt a probléma, hogy a HC magyarul, míg mi angolul írtuk ki a szöveget a végén, ezért valószínű sokan nem értették. Biztos megint be volt rúgva. A demóban egyébként a végén visszatér a HC TV c. demójának nagysikerű beszólása. Mivel a CN demók mindig lefagyással és egy káromkodással értek véget,  ezért itt ezt azért nem tettük meg, mert már elég volt a HC TV-ből idézni.


lm_firg-_-kossuth-dijas-par.jpg
KOSSUTH DÍJAS PARASZT / FIRG
1998
SCENEST & RAGE
9. helyezett (25 pont)

A demó kategóriában indult FIRG nagyon ritkán ért el dobogós helyezéseket, mégis minden partyn arról beszéltek, milyen volt a FiRG demó, lamer, zene, grafika. Ugyan majdnem 600 ponttal maradt el az első helyezett Mandula demójától, mégis mérföldkőnek tekinthető a FIRG történetében. A „Te is lehetsz paraszt” mondat szintén szájról szájra terjedt a scene-en belül. Ezt a demót az Axiomás Brian kódolta, akinek annyira megtetszett a feeling, hogy ezek után az AxiomA nem igen készített normális demót, csak FiRG-et.


lm_capanna-_-who-the-fun3.jpgWHO THE FUN IS BILL GATES 3 / CAPANNA

1998
SCENEST & RAGE
3. helyezett (367 pont)

Itt nem lamer demót készítettünk, hanem egy filmet, melyben a scene nevesebb embereinek életébe pillanthatunk bele. Vannak benne jó poénok, de mégsem lett olyan átütő siker (bár nem is arra terveztük), mint az első két rész. Azért érdemes megnézni, hogy mosolyogjunk 10 évvel ezelőtti énünkön.
Visszavisz abba a korszakba, amikor még volt hajunk és nem is kopaszodtunk.
Ebben a filmben főleg a nyár élményeit digitalizáltuk be, igy látható benne a CaPaNNa teljes stábja, egy interjú Andrew / United Force-val, aki elmondja nekünk, miért jó az UF (na ez egy Méreg Party-n készült – mint ahogy azt említettem feljebb -, hát így kell elképzelni egy ilyen bulit), és talán a legjobb, hogy az akkor még létező WestEnd büfé részlegében odamentünk egy hajléktalanhoz és 2 órán keresztül tanítottuk vele a „nem fizetek semmit …” és a „kilépek az utcára…” szövegetek a HC TV demójából. Na ebből a „kilépek az utcára..” maradt meg, a másikat soha nem mondta ki olyan részeg volt, és 500 Ft-ba meg egy sörbe került.

Nagyon sajnálom azokat, akiknek a demóit most nem tudtuk megmutatni. Nagyon sajnálom a Tafundekli Design lamer demóit és a Controlled Dreams, Agressive Giants demókat, amiket egyszerűen nem tudtunk életre kelteni, vagy ha igen, akkor megjavítani.

Gondoljatok bele, 10 évvel ezelőtt nem ilyen volt a világunk, mint most. Akkor másképpen néztük ezeket az alkotásokat.
Most néha azt mondjuk, uram ég, ezek nem is viccesek, hogyan nevethettem ezeken ?!
Csakhogy így szalad az idő !!!

Lacoste/United Force

27 Responses so far.

  1. avatar netro says:

    jó cikk lett .
    én nemigazán rajongtam ezért a kategóriáért ,mondjuk én elöször 2000 körül hallottam arról h van ien is :s :)

  2. avatar scoundrel says:

    én élőben néztem ezek közül többet is, számomra a
    felejthetetlen a mai napig pl. a “Firg!ruleZ“… :)

  3. avatar Murphy says:

    A lamerdemókkal az volt a fő gond, hogy általában sokkal több induló volt, mint ahány valóban vicces volt… :)

  4. avatar Lacoste says:

    És ami meg vicces volt, abban volt kb. 2 poén és 15 perces volt a demó ! :) (Tisztelet a kivételnek!)

  5. avatar Bery says:

    Bammeg, Lacoste, legalább ne írtad volna, hogy segítettem a digizésben. ;-) Ezek nagyon gázok voltak már akkor is, hát még ma :) Úgy volt, ahogy írtad, hogy 15 perc dögunalom alatt 3-4 másodpercnyi poén :) Persze azért jó volt egy kis hangulatváltásnak.

    Mivel egy lamer demót könnyebb volt összehozni, mint egy “normális” release-t, így nem csoda, hogy sokan próbálkoztak. Csak hát a minőség…. És itt nem a vizualításra gondolok, hanem a poénok, ötletek színvonalára. De ezt ti is írtátok már.

    Ha lennének igényes, valóban poénos alkotások, akkor lenne értelme feltámasztani ezt a hagyományt. Mondjuk én 2-3 percben maximalizálnám a bemutatás hosszát, biztos, ami biztos :)

    [ módosítva Apr.12. 11:44 ]

  6. avatar Chip says:

    Bery: Vagy elozsurizessel kiszorni a szarokat. ;)

  7. avatar slyspy says:

    a scenest 96-on asszem olyan sok volt a lamer, hogy mar vilagosodott, amikor az utolsok mentek. a vaszon meg ablak elott volt kifuggesztve. :)

  8. avatar teo says:

    en mindig akkor ‘vonultam ki’ a kompoterembol, mikor elkezdtek a lamer demokat :)
    [ módosítva Apr.12. 20:29 ]

  9. avatar Murphy says:

    “szoktam volt” a helyes meghatározás :)

  10. avatar Bery says:

    Sly: A Scenest’96-on már az utolsó demok-nál felkelt a nap :) Emlékszem, mert bug miatt a miénk ment le utoljára :)

    Chip: ha én előzsűriztem volna anno, sosem lett volna induló ;-) Na jó, 1-2-szer, ha megvágják a demot :)

  11. avatar Chrono$ says:

    A látott jelenet szereplőjének neve: JÁÁNOS!

    Mind1 is, mentem le mindet, anno mindig kiröhögtem a belem rajtuk.. kösz hogy átmentettétek a Bill “suxx” Gates érába a cuccot!
    [ módosítva Apr.12. 20:21 ]

  12. avatar d-lee says:

    Kurva szádat toszódj meg.

  13. avatar Gargaj says:

    Wannabe kimaradt.

  14. avatar rachy says:

    firgruleZ!!!111 kesobbi al-firg alkotasokat is akar a nep!!!!11

  15. avatar slyspy says:

    Gargaj: wannabe az melyik az melyik az melyik?

  16. avatar Lacoste says:

    Gargaj te élő scene-lexikon, helyesírási szótár…. a linkeket csináljuk már úgy, hogy az egyből megnyitható legyen !! :)

  17. avatar slyspy says:

    Gargaj: ja, én akkoriban off voltam.

  18. avatar FooLman says:

    fuh, megneztem kettot, nem kellett volna…
    egesz eddig ugy emlekeztem, hogy ezek kurvajok… hat, egy vilag omlott ossze bennem…

  19. avatar Murphy says:

    kurvajók most is, csak te lettél egy megkeseredett, életunt vénember! Igaz szerintem se jók :)
    [ módosítva Apr.15. 20:34 ]

  20. avatar slyspy says:

    Én például volt, amikor nevettem. Akkor az most ciiki? (Nem scene spirit? :))

  21. avatar neongod says:

    crimson jihad – pc-szervíz forever :)) (vagy az ígyjárás laboratories – nyugdíjas helyvadász :)
    ehh.. régi jó amigás lamer demók.. :)
    [ módosítva Apr.19. 13:28 ]

  22. avatar Crayon says:

    PiROS mindenkinek:
    http://video.google.com/videoplay?docid=-3194115399893260551
    [ módosítva Jun. 1. 10:38 ]

  23. avatar Pirat says:

    Hát slyspy hogy mikre nem emlékszel ???
    Mondjuk a mentöt én sem felejtettem el… :)

    [ módosítva Mar.29. 00:28 ]

  24. avatar Esplanade says:

    sajnos extra.hu bedöglése miatt nem érhetők el a linkelt videók, feltennétek légyszíves újra valahová? köszi!

  25. avatar slyspy says:

    Esplanade: Lacoste munkája a cikk, szóval szerintem dobj neki egy üzenetet, hátha tesz valamit az ügy érdekében. (Én nem merek, mert akkor nekem kéne linkeket cserélgetni. :))

  26. avatar zetor2000 says:

    A Tale of tavaszt nem tudná valaki feltenni youtubera?
    Meg azt a lamerdemot, amit asszem szintén a Capana csinált, és a Mennyi? 30! ból volt a sinkron összevágva… Azon is fetrengtem régebben… Bemutatva asszem a Rage ’96on volt vhol Kistarcsán, éjjel…

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára