☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

3pjot_tn.jpgSokat beszélünk olyan demókról, amiket hosszú hónapokig készítettek olyan emberek, akik már egyébként is sok éve foglalkoznak demózással. Innentől kezdve hogy rughat labdába egy kezdő? Egyrészt a számítógépes grafika az egyik leggyorsabban változó műfaj. Aki régen kezdte, az nagyon sok, mára már szinte teljesen haszontalan tudást szerzett meg, így az előnye nem is olyan hatalmas. Ugyanakkor nem is biztos, hogy az az egyetlen út, hogy valaki hónapokig fejleszti a technológiáját, sokszor egy egyszerű ötlet is elegendő ahhoz, hogy az ember egy jó demót készítsen. Most három ilyen produkciót mutatok be, olyanokat, amiket kis elszántsággal akár nulla programozási és grafikai tudásról indulva is meg tud bárki csinálni 3 hónap tanulóidő után.


Melwyn: Heart Shaped Box

Ez a demo a Haujobbos, később pedig Farbrausch tag Melwyn szóló projectje. Olyannyira, hogy korábban kizárólag zenészként ténykedett és itt debütált programozóként és grafikusként. Persze igen bölcsen a tapasztalatához igazította a koncepciót, nem akart világmegváltó 3d effekteket, hatalmas animációkkal telerakott 3d scene-eket, egyszerűen azt csinálta amihez értett. Fogta a fényképezőgépét, keresett egy jó helyszínt, egy alkalmas modellt, és készített rengeteg fotót. Írt rá egy kiváló zenét, és nagyon precízen összehangolt mindezt. Az eredmény nem maradt el, a demo a 2003-as Scene.org awards egyik jelöltje lett „Most original concept” kategóriában.

Link a demo pouet oldalára: http://www.pouet.net/prod.php?which=8529

TDA: Barn

A Barn szintén egy személy által kreált demo. Pontosabban a zene nem saját készítésű, ugyanis az a Bob Marley & The Wailers egyik dala. Demoscene körökben ugye nem számít túl elegáns dolognak kommercionális (értsd: nem saját készítésű) zene használata, már csak azért is, mert a scene tele van tehetséges zenészekkel akik nagyon szívesen írnak zenét egy-egy demóhoz. Mi mindenesetre megbocsátjuk neki, mert a muzsika nagyon jó hangulatot ad a demónak. Ugyan egyszerű eszközökkel dolgozik, de a mégis végig izgalmas marad a szokatlan látvány és a nagyon precíz időzítés miatt.

Link a demo pouet oldalára: http://www.pouet.net/prod.php?which=18838

Imbusy & Xerxes: Iterate
iterate.jpg
Tavaly történt, hogy a mindössze 17 éves litván Imbusy zenész barátjával, Xerxes-szel egy kis demót készített élete első partyjára. Mivel feléjük hazai party nem igazán volt, így adódott, hogy valami komolyabb rendezvényre nevezzenek. Erre pedig legalkalmasabbnak az Assembly tűnt. Egy rendkívül egyszerű, de zenéje és az ötlet miatt mégis megkapó demóval álltak elő, de az igen erős mezőnyben nem sikerült komolyabb eredményt elérniük. Party után ugyanakkor rendkívül sok pozitív visszajelzést kaptak, és az év végi összesítésben jelölték őket demójukkal a Scene.org Awards 2006 Breaktrough Performance kategóriájába, amit aztán sikerült is megnyerniük. Időközben a két fiatal az új életre kapott Brainstormhoz igazolt, remélhetőleg láthatunk tőlük még sok hasonlóan átütő demót. Sajnos ebből a demóból sehogy se sikerült videót csinálni, így csak screenshotot kaptok belőle, de nagy akadály ez nem lehet, gyakorlatilag fut mindenhol.

Link a demo pouet oldalára: http://www.pouet.net/prod.php?which=25796

Ugrás sorozatunk előző epizódjára.

Categories: Demo ajánló | Tags

35 Responses so far.

  1. avatar Bery says:

    A harmadikban tényleg van egy kis ötlet, szerény látványvilággal megvalósítva (ráadásul időzítés=0), de az első kettőt inkább wild-nak nevezném, semmint demonak.

  2. avatar Murphy says:

    Miért? Mi a demo fogalmának pontos meghatározása? ;)

    [ módosítva Jul.23. 09:28 ]

  3. avatar Bery says:

    Nekem slidehow már kivül esik a demo fogalomkörén, még ha meg is van kicsit zizegtetve :) De persze manapság már úgy is a művészet a lényeg, csak nekem még vannak ilyen régi beidegződéseim :) Majd szedek rá C-vitamint, hátha elmúlik :)

  4. avatar slyspy says:

    Hát de Bery! A 8bites demók azért nem jók, mert nincs benne látvány csak kód, itt meg pont fordítva? ;)

  5. avatar Bery says:

    Jaja, a demoscene haldoklik ;-)))))
    Töltés 200-ra, mindenki lépjen hátra! :)

  6. avatar slyspy says:

    Amúgy a Barnt ne bántsa senki, mert az egyik kedvencem, és megvédem. :) (Vajon adtak vizipiát is mellé a partyn? És miért ez a címe?)
    A Melwyné erősen értelmezhetetlen számomra, viszont az Iterate a maga kiforratlanságában és egyszerűségében valamiért szerethető alkotás.

  7. avatar dose says:

    A Heart shaped box belőlem egy nagy ásítást váltott ki. belassult, unalmas slideshow. Mindegy, ez biztos művészet, amit én nem nagyon értek :)

    A Barn tetszett, a sötetben elemlámpával rajzolós effektjeivel. Egy eredeti zenével azért jobb lehetett volna.

    A harmadik sajnos nem megy macen és video sincs. Gyász :)

  8. avatar Gargaj says:

    Marpedig szerintem a Kolonija akkoris hianyzik a listabol :D

  9. avatar Murphy says:

    Azt egy későbbi epizódba, a demók tömeges öngyilkossághoz -ba tartogatom ;)

  10. avatar Bery says:

    Na igen, Kolonija…. Majdnem végig tudtam nézni az első partot. Mivel batch-fájlal fut, így egyből elindult a második rész is. Jó reflexel oldottam meg :) Szuper demo! :)

  11. avatar slyspy says:

    hehehe, es te meg nem is tudod, milyen musicsdiskrol fogok legkozelebb megemlekezni. :D

  12. avatar rachy says:

    Persze, lehet ilyen demokat gyartani, csak minek? Ezeket meg Flash-ben se nehez osszerakni es akkor talan idozites is lehetne a zenehez… ;)

  13. avatar slyspy says:

    Meg lehetne barlang falára is festegetni. ;)
    Rég elmúltak már azok az idők, amikor egy demóban az volt az egyetlen szempont, hogy world record effekt legyen benne. Ez itt a másik véglet, amikor dizájn visz mindent, oszt ennyi.

  14. avatar Murphy says:

    Igen, a debris.-t is le lehetne renderelni bármely 3d-s software-ben, és akkor elég lenne a lejátszásához fele akkora CPU is töredék ekkora rammal és GPU nélkül…
    [ módosítva Jul.24. 07:27 ]

  15. avatar Bery says:

    Hát, én így is csak az AVI-t tudom megnézni, szóval nekem be nem dumálja senki, hogy a Debris real-time ;-)

  16. avatar shr says:

    a slideshow nekem sem szokott demónak számítani… egyszer régen, amikor még évente kifejezetten több party volt Magyarországon, egy partyn elvitáztam arról, hogy egy pornó slideshow áttűnés-effektekkel demo-e. szerintem nem :) tényleg, volt egy olyan hullám is kis hazánkban. asszem egy jumperen tetőzött, amikor majdnem minden 64k pornó volt =)
    a 8bit demók viszont tudnak jók lenni, a flash tök más, de néha eszembe jut, hogy lehetne benne valamit (a yoptot megcsináltam flashben, amikor meglett a nyolcas, valami hihetetlenül tetű =)), én speciel unom a csak 3d és filter, de amúgy ötlettelen, hangulattalan dolgokat, effekt és kocka rulez és hiányoznak a szép, látványos, rajzolt fontok is!!!
    egyébként meg szeretnék fraktálos wildot, csak rohadt sokáig fogjuk renderelni, mert nem mandel, hanem olyan, amiből egy bonyolultabb kép is képes órákig tartani…

  17. avatar rascy says:

    Hát igen, ha valami .exe és nem .avi attól még nem biztos hogy demo-nak nevezném. Szerintem érdemes lenne egy-két kötelező elemet bevezetni (min. X db 3D object, stb.), ami ha nincs, akkor wild csoport-ba kerülne. Amúgy semmi bajom a slideshow-kal :) Egyébként mi a demo? “Demo:
    A zenészek, grafikusok és programozók által készített produkciók összefoglaló neve. Leglényegesebb jellemzőjük, hogy realtime futnak a számítógépen.” – ugye nem csak ennyi :))

  18. avatar slyspy says:

    Én bevezetném, hogy semmi nem lehet letárolt, és mindent ríltájmban kell generálni. A szkrolltextet is. ;)

    rascy: kérnék egy pontosabb definíciót!

  19. avatar Gargaj says:

    Szerintem pont a kotelezo elemek olik meg a demokat…

  20. avatar rascy says:

    Demo: A zenészek, grafikusok és programozók által készített , számítógépen realtime futó művészeti alkotás, mely igyekszik kihasználni a 3D kártya lehetőségeit és megpróbál egy új és felülmúlhatatlan élményt nyújtani a néző számára.
    Most nem volt többre időm :))

  21. avatar slyspy says:

    Na de miért 3D??? ez a hülye muszáj 3D csak az utóbbi évek rákfenéje. Most kezdenek végre már olyan séderek belekerülni a 3D kártyákba, amivel meg lehet közelíteni a letűnt idők 2D effektjeit. Ráadásul pl. a c64-ben nincs is 3D kártya.

  22. avatar rascy says:

    Igazad van. Feladom :)

  23. avatar Murphy says:

    olyan program ami interakcio nelkul igyekszik szorakoztatni a nezojet

  24. avatar Gargaj says:

    egyebkent attol h “3d kartya”, meg tud 2dben renderelni :)

  25. avatar Murphy says:

    A 2d effekt mint mufaj a technikai korlatok miatt letezett. szerintem az, hogy mara ez az egesz osszemosodott, az jo dolog

  26. avatar cmds says:

    rascy, tök felesleges kötelező elemeket behozni, többek között azért is, mert a demo definíciójába baromi sok minden belefér, még az is, ami shr-nek vagy másnak esetleg nem. lassan majd úgyis eltűnik a határvonal a demok, a wildok és egyebek között -már ha eddig nem halványult már lényegileg el-, mint pl az introknál. ugyanaz lesz, mint a “grafikáknál”, háhá. mert ha egyszer az igaz, amit sly spy mondott, azaz hogy “Ez itt a másik véglet, amikor dizájn visz mindent, oszt ennyi”, továbbá, amit murhy, hogy “Igen, a debris.-t is le lehetne renderelni bármely 3d-s software-ben, és akkor elég lenne a lejátszásához fele akkora CPU is töredék ekkora rammal és GPU nélkül…” akkor végülis nem veszti el a kiemelt fontosságát az eszköz? Visual art, ennyi. belefér ebbe minden, nem lesznek korlátok, csak akkor nem lesz demoscene sem.

    murphy: “A 2d effekt mint mufaj a technikai korlatok miatt letezett. szerintem az, hogy mara ez az egesz osszemosodott, az jo dolog”
    szerintem meg mindkét állításodra nem és nem. az okokat már kifejtettem régebben icq-n. így is hosszú a post, meg aztán..

  27. avatar shr says:

    én nem szeretem, hogy manapság nem effektesek a demók. illetve az is jó, persze, ami 3d és feeling és design. csak más, mint régen. és ha kreatív emberek csinálják, akkor jó lesz, de ha halál unalmas 3d világ, esetleg modern akar lenni és még színek sincsenek, az szörnyű.
    én sok régi dolgot kedvelek, hiába múltak el a korlátok. de egy csomó grafikus eleve minimalista, unrealisztikus és ez pluszt ad a műveknek, ha jól csinálják…
    s az effekt, az nekem kell. egy fix 3d világban bolyongás az más. manapság lehet demónak nevezni, de hiányérzetem lenne, ha csak olyan lenne, bármilyen szép is.

    viszont a kötelező elemek szerintem is elég rosszak lennének. nem kéne ilyen objszámmal meg hasonlóval megkötni az emberek kezét. s kötöttségek ide vagy oda, úgyis lenne rossz és jó ugyanúgy… nem azon múlik, csak zavarná az embereket.

  28. avatar Murphy says:

    Pont az a jó a demoscene-ben, hogy mindenki megtalálja a neki tetsző demót. Meg az is, hogy mindenki panaszkodhat, hogy nem olyan a legtöbb demó, mint amiket ő szeret :)

    Fiatalok ez utóbbi ellen lehet ám tenni is! ;)

  29. avatar cmds says:

    shr, persze, én is hasonlóképp gondolom. úgy látszik túl szarkasztikus voltam az előbb. amire rá próbáltam mutatni, hogy egy olyan tendencia van kialakulóban, a fejlődés egy olyan irányt vett, ami oka lehet annak, hogy a demosene egyre nehezebben definiálja önmagát, mivel a határok elmosódnak (pl trackelt zene->streaming, renderelt gfx->freestyle,demo->anim->intro). ha én meg akarnám fogni a demoscene lényegét, akkor azt valahol a technikai korlátok leküzdése és a vizualitás valamilyen középútján keresném. amikor a mérleg nyelve átbillen valamelyik irányba, akkor a demoscene-től valami többé-kevésbé eltérő dolgot kapunk. mást kapunk csak a technikai sport részével, és mást kapunk csak a vizuális részével (ahova jelen esetben tartani látszik). ezért okoz nehézséget pl a postokban is megjelenő demo definíciója, tágabban pedig a “mi a fene ez az egész” kérdésekben felmerülő problémakör.
    ez nem tűnik egy olyan folyamatnak, amibe bárkinek beleszólása lehet. megy a maga útján. pont ezt tükrözik az -általam is beidézett- fenti postok is.

  30. avatar cmds says:

    murphy: itt nem az alkotások minőségéről van szó, a legtöbb manapság kijövő release mérföldekkel komplexebb és profibb, mint az oldschool alkotások. hanem arról, hogy hogyan tudnánk behatárolni azt, amit csinálunk (akarom mondani csinálNAK:)), amiről ez az egész szól. mi is ez, és miben tér el a többi, ehhez többé-kevésbé hasonló műfajtól. ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása mindenképp szükséges a céltudatossághoz. azt nem mondom, hogy mi határozzuk meg az irányt csak azt, hogy esetleg megláthatnánk, hogy milyen irányba és hogyan megy :)
    [úgy látom kijött a grafomán hajlamom]

  31. avatar Murphy says:

    Ez manapság gyakran téma. Én meglátásom szerint a technikai dolgok mellékesek, ami időtálló, ami megkülönbözteti a demoscene-t a többi hasonló közösségtől, illetve ami vonzó lehet (pl azoknak akik most othon alkotnak, és időnként felrakják egy portálra a cuccaikat). Az a kiterjedt nemzetközi közösség, a nagyobb respekt lehetősége, a személyes találkozó és versenyek (partyk), a vetélkedés. Szóval így 2007-ben szerintem nem az előállított termékben van a vonzerő, hanem a közösség jellegében. Egyébként ezt nagyon komolyan boostolhatná egy pouet-hez hasonló (annál azért modernebb) zenei és grafikai oldal. szavazással ranglétrákkal…

    [ módosítva Jul.24. 16:07 ]

  32. avatar cmds says:

    persze, de ha ez így van – már pedig így -, akkor a demoscene épp az arculatát veszti el. továbbá nyit minden más vizuális tevékenység felé, létrehoz valami újat, miközben gyakokorlatilag önmaga megszűnik. nem is lehetne ez másképp, hisz a demoscene-t mindig is a korlátok leküzdése tartotta mozgásban, ez éltette, most meg épp ez az, ami – ha úgy tetszik – “megváltoztatja”. én nem mondtam, hogy ez rossz, csak akkor tessék már egy picit belegondolni, hogy ez mit jelent.

  33. avatar slyspy says:

    semmit. isa por és homu vogymuk. ha az a sorsa ennek az egesznek, hogy atalakuljon valami massa, vagy megszunjon, akkor az a sorsa. addig, amig partik vannak, es ott barmilyen rilizek, addig nincs nagy gaz. a gaz abban van, hogy az oldszkulerek nem tudjak befogadni az uj trendeket, az altaluk erteknek itelt dolgok elmulasat, es persze, hogy felhozzak, hogy ez mar nem az. ez valoban nem az, viszont ez.:) kar ezt szerintem bonyolitani. csinalni kell, es az fogja alakitani, hogy ki mit csinal. josolni es definialni tok folosleges, ugyse az lesz.
    a specialis alkotoi moral, nezopont stb, ami demoscene-t jellemzi, az eddig hibatlanul oroklodott tovabb mindenfele technikai valtozasokon keresztul, es szerintem ez a lenyeg. ebben egyetertek Murphy-vel.

    ilyen zenei (es grafikai) most mutasd meg oldalt en szivesen csinalnek, ha ertenek a webhez… ilyen oldalt osszerakni vagyo jelentkezok ne kimeljenek! :) (de tenyleg)

  34. avatar Murphy says:

    A demoscene-en is mémeket követünk. Ha valaki csinál valami átütőt, legyen az akármilyen oldskool hangulatú, akkor bizony mások is követni fogják. Szóval erre mondtam, hogy ha hiányolsz valamit a mai demókból az ellen lehet tenni.

  35. avatar abcug says:

    Amugy lehet, hogy hujeseg, de ha mar demok ugyis fenn vannak pl. demoscene.hu-n nem lenne esszeru atalakitani egy “magyar pouet”-e, mondjuk gfx es zene review-t is hozzadni nem csak demokat ? Es akkor mindenki orul :)

    Valamiert olyan erzesem van, hogy ket demoscene portalt (aminek nagyjabol ugyanaz a celja) kis hazank nem bir el…

    edit: termeszetesen csak magyar (esetleg coop : hello rebels :) releasokkal …
    [ módosítva Jul.27. 07:30 ]

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára