☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

qbparty 7 – Már csak 27 nap!

Posted by Feryx on April - 16 - 2023

Hello mindenki!

Már csak 27 nap van hátra az 7. qbparty-ig, így gondoltuk, hogy írunk egy apró emlékeztetőt róla nektek (hogy el ne felejtsétek időben elkezdeni a prod-ok gyártását, illetve beírni a naptárba, hogy a család ne foglalja be a hétvégét :-) ), illetve szeretnénk mégegyszer kiemelni az idei újdonságokat, változásokat!

A legfontosabb talán az, hogy a rendezvény idén nem péntek délután, hanem szombaton kora reggel kezdődik, illetve, hogy nem lesz büfé a helyszínen. Előbbinek oka, hogy így tudjuk kordában tartani az elrugaszkodott rezsi és bérleti díjakat, illetve bízunk benne, hogy a besűrített program mozgalmasabbá teszi a szombat délelőttöt, valamint, hogy így még többen tudtok eljönni az “egynapos” eseményre. A részletes további információkat az esemény oldalán találjátok!

Újdonság még, hogy lesz 45 sec Fast Demo compo. Egy kicsivel több terepet szeretnénk adni a party coding-nak illetve az újoncoknak a scene-re lépéshez.

Reméljük sokan eljöttök majd együtt szórakozni és ünnepelni velünk, és, hogy megtiszteltek minket nem csak a jelenlétetekkel, hanem egy-két izgalmas produktummal is!

Mi várjuk már nagyon a rendezvényt! Találkozzunk ott!

– qbparty szervező csapat –

Játék! Van egy kis feladvány az oldalon valahol nagyon eldugva aki először megtalálja és megfejti nyer egy belépőt!

qbparty6 – Ez volt az utolsó party

Posted by Feryx on June - 19 - 2022

qbparty6Igen, jól olvastad, ez volt az utolsó mert..
– Túl sok energiát vesz el a 72 órás party a szervezőktől.
– Kevés az orga.
– Péntek egy nagy házibuli, és nem ez a demoscene lényege.
– Iszonyat kevés az induló.

Tovább…

qb placc meg ez meg az..

Posted by Feryx on April - 2 - 2022

Sziasztok!

Érkezett pár kép a szépen felújított művházról, nekem nagyon tetszik! A wc-n végre van zár, és jelenleg működik is!!!

Közben elindult a qbdonate kampánya, ha bármennyi összeggel szeretnéd támogatni a rendezvényt, itt van lehetőséged rá: link
Továbbá cégeknek is van lehetőség támogatásra pl. slider-ért, roll-up kihelyezésért stb. cserébe, de minden csak megbeszélés kérdése a józan ész határán belül.

Lényeg a szép és új party place, és idén megint lesz zuhanyzási lehetőség! Szigorú vidéki hideg vizes, kültéri, de a semminél és a kánikulánál minden jobb! :D
qbzuhany
És ne felejtsétek, mindjárt Revision satelite, gyertek Gombára, ami kemény egy faluval van arrébb, mint a qb-s placc.

qbparty 6 – Pár újdonság.

Posted by Feryx on February - 28 - 2022

 

Sziasztok!
Lesz! Igen megint ;) Ha az aktuális helyzet megengedi mindenképp megtartjuk! Ha van oltáskártyád szinte tuti hogy jöhetsz, ha nincs akkor majd Május vége felé mindenhol kiírom mi az aktuális állás! Tavaly sok volt két hetente követni mit vakaróznak épp a törvényhozók..

Helyszín a szokásos, viszont lesz pár pozitív változás, nem kicsit felújítják a művelődési házat így az idei partyn már lesz szép új mozgáskorlátozott Wc illetve a férfi és a női mosdókat is felújítják! Szép nagy tágas lesz és remélem végre lesz zár is rajtuk…
(Sokszor megkaptam hogy qbn miért nem zárható a wc? Nos csütörtökön odamentem reggel felszereltem minden rottyantó ajtajára egy zárat majd valamikor péntek délután magasságában ezek mindig elpárologtak.. ezt eljátszottam az első 3 évben aztán meguntam.. Nos ezen változtatnak végre remélem)

Megszűnik a megszokott Infódeszk :'( Az egész előtér új arculatot kap! Cserébe szép és modern lesz!

És a legjobb hír! Légkondi! Az egész művelődési házat klimatizálják így az adatszag a múlté!

Büfén sokat kattogtunk legyen vagy ne, igazából nincs “kedvünk” önkéntesünk akik bevállalják így arra jutottunk idén NEM LESZ támogatói büfé! Lesz az infodescnél ingyen kv és tea meg sok tofix és info.
Egy pozitívnak tűnő büfés kisvállalkozót felkértünk hogy ha van kedve álljon be az udvarra a kocsijával és övé a terep, a szokásos qbeert nála is betudjátok majd szerezni, ugyanazt ugyanonnan hozza majd viszont nem sok köze lesz a party szervezőkhöz és/vagy költségvetéséhez, szigorúan csak azért hívtuk mert Detox megesz ha nem kap friss hideg csapolt sört.. :P

2022 Június 10.
https://qbparty.hu/
Event.

qbparty 5.1 – Mert megigértem!

Posted by Feryx on July - 7 - 2021

Nos kicsit nehéz volt összeszedni a gondolataimat mit is szeretnék írni kicsit kapkodósra sikeredett a rendezés. Fura volt hogy pénteken még maszkban szívunk majd éjféltől új világ! Mintha csak azt ünnepelnénk hogy végre vége a korlátozásoknak.. És igen végülis azt is ünnepeltük!
Mau elég jól összeírta a lényeget így kicsit szervező oldalról írok inkább. Mindenki emlékszik hogy egy elmaradt aztán jött a Covid és jól meg** a terveket így eléggé fura érzés volt gyakorlatilag 3év után partyt rendezni de már nagyon hiányoztatok! Abba meg még furább belegondolni hogy gyakorlatilag 7 éve kezdtük el ezt a projektet és jó érzés hogy hová is jutottunk!

Az sajnos szomorú hogy ennyire kevés volt a rilíz de ugyanakkor meglepően sokan jöttetek el és ezért hálás köszönet! Én bevallom arra számítottam leszünk vagy 20 an + szervezők és lesz egy szép nagy anyagi bukás a dologból de neeeem! (konkrétan az esküvőre félretett tőkémet mozgattam meg a party kedvéért, bocsi cica <3 )
Bár itt fontosnak tartom kiemelni hogy a party költségvetésének felét az MD1 idei jó nagy támogatása adta és igazából emiatt is mertem ennyire nekiugrani a dolognak, így ne felejtsétek az adótok 1% -át jövőre is oda itélni mivel ezzel a partykat tényleg támogatjátok!

Mindanyian hiányoztatok és azok is akik valamiért nem tudtak jönni. Remélem azért tudtátok hogy lesz party! :D adt rámírt csütörtökön hogy most tényleg lesz party vagy csak hülyülünk? :D Drága vicc lett volna a részemről..

Kihagyás.. Nos sikerült annyi időt kihagyni hogy lementem anyámékhoz a raktárba kinyitottam a halott k*rvás nagyládám amiben a partystuffokat tartom és meglepődtem hogy ilyenem is van???..

Szervezés – ügye igérgettem mindenütt hogy ha engedik a korlátozások és lehet partyt tartani megfogjuk tartani de mivel semmire nem tudtunk építeni így ez kimerült annyiban hogy párhavonta ha úgy tűnt még nem lesznek meg a törvényi feltételek módosítottam a dátumot és toltam, meg zaklattam a művház vezetőjét asszem 3-4 alkalommal már nem biztos. És 6. hóban végre úgy tűnt elérjük az 5M ótottat és jönnek a lazítások nah akkor essünk neki és onnantól kb egy hónapom volt rendesen szervezni is a partyt, dehát a kihagyás miatt pár apróság kimaradt (nagy vagyok de nem elefánt) mégis a régi orgák tudták már mi is a dolguk ennyi kihagyás után is! Füvesi kb előre tudta mit hova hogy, Wolf dettó. Szegény Ricsi meg megnyerte magának amikor villogott hogy Functionon volt már kompós én meg épp vakaróztam hogy hogy pótolom a Muskot, viszont az egész közösség büszke lehet rá tényleg gyorsan fejlődik és bizony Ő az utánpótlás egy apró szelete ;)
És az újak előtt is le a kalappal! Vazul és Ádám kb mindig azt csinálta amit épp mondani akartam nekik vagy el is felejtettem  lehet valaki ott gondolat olvasó.. Eléggé olajozott volt a történet ami nálam kicsit hibás volt hogy az infodesk időbeosztását kb csak a Vazul érezte át szombat délután/este a többiek biztos figyeltek valamerre az udvaron.. De ez van még mindig úgy érzem ez a kis pár fős csapat a party lelke és igaz mindig változik kicsit az orgák viszoik el a hátukon a rendezvényt, tessék többen jelentkezni és besegíteni!

Vezetés – Háát nah új vezetés új szelek szerencsére rugalmasak inkább a baj az hogy ekkora rendezvény rajtunk kívül nem szokott lenni a placcon és annó az első partyn is aggódott a régi vezetés hogy mi lesz DE ők már ezt megszokták!
Viszont a művház csapatból kiemelném a Norbit nagyon sokat segített és annyira aktív tagja volt a csapatnak hogy csak nah!
Jött a technika reggel 9:30ra csak épp 11kor kiderült benzint tankoltak a dieselbe és hát 14:00ra oda is ért :D Volt egy kis komunikációs probléma a vászon és a projektor körül így megjött a technika, milyen vásznat hoztatok? ŐőőőőőŐŐőőőőő úgy volt az van.. hát nem volt DE! Norbi elintézett nekünk egy vásznat gyorsban és Vazulék gyors kiruccanással hoztak hozzá egy Functionos projektort Szekszárdról Sorry Esztergom. így ez a probléma is megoldódott! Szóval sok utólag vicces mozzanata volt a partynak és így utólag már jót röhögök az egészen..

Szerencsére a látogatók hozták a megszokott minőségi viselkedést így bízok benne hogy jövőre is megengedik hogy bosszantsuk a szomszédokat egy egész hétvégén át (egy szomszéd panasz volt de ha nem szólnak nem tudom hogy halkitani kéne az udvart). Bízok benne hogy jövőre is itt lesz a party és igen a sokadik hullám után amint lehet megint lesz party!

Asszem így ennyi.. Tessék sok vegyes kép a partyról, mailban dobhattok még hagy gyűljön!
És persze tessék készülni az Árokra és a Functionra sok sok rilizzel! A minőség meg van legyen meg a mennyiség is!

És persze amire tényleg büszkék vagyunk: Awakening – Padawans [C64][Demo]

Persze erre is egy jó sztori .. Ahh majd partyn mert ennyi égést már nincs kedvem józanul mesélgetni..

Maradjunk annyiban Jövőre is lesz qbparty!

qbparty 5.1 Invite és helyzetjelentés.

Posted by Feryx on June - 8 - 2021

Nos Adolf^LAL jóvoltából lett a partynak egy szép jó “werkfilmje”.
Tessék megnézni, majd derülni, majd elfelejteni hogy ilyen is volt..
(mármint hogy demoparty yt-vel invitol de ez egy ilyen év).

Igényfelmérési célzattal csináltunk egy gyors kérdőívet pár kérdéssel, amikre kíváncsiak vagyunk, és sokat segít a szervezők pár kérdésének eldöntésében, így ha még nem tetted kérlek töltsd ki.
Köszönjük azoknak akik kitöltötték! <3

Ha szeretnél a partyhoz hozzátenni valamit, kérlek jelentkezz az organizer teambe, vagy akár csak dobj meg az ötleteiddel. https://qbparty.hu/#contact

Mi várható a partyn? Sok móka, de páran kérdeztétek.

A szokásos szürkefejes análszondás idegenek lázat fognak mérni, majd ellenőrzik az oltás kártyát, és ha valid akkor lehet a rendezvény területére belépni. A művelődési ház belső fedél alatti zárt területein kötelező a maszk használata, kellemetlen de már megszoktuk, az udvaron meg majd mindenki szelelhet szabadon, ott nem lesz kötelező a maszk csak ajánlott. Persze ha addigra nem változnak a jogszabályok!

https://qbparty.hu/#covid

Sajnos idén nem lesz zuhanyzási lehetőség, maximum tudunk adni egy lavórt… (a zuhanyzós résznél már laknak)

A múltkori sikerrel való tekintettel megint lesz QBBEER!! (finom, házi csapolt sör) 
Ezen kívül a büfében minimális lesz a felhozatal, lesz még zsíroskenyér, meg a szokásos ingyenes kávé, tea, más nem, ezért így készüljetek.

Egy kis Update! (06.24)

Újra lesz szabadtéri BográcsHami! Egy kis paprikás krumpli.

Frissültek a Covid-19 szabályok az oldalon a Magyarország által elfogadott valamennyi oltási igazolványt elfogadjuk!

Nos ma kiderült hogy:

“5,5 millió oltottnál megszüntetik a kötelező maszkhasználatot, az egyetlen kivétel az egészségügyi terület.
Nem kell védettségi igazolvány szállodákba, éttermekbe, fürdőkbe, strandokra.
Marad az igazolvány használata a sportrendezvényeken, a koncerteken, a fesztiválokon és az éjszakai, zenés szórakozóhelyeken.”
Tehát ha el is érjük a bűvös számot a party-ra KELL érvényes oltási igazolvány! És a beltéri maszkhasználat is marad!

 

qbparty 2018 – a végeredmény

Posted by Gargaj on May - 13 - 2018

Megvolt tehát az év első magyar demópartyja, a qbparty 2018; a rilízek megtalálhatóak Pouëten (a végeredménnyel együtt), CSDB-n és scene.org-on is, alant pedig meg lehet tekinteni a party győztes (és igen-igen kiváló) demóját a Dilemma jóvoltából. (Még alantabb pedig ofkoz várjuk a képeket, videókat, hozzászólásokat.)

Sziasztok!

Még 35 nap van a qbparty4-ig. Van még 15 darab kedvezményes jegy, az Indiegogo kampány részeként, mellyel támogatod a party költségvetését előre. De ezen felül is támogathatod nagyobb összeggel, mert biza sokba kerülnek ezek a rendezvények. Részletesebben a kampányon belül felsoroltuk, magyarul IS! A kampány még 9 napig tart, mely finanszírozását te is megteheted 2018. 04. 15-ig.

Megosztásért kapsz egy virtuális puszit és ölelést a macskámtól.🐾

Az indigogo kampányt ezen a linken érhetitek el, bár már linkeltem háromszor.

Köszi, puszi!❤

 

Ezzel a beszámolóval már régóta adós vagyok Gargaj barátomnak (utólag is elnézést érte!), de akkor következzen egy szokásosan szubjektív (kommentekben lehet vitatkozni! ;-) ) áttekintés a prodokról, ahogy én láttam, én emlékszem. Tovább…

Rég volt már ilyen is, mi? (Más is írhat ám nyugodtan!) Mivel a qbpartyt mindenki tudja mi, csapjunk is a lecsóba, lássuk a rilízeket.

256b intro compo

5. b-state – pheesukx

Pouët / Download

Az első intró Oroszországból érkezett, Wormsbiysk jóvoltából – de mivel erre még ő is azt mondta, hogy 2 óra alatt készült, nem is érdemes sokat vesztegetni rá a szót; viszont legalább jók a színei 256b-hoz képest.

screenshot

4. CyberCat – hanoi

Pouët / Download

Zeal rendszeresen valami szokatlant hoz 256b-ban, idén egy Hanoi-torony megoldó készült el, a tavalyi Functionös rilízhez hasonlóan textmodeban – az ötlet jópofa, de nyilván nem a leglátványosabb.

3. sensenstahl – vision of the architect

Pouët / Download

Sensenstahl az az ember, aki bevallottan nem nagyon szeret effektet kódolni, és emiatt inkább a designra helyezi a hangsúly – ami 256 byteban nem piskóta húzás. Ezúttal is tetszetős a végeredmény, bár a fekete sraffozás kicsit talán túl sokat takar magából az effektből.

screenshot

2. Desire – A Mind Evolves

Pouët / Download

Hellmood ismét ricsajozó intrót csinált – a fraktálzoomer(?) mellett folyamatosan csörömpöl a MIDI, kicsit a 90-es évek new-age experimental zenéire emlékeztetve, bár hosszútávon sajnos nagyon repetitív. A mérethez képest viszont természetesen impresszív.

1. Abaddon – QBTORUS

Pouët / Download

TomCat ezúttal se vacakolt, eddigi egyik legjobb intróját hozta; a logo + effekt már eleve korrekt, de az utána következő morph az ami beviszi a kegyelemdöfést!

4k intro compo

4. Shift.State – Density

Pouët / Download

Wolfee újra szintet lépett az intróival, ezúttal is kellemes, változatos, még ha nem is gatyaszaggató keménységű intrót hozott, kiváló Vincenzo-zenével – az elején a kockák időzítése különösen kiváló, bár a végére kicsit elfogy a szufla. (Pun not intended.)

3. Hardread – the specification

Pouët / Download

Pohar ezúttal a szuper-absztrakt vonatra ült fel – meg se kisérlem leírni, hogy mi van az intróban – de a nagyszerű Virgill zenével párosítva egy szorakoztató kis végeredmény kapunk.

screenshot

2. dilemma – Overflip

Pouët / Download

A Dilemma ezúttal egy visszafogottabb és fókuszáltabb intróval jött; előző munkáikhoz képest több figyelem irányult a rendezésre, a vágásokra, a kamerabeállításokra. Ha lenne vele problémám, az talán az, hogy az amúgy kiváló zene kicsit talán lemarad a klimatikus pillanatról és nem követi, de ez talán már csak gusztus dolga.

1. Tifeco – crystalline lord

Pouët / Download

Egy pillanatra sem volt kétség, hogy ki volt idén a kategória legjobbja – mind ötlet, mind megvalósítás szintjén a Tifeco+Teo páros húzta a legnagyobbat, amikoris a Texas / Rise And Shine-stílusú világba beraktak egy hatalmas sétáló figurát, aki – jobb szó híján – folyamatosan vedlik. Bár sajnos a figura (Vedlik Ányos, hö hö) bemutatása után az intró kicsit ki is fut a szuszból és nem tud még egyet csavarni a dolgon, az első pillanat amikor sétálni kezd hihetetlenül el van kapva és végig tartja a közönség érdeklődését.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára