☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Evoke 2017 (első kézből)

Posted by Vickey on August - 23 - 2017

Idén az Evoke kerek számhoz ért és ezt szerette volna méltón megünnepelni, ahogy én is, mert 20 évvel ezelőtt ugyanezen a héten volt az első partym az AntiQ’97, így arra gondoltam, hogy együtt szeretnék évfordulózni a kölni barátaimmal. Ezt május környékén letisztáztuk, hogy megyek.

Augusztusig nem is volt különösebb dolgom, csak figyelni azt hogy be legyek írva az idei tagok közé és a pólókat megrendeljem. Azért figyeltem a Slack-et, hogy hogy mennek a dolgok, és lelkileg készültem. Majd végül, amikor néztem az infodeskes beosztásokat, néztem az egyik csapatnak a shift leadere vagyok… Én a németeknél… Szép kis baleset lesz ebből. :D (később kiderült, hogy ez csak névleges, nem kell túlzottan komolyan venni)

A party előtt elmentem orvoshoz, mert kicsit szédültem, és attól tartottam, hogy átadhatom másnak. De megnyugodtam, amikor a doki közölte, hogy csak alacsony vérnyomásom van, semmi gond az aggodalomra. Kaptam természetes cseppet tartalmazó receptet, amit később kiváltottam, és már indulhattam Kölnbe.

Hetekkel ezelőtt alagútat építettek Rastatt és Baden-Baden között, ami időközben beomlott. Ez hatalmas nagy felfordulást okoz, mert az az egyetlen vasút Dél-Németország és Svájc között így aki onnan jön, az 30-40 perces késésre (vagy többre) számíthat. Emiatt 30 perces késéssel indultam el Kalrsruhe-ból dél köröl, Dipswitch meg 9-kor szállt fel a vonatra Svájcban. Slacken tájékoztattam a többieket, hogy éppen hol tartok, erre Dipswitch említette, hogy szerinte 1 vonattal előtte járhatok.

Nagyjából megérkeztem és elkezdtem segíteni a felépítésben. De már előrehaladott volt az állapot, infodesk nagyjából készen volt. Nagyon csili-vili, bulis hangulatot árasztott a hely. Kezdtem hatása alá kerülni. Ez megmaradt végig. :) Nagyjából minden a megszokott ütemben történt. (pólót hajtogattam, számoltam, szortíroztam) Majd néztük, hogy új névjegykártya-tartókat kell vennünk, mert valamiért elfogytak már megint, mert mindenki hazaviszi őket. (…most látom, az ideit ismét sikerült elhoznom…) /ég a fejem. :D/

 

 

 

 

 

Másnap délután is rendben mentek a dolgok, mindenki tudta a dolgát, szépítgette még a saját területét. Közben már jöttek a látogatók, és kaptuk a hírt hogy infodeskeseknek megbeszélése van a seminar roomban. Szinte ugyanaz volt, mint tavaly, azzal különbséggel, hogy idén párhuzamosan volt egy informatikai konferencia, és velük együttműködve jutányos áron bejöhettek az oda látogatók Evoke-ra a compók kezdetére. Ezért duzzadt fel annyira a látogatók száma (500 felett volt). Láttuk hogy kint szakad az eső, tehát a beengedésnél a B-tervet kell alkalmaznunk, amikor is bent maradhatott mindenki, de sorba kellett állni az infodeskhez.

Volt még egy érdekesség a partyval kapcsolatban. Idén Cozmo robotokat lehetett kölcsönözni, útlevél, személyi igazolvány leadásával (ez azért kellett, mert aránylag értékesebb kis kütyüről volt szó, és hogy “fájjon” az embernek, hogyha kikölcsönzi)

Végre elindult az egész és a hollandok elkezdék a hordozható hangszórjukból a Dr. Who főcímdalát játszani, így még vigyorgósabb lettem. :) Majd nem tudni milyen okból, elment az egész net és ezzel a Partymeister. Nem tudtuk beengedni a közönséget 10 percen keresztül, de  helyreállt a dolog.

A magyarok érkezésekor rögtön Moqui mellé ugrottam, hogy segítsek neki beazonosítani a neveket, így (remélhetőleg) gyorsabban végeztünk és nem volt gond a kiszolgálással. O:) Utána meg megjött Picard is és kezembe nyomta a Supporter jegyet és Moqui közölte, hogy mivel VIP a párom, nekem kell beírni a gépbe a kódot és különleges bánásmódban kell részesítenünk. .. (Ja igen, persze, hogy nem megy a kód leolvasó, ami nagyban megkönnyítené a munkánkat) Még hogy én vagyok a shift leader.. Mi ez itt? Hatalomátvétel? :D

Opening ceremony alatt kitették Poti és Faxe 20 évvel ezelőtti képét, amin nem bírtam ki a nevetést nélkül. A bárban készítettek a többiek ezüst papírtálca fényképeket minden évből + valamelyik falra kollázst tettek ki.

Shift után a szokásos módon telt, mint minden évben, örültünk, hogy együtt vagyunk, és buliztunk. Franky meg adta a talpalávalót. Viszonylag hamar visszamentem mert azért kezdett érezhetővé válni a szervezés.

 

Másnap viszonylag később mentem partyra és leinkább a lengyel testvéreinknél kötöttem ki és Fei-jel beszélgettem. Többek között arró hogy miért hagytam el 3 éve a magyarokat. Nem merte megkérdezni és de bíztattam hogy nyugodtan megkérdezheti. :) Utána ebéd Picarddal és számoltam vissza, hogy mennyi van még hátra az 5 órás szolgálatig. Egészen hamar eltelt, és azért tudtam élvezni az évfordulómat.  Beálltam a magyarokhoz kávéval, amikor is lassan de biztosan felkészültem lelkileg az ügyeletre.

Néhány óra múlva megjelentek azok a részvevők, akik voltak a konferenián. Egy idő után elfogytak a belépő szalagok, ezért az előző évekből megmaradtakat kellett felhasznánunk. Nem maradtunk le a compokról, mert infodesknél külön bejáratú nagy TV-nk volt, amiről lehetett nézni az alkotásokat.

Idén megfordították a sorrendet, utolsó volt a 4k. Ezzel jelezve, hogy ott találhatók a legnagyobb durvaságok. Hát igen, be is igazolódott. LJ,  xTr1m  és Virgill (már megint) uralták ezt a versenyt. 64k-ban és PC Demo compoban is a hollandok és a magyarok tették le a névjegyüket.

Compók után volt egy kis örömtáncolás Rob is Jarig-ra a színpadon. Kicsit még voltunk, aztán hotel irányába indultunk.

Az utolsó napon mindenkin kiütött a vasárnap reggeli fáradság. Dipswitch nyugis tempójú zenéje mellett ejtőztünk, Prizegiving-re várva. Ami nem tudom, hogy miért, de 1 órát csúszott. (Elnézést a kellemetlenségért!) Alkamával beszélgettem, aki megköszönte, hogy infodeskelek. És nem értette, hogy hogyan tudom ezt végezni, amikor ő SotA-n (State of the Art francia party) volt 2 alkalommal, rájött, hogy nem az ő világa, mert közben nem tudja úgy élvezni a találkozót. Válaszul azt tudtam csak mondani, amit eddig is, nekem ez a prod, én ezzel járulok hozzá a partyk sikeréhez. Valakinek ezt is kell csinálnia, mert különben nem lenne demoparty. És Fei barátunk szavaival élve, akkor az egész demoscene halott lenne, ezt pedig nem szeretném.

Végre Prizegiving! Először megköszönték a támogatókat, és megtudtuk, hogy ismét vannak olyan jó értelembe vett őrültek, akik 20 éven át az _összes_ Evoke-on részt vettek. (Poti, Faxe és Pandur) Poti a főszervező, ő adja meg a kezdő lökést minden Evoke előtt. Ezért külön tapsot kapott. Na meg Sarah és csapata. Ők adják a helyszínt és a végtelen támogatásukat, hogy minél felejthetetlenebb legyen ez a hétvége. Jövőre lesz annak, hogy 10 éve beköltözött az AbenteuerHallenKalk-ba a party. És ezután jött maga az eredményhirdetés. Ami nem okozott számomra túl nagy meglepetést 4k, 64k és PC Compóban.

 

 

 

 

 

Legvégén az egésznek Dino felhívta az összes szervezőt a színpadra és Poti mindegyikünk kezében nyomott egy bögrét, amin az elmúlt 20 év logója van rajta. Nem is tudták, hogy hatalmas nagy bögremániás vagyok. :)

Az biztos, hogy nem utoljára segítettem ki ezeket az embereket, mert tényleg jó látni, hogy ennyire elkötelezettek a német scene iránt. (ami hitem szerint a legerősebb a világon; de mi magyarok sem panaszkodhatunk, van bennünk potenciál). Annyira sikeresnek bizonyult ez party, hogy az elkövetkezendő 2 évre már lefoglalták a placcot. ( 2018.08.17-19. és 2019.08.16.-18.). Úgyhogy jó előre bebiztosítottuk magukat az esetleges ütközésekre. (lásd 2015-ben az Assembly partyval)

 

TRSAC 2017 – Menj a Pokolba!

Posted by Vickey on August - 13 - 2017

Az északi testvériség legdélibb tagjánál, azaz a Dán Királyság második legnépesebb városban, Aarhusban, október 3. hetében megnyílnak a Pokol kapui és 1 hétvégén át fog tartani a garantált téboly, ahogyan enne a party invitációjában is betekintést nyerhetünk.

Főbb tudnivalók:

1.) Időpont/Helyszín

  • 2017. október 20.-22. (péntek-vasárnap)
  • Aarhus Firmasport ()

2.) Jegyek

  •  300 DKK / 40 Euro,  belépő
  •  400 DKK / 55 Euro,  kaja (szombat, vasárnap)
  • Mivel a jegyeket korlátozott számban tudják a szervezők értékesíteni (150 db van összesen), jobb, ha siettek, mielőtt elkapkodják

3.) Egyéb tudnivalók

  • Lesz hagyományos LIVE ACID COMPO, amit ha minden igaz ismét Hoffman fog keverni.
  • Beer&Schnapps break
  • A Pepperschnapps-tól meneküljetek!!!! Meg ne kóstóljátok!
  • A szokásos compók
  • Holtbiztos fejfájás vasárnapra, ha nem vigyáztok! (hozzatok valamit ellene)
  • Ott megtudhatja az ember, hogy milyen is a dán őrület.
  • Vegetáriánus kajáért kell szólni a szervezőknek.

4.) Social Media

Function 2017 – mert éppen ideje volt

Posted by Gargaj on July - 23 - 2017

Hosszas várakozás után megnyílt a Function 2017 weboldala – mint ahogy ezt megszokhattuk a korai partyweboldalaknál, egyelőre nem sok újdonságot találhatunk rajta, de addig is fel lehet iratkozni (vagy FB-n), meg terjeszteni a hírt.

(Ja és amúgy van már official és unofficial invitation is.)

Evoke 2017

Posted by Vickey on June - 7 - 2017

A party szervezői nevében szeretettel meghívlak titeket az idén 20. évfordulóját ünneplő Evoke 2017-re, családias hangulatú (400-500 fő), nemzetközi partyra.

Számos országból várható, hogy jönnek majd a látogatók. pl. Németország, Hollandia, Franciaország, Dánia, Egyesült Királyság, Lengyelország, és (remélhetőleg) Magyarország. :)

Angol nyelvtudás erősen ajánlott.

A közelben hotel, étterem, Döner-Kebab, pizzéria van, bolttal és kicsit kijjebb, az utca végén egy bevásárlóközponttal.

Tudnivalók:

1.) Időpont/Helyszín

  • 2017.08.18.-20. (péntek-vasárnap)
  • AbenteuerHallenKALK
    Christian-Sünner-Straße 8, 51103 Köln (odajutáshoz érdemes felkeresni a party oldalát)
  • 1000 m^2
  • Seminar/sleeping area
  • Chill-zone
  • ingyen kávé/tea :)

2.) Jegyek

a.) Diszkont jegy (Long distance discount)

Mivel Magyarország messzebb van, mint 700 km, lehetőség van arra hogy csökkentett áron tudjatok jönni. Ehhez ezt a formanyomtatványt  kell kitölteni. Csak az ezen az úton igényelt kéréseket tudjuk elfogadni.

b.) Támogatói jegy (Supporter ticket)

Van lehetőség a támogatásra. Ez a jegy 200€-ba kerül. A prizegiving-nél meg leszel említve, vagy ha szeretnél maradhatsz anoním is. És örökké szeretni fogunk! <3 :) Kérlek töltsétek ki a formanyomtatványt.

c.) 18 évnél fiatalabb vagy?

Ha valami csoda folytán lenne valaki aki 18 évnél fiatalabb, annak német ifjúsági törvény miatt szülői engedélyt kell kérnie, különben nem engedhetjük be a partyra. Ebben az esetben kérlek forduljatok hozzánk bizalommal.

3.) Social Media

A weboldal folyamatosan frissülni fog. Érdemes többször megnézni az aktuális kiírásokat.

GYERTEK! :)

 

qbparty 2017 – a végeredmény

Posted by Gargaj on May - 14 - 2017

Az illanóban lévő másnap annak a jele, hogy a qbparty idei kiadása kiválóra sikerült – a kiadott munkák már megtalálhatóak a websiteon, scene.org-on, Pouëten, és ugyanitt elérhető a hivatalos végeredmény is; fotók és videók is valószínűleg nemsokára meg fognak érkezni, és persze ti is írhattok riportot/kommentet!

qbparty 2017 – már a célegyenesben!

Posted by Gargaj on May - 10 - 2017

Két nap múlva kezdődik az első hazai demóparty, a qbparty 2017; végtére kikerült az oldalra a program is, ahol a kötelező körök (compok+gulyás+SIDRIP) mellett több újdonság is felmerül:

  • C64 PvP, avagy lőjük egymást oldskool játékokban – ez a műfaj kicsit kihalt mostanában, ideje volt visszahozni.
  • Live game development compo – ez valahol a livecoding és a gamejam között lehet, érdekes meglátás, reméljük lesz elég versenyző!
  • RawBits pedig előadást fog tartani az Androidos demófejlesztésről.

Mindenképp érdekesnek ígérkezik, már csak az emberek kellenek hozzá – pénteken találkozunk!

[Az első részhez klikk ide.]

Jó volt látni, ahogyan bejönnek az emberek, 10 percig álltam közel az Infodesknél (közben köszöntöttem Feryx-et és Gargajt és a többi magyart). Majd körülnéztem és azon gondolkodtam, hogy hol van letéve a kezem nyoma, melyik résznél voltam ott. Már éreztem ennek az eredményét, ugyanis 3. napja volt izomlázam, de ez nem érdekelt, felépítettük a partyt és már csak most jön a “könnyebb” része. Mindenki kérdezte hogy hol van Picard, én meg szomorúan mondtam, hogy “Holnap jön”. :(

Nemcsak a pult mögött volt a szolgálat, hanem kint is kellett lennem figyelni a kerítést. Már a party kezdetétől figyeltem az órát, de még tudtam beszélni gyorsan Vincenzoval és Gargajjal és a telefonommal a kezemben, mert siettem, hogy 2 órán át unatkozzak… Szó szerint! Lényegében ilyenkor alig történik valami, a legizgalmasabb, hogy jött egy taxi, ami várta az embereket. És egy helybéli megkérdezte, hogy ez egy zártkörű rendezvény-e. Jön azonban a felmentő sereg, barátok formájában, így jót beszélgettem Megmeggel és Dinoval. Köszi!!! Másik nagy fejlesztés volt tavalyhoz képest, hogy kivittek áramot az asztalhoz, és most legalább tudtuk milyen esetben kit kell hívnunk. Tovább…

Mivel tavaly már voltam infodeskes, ezért mindenféle Revision szervezői oldalon rajta szerepeltem. December végén jött az első lépés, amikor is Under Construction után Dfox-tól jött egy kérés, hogy iratkozzunk fel.

Elteltek a hetek, és figyeltem a Slack-et, hogy miket kell végeznem, és a Wiki-t, hogy hányan vagyunk szervezők. Főleg az infodeskesek száma érdekelt. Február végén alig tudtam össze számolni 6-7-et _összesen_! Mikor 1 shift-ben 5-en kellene hogy legyünk… Szép kis balesetnek fog ígérkezni, de megcsináljuk. :)

Közben márciusban jöttek a következő levél, hogy lehet Revision-os táskát(!) és kardigánt rendelni. Következő 3 percben már a Wiki-t bújtam, hogy ismét bővítsem az amúgy is termetes táska gyűjteményemet. Tavalyi évből okulva most nem kapucnis pulóvert, hanem kardigánt rendeltem. Ezek után beszereztem az elmaradhatatlan barkácskesztyűt, ami pl. az asztalok pakolásánál fontos. Egyik tavalyi szervezőtársamtól tudtam meg, hogy egy ilyennek az élettartalma 3 party. Kézkrém, sebtapasz, tollak stb. és már eszközileg fel voltam készülve a partyra. 2 héttel Húsvét előtt meg megkaptuk az infodekes beosztásunkat. Elég jól osztottak be, bár az utolsó, ami hétfő 0-6-ig volt, nem tudtam még, hogy hogyan fogom túlélni.

Tovább…

Revision kívül-belül

Posted by Maugli on May - 4 - 2017

Ezt a posztot amolyan rendhagyó partyreportnak szánom. Egyrészt azért, mert a korábbihoz képest is sok személyes töltet és nézőpont fog benne tükröződni, illetve nem fogok törekedni a prodok/compok teljes bemutatására, csak egy ízelítőt fogok adni. Ennek oka pedig az, hogy idén szervezőként is volt szerencsém részt venni a világ legnagyobb tisztán demoscene rendezvényén (innen a még személyesebb nézőpont), másrészt akit ennél részletesebben érdekelnek a konkrét entryk, az legközelebb jöjjön el! ;-)

Tovább…

qbparty 2017 – a weboldal megnyílt

Posted by Gargaj on April - 23 - 2017

Mielőtt belevágunk a Revision-ön történtek elemzésébe, egy gyors fontos hír: Megnyílt a qbparty 2017 weboldala, a partyig pedig mindössze kevesebb mint 3 hét van hátra! Sok információ ugyan nincs rajta, nagyon szükség nincs is rá – az egyetlen fontosabb különbség első ránézésre a kevesebb compo, ami kis partynál mindenképp okos döntés.

A party követhető természetesen Facebook-on, Twitteren, és van Facebook event is.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára