☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Idén probálkoznak szlovák barátaink azzal, hogy újraélesszék a demoscene életet. Konkrétan Zden összerántott egy népes csipet csapatot (amiben Citrus kolléga is benne van), és 16 év után újra megrendezték a Demobit nevű partyt Pozsonyban.

Mivel még tart a party, ezért ebben a posztban csak az első benyomásaimat szeretném megosztani veletek, picit a party szervező szemüvegemen át.

Party méret: 50+ ember. Érezhetően tetten érhető a kevés résztvevő a party placcon.
“Budapesti scener betegség”: Abszolúte tetten érhető itt is. Pozsonyi arcok elhúztak haza, csak a “külföldiek” maradtak a party placcon. Reggel 9 órakor egyedül voltam ébren az egész placcon (sehol egy szervező!!!)
Szervező csapat: Méretre eléggé ok! Plusz pont nekik, hogy sikerült 7-8 nagyon lelkes lányt is beszervezniük a szervezésbe, ami nagyon jót tesz az infodesknek, hangulatnak, stb.
Külföldi/őshonos arány: Van Darklite, van Riverwash team, és a FN team (régi és új), de ezt leszámítva nem nagyon sikerült senkit megmozgatni pl. Ausztriából vagy a németektől.
Entryk: egyelőre nagyon kevés entry volt, és ahogy értesültem lesznek kompók is lelőve, összevonva emiatt. Tipikusan az az érzésem, hogy túl sokat akartak, és közben a promó ezen részére nem tudtak sok hangsúlyt fektetni. Mondjuk nem tett jót a 3x időpont változás sem, a komolyan vehetőség szempontjából.
Szervezettség: A venue nagyon szimpatikus, tiszta, jól felszerelt, és hatékony személyzet jár hozzá. Éppen ezért bosszantó, hogy van egy két alapvető hiba, ami minimális odafigyeléssel sokkal jobban működhetne. A teljesség igénye nélkül: 1.5 milliós 4k projector, egy akkora vászonhoz, mint a hálózsákom kétszer. 3 HD kamera a teremben felvételhez, de nincs egy rendesen működő mikrofonjuk (igazából csere sincs). Nagyvilág fele nyitott wuhu, mert a a belső hálózatuk megbízhatatlan.
Hangulat: Eddig nincs rá panasz. Leszámítva a “magyar party” effektet == amíg nem jöttek meg a lengyelek nem sokan tudtak/akartak hozzánk angolul beszélni.

Eddig összességében nekem 6/10, ami lényegében nem rossz, de ha ilyen marad a hangulat, akkor csak azért fogom a jövőben meglátogatni mert “kell”, és nem azért mert várni fogom.

Nyilván azért voltak már eddig is magyar entryk: fantasy (női szatír/dyrad ?) Dorcy kép (ami sajnos combined graphicsban indult a kevés entryk miatt fotókkal együtt…), arcod letépi Gargaj zene, n+1. LAL reklám összevágás, LAL és Feryx fotók. A mai napon lesz magyar érdekeltség demo compóban, nem is egy, így kövessetek minket, és szorítsatok nekünk!

Categories: Party | Tags: , ,

13 Responses so far.

  1. avatar Gargaj says:

    Kozben lett erdekeltseg 256b-ban is, es tippem szerint tobb is mert megjott Ern0 es Tomcat :)

  2. avatar werdy says:

    Szervezőgárda sok pont (segítőkészek, kedvesek), helyszín szintén (fasza Blade Runner hangulat, bár kicsit kicsinek érzem a “fő” termet, kevés az asztal és a gép), a hangosítással viszont szívunk (illetve ez az, hogy még csak azzal szívunk hogy még mindig nincs) – de azt hiszem ez a szponzori támogatás ára. Mindegy, valahogy lesz, este odab**szunk (ide vagy oda, így vagy úgy).

  3. avatar reptile says:

    Jeee reprezentaljatok minket, engem egy jol idozitett influenza lekaszalt :(

  4. avatar Gargaj says:

    Partyszervesi axiomak #519: A party szinvonala nagyban fugg attol hogy bennhagyod-e a wild compoban a LAL wildot.

  5. avatar Travis says:

    Milyen a kapcsolat, pozitiv vagy negativ?

  6. avatar werdy says:

    Minden jó ha a vége jó: csúszás nélkül (sőt fél órával a kiírt dátum előtt) kezdtünk. Jól szólt a színpadon is és lent is. Mau és Citrus nagyot csépeltek :)

  7. avatar Gargaj says:

    Eredmenyhirdetes utan lengyelek kollektiven gratulaltak a magyar kuldottsegnek amiert kb majdnem mindent megnyertunk. :)

  8. avatar pasy says:

    az intrócompotól kezdve már rendben volt minden, szervezők megfogadták tanácsainkat.
    még csúszás sem nagyon volt.

    a placc nagyon kellemes, az étteremnek/bárnak a kínálatával/árával kéne valamit kezdeni.

    a projektor zseniális , csak marha kicsi a vászon, ennél 10szer nagyobb vásznat is bevilágítana, megkockáztatom komolyabb a projektor mint revin.

    bővebben később

  9. avatar Citrus says:

    a bar cucc az igazabol ilyen last minute stuff volt, mivel a barnak officialisan 2 het mulva kellett volna nyitni, masik dolog a parti napjan lett viz vezetve oda, viszont kinyitottak a kedvunkert. Persze ez igy nem kifogas mert azert szegyen volt 4-5 eurot elkerni egy fel kurva vegetarianus (fuuuuj) bagettert. A sor se volt olcso, de maugli oromere a Kofola normalis aron volt (tudom hogy melyen imadod, csak nem mered bevallani :D). A vaszon az quite funny story, mivel ez a vaszon stock jar a projektorhoz, viszont igen, ahogy pasy osszefogalmazta, tenyleg bevilagitana joval nagyobb vasznat, mivel ez a projektor van a szlovakiai mozikban is, es konkretan ilyen negyed lakas erteku cucc (60k euro AFA-val), viszont igen, mindenkinek ez volt az elso reakcioja hogy huha, vaszon az kibaszott kicsi. Nemtom bar revisionon mi van vetitokent. A legnagyobb gyengepont pont az viszont szerintem nem is a vaszon, mert az legalabb minoseges volt, hanem a hangcucc, ami inkabb ilyen nagyon fancy peces hangszorokhoz hasonlitanam mint konkret setuphoz. Jovore a megmaradt penzbol belefektetunk jo reszt _RENDES_ hangfelszerelesbe, amibe a tobb miklos is bele van szamitva. Viszont en mar az ajulas szelen vagyok, a mostani allapotomat kb a frissen felszantott patkany tudja jellemezni. Viszont en jol ereztem magam, even as compoteam head, jovore is szeretnem vegezni a compoteam head funkciojat (legalabbis demobiten, lol). Remelem ti is jol ereztetek magatokat, es remelem jovore is talalkozunk, valszeg nagyobb szamban. Citrus out *drops mic*

  10. avatar pasy says:

    haha, 60kEUR az nem negyed lakás, hanem itt Esztergomban egy 150m2-es ház ára:)

    a hangcuccal szerintem nem lett volna gond, csak jól be kellett volna állítani (megkeresni torzításhatár, hiányzó hangszínek).

  11. avatar TomCat_ says:

    Nekem nagyon bejött a party. Tényleg kicsi a hely, de most még pont elég volt. Belépve elsőre nekem is az volt ez érzésem, hogy ez nem lehet a main screen, kerestem hol lesznek az előadások és a compok… :-) De aztán jah, mégis ott volt minden egy helyen… az étkező a party placet épp duplájára növelte és az emeleten lévő hálteremelle együtt már el is fértünk :-) Sajnáltam Rrrolát, akinek azért nagyon meg kellett küzdeni az elemekkel, hogy végig lehozza az előadását :-) Mint a mesében… hol volt hang, hol nem és hol volt kép, hol nem. 320×200 felbontás pedig konstans nem ment a projektoron. Ehhez képest a 256b introk már tökéletesen futottak, sőt az introm lényegesen gyorsabb volt mint vártam, akár egy jobbat is beadhattam volna :-) Nekem a reggeli is bejött, aminél a halas szendvicset és a diós kiflit külön is kiemelném. Előzetesen olvastam, hogy lesznek pénzdíjak, de nem izgatott, viszont utólag mégis nagyon kellemes volt kibontani a borítékot… plakátot mindjárt vettem is :) Számomra nagyon ispráló és egy motivációs bombával ér fel a szakmai és személyes tapasztalat csere, amiben most mu6k, archee, gargaj. ern0 és rrrola voltak partnereim. Az egész partiból meg talán a legpozitívabb élményem az eredmémyhirdetés volt… amikor a első díj átadásakor a szlovák szervezők (zden) szóltak gargajnak, hogy valami ruhadarabot elfelejtett. Aki kapcsolt és mondta, hogy Szlovákiában azért mégse akarta megkockáztatni, később pedig ezt még azzal is megtoldották a szervezők, hogy legközelebb több magyar zászlót hozzunk, mert nincs időnk egymásnak továbbadni, annyi volt a magyar díjazott :-) Ez tényleg kedves volt… ahogy láttam Zden-nek egyébként is nem kicsit érzelmileg túlfütött pillanat volt a parti zárását megélni… biztos lesz jövőre is velünk együtt.

  12. avatar Citrus says:

    actually az a dios miatosz azt pozsonyi kiflinek hivjak #funfactmonday

  13. avatar pasy says:

    volt mákos is! :)

    az UBER logo alakú volt a mákos, a C betű alakú meg a diós – és igen az fincsi cumó volt.

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára