☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Sziasztok Scenerek,

Nem túl vidám, de aktuális témával fordulok hozzátok, mert egy barátunk segítségre szorul: Szabó Róbert a.k.a. Renegade a.k.a. Messer – Amigás swapper, texter, jobb oldala lebénult teljesen, azóta számos gyógykezelésen van túl. Még a fejét sem tudta megemelni, a család költségei pedig milliósra rúgnak. Szeretnék neki annyi örömet és bátorítást adni az elkövetkező éveire, amitől egy kicsit jobban össze tudná szedni magát; sokszor láttam mennyire küzd, én a negyedére sem volnék képes amire ő… de most úgy látom feladta, az orvosok szerint sincs további javulás, eddig mozgott, bottal ugyan de felkelt, és amennyit tudott sétált – ma voltam nála, valamivel jobban van. Annak idején a Revision 2015-ön volt róla szó, hogy meghirdetjük a dolgot de Charlie-val arra jutottunk – és az ottani organizerekkel – nem akartak ennek a problémának teret adni, amiatt, hogy ez alapot szolgáljon másoknak is, amivel részben közös beszélgetés során egyet is értettem valamelyest…

Most lenne egy lehetőség hogy az egyik karját műtéttel helyre lehetne hozni, és a fején egy tumort is el kell távolítani mely reméljük jóindulatú. Ezért gyűjtünk hiszen a mindennapi élethez kell pénz, Robinak, gyümölcs, akadálymentesítés az új lakásukba, sajnos a régi házat el kellett adniuk – így kiadás van bőven. Párja Andi, erején felül segít neki, becsülendő, kitartó társként…

– üzemanyag
– fejműtét
– karműtét
– lakásátalakítás
– garázs
– akadálymentesítés
– napi élet
– vitaminok
– gyümölcs
– fürdő gyógykezelés
– egyéb kezelések

Szóval ez a cikk már 1-2 éve itt áll a gépemen; most újra előszedtem, szeretnék neki egy gyűjtést indítani: azt kérném hogy akinek van lehetősége és belföldi, az az alábbi számlaszámra utaljon.

10702064-69798458-51100005
CIB Bank

Az utalást 30.000 Ft-tal elkezdtem; természetesen én ismerem őt, ezért utalom ezt az összeget mert jó barátom is, de már kevés összegek is sokat jelentenek, ha tudtok segíteni! (1000-5000Ft)

Egy crowdfunding oldalt is létrehoztam; ezt az akinek van külföldi (vagy külföldön lakó magyar) scener ismerőse, kérjük mutassa meg nekik, mert terjeszteni nem kerül semmibe.

Egy pár szót Szabó Róbert aktivitásáról: (Ahogy nézem a dátumok szerint több csapat tagja is volt.)

mint Renegade

  • Fi-re Crew tag (Amiga): 1991-1992
  • Submission tag (Amiga): 1992-1993
  • Impulse tag (Amiga): 1993-

mint Messerschmitt

  • Ram Jam (Amiga): 1994-
  • Surprise!Productions (Amiga): 1993-1994
  • Damones (Amiga): 1994

Köszönjük!

Unreal

Categories: Vegyes | Tags:

11 Responses so far.

  1. avatar Gargaj says:

    Részemről hozzájárultam.

  2. avatar Unreal says:

    Koszonjuk!

  3. avatar Unreal says:

    Kulfoldiek a konkret szamlaszamra is utalhatnak HU06 elotaggal, ez jobb es gyorsabb mert nem kell megvarni az osszeg felgyuleset, mig a masik -crowfounding oldal – ha megall 90% on akkor onnantol nem tudom mi van, majd utananezek…

  4. avatar Artlace says:

    Basszus Robi! Megdobbentem mikor lattam es olvastam mi tortent veled! Mielobbi gyogyulast Neked!

  5. avatar Unreal says:

    koszonjuk a batorito szavakat at is adtam neki oket!!

  6. avatar reptile says:

    done, kozvetlen szamlara

  7. avatar Unreal says:

    Koszi Reptile!

  8. avatar Unreal says:

    Sziasztok,
    Functionon sajnos lekestem az 5 percemet ahol szerettem volna beszamolni a gyujtesrol itt most megteszem.

    Kulon crowfunding oldalon osszejott 1020 dollar – ebbol levonasokkal konverziokkal Robi megkapot 888 dollart, elegge lehuzo az oldal, de orulunk neki,
    Kulon a szamlajara pedig osszejott 160.000 Ft.

    Koszonjuk az eddigi tamogatast!

  9. avatar reptile says:

    Lehuzo? Ahogy nezem, egy centet nem vonnak le. (A credit card feldolgozasnak meg a nemzetkozi atutalasnak vannak koltsegei, de errol az oldal nem tehet.)

  10. avatar Unreal says:

    Yep, nem szamit, lenyeg hogy mennek a dolgok!

    Absurd/23 Celsius Crew koszonjuk az ujabb tamogatast!!!! Respect!!!

  11. avatar Unreal says:

    Sziasztok, megvolt Robinak a karmutetje, meg nem tudom milyen allapotban lesz amint tobbet tudok jelzem, udv, Koszonjuk

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára