☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Demószemle: Assembly 2015 Amiga demo compo

Posted by teo on 2015-08-10, 23:51

Az Assembly a 90-es évek végéig fontos szerepet töltött be az Amiga scenén (elég csak a 95-ös Zif-re vagy a Relic-kel 1998-ban duplázó Nerve Axis-re gondolni), minden évre jutott valami színvonalas alkotás, ami sokáig uralta a korabeli chartokat illetve izzasztotta a CPU-kat.

2000-től új éra következett, és száműzték az Amigás demókat a Combined kategóriákba (nyilván mivel a géppel együtt haldoklott az Amiga Scene is), ennek ellenére 2001-ben a Lapsuus a Mature Furk-tól (ex Mellow Chips), illetve 2006-ban a TBL és a Starstruck is diadalmaskodni tudott, ami nem kis fegyvertény volt akkoriban. Ezek után az oldschool kategória felé terelődtek az amigás produktumok, néhanapján sikerült egy-egy nézhetőbb alkotást is összehoznia Britelite-nak, aki a mai napig rendületlenül ontja magából az amigás demókat. Természetesen idén is meglepett minket valamivel, de ne szaladjunk ennyire előre.

Az Amiga 1000-es bemutatásának 30. évfordulója alkalmából a szervezők azzal a nemes gesztussal kedveskedtek, hogy az oldschool compót idén Amiga only versenyként rendezték meg. Sajnos szerintem ez elég későn lett hivatalosan is bejelentve (május végén jött az ezt hirdető dentro), én személy szerint ennek tudom be a még aktív “nagy” csapatok távolmaradását, bár pletyka szintjén már rebesgették korábban is az Amiga exkluzív compót.

Az idő rövidsége ellenére azért elég népes mezőny verődött össze (szám szerint 10 darab induló), és született egy-két kellemesebb darab is, azért a Starstruck trónja nem igazán forgott veszélyben. Vegyük tehát sorra visszaszámlálva a releaseket:

10. (88 pont) Short-Circuited by Software Failure (Amiga AGA)

Pouet / Download

Egy kellemes kis 6k-s darab az általában egyedül dolgozó Ham kezei közül. Az audio részhez Blueberry Cinter nevű publikus 4k-s softsynth-jét mellett JosSs zenészi tehetségét is igénybe vette: a demókkal tarkított mezőnyben ez csak a 10. helyre volt csak elegendő.

9. (149 pont) See Forever by Quadtrip (Amiga OCS)

Pouet / Download

Egy kis animáció némi audio ill. vizuális zajjal, nem igazán érdemel túl sok figyelmet.

8. (174 pont) Gerp invitation by Traktor, Nature & Fatzone (Amiga OCS)

Pouet / Download

Az augusztus végi Gerp Party hivatalos invitációja, magnókazettával, piros autóval, vektorkockával, szóval retro a javából. Reméljük jut még puskapor az amigás csapatoktól, kevesebb mint egy hónappal Assembly után is valami színvonalas release-re.

7. (538 pont) 30th by npli (Amiga OCS)

Pouet / Download

Garantált szemrák, de zeneileg is fájdalmas cucc, de legalább fut Amiga 500-on is :)

6. (595 pont) Scored by Zenon (Amiga AGA)

Pouet / Download

A Zenon már régi motoros a szakmában, a kóderek a jeles alkalomból leporoltak néhány régebbi effektet (vagy szimplán előkerült egy régi
merevlemez a forrásaikkal a sufniból), mindenesetre sok újat nem mutatnak, a zene pedig átlagos.

5. (677 pont) Käyrä Soiro by dA JoRMaS (Amiga OCS)

Pouet / Download

A dA JoRMaS anno az első amigás musiclabelek egyikeként kezdte a pályafutását, és Vesurinak hála a mai napig az aktív csapatok közé tartoznak. Mostani demójuk egy Amiga 500-as techno-demo, fake lightsourced vektorokkal és táncoló vektoremberekkel, mintha 95ben járnánk megint.

A demó egyébként a Matskuuuu c. albumukat hivatott reklámozni, amely korábbi amigás moduljaik digitálisan újrakevert változatát tartalmazza, többek között a Saint c. demóból ismert Dab Itch-et is.

4. (689 pont) 10 AMAZING CAT FACTS by exec (Amiga OCS)

Pouet / Download

A humorra mindig is fogékony finn közönség (gondoljunk csak erre vagy erre) negyedik helyre hozta ezt a joke-introt, amiben fontos információkat tudhatunk meg a macskákról:

3. (1664 pont) DATASKULL by Spaceballs (Amiga AGA)

Pouet / Download

A Slummy + lug00ber kettős hozta a kötelezőt illetve a harmadik helyet. Maga a demó ugyanazokat a jeleneteket pakolgatja ki különböző vizuális filterekkel a kellemesen agresszív törtütemekre időzítve, látványban semmi új, de a jól sikerült soundtrack miatt párszor megnézendő darab.

2. (3061 pont) Master Control Program by Desire (Amiga AGA)

Pouet / Download

Shadez új demója Desire label alatt jött ki, ami sajnos egyúttal az Australian Drug Foundation végét is jelenti, viszont az új csapatban kellő grafikusi háttér áll rendelkezésre, szóval Optic 2d/3d tehetségét igénybe véve nagyon kis nézhető demóval sikerült kirukkolnia az új csapatban. Serpent muzsikája szenzációs, egyetlen a baj vele, egyáltalán nem passzol a látványvilághoz. Talán ennek is köszönhető, hogy csak a második helyet csípték meg. Maga a demó egyébként szerintem rövid, de szép 3d jelenetekkel van tarkítva, idén mindenképpen az egyik legjobb amigás demó ezidáig. (Ha jók az információm akkor Optic a következő demójában a 2d grafikára és egy másik amigás csapatra “fókuszál” :))

1. (3347 pont) Carbon Based by Dekadence (Amiga AGA)

Pouet / Download

A cím alapján egyből a svéd psybient zenei duó ugrott be, mint kiderült nem véletlen, mert Shroomi demóhoz készített nagyszerű zenéje hasonló stílust képvisel, és ha Dekadence akkor a kód természetesen Britlelite műve. Bracket munkájának köszönhetően az összhatás egy nagyon letisztult “storydemo” lett, 3d scenék/objektet illetve 2d layeres effektek váltogatják egymást, nem egy Relic, de a design koherens és a már említett jól sikerült soundtrack miatt megérdemelt győztese az idei Assemblynek.

2 Responses so far.

  1. avatar Charlie says:

    Úgy jöttem ide, hogy na már megint Amigát szakért valaki, jöhetek javítani a hülyeségeket (a.k.a. fikázás). De teljesen korrekt írás, szóval lájk. Kösz Teo.

  2. avatar thomas^sd says:

    Köszi Teo !

    Ez fincsi volt.

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára