☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

2008 – A twister éve?

Posted by Murphy on 2008-02-15, 08:26

twister c64-reA kínai horoszkóp szerint 2008 a patkány éve, viszont a demoscene szempontjából már biztosnak látszik, hogy a twister évében járunk. Kezdődött az egész azzal, hogy Cruzer of Camelot kiadta a Twisted Twistor is Twisting című 256 byte intrót. Majd a második részét. Erre jött Skate válasza, majd annak egy csiszoltabb változata. Cruzer csinált egy basic verziót is, majd sorozatának 3. részével jelentkezett. Persze volt olyan is, aki nem vette komolyan a vetélkedést. Ezután a 256 byte twisterek átlépték a platformhatárokat. Az első ZX Spectrumon jelent meg, a találó zxtwister néven. Majd mobiltelefonra, igaz itt már 4 kbyte-ra volt szüksége a készítőnek. Ekkor jött a plus/4-es TEK válasza, a frappánsnak épp nem nevezhető die geschwister von herrn magister hamm nen twister im kanister címen, és persze a már standard 256 byte-os limittel. Voltak persze erőltetett próbálkozások is, mint pl. a Ramb féle Twisted vertical sine scroller basic, de ezután az Amstrad CPC scene átvette a stafétabotot. Twistimus címmel jött ki az első, még 512 byte-os verzió, majd a felére karcsúsított változat Twistiminus néven. Persze CPC-n se sikerült mindenkinek szépen megoldani a feladatot. A C64-es Style meg egy egész demót szentelt az effektnek. CPC-n született egy alternatív megoldás a problémára, illetve megszületett az első 128 byte méretű csavarodós oszlop is.

Itt tartunk most, 1.5 hónap után. Viszont már lecsengőben van a trend, az elmúlt héten egy twister se jelent meg. :)

20 Responses so far.

  1. avatar pohar says:

    Klassz összefoglalás, köszi :)
    Mindeféle viccet, csipkelődést és gonoszságot félretéve: megnéznék egy Haskell megoldást.

    ps: előre is köszönöm blalanak, főleg a screenshotot is :)
    ps2: és az edit gombot is köszi
    [ módosítva Feb.15. 15:35 ]

  2. avatar abcug says:

    valmilyen szinten (kicsit elnezoen :) talan ez is beletartozhatna a sorba, bar codilag nem annyira, de a vegeredmenyt tekintve :)

  3. avatar slyspy says:

    Vigyázz abcug, meee SZLB lesz.

    SZLB = Szeretlek, legyünk barátok! :)
    [ módosítva Feb.15. 12:22 ]

  4. avatar abcug says:

    hat sorry, de zenesz ‘point of view’-ra nem keszultem fel, ime:

    “bar codilidag nem…” => nem kifejezetten twister effect, hanem egy hosszu 3d-s cso…

    “…vegeredmenyt tekintve…” => majdnem ugy nez ki, mint egy vizszintes twister (plane, ha csavarodna is).

    ettol fuggetlen, meg igy sem indokolt a hangnem… :)

  5. avatar Charlie says:

    Termeszetesen hazank demoscenejenek legfenylobb csillaga (KISCSILLAG!!!), a Bluebox Cinematique GmbH ismet evekkel a trendek elott jart.

    Bar ez nem masfel K, de legalabb normalisan nez ki. ;))) (Zoom Fernseher for prez!:)
    [ módosítva Feb.15. 11:53 ]

  6. avatar slyspy says:

    abcug: ja hogy ez most kivetelesen nem ironia volt? :) akkor kihasznalom az edit gombot, figyeld csak! :)

  7. avatar Gargaj says:

    a javascript verziot mar meg se emliti senki? :(

  8. avatar Oswald says:

    nem értem mi értelme ilyen igénytelen 12 1 tucat effekteket kiadni.

  9. avatar blala says:

    Pohar, csak mert szepen kerted:

    twister t = 

      renderPrimitive Quads $ forM_ [-20..20] $ \\i ->

        mapM_ (uncurry (almafa i t)) 

          [ (0,col1), (pi,col1), (-pi/2,col2), (pi/2,col2) ] 

     

    r = 2.5

    h = 0.2

    col1 = Vec3 0.2 1 0.5

    col2 = Vec3 0.2 0.5 1

    almafa i t u rgb = 

      mapM_ (vertex' rgb) 

        [ (a,y1,0) , (b,y2,0) , (b,y2,pi/2) , (a,y1,pi/2) ] 

      where

        y1 = fromIntegral i 

        y2 = y1 + 1 

        a = - t + u + 0.1*y1   

        b = - t + u + 0.1*y2

    vertex' rgb (a,y',o) = do

      let s = sin (a+pi/4)

          y = h * y' 

          x = r * cos (a+o)   

          z = r * sin (a+o)   

      color (rgb &* s)

      vertex $ Vec3 x y z  


    standard OpenGL ablaknyitast stb kepzelj hozza. screenshot meg itt. (es mielott szol valaki, tudom hogy bugos, a quad-ok helyett ket haromszog kellene, hazi feladat kijavitani)

    ps. Eljen az EDIT gomb. De ez nem segit azon, hogy sor eleji space-eket kiveszi a buta e107. Ezeket most lecserelem valami mas karakterre… EDIT EDIT, es a sor kozben levo space-eket is elveszi…

    (jajj jajj, nem birok betelni az EDIT comb adta lehetosegekkel… es az e107 bugjaival)
    [ módosítva Feb.15. 15:08 ]

  10. avatar Oswald says:

    ebben a haskellben az a jó hogy olyan félelemmel vegyes tisztelettel nézek a kódjára mint c64 basic korszakomban az assemblyre.

  11. avatar blala says:

    hamar meg lehet am szokni, utana a C++ -ra fogsz undorral vegyes felelemmel nezni :)

  12. avatar Ger says:

    Tessék, én is írtam egyet. :) Ez szabványos SVG, a kód JavaScript.

    lejátszás (és forráskód is :)

    Légyszi Operában nézd. Ha még nincs: http://www.opera.com/download/
    Firefox is lejátssza, csak akadozva. Az Internet Explorer pedig dacból nem kezeli az SVG-t.

    [ módosítva Feb.17. 16:32 ]

  13. avatar blala says:

    opera 9.50 beta-ban (valami nem tul aktualis build) nem eppen jo, firefox meg camino nem akarja megmutatni csak elmenteni, safari meg csak a nevedet irja ki. IE-vel (meg lynx-el :) meg se probaltam, tobb bongeszo meg nincs felinstallva…

  14. avatar Murphy says:

    nekem ie kivetleevel mindenhol ment, bar mind a szinek, mind a sinus nem tul szep

  15. avatar Ger says:

    Na akkor inkább emígyen :) (eredeti) Színekért bocs, egy másik effektben falevelek voltak eredetileg :) Ha sinus-t akarsz, akkor keress rá a randomra, és szorozd 0-val. Ha lassú, akkor a voxel size-t lehet állítani. Meg egyébként is, ott a kód:)

    Sajnos sebességben még az SVG nem veszi fel a versenyt a natív kóddal… De ha a jövőben is ugyanennyi figyelmet kap a platform fejlesztőktől, akkor valószínű javulni fog a helyzet.
    [ módosítva Feb.17. 17:45 ]

  16. avatar blala says:

    Ez most megy mar firefoxban, kb 3 fps, opera alatt meg ugyanaz mint eddig (neha kattintasra megmozdul. latszolag random). Es azt meg nem tudom eldonteni hogy ugy nez-e ki ahogy szantad, nem vagyok benne teljesen biztos :) Csinalsz egy screenshotot?

  17. avatar Ger says:

    Újabb változatok, screenshot is van.
    twister (Blala, a 4-est nézd, ha lassú a gép)
    CSAK Opera! (optimizáltam a kódot, így meg a Firefox totál bugosan rajzolja ki.)
    Update: most már a FireFox is jó.
    [ módosítva Feb.17. 20:27 ]

  18. avatar blala says:

    na ez most mar megy jol (opera alol legalabbis). A “smooth” meg ki is nez valahogy :)

  19. avatar Oswald says:

    a 16osok tök dizájnosak valahogy

  20. avatar Ger says:

    1k változatot itt lehet letölteni: http://www.pouet.net/prod.php?which=49903

    Köszi mindenkinek, aki bétatesztelt:)

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára