☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Archive for November, 2010

pixelhosok.jpg

Ajánló a Pixelhősök c. könyvről.
Az eseményről a részletek itt.
Fácse.

Köszönjük a hír beküldését Mzperxnek, Detoxnak, Oswaldnak, Travisnek valamint Imptiminek!
Pont ilyen lelkesedésre van szükség a Scene.hu működéséhez. :)

Experience 2010 demoshow

Írta slyspy - 2010-11-25, 08:15

exp2010.pngSzerencsére idén sem maradunk demoshow nélkül, ugyanis november 27-én lesz az Experience 2010 demovetítés, ahol végre nem csak monitoron, hanem nagyban, kivetítve lehet megtekinteni a demókat illetve lehet IRL közösségi életet élni, ami az egyszeri demoscenernek bizonyosan nagy öröm és boldogság.

A tavalyi eseményhez hasonlóan a rendezvény idén is a Cserepesházban lesz, és a belépés továbbra is ingyenes. Az meg már csak hab a tortán, hogy az Experience 2010 keretein belül fogjuk nyilvánosságra hozni a Scene.hu Awards nyerteseit, és rögtön meg is nézhetjük a produkciókat különös tekintettel a “Legidegesítőbb produkció” c. kategória győztesére.

A demoshow-ról részletes infókat itt találsz.
A social network generáció itt lelheti örömét.
A Cserepesház demoscene-kompatibilis honlapja így néz ki.

Tehát Experience 2010 demoshow, 2010. november 27., szombat, 18:30-21:30
Helyszín: Cserepesház (1144 Budapest, Vezér u. 28/b.)

A héten ez lesz a kiemelt hír, hogy el ne felejtsétek. Az újabb cikkekért görgess lejjebb!

Weldroid: Splines

Írta slyspy - 2010-11-24, 12:00

weldroid_splines.jpgNem tökéletesen friss hír, de azért még nagyon is aktuális, miszerint megjelent Weldroid Splines c. EP-je.
Természetesen Weldroid hozta most is a formáját, tehát a kedves hallgató ezúttal is elborult, glitch-be hajló elektronikát várhat, igen magas színvonalon.

Illetve a Kahvi.org-on megjelent egy Secret Games c. hasonló elektronikus zenekét tartalmazó válogatáslemez, amire felkerült Weldroid Forbidden Forest c. szerzeménye is.

A splines innen tölthető, a Secret Games meg innen.

TV-Noise – A zaj örök!

Írta Murphy - 2010-11-17, 22:38

tvnoise.pngA Pouet.net-en ismét egy vicces mém ütötte fel a fejét, a neve TV-Noise. A történet a hangzatos nevű Drunken Hobbit Coders 32Kb intrójával kezdődött. A néhány byte-ban megoldható effekt pazarló megvalósítása, és maga a tény, hogy valaki 2010 végén ilyesmivel előáll eléggé beindította a vicces kedvű programozókat és grafikusokat, akik sorra kezdték gyártani a különféle portokat. A jelek szerint dolog a korábbi twister láznál is nagyobb hullámokat kelt. Készült belőle C64, C16, ti89, Atari XL, ZX Spectrum, VIC 20, ZX 81, CPC, Nintendo DS, Flash, GBA, Symbian, Javascript, Processing, wild demo, cracktro, dentro, dos demo, textmode demo, de létezik több remix, generált grafika, PinArt, sőt már van TV Noise Demo Maker is! :)

A dolog elhatalmasodását mi se mutatja jobban, hogy már a Pouet skinje is le lett cserélve TV Noise-osra.

A láz elindítója:
http://www.pouet.net/prod.php?which=56178

A témába vágó produkciók listája:
http://www.pouet.net/search.php?what=tv+noise&type=prod&page=1&x=24&y=7

Tovább után a United Force animált verzióját tekinthetitek meg. :)

Tovább…

Az Amiga 25 éve

Írta slyspy - 2010-11-15, 17:43

Az Amiga 25. évfordulójának alkalmából a Hyperion Entertainment készített egy videót, ahol a jól dokumentált fejlesztés menetét mutatják be egészen látványosan, bár teljesen érthetetlenül. A magyarázatot a kommenteknél várjuk.

Köszi Vitinek a videóért!

Pimp my Part

Írta Murphy - 2010-11-11, 23:56

monarchy.jpgA Monarchy nevű, Plus/4-es időszámítás szerint akár újnak is nevezhető csapattól kaptuk a hírt, hogy van friss, ropogós weboldaluk, és egyúttal egy versenyt is hirdetnek. A feladat egy félkész demopart befejezése (mekkora trükk! :D). A feladatban két lényeges kikötés van, egy általuk adott animáció szerepljen benne, és 50 fps-el menjen az effekt. A srácok adnak egy minimális környezetet Plus/4-en és C64-en a munkát könnyítendő, de tetszőleges 8 bites gépen lehet nevezni.

A leadási határidő 2011.01.31.

Bővebb információ a versenyről:
http://monarchyrulez.hu/projectpete.html

No és ki mit gondol, milyen országból származnak a csapat tagjai? :)

Köszönjük az infót Csiónak!

Retro 85

Írta slyspy - 2010-11-10, 17:45

gianna.jpg“A programon az 1985-ös év nagy újdonságai kapcsán a nyolcvanas évekbe és a kilencvenes évek elejére teszünk kirándulást. Hazánk első igazi informatikai távoktató projektjéről: a TV-BASIC-ről, valamint a legendás Nintendo konzolról és az Atari ST, Commodore Amiga számítógépekről szólnak az előadások, a korszak számítógépes szakembereinek és hobbistáinak a kalauzolásával. De nem állunk meg a számítógépeknél! Korabeli játékokkal, muzsikával és hangulattal várjuk az érdeklődőket. Akik a Moszkva téren, az óra alatt randiznak, azok a 18-as villamossal könnyen eltalálnak hozzánk, s részesei lehetnek egy igazi 80-as, 90-es évekbeli bulinak.

Helyszín: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Műszaki Tanulmánytára, Prielle Kornélia u.10.

Időpont: 2010. november 13. 10:00-18:00

Tovább után a részletes program, Facebookhoz meg ide kell klikkelni, a Netidők blog pedig itt ír az eseményről.

Tovább…

Computer Art Forum 2010

Írta Murphy - 2010-11-04, 00:31

caf2010.jpgLast Minute hír, hogy november 5-én, tehát holnap lesz a játékfejlesztés, animáció, film-utómunka, 3D vizualizáció és multimédia legnagyobb hazai eseményére, a Computer Art Forum.
A rendezvény előadásokkal és bemutatókkal hozza össze a játékfejlesztés, animációs filmkészítés, digitális utómunka területek hazai legjobbjait a téma iránt érdeklődő közönséggel. Az előadók közt ott lesz a Digic Pictures, a Digital Reality, az Invictus Games, és a Post Edison, de lesz Mocap bemutató és a legújabb 3D szoftverek is kipróbálhatóak lesznek.

http://www.computerartforum.hu/

Köszönet az információt Darklon-nak.

Function-X – Nézd újra Youtube-on

Írta Murphy - 2010-11-02, 13:14

Örvendetes hír, hogy 256 byte-tól a Wild-ig az összes Function 2010-en kiadott mozgóképes anyag már megnézhető Youtube-on is. A dolog érdekessége, hogy a compók kamerával felvett anyagai kerültek fel, így ne a tökéletesen éles képet és a első osztályú hangminőséget várjátok a videóktól, feelinget annál inkább.

Lentebb Mu6k győztes demóját láthatjátok.

Itt pedig TMC/Role Function-os Youtube csatornáját találjátok.
https://www.youtube.com/user/TMCrole#g/c/A31EDFB4332061B7

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára