☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Main 2010 – Hasznos információk

Posted by slyspy on 2010-05-11, 11:16

main2010.jpgIdén október 1. és 3. között kerül megrendezésre, ugyanott (EMLÉKEZTEK?), Arles-ban, a Main party, ismét a Magyarországról importált brigád segítségével. Ezért is álljon itt néhány fontos információ az érdeklődők számára:

– Idén is lehet utazási támogatást kérni, mivel elég szép, 4000 Eurós alap lett elkülönítve e célra, ez azt jelenti, hogy ebből az összegből személyenként max. 150 Euro támogatás kérhető (amíg a készlet tart), és az egyetlen feltétel, hogy aki megkapta a támogatást, annak indulnia kell valamilyen produkcióval a partyn. A részletekről itt olvashattok. (Hasznos tipp, hogy ha valaki ír emailt ezügyben, akkor Pasynak is CC-zze az emailt.)

– A díjazással idén sem lesz probléma, az összdíjazás 4500 Euro + tárgynyeremények és távnevezés is lehetséges. Viszont ha valaki fotelscenerként nyer, az csak a pénzdíjat kapja, a tárgynyereményeket ugyanis a jelenlevők között osztják szét. Részletek itt.

– Az utazásról még annyit, hogy tavaly Pasy szervezett egy 9 személyes mikrobuszt, aminek költsége 800 Euro volt üzemanyaggal, matricákkal és bérléssel együtt, ami mint látható, simán kijön a 150 Euro/fő összegből. Idén Pasy nem szervez ilyesmit, de ha valakiben felmerül a dolog, és embereket keres, az írja meg akár ide a hozzászólásokhoz, vagy nekem, és meghírdetjük. (Egyébként a repülőjegy Marseille-be 260-280 Euro manapság.)

Tehát Mainra fel! Kérdésket, észrevételeket ide, a hozzászolásokhoz írjátok!

Categories: Party | Tags

10 Responses so far.

  1. avatar zoom says:

    Ejj pedig idén is dejó lett volna az a kisbusz :)

  2. avatar Murphy says:

    Hát a lehetőség továbbra is adott… :)

  3. avatar pasy says:

    úgy van, lehetőség megvan csak idén nem tudok vele foglalkozni, szorri
    két olyan embert kell vinni aki tud vezetni és nyolc scener mehet -> sima ügy lehet
    [ módosítva May.11. 12:33 ]

  4. avatar Esplanade says:

    ha magyarok szervezik akkor miért nem Magyarországon van a party?

  5. avatar pasy says:

    -mert magyarországon nincs olyan város ahol az önkormányzat 14 millió FT (50.000 EUR) -ot ad szervezőknek csak azért hogy az ő városukban csináljanak partit

    -mert magyarországon nincs 3000m2 -es kijelző amit ingyen ad a város a scenereknek

    -és nem CSAK magyarok szervezik

  6. avatar Bery says:

    Szerintem, ha valamelyik önkormányzat 300 ezer Ft-ot adna, már akkor is érdemes lenne partit szervezni itthon. :) De gyanítom, hogy olyan se nagyon akad, amelyik ennyit adna, pedig a kijelző nélkül még meglennénk valahogy :)

  7. avatar Lacoste says:

    A kijelzőt nem lehet elkérni ? :)

  8. avatar pohar says:

    de, igen. Charlie Skodájának csomagtartójába be is fér

  9. avatar Bery says:

    Megcsináljuk kicsiben! Kis ország, kis kijelző. Majd a kutyaház tetejére tesszük és matchboxot teszünk mellé fotózáskor ;)

  10. avatar pasy says:

    rossz topik
    [ módosítva Aug.10. 19:24 ]

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára