☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

MAIN 2009 – A magyar indulók

Posted by blala on 2009-10-13, 06:51

main2009 Immáron több mint egy hete lezajlott a Franciaország déli részén fekvő Arles városában megrendezett MAIN 2009 party, ami többek közt arról is nevezetes, hogy a szervezőgárda jelentős részét kis hazánkból importálták oda messze. Hála a remote entry-khez való barátságos hozzáállásnak, illetve a tekintélyes létszámú magyar delegációnak, szép számmal születtek magyar nevezések és sikerek is, ezeket mutatjuk ma be a tovább gomb után. A teljes eredménylista egyébként megtekinthető itt, a party pouet oldala pedig itt.

vagas.png
Kezdjük a zenei versenyekkel, ahol rögtön két ezüstérmet is sikerült begyűjteni: az újdonság erejével ható második BitJam remix versenyen slyspy főszerkesztő úr ért el második helyezést Yeah! (Moby_meets_Willbe) cimű feldolgozásával (a címre klikkelve a scene.org megfelelő letöltési oldalára jutunk), míg a “hagyományos” zene kompón Vincenzónak sikerült ugyanez, Chill6 c. szerzeményével. Szintén a remix versenyen indult még Earnie, Dear Rob remix cimű remixe a 10. helyezést érte el.

Hazai körben a legnépszerűbb kategóriának egyértelműen a fotó bizonyult, ahol 6 indulónk is volt, ebből kettő dobogós (a többi fényképet a cikk végén lehet megtekinteni, mondjuk tördeléstechnikai okokból):


Forest – Parrot


Liquid Angel – Pohar

Nem mehetek el észrevétlenül amellett a tény mellett, hogy Pohar képe egy poharat ábrázol, bármilyen hangzatos címe is van :). Egyébként a fotóművész hölgyekkel és urakkal hamarosan villáminterjút is olvashatunk majd, köszönhetően Poharnak.

Pixelezni valószínűleg jelentősen több meló, mint fotózni (hú mit fogok én még ezért kapni…), ami a számokból is jól látszik, hiszen “csak” két grafikusunk vette a fáradtságot: Unreal Crusaders című, szokás szerint középkori témát feldolgozó képét a 8. helyre szavazták meg a nézők; míg Grass Steampunk Louie c. remek c64-es rajza a 15. helyezést kapta.


Crusaders – Unreal

Steampunk Louie – Grass

A grafikai és zenei versenyek után elérkeztünk a bevallottan elfogult szerző számára legizgalmasabb, futtatható kategóriákig. 4K intróval Mist / Holograms indult a hazai mezőnyből, precious metals (a link a megfelelő pouet oldalra vezet, ahonnét le is tölthetjük a futtatható állományt) című, meglehetősen absztrakt alkotása a 6. helyezést érte el; nem kizárt, hogy egy kevésbé “kóderes” színválasztással jobb is lehetett volna az eredmény, nekem például tetszik.

precious metals – Mist / Holograms

64K intróban összesen 2 induló volt, tehát a dobogóra előre ihatott a 3 év után visszatérő, amúgy egyértelmű nyertes Conspiracy; Actuator című, szórakoztató intrójuk nem akar korlátokat döntögetni, de ez nem baj.

Actuator – Conspiracy

Demó kategóriában két magyar induló is akadt, a már fentebb is szerepelt Holograms a 7. helyet szerezte meg ancient dreams című, hangulatos demójával:

ancient dreams – Holograms

A 10. helyre pedig a (honlaptalan) a moiré misszió bemutatja futott be, a demo címe a második leghosszabb a partyn: un petit verre de verveine pour moi, s’il vous plaît. Ezt részrehajlás miatt nem véleményezném, azonban a frekventált érdeklődés miatt elárulom, hogy a francia nyelvű szöveg nagyjából azt jelenti, hogy “nekem egy kis pohár verveine lesz, legyenszíves”. A verveine egy vasfű alapú likőr.

un petit verre de verveine pour moi, s’il vous plaît
a moiré misszió bemutatja

Végül pedig tekintsük meg a többi fotót is:


Grande Halle – Gergoo

Mood Of Autumn – Modoc

Wine – Bery

Lines – Welcsy
Categories: Review | Tags

11 Responses so far.

  1. avatar modoc says:

    Végre! Már nagyon vártam ezt a cikket! :-) Köszi blala!

  2. avatar pohar says:

    Nem tudtam, hogy Welcsy magyar, emaitt kihagytam az interjúból. Sehol se találom az emailcímét. Ha valakinek meg van, akkor küldje el nekem. Köszi

  3. avatar Unreal says:

    Welcsy az en parom, emailjet majd megirom privibe ha interju miatt kell :)
    [ módosítva Oct.13. 09:47 ]

  4. avatar Gargaj says:

    big respect minden magyar indulonak, szerintem buszkek lehetunk mindenkire :)

  5. avatar modoc says:

    Gargaj: Az biztos, és külön köszönet illeti a magyar szervezőket is a rengeteg munkáért!!! :-)

  6. avatar -SP- says:

    Grat a magyar résztvevőknek! :)
    Gergoo fotója valami rohadt jó, absztrakt téma r00lz!

  7. avatar dose says:

    jaja, nekem is Gergoo fotoja tetszik a legjobban. Jo cucc.

  8. gratula a magyar scene-nek a rilizekhez! es mindenkinek egy naaagy fuck! :_) ha tudtam volna, h nem csak buzipc-s party lesz, akkor en is toltam volna vmi faszanyos pixel hanyast party-ra… de hat.. errol lecsusztam! :_) meg1szer gracc a helyezesekert! \o/

  9. avatar Unreal says:

    Tartogasd BP-re , jobban jarsz :)

  10. avatar pontscho says:

    Lesz meg BP ? :]]

  11. avatar Bery says:

    Jó hogy lesz! Hova rakjak töréspontot? ;)

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára