☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Jumalauta Food Review

Posted by blala on 2008-09-30, 09:07

jumalauta_fastfood_250.pngMint az a SceneCon fotókompójából is kiderül – ahol ugye a “borsóleves” című kép mindössze két ponttal maradt le a dobogóról -, a gasztronómia felszálló ágban van immáron nem csak a nemzetközi, de a magyar demoscene-en is! Bár a dekadens nyugat ebben is jócskán megelőzött minket – elég csak a legendás currywurst-ra gondolni -, itthon is akadt néhány korát megelőző probálkozás, mint például a lassan hagyománnyá váló közösségi paprikáskrumpli-főzés; illetve a scene.hu eloremutató voltát mutatja, hogy ezen hasábokon is foglalkoztunk már a témával. Azonban 2009 már mindenképpen a gasztro éve lesz Magyarországon is, és ez adja mai kulturális ajánlónk aktualitását.

A Jumalauta néven futó finn csapat (“Jumala” nemes egyszerűséggel istent jelent finnül) tagjai a scene-gasztronómia veteránjainak tekinthetők, hiszen 2006 februárja óta működik (hullámzó aktivitással) a Jumalauta Food Review. A 78 reguláris és néhány irreguláris számot megért haute-cuisine magazin rendkívül szórakoztató és egyben tanulságos olvasmány az angolul tudó scenereknek. Rögtön a legutolsó bejegyzésből megtudhatjuk például, hogyan készül a Ghetto Hamburger, méghozzá fényképekkel dokumentálva! Máskor intenzív szték-sütő tanfolyamon vehetünk részt (“Just throw your steaks to frying pan with oil and see what happens.”), és így tovább.

Nem is szaporítanám tovább itt a szavakat, inkább az utánozhatatlan stílust illusztrálandó álljon itt egy rövid idézet:

“I ate all kinds of stuff on Saturday, but I forgot to take pictures as usual. I realized this sometime late on Saturday night, so I decided to compensate by commenting on a cream cracker I ate.
Uh. It was a cream cracker. Minus the cream. So I guess that makes it just a cracker. And shit. Eh.”

(Akit esetleg a némileg már elavult, de mégis hagyományőrző, klasszikus értelemben vett demók is érdekelnek, a Jumalauta produkciók listáját itt találhatja meg…)

Categories: Ajánló | Tags

12 Responses so far.

  1. avatar pohar says:

    Szintén gasztronómiai jellegű próbálkozás a Bitfellas-on található Fastfood Greetings

  2. avatar zoom says:

    Említésre méltó még az eddig sajnos csak egy számot megélt Cui-Zine is.

  3. avatar dose says:

    Jó a téma! Kiváncsi lennék, hogy a scene-en hányan főznek rendszeresen / hány embert érdekel komolyabban a gasztronómia (alkotói oldalról, természetesen).
    Igazán kockáknak tudom ajánlani a molekuláris gasztronómiát (félig magyar találmány!): http://en.wikipedia.org/wiki/Molecular_gastronomy

    Tudom, hogy sokak szemében ez szentségtörés, de a következő partin esetleg egy sütikompó sós/édes kategóriában? Mindenki jól járna :))

  4. avatar blala says:

    zoom, a cui-zine-es scene.hu cikkre mutat felulrol a harmadik link (igaz csak mert a murphy szolt :))
    viszont a fastfood greetings, az ujdonsag erejevel hat. Viszont ez most meg mindig a bitfellas kocsogseg hogy csak regisztralva lehet olvasni, vagy en vagyok bena? mert kiba…ul nem fogok regisztralni azert hogy elolvassak egy weboldalt

  5. avatar zoom says:

    Ja akkor bocsánat :)

  6. avatar pohar says:

    blala: remélem, hogy 2008-ban nem újdonság számodra, hogy egy fórumon regisztrálni kell :)

  7. avatar zoom says:

    Igazából valóban kényelmetlen dolog, pouetet is lehet reg nélkül olvasni :)

  8. avatar pohar says:

    akkor röviden elmesélem: arról szól a játék, hogy valamilyen (gyors)kaját (elméletileg McDonalds és társai kizárva) kell lefényképezni úgy, hogy mellette legyen egy kézzel készített greeting.

    pl: ez vagy éppen ez

    [ módosítva Sep.30. 20:53 ]

  9. avatar pasy says:

    a pohar képén a kalbász hátterében anyám laptopja látható :)

  10. avatar blala says:

    pohar, a regisztralas ahhoz kell hogy irhassal a forumba. Hogy olvasni tudjad, ahhoz kibaszott nagy kocsogseg regisztraciot kerni. Es elvbol nem is olvasok ilyet, kapjak be a tartalmukat.

  11. avatar pohar says:

    oké, én csak az utat mutathatom meg neked. a te döntésed, hogy végigmész-e rajta, ifjú padavan.

  12. avatar blala says:

    lol :)
    Welcome to the Dark Side, where we consume information only if it is free! (freeeeee, and daaaaark, muhahahaaa)

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára