☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Rob is Jarig

Posted by Murphy on 2008-08-21, 08:59

Jarig-cake.jpg Minden szubkultúrának meg vannak a saját bizarr szokásai, ilyen tekintetben a demoscene se kivétel, sőt! A fura szokások leg-furábbika minden bizonnyal a “Rob is Jarig jelenség“. A történet 1999-ben kezdődött, mikor az Aardbei nevű holland csapat Rob nevű tagja 19. születésnapját ünnepelte, és csapattársa Ile csinált neki egy kis meglepetés demót. Ezután ezt a demót a srácok viccből benevezték az Ambience 2000 demopartyra is. A következő fontos évszám 2003, ugyanis ezóta tart az őrület, miszerint amely partyn van holland látogató, ott az be is nevezi a demót valami véletlenszerű címen és csapatnév alatt. A bemutatás alatt aztán rengetegen a színpadra özönlenek és a legesetlenebb módon kezdenek el táncolni a demo bugyuta zenéjére, énekelve az alatta olvasható karaoke szöveget. A mém olyan erős, hogy a Rob is Jarig mára megdönthetetlenül a legtöbbször versenyre beadott produkció a demoscene történetében a maga több mint 30 indulásával.

Hogy miért pont most írtunk róla?

Ile ígérete szerint addig fogják beadni democompóra a demót amíg az nem nyer egy partyt. Ez az Evoke-on megtörtént, de valószínűleg nem tört meg az átok, mivel a szervezőknek csak a 64k intro verziót sikerült elindítaniuk a compogépen. Félek Robnak még sok születésnapja lesz partykon.
A demóból a 64k intro verzió mellett készült Gameboy Advance port is, de emellett sok más módon megihlette a demoscener társadalmat, elég a jobb oldali csokitortát megnézni, vagy az alábbi videókat.


Evoke 2008. Ha szerencsénk volt, az utolsó alkalom, hogy partyn indul a Rob Is Jarig.

Breakpoint 2007. Rob is Jarig a tábortűz mellett.


Rob is Jarig Jumpstyle remix


Az NVSCENE-en is pont születésnapja volt Rob-nak. Szerencsére lehetett táncolni.
Categories: Háttér | Tags

14 Responses so far.

  1. avatar Gargaj says:

    letezik tovabba hardcore, gba es ja-ryg verzio is

  2. avatar pohar says:

    hehe, az Evoke-os videot én csináltam :)
    és remélem, hogy ez mostmár tényleg az utolsó volt

  3. avatar Jimmi says:

    Én viszont remélem, hogy lesz még sok. :) Rob is jarig rulez.

  4. avatar TrX says:

    rubizjárig szar.

  5. avatar Chrono$ says:

    a jumpstyle verzió naon frankó!
    ha nem cseszik el 2000-ben ezt a hardcore vonalat a hollandok lehet megtanultam volna hollandul :)

  6. avatar Bery says:

    Én a Firg is Jarig-ot várom magyar előadóktól ;)

  7. avatar ACE says:

    És nem szülinapos lenne, hanem Kossuth-díjas? :)

    [ módosítva Aug.22. 08:21 ]

  8. avatar ACE says:

    Aggyá tortát geci!!444

  9. avatar Unreal says:

    Jo idozites, mar regota motoszkal bennem hogy megkerdezzem mi a f*sz ez a rob is jarig :)

  10. avatar abcug says:

    eeeeeees IGEN! :)

  11. avatar teo says:

    remelem csak a scene spiritet demonstralando adtak le kompon kivul :)

  12. avatar Murphy says:

    A cikk tovább bővült egy NVSCENE-es videóval

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára