Továbbra is a SceneCON-nál, mint a leginkább várt (és kétségbeejtően közeli – hisz már csak két hét) partynál maradva egy újabb kis kedvcsináló. A LevelUp-ban már jó párszor láthattatok összefoglalót partykról, demoscene történésekről, így nem meglepő, hogy ezúttal is szántak ránk egy kis műsoridőt. Melyben Charlie-val készült mélyinterjút tekintheti meg a közérdekű, természetesen a SceneCON jövőbeni történéseivel kapcsolatban. Az anyagból kiderül, hogy a LevelUP honlapja szeptemberben egy kis frissítésen fog átesni, így aki nem látta az adást “élőben”, az akár Zsombor blogjáról is megnézheti, mert addig úgysem kerül fel a honlapra … További érdekesség, hogy az adás második felében, az mgs4-ről készült eszmefuttatásban Zsombor egyszerűen legagyizza a PS fanok kis kedvencét. (Ezt mindenképp érdemes kivárni, hisz ez külön öröm! :)
Tovább után ajándék. (Azoknak, akik nem akarnak blogot böngészni. :)




Ennyi év távlatából magától értetődően adódik a kérdés, ugyan miért tér vissza a ’90-es évek egyik legmenőbb, legkedveltebb francia pixelművésze, és ha már igen, mégis milyen tervekkel? Erre személyesen válaszolt is, és ígéretet tett, hogy az összes létező kérdésre is fog, amivel megkerestem, egyelőre be kell érni azzal, hogy folyamatosan készülget, frissül a weboldala: (

Eddig nem nagyon reklámoztuk, de természetesen idén is lesz Pool Party, úgyhogy mindenki írja fel a naptárba az időpontot. Majd, ha lesz olyan, mivel egyelőre még 