☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

A Breakpoint 2008 zenéi

Posted by slyspy on 2008-03-28, 12:36

bp2008.jpgA Breakpoint produkcióiról eddig zenei szempontú értékelés nem született. úgyhogy itt is van az én szubjektív értékelésem a Breakpointról zenei szempontból.

A tovább után tovább van.

vagas.png

Kezdjük a zene-compókkal. Idén nem született igazán kiemelkedő alkotás egyik versenyszámban sem. Úgy tűnik, hogy az elmúlt jópár évben nem történt túl nagy fejlődés a zenék tekintetében. Még mindig a 4/4 szeletelés és a dnb a legjellemzőbb stílusjegyek. Emiatt többnyire az ezektől elütő stílusban alkotó zenészek szoktak nyerni.
Ennek fényében, ahogy az várható volt, idén a Streaming music kategóriában Chromag szépen összeválogatott hangmintákból készült groovie zenéje lett az első. Nem egy rossz zene, de inkább korrekt iparosmunkának nevezném, mint kiemelkedő műnek. A hangzása viszont eléggé amatőrre sikeredett.
Második lett Akusticrausch zenéje, ami egy tipikus szeletelős német szerzemény, németül szavalós szöveggel, ahogy azt kell. Teljesen el tudom képzelni a német VIVÁ-n egy hozzá illő klippel.
Teo ugyan csak harmadik lett, viszont a loudness versenyt egyértelműen ő nyerte, ugyanis messze az ő zenéje szól a legütősebben. (Ez a zene szól Detox wildja alatt is.)
Nagy csalódás viszont Romeo Knight zenéje, mert a legutóbbi munkái alapján sokkal többet vártam tőle, ehhez képest egy viszonylag unalmas és kaotikusan szóló trackkel nevezett.

Az executable music compók mindig komoly kihívást jelentenek mind a zenészek (hiszen kis helyre kell összepaszírózni egy teljes zenét a szintivel együtt) mind a hallgatóság számára. Az elkészült zenék legtöbbször csak technikai szempontból értékelhetőek, zeneiből kevésbé. A newschool kategóriából érdemes kiemelni az első helyezett Dalezy zenéjét, ami kis mérete ellenére egy korrekt 4/4 szerzemény, illetve Immersonék realese-ét, ami egy alapvetően idegesítő hangszerelésű zene, de a második felében a robotének nagyon jól eltalált. Ha jobb lenne a hangszerelés, és az éneken lenne a hangsúly, szerintem ez nyert volna. Az oldschool zenéket pedig leginkább a 8bit-fanatikusoknak ajánlom.

A legemlékezetesebb zenék tehát nem a zene-compókon, hanem az egyéb kategóriákban születtek. Elsőként kiemelném az amigás demók közül a Traktor & Nature Surfing Great Victoria c. demóját, aminek nagyon vicces és feelinges blues alapú zenéje van. Nem is lehet mást elképzelni hozzá, mint egy kamiont, ami a sivatagon hajt keresztült:

A Traction & Brainstorm Challenger deep c. demójának zenéje is nagyon jól sikerült. Ezzel a zenével ismét megmutatta Romeo Knight, hogy mire képes igazán és részemről el is van neki felejtve a gyengébben sikerült streaming music-ja. Az atmoszférikus zene tökeletesen passzol a képi világhoz, szépen szól, jól hangszerelt, röviden telitalálat a demóhoz. Érdemes külön a zenére figyelve is megnézni a demót:

Aztán itt van a Cocoon Shad3 c. produkciója, ami mint demo egyáltalán nem tetszett, viszont a hangzást ebben az esetben is sikerült nagyon jól a képekhez igazítani. A zene leginkább a nu metálos zúzda és a filmes, hatásvadász hangszrelés között egyensúlyoz, a végére pedig átcsap valamiféle dnb-re emlékeztető elektronikus dologba, de ezeket az egymástól teljesen elütő összetevőket Willbe-nek nagyon ügyesen sikerült egymáshoz illeszteni. A demo leggyengébb pontja a rendezés, és ahogy látom abban Willbe is részt vett, úgyhogy én innen finoman javaslom neki, hogy maradjon inkább a zenélésnél.

Nagyon szórakoztató Keito “Bólints te is!” típusú, hangmintákból összebarkácsolt, teljesen kaotikus ívű, mégis a végeredményt tekintve egységes hiphop zenéje, ami a Fairlight produkciókra (nem véletlenül: a coder átfed) hajazó UKScene Allstars Falling down c. demójában hallható. Külön említendő a szkreccsrész, ami alatt a John Cleese-ről mintázott karakter hanyattdobálja magát:

Természetesen nem maradhat ki a Masagin sem, a Farbrausch és a Neuro közös munkája. Bár Paniq lemezét nem olyan régen ironikusan kritizáltam, ez a zenéje a demóhoz tökéletesen stimmel. Paniq most is alapvetően egy minimál zenét írt, de a demo 8 perce alatt gyönyörű átvezetésekkel számos stílust bejárt. Természetesen mindezt a látvánnyal tökéletes szinkronban. Egészen durva megoldás pl., ahogy a 4/4 zakatolásból előkerülnek a C64 arpeggiók, aztán eltorzulnak valami durva szintihanggá, majd minimal technóvá alakul a zene, aztán meg szuperfinom átmenettel egyszecsak dub lesz belőle:

Zenei szempontból említésre érdemes még a HBC – Donuts c. animációja, amiben nagyon karakteres hiphop alapok szólnak, bár szerintem a zene igazán csak a látvánnyal együtt állja meg a helyét, a Still és a Conspiracy közös 64k intrója, az Invoke, amiben Gargaj nagyon érdekes hangzást hozott össze (külön gratuláció a dallamot játszó szintihangért és a glitch is betalál), valamint a győztes 4k intro zenéje is igen jól sikerült.

(Saját produkciókról meg vagy jót vagy semmit. Ezekről mindenki döntsön maga! Itt, itt és itt.)

Update: Cargo hívta fel a figyelmem a Singular Crew Rush c. wildjának zenéjére, ami Dafunk munkája, és stílusán belül valóban rendben lévő darab. Nekem mondjuk éppen a stílus nem tetszik, de a goát kedvelőknek kötelező darab. Valamint Vincenzo zenéje is kimaradt, ami a fresh!mindworkz Interstellar c. demójaban hallható. A zene induláskor tipikus demózenének ígérkezik, de a végén előkerülnek valamiféle torzított hangszínek, amik nagyot dobnak az élményen.

Categories: Party

13 hozzászólás so far.

  1. avatar Cargo/Singular szerint:

    Azért reméltem, hogy a Singular wild-ban levő Dafunk zenéről is ejtesz pár szót a cikkben. :(
    [ módosítva Mar.28. 16:37 ]

  2. avatar slyspy szerint:

    na az eddig valamiert kimaradt, de mar jon lefele, mindjart nezem.

  3. avatar slyspy szerint:

    update-elve.

  4. avatar Cargo/Singular szerint:

    Így már teljesebb. :)

  5. avatar teo szerint:

    dafunk zeneje tenyleg megerdemli az elemzest :)

    de ha mar a cikkiro nem elemez:

    – skip: a zene kurvajo, a klip szinten
    – ammb demo: nekem kicsit keves benne a bassdrum (vegig azt vartam mikor indul be :)), de egyedi es profi munka, raadasul mindenki imadta a helyszinen :)

    update: ja latom archee intro is slyspy zene volt, hat az nem sok benyomast hagyott bennem :) az effektek inkabb.
    [ módosítva Mar.28. 20:47 ]

  6. avatar d-lee szerint:

    Toronymagasan UK Allstars zene a legjobb.
    Es mar gyanusan sokszor nezem a demot is, pedig nem oly bonyolult. :)

  7. avatar pasy szerint:

    Chromag zenéje érdekes. Mikor party elött odaadta hogy adjam be mer ő késni fog, meghallgattam és azt gondoltam hogy előzsűri. Nem szólt jól, semmi extra nem volt benne. DE a partin ütött, kifejezetten nagyonjól szólt az ottani cüccon.

  8. avatar slyspy szerint:

    Teo: mert nincs is benne bassdrum. :))
    amugy nem annyira egyedi. just for fun telibe nyultam Philip Glass-t. Nezze meg mindenki a Koyaanisqatsit! :)
    http://www.youtube.com/watch?v=rPY6jTiCMh8&feature=related

    Pasy: jó hangrendszeren, nagy hangerővel a kevéssé jól szóló zenék is ütősek, plusz nagyon eltér a compo többi zenéjétől.

  9. avatar Gargaj szerint:

    Nalam eddig a “party-utani-agyonhallgatas” versenyt a Donuts zeneje vezeti, Fatboy Slim rulez :)

  10. avatar blala szerint:

    en nem neztem meg annyira party utan, mer’ semmi se nem fut nalam, csak video; de hadd nyuljak mar magamhoz, a slyspy koya zeneje atomjo! es akkor a szar demonkrol meg nem is szoltam :)

  11. avatar teo szerint:

    sly – azt mar megtette rob hubbard is anno :D

  12. avatar slyspy szerint:

    hol mit mikor? linket! :)

  13. avatar teo szerint:

    nem ismered a delta zenejet?!

    http://www.youtube.com/watch?v=PirH8PADDgQ – itt a vegen a dallam 1:42-tol.

    [ módosítva Mar.31. 19:21 ]

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára